Válás közös megegyezéssel

Ahhoz, hogy a válás a lehető legkisebb bonyodalommal és lelki sérüléssel járjon, a legjobb, ha közös megegyezéssel sikerül elválni. Ennek azonban lelki feltételei is vannak. Az első, hogy mindkét fél a válás mellett tegye le a voksát, és ne akarja a kapcsolatot újraépíteni. Előfordul az is, hogy már egyik fél sem szeretné folytatni a házasságot, de annyi sértettség és fájdalom van benne, hogy megpróbál revánsot venni.

A közös megegyezés lelki feltételei

 A válásra elsősorban mint jogi aktusra gondolunk, közben egy kapcsolat megszakítása alapvetően lélektani folyamat, amelynek egy nagyon fontos állomása a válás törvényesítése és jogi aktusa. Ahhoz, hogy ez közös megegyezéssel történjen, elsősorban a lelkünkben kell rendet tennünk, és tisztáznunk, végül is mi vezetett a kapcsolat kudarcához, mi volt ebben a mi részünk és mi a másiké. Az a jó, ha ennek tisztázására mindkét fél készen áll, és már kellő higgadtsággal képes a kapcsolatra ránézni. Időre is szükség van ahhoz, hogy ez a higgadtság bennünk létrejöjjön, de arra is, hogy újra és újra végignézzük, elmondjuk, átértékeljük, mi történt velünk a kapcsolatban. Vagyis belső munkára van szükség. A válást kísérő gyász feldolgozására.

A közös megegyezés és az út tisztelete

A válás lélektani értelemben sokkal inkább egy folyamat, ami hosszan eltarthat. Kezdetben még nagyon ellentmondásos érzéseink lehetnek ezzel kapcsolatban, gyakran előfordul, hogy egész mást gondolunk erről reggel, mint este. Vagyis először önmagunkra kell időt szánnunk, és türelmesnek kell lennünk a saját ellentmondásos érzéseinkkel. Amikor viszont tisztába jöttünk magunkkal, akkor érdemes az álláspontunkat következetesen közvetíteni a társunknak. Közben tekintettel kell azonban lenni arra, hogy ő is úton van, ami azt jelenti, hogy gyorsabban és lassabban is haladhat nálunk. Az ő útját is érdemes tiszteletben tartani.

Közös megegyezés és következetesség

Ha már eldőlt bennünk, hogy el akarunk válni, akkor jó ezt következetesen képviselni, és a kapcsolatot valóban megszakítani, lehetőleg minden szálon. Kivéve a gyerekek ügyében, mert a gyerekek örökre összekötő kapcsot jelentenek. Minden más területen azonban a továbbra is fennmaradó szálak azt üzenik, hogy a válás nem történt meg valójában. Ha például közös marad az autó, a nyaraló, vagy munkahelyi, üzleti kapcsolatban maradunk egymással, akkor ennek ugyan lehetnek nagyon gyakorlati okai, mégis a tudattalan szintjén jelzik, hogy valamit nem sikerült elengednünk. Ha pedig ragaszkodunk ezekhez a szálakhoz, akkor könnyen válik az életnek ez a területe a kapcsolati harc színterévé. Vagyis biztos, hogy nem lesz közös megegyezés.   

Közös megegyezés és a személyiségünk

A válás az egyik legerőteljesebb stressz, ami érhet bennünket az életünk során. Ez sajnos azt is jelenti, hogy a legrosszabbat fogja felszínre hozni a személyiségünkből. Két nagyjából egészséges  személyiségű felnőtt számára is szükség lehet némi párterápiás szakértelemre, hogy mindketten eljussunk a közös megegyezésig, feldolgozzák a gyászt, felmérjék, mi volt a mi szerepünk a kapcsolat megromlásában. Akiknek azonban úgy alakult az életük, hogy az átlagnál több sérülést kellett elszenvedniük, most olyan válságot élhetnek át, amiben sehogy sem nyernek majd megnyugvást. Ilyenkor egyéni terápiás segítségre is szükség lehet ahhoz, hogy ez a közös megegyezés megszülethessen, és békében élhessünk tovább önmagunkkal.

Ha szeretne közös megegyezéssel elválni, feldolgozni a kapcsolatban történteket, hogy minél kevesebb sérüléssel lépjenek tovább, bátran keressen!

Rist Lilla tel: 06302687449

e-mail: r.lilla3@gmail.com

Válás hatása a gyerekekre

A válás legkritikusabb, szülők számára is legnehezebben feldolgozható kérdése, hogy milyen hatása lesz mindennek a gyermekre. Hogyan kell viselkedni, mit kell neki mondani, és főképp hogyan beszéljünk neki erről, amikor elhatározzuk, hogy elválunk. A kérdést máig nagyon sok tabu és téveszme kíséri.

Válás gyerekkel a társadalom megítélése szerint

Muszáj néhány szót ejtenünk a válás társadalmi megítéléséről, arról, hogy ugyan a gyerekek nagyon jelentős számban élnek elvált családokban, erről mégsem beszélünk, ha nem muszáj, mert a házasság és a harmonikus kapcsolat a kívánt norma. És valóban mindannyian szeretetteljes, támogató kapcsolatra vágyunk. Ez ősi, emberi vágy, teljesen rendjénvaló, hogy ezt értéknek tekintjük. Csakhogy akkor, amikor ezt a harmonikus kapcsolatot nem sikerül megvalósítanunk, és válni kényszerülünk, a kudarcélményünk könnyen összekapcsolódhat a társadalom negatív megítélésével, és ekkor roppant nehéz helyzetbe kerülünk, mert képtelenek leszünk segítséget kérni. Mert ahhoz el kell mondanunk, hogy mi történt velünk, milyen kritikus élethelyzetben vagyunk. Ha ezt a szégyenérzetünk, a bűntudatunk, a megbélyegzettségünk megakadályozza, akkor a lelki terhek megtöbbszöröződnek.

Válásnál a gyerek krízise természetes

A gyermek lelkiállapota szorosan összefüggésben áll a szülei lelkiállapotával, kapcsolatuk minőségével. Ez azt jelenti, hogy ha a szülők kapcsolata válságban van, akkor a gyerek reakciói ezt tükrözni fogják. Azt kell mondanunk, hogy az a természetes, hogyha a gyerek viselkedése válás idején megváltozik, és az a különös, és a kóros, ha ez nem történik meg. A gyerekek a válás előjeleit is pontosan érzékelik, a feszültséggel teli légkört, a felkapott hangsúlyú mondatokat, az ajtók becsapódását. Jellemző, hogy sokkal nagyobb bajt sejtenek ilyenkor, mint ami valójában történik, ezért a válás tényét a lehető leghamarabb közölni kell velük. Őket is megilleti a jog, hogy tudják, mi fog történni velük a jövőben.

Mit tehetsz válásnál a gyerekedért?

Először is akkor járunk a legjobban, ha elfogadjuk az érzéseinket, a bizonytalanságunkat, a fájdalmunkat, a zavarodottságunkat, ezek az érzések válási krízishelyzetben teljesen érthetőek. Nem kell tőlük „megszabadulnunk”. De közben jó bízni abban, hogy az életünk újraformálódásával ezek az érzések megszűnnek majd.  Minél inkább elfogadjuk a helyzetünket, megértjük ebben önmagunkat, minél több segítséget tudunk kérni, annál többet segíthetünk a gyerekünknek. Ha ugyanis tudunk beszélni a válásról, esélyünk van feldolgozni a történteket, és ezáltal annál nagyobb esélye lesz annak is, hogy ezt a megdolgozottságot adjuk át a gyermeknek, nem pedig a sebzettséget, és a fájdalmat.

Amikor a gyerek eszközzé válik a válásban

A kutatások azt bizonyítják, hogy a tartós krízist (két évnél tovább tartó) a gyerekek számára nem a válás okozza, hanem az, ha szüleik harcban állnak egymással. Válásnál a gyerekek ennek a harcnak gyakran lesznek az eszközei. A küzdelem körülöttük forog, hiszen a kapcsolat megszakadásával már csak ők kötik össze a párt. A gyerekek nevelésével, láthatásával kapcsolatos kérdések közben csak látszólag szólnak a gyerekekről, a valóságban sokkal inkább a bosszúról, a kapcsolatban átélt vélt vagy valós sérelmek leveréséről.  A gyerek mindeközben, aki mindkét szülőjéhez kötődik, olyan lojalitáskonfliktusba kerül, (mert választania kell a két szülő között) ami hosszú távon hatással lesz a későbbi pszichés fejlődésére, arra, hogyan alakulnak majd a párkapcsolatai, mekkora bizalommal tud odafordulni az élet és embertársai felé.

Ha szeretne a válási krízisben segítséget kérni, és úgy elválni, hogy a gyermek a legkevésbé sérüljön, keressen bátran!

Rist Lilla: tel: 06302687449

r.lilla3@gmail.com

Válófélben

Miután megszületik a döntés a válásról, előbb-utóbb bekövetkezik a szétköltözés, amikor a pár fizikailag is elkülönül egymástól.  Ez a válás érzelmileg legmegterhelőbb időszaka. Tele van ellentmondásos érzésekkel, mert ilyenkor szembesülünk a másik valós hiányával. Gyűlölet és szeretet keveredik furcsa összevisszaságban.

Válófélben is megjelenik a szeretet

A szeretet érzése nem múlik el olyan könnyen, mint szeretnénk. Hiába haragszunk a másikra, hiába „bizonyosodott be” már sokszor, hogy a másik érdemtelen rá, akkor is jelen van. Talán akkor járunk jól, ha ezt az érzést nem is szeretetnek, hanem kötődésnek nevezzük. Kapocsnak, ami összeköt bennünket, és sokféle szálból áll. Azért zavarba ejtő a jelenléte, amikor válófélben vagyunk, mert azt gondoljuk, haragudnunk kellene a másikra.

Válófélben – egy szabályozatlan kapcsolat

A társadalom nagyon pontosan körülhatárolja, hogyan kell viselkednie például annak, akinek meghalt a házastársa. De semmilyen fogódzót nem ad, milyen szabályokhoz kell alkalmazkodnia annak, aki éppen válik. Holott a másik elvesztése, a válás és a szakítás, olyan gyászfolyamatot indít el, mint amikor meghal egy hozzátartozónk. Egyetlen szabályt mégis „illik” váláskor betartani, méghozzá azt, hogy akitől elválunk, azt kellőképpen gyűlölni kell. Mert ha nem, akkor érthetetlenné válik a válás a körülöttünk élők számára.

Válófélben gyűlölni illik

A külvilág megköveteli tőlünk, hogy magyarázzuk meg a válásunk okát, ezt várják a barátok, a család, ezt a társadalom. Kellőképpen alá kell hát támasztanunk a döntésünket, és ilyenkor a leghatásosabb, ha a másik elviselhetetlenségét sikerül „kimutatni”. Magunknak is meg kell magyaráznunk mindezt, és miközben átéljük a másik hiányából fakadó fájdalmat, ki kell zárnunk minden pozitív érzést is, ami még a másikhoz köt. Minél inkább kötődünk a másikhoz, annál inkább meg kell mutatnunk magunknak és a külvilágnak a gyűlöletet, hogy igazolhassuk a döntésünk helyességét.

Válófélben hibáztatunk

Válófélben a sérelmeink elevenek, és amikor nagyon fájdalmasan élünk át valamit, akkor nem tudunk a másik szemével látni, csak a saját fájdalmunk vesz körül. A pár két történetet mesél, kétféle világban él, és már nem tud átlépni a másikéba. Ebben a kettéosztottságban pedig óhatatlanul a másikat látjuk hibásnak. Ő lesz mindennek az oka, a jobbik énje nem látható, elvész, mint a Hold árnyékos oldala. Ha mégis megjelenik bármiféle pozitív érzés a másik irányába, akkor azt magunk előtt is eltitkoljuk.

Megérlelt döntés

A válás még ma is tabu, hiába fordul elő gyakran. Senki sem teszi ki a közösségi oldalára, hogy tegnap elvált. Ezzel azért fontos tisztában lenni, hogy értsük, amikor a másikat okoljuk a „kapcsolat megromlásáért”, akkor ezzel igazoljuk is magunkat azért, hogy miért szegtük meg a társadalmi normát. És felmentjük önmagunkat is. A felmentettségnek azonban van egy negatív következménye, mégpedig az, hogyha nem tudjuk, mit rontottunk el, nem is tudunk a viselkedésünkön változtatni, és legközelebb ugyanabba a hibába esünk. Annak, aki valóban megérlelte a válás mellett szóló döntését, nincs szüksége arra, hogy a másikat hibáztassa, vállalja a felelősséget a mostani döntéséért, és azokért a hibákért, amiket a kapcsolatban elkövetett. A kapcsolat felbomlását differenciáltan értékeli, érti, hogy ebben kinek mi volt a szerepe.  

Válófélben – elfogulatlan segítség

A megérlelt döntéshez néha nem elég az, hogy a barátainkkal vagy a családtagjainkkal beszélünk. Olykor az sem segít, ha a párunkkal tisztázunk sok múltbeli eseményt, mert a körülöttünk élők mindannyian túlságosan közel állnak hozzánk ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan lássanak. A külső szem sokat segíthet abban, hogy legalább utólag megértsük, mi történt velünk. Az események olykor egészen traumatikusak is lehetnek, ilyenkor az érzelmek elborítanak, és segítség nélkül nehéz ezekből kilátni. Ha nem sikerül egyedül, írjon, vagy hívjon!

tel: 06302687449

e-mail: r.lilla3@gmail.com

Döntés a válásról

Valójában hosszú út vezet addig, amíg meghozzuk azt a döntést, hogy elválunk, és képesek leszünk ezt először önmagunknak, a házastársunknak és végül a világnak is kimondani. A válásról szóló első gondolat is egy folyamat eredménye, amit kezdetben még önmagunk előtt is takargatunk.

Tudattalan döntés a válásról

A váláshoz vezető döntés is gyakran tudattalan folyamatok mentén zajlik, aminek az első jele lehet például, paradox módon, annak a túlhangsúlyozása, hogy mi mindenképpen meg szeretnénk menteni a kapcsolatot. Azért paradox ez a helyzet, mert ilyenkor mi kerülünk a „jó” pozíciójába, és a másik a  „rosszba”, ami rögtön játszmahelyzetet teremt. Vagyis nem megmenti igyekszünk ezzel a kapcsolatot, hanem épphogy harcolni kezdünk a másikkal, és legyőzni őt, erkölcsi fölénybe kerülni.

A játszma a válás kapuja

A játszmát nagyon komoly csalódások és veszteségélmények előzhetik meg, vagyis aki játszmázik, az is okkal teszi ezt, annak is van története a kapcsolatban (vagy a transzgenerációs örökségében). A játszma azonban az intimitás (ez alatt nem csak a szexualitást, hanem a bensőséges érzelmi kapcsolat minden megnyilvánulását értem) legfőbb ellensége. Amikor elkezdünk arra törekedni, hogy legyőzzük a másikat, hogy valamilyen úton fölénybe kerüljünk vele szemben, akkor ráléptünk az eltávolodás útjára, és tudattalan szinten döntöttünk.

A válási döntés előtt kétségbeesett próbálkozások

Ha azt tapasztaltuk a kapcsolatunk alatt, hogy nem sikerült kellően intim közelségbe kerülni a másikkal (és intimitás alatt nem csak a szexualitást, hanem a bensőséges érzelmi kapcsolat minden megnyilvánulását értem), akkor megpróbálunk legalább érzelmi nyereségre szert tenni, példádul győzni egy játszma segítségével. Önmagunkon nehezen vesszük majd észre ezt a jelenséget, a másik viselkedése szabotőr vagy provokatív viselkedése viszont jelzésértékű lehet.  

A válási döntés előkészítése, szabotálás és provokálás

A szabotőr és a provokatőr viselkedés olyasmi, mint amikor valaki a vesztesre fogad. Mindkét játszma hátterében az áll, hogy már elkezdtünk visszavonulót fújni, nem teszünk erőfeszítést a kapcsolat megmaradásáért, viszont a döntés felelősségét szeretnénk áthárítani a másikra. Ez persze gondolhatjuk csúnya viselkedésnek, de a jelenség hátterében itt is a közelkerülés kudarca, és a kapcsolattal összefüggő ellentmondásos érzések állnak. A tehetetlenség érzése, az, hogy a krízist nem tudtuk megoldani. A szabotőr és provokatőr viselkedésről itt olvashatsz részletesebben: http://parkonzultacio.hu/2020/06/18/ti-is-valasi-krizis-kapcsolj-idoben/

Válási döntés és a felszámolási stratégia

A szabotőr és a provokatőr viselkedés nagyon sok kapcsolatban megjelenik, de nem minden esetben vezet válás melletti döntéshez. Megjelenése mégis azt jelzi, hogy az egyik, vagy mindkét fél olyan stratégiát követ, amely a kapcsolat felszámolásának irányába hat. Valamelyik fél, vagy mindketten rombolják a kapcsolatot a kivonulással, vagy a provokációval. Mivel az érzések ellentmondásosak, ezért nem mondja ki senki nyíltan, hogy szeretné befejezni a kapcsolatot, hanem ezekkel a magatartási formákkal „elérik” hogy a másik mondja azt ki, és inkább ő vessen véget a házasságnak vagy az együttélésnek. A szabotáló és provokatív viselkedés egy idő után olyan folyamatos nyomást és állandó szenvedést okozhat, hogy ezen a ponton megszületik a válásról szóló döntés immár tudatosan is!

Válási döntés helyett párterápia

A párterápia lehetőséget ad arra, hogy tisztázzátok az érzéseiteket. Vajon vannak-e még olyan értékei a kapcsolatotoknak, amelyekről nem mondanátok le, vagy már annyi fájdalmat okoztatok egymásnak, hogy innen már nincs visszaút? Néha az érzések annyira ellentmondásosak, hogy egyáltalán nem látunk tisztán. Az is segítség lehet, ha ki tudjátok mondani, vége. De még az is megtörténhet, hogy vissza tudtok fordulni a válás felé vezető úton. Ha olykor-olykor képes vagy meglátni a kapcsolatotok jobbik oldalát, akkor lehet esély arra is, hogy túljutva a krízisen, sokkal mélyebben kapcsolódjatok egymáshoz, mint valaha.

Keressen, ha szeretne segítséget kapni:

tel: 06302687449

e-mail: r.lilla3@gmail.com

Válási gondolatok

Amikor már nem csak homályos érzésként jelenik meg benned, hogy bajban van a kapcsolatod, hanem egészen határozottan, akkor ez gyakran a válás gondolatával párosul. Ez a képzet azonban egyelőre elég ijesztő, bizonyosan kétségek gyötörnek.  A válás gondolatának a megjelenése azonban valamit mégis biztosan jelez, azt, hogy válságban van a kapcsolatod.

A válás gondolata jelzi a krízist

 

 A válás gondolata jelzi a krízist, de nem egyenlő azzal, hogy a válás be is fog következni. Ez azért van így, mert a krízis minden kapcsolat természetes velejárója. Sokféle illúzió él bennünk arról, hogy milyen egy ideális párkapcsolat, és ezek közül az egyik, hogy egy jó kapcsolat soha nincs válságban. Ez nem igaz. Sőt ennek az ellenkezőjét tekinthetjük valósnak, minden kapcsolat válságokon keresztül fejlődik. Titeket sem a válság megjelenése minősít, hanem az, hogyan vagytok képesek ezt megoldani.

A válási krízis

A válás lehetősége minden kapcsolatban jelen van, hiszen mindenki tudja, hogy ez ma már nem lehetetlen. Válságban lenni mégis egészen másféle érzés, mint pusztán tudni a válás lehetőségéről, tele van bizonytalansággal és kétséggel. A jó hír az, hogy épp az segíti a változást, hogy ebben a bizonytalan kétkedő, útkereső időszakban minden megkérdőjeleződik és megmozdul egy kicsit. Jó esetben alkalmazkodunk a külső-belső változásokhoz, amiket az élet folyamatos átalakulása követel.

A válási krízis happy enddel

A válási krízis, ami, most már tudjuk, a kapcsolat természetes velejárója, jól is végződhet. A jól működő kapcsolatban sikerül alkalmazkodni az élet által követelt változásokhoz, sikerül megoldani az ebből adódó konfliktusokat, a személyiség újabb kedvező tapasztalatokkal gazdagodik. A bizalom mindennek következtében növekszik, és a pár tapasztalatot szerez arról, hogy képes a nehéz helyzeteken is túljutni. A válási krízis legkedvezőbb kimenetele tehát a kapcsolat fejlődése, amelyben a korábbinál is nagyobb megelégedettséget élhetünk meg.

A válási krízis után döntés a válás mellett

Ha a válási krízist nem sikerül ilyen kedvező módon megoldani, megszülethet a döntés a válás mellett. A felek gyakran ebben nincsenek egészen szinkronban, gyakori, hogy az egyik hozza meg ezt a döntést, míg a másik ellenzi a szakítást, vagy nagy fájdalommal nyugtázza, amibe még nem képes belenyugodni. Ekkor egy nagyon nehéz út veszi kezdetét, amivel egy másik posztban foglalkozom.

A válási krízis után üres kagyló állapot

A válási krízis utáni együttmaradás nem feltétlenül jelenti azt, hogy a válságot sikerült megoldani. Ha azt érzed, hogy egyre csak távolodtok egymástól, már nincs kedved a közös programokhoz, már csak negatív jelzőket tudsz a társadra aggatni, vagy folyamatosan bántó, megalázó, leértékelő megjegyzéseket kapsz, akkor valószínűleg „jó úton” haladtok az üres kagyló állapothoz. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolatnak csak a keretei állnak, érzelmileg azonban kiürült.

Ha a válság jeleit tapasztalod, és szeretnéd, ha boldogabbak lennétek együtt, akkor kérj segítséget!

tel: 06302687449

e-mail: r.lilla3@gmail.com

A válás megelőzése

A válás megelőzhető

A válás nagyon sok esetben megelőzhető. Ennek azonban feltételei vannak, mert a párkapcsolat nem perpetuum mobile, amely akkor is halad előre, ha nem figyelünk rá. Az első és a legfontosabb feltétel tehát, hogy folyamatosan karbantartsd, mert soha nincsen kész.

A válás megelőzése – az első érzés

Ha rákattintottál erre a bejegyzésre, akkor valószínűleg megjelent már benned valamiféle rossz érzés, hogy a kapcsolatodnak akár vége is szakadhat. Ez nagyon nehéz, hiszen nem úgy hitted, ti majd mások lesztek, és nem követitek el ugyanazokat a hibákat, amelyeket a környezetedben élő párok, hiszen ti annyira szeretitek egymást.   Most azonban mégis itt van a kapcsolat elvesztésének a félelme, ami bizonytalan szorongással markolja a szívedet.

A válás megelőzhető, ha még félted a kapcsolatod

Ha még félted a kapcsolatod, ha még úgy gondolsz rá, hogy több benne a jó, mint a rossz, akkor nincs minden veszve. Sőt, úgy is fogalmazhatnék, hogy az, amit most átélsz, teljesen természetes velejárója a kapcsolatnak. A jól működőnek is. Mert az út előre, talán furcsán hangzik, de kríziseken keresztül vezet. A kérdés az, mit kezdtek a nehézségekkel, meg tudjátok-e azokat oldani, vagy pedig háborúzni kezdtek, esetleg az egészet a szőnyeg alá söpritek.

A válás megelőzése – leszámolás az illúziókkal

Él bennünk egy nagyon hamis, idealizált kép arról, hogyan működik egy jól működő párkapcsolat. Azt képzeljük, hogy abban soha nincsenek viták és konfliktusok, mindig mindenben egyetértünk, néha azt is gondoljuk, hogy egyformán gondolkodunk, sőt azt várjuk a másiktól, amit önmagunktól is várnánk, mintha egyformán nőttünk volna fel, egyforma hatások értek volna bennünket az életünk során. A valóság ennek épp az ellenkezője!

A válás megelőzése – a másság elfogadása és tisztelete

Ahhoz, hogy megelőzzük a válást, az első lépés annak belátása, hogy soha nem láthatjuk ugyanúgy a közösen átélt élményeinket sem, mert más-más nézőpontból szemléljük őket. Ebből pedig egyenesen következik, hogy különféle tapasztalataink lesznek ugyanarról az eseménysorról. Azok az élmények pedig, amelyeket gyerekként éltünk át más és másféle családban, azokra a tapasztalatokat ez még inkább igaz.  Ahhoz, hogy jól működjön a kapcsolatod, és megelőzd a válást, mindent meg kell tenned azért, hogy részletes térképed legyen arról, mit és hogyan élt át a másik, tegnap és tegnapelőtt, és a régmúltban. Mélyen meg kell értened őt, sőt át is kell érezned a történetének a súlyát, különben nem leszel tisztelettel iránta.

A válás megelőzése és a kapcsolat fejlődése

Téves képzeteink közé tartozik az is, hogy a kapcsolat az változatlan, statikusan állandó. Mintha a „boldogan éltek” után már nem jönne semmi. Holott minden kapcsolat előtt alapvetően két út kínálkozik, vagy továbbfejlődik, vagy megreked valahol ezen az úton. A fejlődés azonban nem egyenes vonalú, kríziseken keresztül vezet, ami természetes velejárója az életnek. Ennek az az oka, hogy folyamatos változásokon megyünk keresztül, változunk mi magunk, változik a kapcsolatunk, és változik a világ, amiben élünk. Az átalakulás azonban mindig konfliktusokat fog eredményezni. Nagyon sok múlik azon, milyen konfliktuskezelő technikákat hozol magaddal gyerekkorodból, kaptál-e jó mintákat erre vagy sem. Ha igen, át fogsz jutni a nehézségeken. De ha úgy érzed, megakadtál, akkor keress bátran!

Rist Lilla

tel: 06302687449

e-mail: r.lilla3@gmail.com

Nincs itt semmi baj, nem kell párterápia!

A halogatás nagymesterei vagyunk különösen, ha baj van! A párkapcsolati gondjainktól is szeretnénk minél messzebbre menekülni. De ha már folyamatosan a kapcsolatodon jár az agyad, azon, hogy jó-e ez így neked, elég-e ez így, meg hogy mi is az, amire az ember azt mondja, hogy na, ezt már nem, akkor talán érdemes elgondolkodnod azon, hogy nem kellene-e segítséget kérned. Könnyen lehet, hogy megkeresed alább a telefonszámomat, de aztán másnapra elfelejted az egészet, mert nem tudod egész biztosan, hogy itt tartasz-e, hogy TÉNYLEG itt tartasz-e, és reménykedsz, hamarosan meg fog oldódni minden.  Mert ti mégiscsak boldogok vagytok, mert régen azok voltatok, legalábbis fel-felrémlik, hogy így volt. Vajon normális, hogy most nem?

Tudom, hogy vacillálsz, ezért most felsorolok néhány érvet amellett, hogy mégiscsak kérj segítséget!

Miért érdemes párterapeuta segítségét kérni?

  • Mert van segítség! És lehet jobb!
  • Mert nem érdemes boldogtalanul élni!
  • Mert igenis segíthet egy „idegen”, mert a külső szem másképp lát és ez átlendíthet!
  • Mert belülről nem fogod tudni másképp látni a helyzetedet!
  • Mert később rosszabb lesz, nem érdemes halogatni!
  • Mert meg fogod bánni, hogy nem kértél időben segítséget!

Kicsit bővebben:

Mert van segítség, és lehet jobb!

Sokan azt gondolják, hogy majd megoldják a gondjaikat, nem kell ehhez senki, nem jó kiteregetni a szennyest. Valóban nem könnyű, különösen az introvertált, befelé forduló emberek számára, hogy megosszák az életük legnagyobb nehézségét valaki mással. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy a „majd mi megoldjuk” többnyire azt jelenti, hogy elássuk a problémákat, nem beszélünk róluk, elfelejtjük. Vagy azt, hogy a megszokott megoldókulcsot alkalmazzuk, ami épp azért, mert megszokott, nem fog működni. Valami másra van szükség, valami olyasmire, amit nem láthatunk belülről. Ezt a mást segíthet megtalálni egy külső segítő. Az a jó hír, hogy azok a párok, akik elkötelezetten benne maradnak egy párterápiás folyamatban, jobban lesznek. Vagy azért, mert jobb lesz az együttműködés közöttük, vagy azért, mert rájönnek, hogy az segít, ha különválnak.  

Mert nem érdemes boldogtalanul élni!

Sokan épp ettől a szembenézéstől ijednek meg, hogy meg kell majd látniuk a párkapcsolatuk működésének a mélységét, hogy ők valóban boldogok tudnak-e lenni egymással. Ez tényleg nem könnyű, lehetséges, hogy valóban fájdalmas lesz, amit találunk, de az is lehet, hogy nem, és igazi szeretet-szövedékre lelünk. De az biztos, hogy segíteni  csak akkor lehet, ha ez a szembenézés megtörténik. A kérdés az, hogy boldogan vagy boldogtalanul akarjuk-e tölteni az életünket. Ha elhessegetjük ezt a végső kérdést, benne maradunk abban a fajta hosszú távú stresszben, ami a leginkább megterhelő. Sem a testünknek, sem a lelkünknek nem használ a gondok elkendőzése, könnyen menekülhetünk előle valamilyen káros szenvedélybe, vagy épp az történik, ami sokszor, hogyha nem veszünk tudomást a párkapcsolati gondjainkról, nem beszélünk róluk, akkor a testünk kezd el szólni hozzánk valamilyen betegség formájában.

Mert igenis segíthet egy „idegen”, mert a külső szem másképp lát és ez átlendíthet!

Sőt csak egy „idegen” segíthet! Már utaltam rá az előbbiekben, hogy másképp lát, aki kívülről lát, és ez átlendíthet problémákon. Ráadásul ennek az idegennek van egy nagyon jó tulajdonsága, méghozzá az, hogy egyik fél felé sem elkötelezett, nem a férj barátja, nem a feleség barátnője, nem rokon, és nem is munkatárs. Ők is segíthetnek néha pusztán azzal, hogy meghallgatnak, de nem párterapeuták, és ezért olyan tanácsokat fognak adni, ami a saját életükből következik, a saját tapasztalataikból – ami törvényszerűen korlátozottabb, mint egy párterapeutáé. Ráadásul elfogultak is valakinek az irányába, mert többnyire csak az egyik fél érveit hallják, a másikét nem. Érzelmileg sem tudnak igazán kívül lenni. Egy igazi jó barát/rokon melletted áll, és felment. De a változáshoz más kell!

Mert belülről nem fogod tudni másképp érzékelni a helyzetedet!

A párkapcsolati konfliktusok az egyik legmélyebb nehézségek az életünkben, egy kisebb vita és veszekedés is kibillenthet az egyensúlyunkból. A hosszan elhúzódó párkapcsolati válság pedig az egyik legnagyobb lelki terhelés, ami embert érhet. Az ilyenkor átélt stressz igen erőteljes lehet. Ezért hiába mondogathatjuk magunknak, hogy ha majd megnyugszunk, elrendezzük magunkban és a másikkal a dolgainkat. Kicsi az esélye, hogy így történik, mert ehhez olyan mélységű önismeretre, önreflexiós képességre volna szükség, amivel kevesen rendelkeznek. (Néhány lelki témájú, önismereti könyv elolvasása nem jelent valós önismeretet). Ennek hiányában pedig még egy viszonylag higgadtabb állapotunkban sem látjuk, mi történik a kapcsolatunkban, ki hogyan vesz ebben részt, mi ebben a mi magunk, és mi a másik része, és ez a kettő hogyan kapcsolódik össze. A stressz önmagában is akadályozza ezt, ilyenkor senkitől sem várható el, hogy kilépve önmagából, kilépve a saját fájdalmából a másik fájdalmát is átérezze. (Ezért van az, hogy olykor a párterapeutának is párterapeutára van szüksége, és a pszichológusnak is pszichológusra.)

Mert később rosszabb lesz, nem érdemes halogatni!

A meg nem oldott, szőnyeg alá söpört, „elfelejtett” párkapcsolati gondokat, nehézségeket, konfliktusokat a párok évekig görgethetik maguk előtt tovább. Mondhatom a kedvenc példámat, amikor az első gyerek születése után nem sikerül a férfi-nő viszonyt regenerálni, akkor lehet, hogy a pár nem a gyerek hároméves korában fog elválni, hanem évekkel később, amikor felnő, és kirepül a családi fészekből. Anya és apa úgy fog egymásra nézni ekkor, mint két idegen, akik gazdasági társaságot üzemeltetnek. Időzített bombák az ilyen fel nem oldott konfliktusok, amelyek bármikor felrobbanhatnak. És ez meg is fog történni, ehhez nem férhet kétség, de akkor már nem biztos, hogy lehet segíteni. Mert az alapokat is széttörhetik.

Mert meg fogod bánni, hogy nem kértél időben segítséget!

Ha csak a bombatámadás után kapsz észbe, akkor már csak reménykedhetsz abban, hogy nem tört össze minden. Mi emberek sajnos, úgy vagyunk kitalálva, hogy csak akkor kezdünk el foglalkozni a gondokkal, amikor már ég a ház. Azt szeretjük látni, hogy minden rendben van magunk körül, és elhessegetjük a rossz gondolatainkat. Ezért fontos sokkal tudatosabbnak lennünk ebben, és már akkor segítséget kérni, amikor még nem robbant fel egyetlen bomba sem. Utólag, visszafelé persze látni fogod, hány helyen lehetett volna visszafordítani a folyamatot. Például akkor, amikor a párod kérlelt, hogy menjünk el, kérjünk segítséget, de te ellenálltál! Hogy nincs is itt semmi baj!

Kérdések anyák napjára

Anyák napja alkalmából szeretném provokálni a kedves olvasóimat egy tételmondattal, azzal, hogy nem az anyaság a legfontosabb! És most egyáltalán nem a család és a munka kettősségét szeretném szembe állítani egymással, egyáltalán nem arról szeretnék beszélni, hogy a karrier, a munka hogyan áll szemben az anyasággal. Másra szeretnék rávilágítani. Méghozzá arra, hogy mi a viszonya a párkapcsolatnak az anyasághoz, melyik az előrébbvaló, melyik a fontosabb. Miért van az, hogy az anyaság mitikus magasságokba került, míg a párkapcsolat nem kapta meg ugyanezt a tiszteletet.

Ha az emberpárra gondolunk a férfi és a nő kettősségére, akkor rögtön megjelenik előttünk Ádám és Éva, és a paradicsom után a bűnbeesés képe rajzolódik ki, Éva a kígyóval,  az almával, a tudás fájával. Az emberpár ebben a képben egyáltalán nem szent, mint szűz Mária, hanem bűnbe esik a kígyó sugallatára, vagyis rájuk vetül valami, ami nem tiszta, és nem is értékes. Nehéz megmondani, hogy ez az ősi kép, a zsidó-keresztény kultúrában felnövekvő emberekre mennyire van hatással még ma is, de az biztos, hogy nagyon sok nő tartja az anyaságot a legfontosabb értéknek az életében. Ha választania kell egy hétköznapi helyzetben a gyerek és a párkapcsolat érdeke közül, akkor a gyerek érdekeit választja, és nem azt, ami a párkapcsolatot  szolgálná. A saját női érdekeiről pedig egyenesen azt gondolja, azt érzi, hogy azoknak engedni, önzés volna.

Számtalan példát lehetne felsorolni arra, hogyan kerül a párkapcsolat a sublótba, hogyan kerül a gyerek mindenek feletti magasságokba, amire folyamatosan és mindig tekintettel kell lenni, miközben a párkapcsolat az csak úgy van, mert az egyébként is eldöcög majd valahogyan!

Hát nem döcög el! Ez a rossz hírem.

Sok pár akkor ébred rá, hogy mennyi mindent nem tettek meg egymásért, amikor már ott ülnek velem szemben a kanapén. Akkor persze, felmerül, hogy mi lesz így a gyerekekkel, hogyan fogják túlélni, ha ők elválnak, vagy azt, hogy örökös békétlenségben milyen lehet felnőni, és ekkor “hirtelen” kiderül, hogy semmi nincs, gyerek sincs, ha nincs párkapcsolat. Mert a gyereket nem az anyának kell egyedül megtartania, hanem a párkapcsolatnak, jó esetben. (Ez bizonyos hátárok között még az elvált párokra is igaz. Mert a gyerek nem csak az anyáé, sem a hozzá kapcsolódó jog, sem a felelősség. ) A párkapcsolat közben sokféle lehet, és nem az minősíti, hogy kik vesznek benne részt, ők milyen neműek vagy elváltak-e már egyszer vagy sem, hanem az, hogy mekkora biztonságot tudnak nyújtani.

Biztonságot pedig csak egy jól működő párkapcsolat tud nyújtani a gyerek és minden résztvevő számára. Amiben az anya nem szent, és nem is mártír, hanem olyan ember, amiben megélheti az emberi és női mivoltát, amiben kiteljesedhet, és aminek egy része az anyaság, természetesen, de nem mindenek felett álló része. Hanem az alrésze. Ezt kellene átrendezni a fejünkben, méghozzá nagyon sürgősen!

Könnyű eltévedni

Nagyon könnyű elveszteni a párkapcsolati fókuszt abban a pillanatban, amikor megszületik az első gyermek. Ennek van egy nagyon határozott társadalmilag szuperált oka is, ami egy külső ok, nem feltétlenül belőlünk származik, hanem abból, amit magunk körül érzékelünk. Arra utalok, hogy van egy nagyon komoly értéke az anyaságnak. Olyan szólás-mondások is hitelesítik ezt, mint például az, hogy „A gyerek a legfontosabb!” De nagy megértéssel és tisztelettel hallgatjuk azokat az anyai mondatokat is, hogy „a gyerek mellett nincs időm semmire”, vagy hogy „a férjemmel nem voltunk kettesben a gyerek születése óta”, vagy azt, hogy „csak a gyereknek veszek ruhákat, magamnak nem”. Ezeket kiegészítik aztán az olyan racionálisnak tűnő mondatok, hogy „nincs kire hagyni a gyereket”, amit középosztálybeli, nem mélyszegénységben élő anyák is mondogatnak vagy az, hogy „míg gyesen voltam a bevásárlás volt az egyedüli szórakozásom, mert nem jártunk sehová”. Anyák napján egy csokor orgonával próbálják meg később egyensúlyba hozni a gyerekeink az anyai mártíromságot, ami – megint egy rossz hír –  nem fog sikerülni. Mert a mártíromságnak nincs megfizethető ára, már csak azért sem, mert inkább káros, mint hasznos. Az anya, aki mindent feláldoz a gyerekeiért, önmagát, a nőiességét, a párkapcsolatát, rossz úton jár. Gúzsba köti a gyerekeit azzal az áldozattal, amit értük hoz. Az a gyerek, aki az anyai mártíromságért hálával tartozik, soha nem szabadulhat. Nem lesz képes olyan párkapcsolatot  sem működtetni, amiben teljes jogú társa lesz a párjának, hiszen az anyjához tartozik. Örökre.

A külső elvárások is ebbe az irányba terelhetik a működésmódunkat, de vannak belülről származó okai is annak, hogy az anyaságba bele tudunk veszni. Például az, hogy a szülés és a szoptatás a természet által „úgy van kitalálva”, hogy igen erős érzelmi kötelék jön létre. A vajúdás és a gyermek táplálása alatt termelődő hormonkoktél igazi varázsitalként funkcionál, úgy, hogy mélységes mélyen beleszeretünk a gyermekünkbe. Ennek olyan bensőségessége lehet – az anyaság összes nehézsége mellett és ellenére, amit sokan nem élnek meg semmiféle másfajta kapcsolatban, előfordulhat, hogy a párkapcsolatban sem. Ez fájdalmas gondolat, mert ugyan nemesnek érzékelhetjük, hogy mindennél és mindenkinél jobban szeretjük a gyerekünket, de valójában nem az, mert ezzel óriási terhet teszünk a legkisebbekre. Hogy miért nem egészséges, ha a gyerekünket szeretjük a világon a legjobban? Mert egy gyerek soha nem szolgálhatja egy felnőtt ember boldogságát! Soha nem függhet a felnőtt boldogsága, jólléte a gyerektől, a gyerek viselkedésétől, tetteitől. Talán furcsán hangzik ez elsőre, de így van, mert a felnőtt boldogságának felnőtt-felnőtt kapcsolatokból kell származnia, akkor lesz kiegyensúlyozott. A szülést követően ugyan ez teljesen normális kapcsolódás még, de később, mondjuk a gyerek másfél éves kora után el lassan át kell kötni a párkapcsolatba. Nem maradhat így! Egy gyermek éretlen arra, hogy mindig megfelelően viselkedjen, és ha ezt várjuk tőle, mert ettől függ a jóllétünk, a boldogságunk, akkor nem teheti meg, hogy gyermeki módon viselkedjen, nem követhet el hibákat, kis felnőttnek kell lennie, ami olyan tehertétel, amiben a lelke egy része egész biztosan sérül. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy lehetek én például anyaként szomorú, mert a gyereknek mondjuk évet kell ismételnie, de a boldogságomnak nem ettől kell függenie.

A párkapcsolatnak tehát elég jónak kell lennie ahhoz, hogy ez az átkötés, ez a visszakapcsolódás sikerüljön, mert a párkapcsolatban átélt örömök felérnek az anyai örömökkel. És ezzel elérkeztünk ahhoz a gondolathoz, hogy az anyaság és a párkapcsolat értékének, egymáshoz való viszonyának  megítélésében felelőssége van a társadalomnak, felelőssége van az egyénnek, a nőknek és egyáltalán nem utolsó sorban a férfiaknak.

A párkapcsolat működtetése nagyon is közös munka, és ha ez megbillen, elkezd rosszul funkcionálni, akkor igen sok nőnek az anyaság kínál menedéket, örömöt, pillanatnyi boldogságot. Azért veszélyes út ez, mert az anyaság valóban sokáig kárpótol a párkapcsolati örömökért, de nem örökké. És legkésőbb akkor, amikor kirepülnek a gyerekek a családi fészekből, nyomasztó, soha nem érzett hiányt élhetünk át. Azok a párok, akik nem táplálták, nem építették a kapcsolatukat, „hirtelen” válságba fognak kerülni.

A férfiak felelőssége

A férfiak oldaláról is megjelenik az a fajta mentalitás, vagy nevezzük inkább megküzdési módszernek, hogy a gyerek születése után „békén hagyják” az anyákat. Más mókák után néznek inkább, ami sokféle lehet, karrier, munka, vállalkozás-építés, sport, vagy más nők, akik épp nem anyák…   Pedig nekik is lehetnek eszközeik arra, hogy visszahódítsák maguknak gyermekeik anyját, a nőt, aki anya lett. Nem csak a bókokra gondolok, amelyek jó pillanatban csodákra képesek, hanem arra, hogy aktív szerepet vállalhatnának a közös, kettesben töltött programok megszervezésében, a bébiszitter-keresésben, a háztartással kapcsolatos teendők átvállalásában, hogy egy kevésbé fáradt nő érkezzen meg este a hálószobába, akinek van ereje felvenni egy szebb hálóinget. Nagyon sok férfi abba is beletörődik, hogy a gyerek kitúrja őket a franciaágyból. Saját tapasztalatból is mondhatom, hogy amíg a kicsi aktívan szoptatott csecsemő, sokféle helyen lehet és kell aludni, ott és akkor, amikor erre mód van. De ez nem tarthat örökké, és nem is jó, ha tart. A szoptatás egyszer véget ér, a gyereket elválasztjuk lassan, fokozatosan. Nagy feladat ilyenkor újraépíteni a párkapcsolatot. De talán nem is akkora, ha úgy gondolunk erre, hogy ez az, amiből az örömünk származik, sőt úgy, hogy a mi örömünk az, ami majd a gyerekeinkre is rásugárzik.

Anyák napjára

Egyszóval köszöntsük az anyákat, azokat különösen, aki elég bölcsek ahhoz, hogy az anyaságuk mellett nők is maradtak. (És a férfiakat, akiknek gyermekeik anyja maradt a legszebb nő.)

A házasság a nők alávetésével a vagyon örökléséért

2. rész: A házasság története

 Az első írásos emlékek a házasságról az i.e. 3. évezredből maradtak ránk, és mire eljutottunk a civilizációnak erre a fokára, addigra a házasság már intézményesült férfi-női kapcsolattá vált. Ez az írásos emlék a mezopotámiai Úr városából származó kőtáblán maradt ránk, amelyen egy lányos apa írta össze a házassággal kapcsolatos kiadásait. Pusztán ebből a tényből is sejthető, hogy a házasság örömszerző, érzelmi-kiegyensúlyozó vagy épp szexuális szerepe kevéssé volt hangsúlyos. Sokkal „nagyobb” feladata volt! A vagyonról, a társadalmi kapcsolatok újraszervezéséről szólt elsősorban.  A sokat idézett kőtábláról tudjuk, hogy a jegyespár házasságát  egy hosszú udvariassági szertartássorozat előzte meg, ez kezdődött azzal, hogy az apa megajándékozta a vőlegényt, ezután folytatódott azzal, hogy a szülők szerződését a templomban hivatalossá tették, majd udvariassági látogatások sora kezdődött el, és végül egyfajta előházasságként a menyasszony a vőlegény családjához költözött. Mivel ez gyakran a lányok igen fiatal korában történt, ezért a házasság gyakorlatilag csak akkor vált hivatalossá, ha azt a pár elhálta. A lány jegyajándékot vitt magával, ami biztosította korábbi jóllétét. A kőtábláról tudjuk, hogy mindez igen sok pénzbe került mind a menyasszony mind pedig a vőlegény családjának. A házasságot körülvevő szokások tehát sokkal inkább kifelé, a társadalom számára bírtak jelentőséggel. A házasság már nem magáról a párról szólt, nem az ő érzéseikről, hanem a vagyonról és a társadalmi státuszról.

https://okorportal.hu/wp-content/uploads/2013/02/okor_2012_3_nyomdanak_018.pdf

A házassághoz szigorú törvények kapcsolódtak, amelyek másféle szabályokat róttak a férfiakra és a nőkre. Mezopotámiában például a törvény zabályozta, hogy a férfi ágyasokat tarthat abban az esetben, ha a nő beteg vagy meddő.  Magasabb társadalmi osztályokban több feleséget is tarthattak, de ilyenkor a házasság főképp politikai célokat szolgált, és a mellék-feleségek jogállását szigorúan rendezték a viták elkerülése végett. De az alsóbb társadalmi csoportokban inkább a monogámia volt általános, a sok feleség mindig sok pénzbe is kerül…

Az ókori kultúrák többségében a Közel-Keleten és a Földközi-tenger vidékén a családfőnek jogában állt eladni  a gyermekét, vagy meggyilkolni a feleségét, ha házasságtörésen érte. Vagyis a feleség nem partner volt, sokkal inkább tulajdon, ez magyarázza, hogy nem csak a házasságtörő nőt, de a más feleségét megerőszakoló férfit is nagyon szigorúan büntették. Miközben a férj házasságtörése nem számított bűnnek. Mindez Egyiptomban is így volt, pedig ott a nők helyzete kedvezőbb volt, mint a többi kultúrában, például szabadon rendelkeztek vagyonukkal, a férj halála esetén a vagyon egyharmad része törvényesen megillette őket az örökségből.

De hogy jutottunk idáig?

Hogy milyenek lehettek az írásbeliség előtti kultúrák, hogyan éltek az emberek az őskorban, arról a hagyományos, természeti népek megfigyeléséből van némi fogalmunk. Az ausztrál Elkin, a sidney-i egyetem antropológus professzora például 1927-től haláláig, 1979-ig kutatta az ausztrál bennszülöttek életét. Ők tipikusan olyan vadászó-gyűjtögető népcsoport voltak, akik megőrizték hagyományos kultúrájukat.  A róluk szóló könyvében Elkin azt írja, hogy a család a társadalmuk legfontosabb egysége, még akkor is, ha a férj és a feleség közötti kapcsolat kevésbé szoros, mint napjainkban. Ez azt jelenti, hogy a házasság nem egy életre szól, sok asszony két vagy több férfi felesége lesz egymást követően, és az is szokás, hogy a férj ideiglenesen kölcsönadja vagy másikra cseréli feleségét. Az ausztrál bennszülöttek nagycsaládokban, hordákban éltek, ahol a rokonsági kapcsolatok jelentették az emberek közötti legfontosabb kötőelemet. Az olyan hordákat, amelyekben nem voltak rokonaik, ellenségesnek, félelmetesnek tekintették. Egy hordából a vérfertőzés elkerülése érdekében, nem házasodhattak, ezért a törzshöz tartozó, de más hordákból választottak maguknak társat, és többnyire a nők költöztek férjük családjához.  A családoknak nem volt önálló vagyonuk vagy tulajdonuk, minden a közösségé. Az ausztrál bennszülöttek azért sem tudtak sokáig beilleszkedni a hódítók kultúrájába, mert nem értették a magántulajdon fogalmát. Ha pénzt kerestek, nem magukra, vagy a családjukra költötték, hanem szétosztogatták a közösség tagjai között. Kultúrájukban  a rokonsági és más egyéb törvények szabták meg a házasodási szokásokat, amelyek aztán meghatározták a gyermekek társadalmi státuszát, de a vagyonnak ezen a fejlettségi szinten még nem volt szerepe.

https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/eletmodtortenet-oskor-es-okor/a-vadasz-kulturak/egy-vadaszkultura-forras-alapjan-az-ausztraliai-bennszulottek

A Trobriand-szigetek lakói már foglalkoztak földműveléssel, mégsem jelentett számukra sem túl sokat a vagyon. Ha többletet termeltek valamiből, akkor azt hagyták egyszerűen megrohadni. Mégis, az a gazda, aki sokat termelt valamiből, az nagy dicsőséget szerzett. A nagycsalád számukra is legalább annyira fontos volt, mint az ausztrál bennszülötteknél, és az is sokatmondó, hogy a rokonságot anyai ágon tartották számon. Úgy gondolták, hogy igazi rokoni kötelék csak az anyával és annak családjával van. A fiúgyermekek nevelésének feladata pedig az anya fiútestvérére hárult. Mindezt  Bronislaw Malinowski lengyel származású angol kultúrantropológus vetette papírra A Trobriand-szigetek lakói című könyvében.

Talán azért volt ez így, hogy a rokonság csak anyai ágán számított, mert az apa kiléte nem volt annyira biztos vagy fontos. Malinowski így fogalmaz:

A szüzesség ismeretlen erény errefelé. Hihetetlenül korán avatják be a lányokat a szexuális életbe, és számos, még gyermekinek tűnő játék sem olyan ártatlan, mint amilyennek látszik. Ahogy felnőnek, válogatás nélküli szabad szerelmet élnek, amely fokozatosan fejlődik tartósabb kapcsolatokká, s ezek egyike aztán házassággal végződik. Mielőtt azonban ez bekövetkezne, a házasulatlan lányokat a közvélemény egészen szabadoknak tekinti; tehetnek, amit akarnak, és még szertartásos egyezmény is van arra, hogy egy falu lányai csapatban átmenjenek valamely más faluba, ahol nyilvánosan felsorakoznak megtekintésre, és mindegyiket kiválasztja egy-egy ottani fiú, aki vele akar tölteni egy éjszakát.

A házasság alig áll kapcsolatban bármilyen nyilvános vagy zárt körű rítussal vagy szertartással. A nő egyszerűen férjéhez költözik, később egy sor ajándékot cserélnek, amit azonban semmiképpen sem lehet úgy felfogni, mint vételárat a feleségért. Tény, hogy a trobriandi házasság legfontosabb jegye az, hogy a feleség családjának hozzá kell járulnia – méghozzá tekintélyes mértékben – a lányuk háztartásához, és hogy mindenféle szolgálatot kell teljesíteniük a férjnek. Az asszonytól házasélete során elvárják, hogy hű maradjon, ezt a szabályt azonban nem tartják be szigorúan, és nem torolják meg a megszegését. Minden más szempontból a nő nagymértékben független marad, és férjének jól és kíméletesen kell bánnia vele.

Vagyis a hűség már megjelenik mint követendő magatartás, de a megszegése még egyáltalán nem jár megtorlással. A nők társadalmi státusza sem kisebb, mint a férfiaké, vannak olyan területei az életnek, amelyekben ők döntenek, és fontos vallási rituálékban is szerepet játszanak. A nők alacsonyabb társadalmi státusza csak később következik be. Mire kialakulnak a nagy folyamvölgy kultúrák Egyiptomban és Mezopotámiában, akkorra már a nők többsége vagy az apjuk vagy a férjük tulajdonának számít. Voltak persze különleges jogállású nők, például a hetérák a görögöknél, vagy a papnők Mezopotámiában, de ez semmiképpen sem volt általános, és státuszuk a házasság történetét sem érinti.

https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/eletmodtortenet-oskor-es-okor/a-korai-termelok/egy-korai-termelo-kultura-forras-alapjan-a-trobriand-szigetek-lakoi

Az ókori görögöknél tovább szigorodtak a szabályok, legalábbis ami a nőket illeti. A házasság előtt tilos volt a szexuális élet, a menyasszonyt szüzességének megőrzésére kötelezték. A férfiak szexuális életét azonban nem korlátozták, a házasság előtt sem volt tilos számukra a szerelem, és a házasságkötés után is tarthattak ágyasokat, és rabszolganőket. Homérosz Iliásza például arról (is) tanúskodik, hogy a szép rabszolganők gyakorta fontosabbak voltak feleségeiknél. A házasság a vagyon továbböröklése szempontjából volt igazán lényeges. Mert azt csak a törvényes házasságból származó gyerekek örökölhették.

A nagycsalád ekkorra már nem létezett, vagy felbomlóban volt, a nukleáris család megjelenése pedig a magántulajdon egyre hangsúlyosabb megjelenésével kapcsolódott össze. A felhalmozott vagyont ugyanis, csak így lehetett egyben tartani. Mi is lett volna vele, ha szét kell osztani a nagycsaládban, ahogy az ausztrál bennszülötteknél volt szokás!

http://www2.szepmuveszeti.hu/hyperion/lexikon.php?id=406

https://mult-kor.hu/erosz-jatszmai—hazaselet-es-szexualitas-az-okori-gorogorszagban-20151109?pIdx=2

Hasonló volt a helyzet az ókori Rómában, bár sok tekintetben a házasság nem volt annyira szilárd intézmény. Létezett ugyanis egy lazább változata, amikor a felek egyszerűen egymáshoz költöztek esküvő nélkül. Egy év elteltével azonban jogilag már ezt is házasságnak tekintették, de nem vonatkoztak rá olyan szigorú szabályok, mint arra a házasságra, amit szertartással, lakomával is megerősítettek. A köztársaság-kori Róma pedig lehetőséget adott a válásra is, amit a férfi és a nő is kezdeményezhetett. Igaz válásnál is a férfiak voltak előnyben, a nők a gyerekeikkel való kapcsolatot kockáztatták ezzel, a római jog ugyanis őket az apának ítélte. Ez alól csak akkor tettek kivételt, ha az apának úgy volt jobb, ha a gyerek az anyánál marad.

https://mult-kor.hu/het-meglepo-teny-a-romai-nokrol-20191216?pIdx=3

A házassági szokások és törvények területenként és koronként elég nagy változatosságot mutatnak, de az látszik, hogy az irány a monogámia, nemenként különböző normákkal, és a férfiaknak adott nagyobb szabadsággal, és a nők társadalmi státuszának fokozatos gyengülésével. A válás sem volt elképzelhetetlen, még az ókori Mezopotámiában is el lehetett válni, igaz, ez a nők számára társadalmi kitaszítottsággal és megbélyegzéssel járt együtt. Ők akkor válhattak el, ha bizonyítani tudták, hogy férjük nem tesz eleget házastársi kötelezettségüknek vagy ha bántalmazza őket. Meg kellett gondolniuk, mert a házasságból csak üres kézzel távozhattak.

Míg az ősközösségi társadalmaknál a házasság a rokoni, emberi kapcsolatok fő szervező ereje, és a társadalmi státusz biztosítéka, addig az ókorban a vagyon továbbörökítésének az eszköze, vagy épp a vagyonszerzés egy módja.

Ez nem azt jelenti, hogy akkoriban ne lehettek volna jó házasságok, amelyekben megjelent a szeretet vagy az összetartozás érzése, ez minden bizonnyal akkor is kialakulhatott, ha a frigy a szülők közbenjárásával jött létre. De az is lehet, hogy rosszul sültek el a dolgok és a felek soha nem találtak egymással összhangot. Mégis, mivel a házasságtól nem várták a boldogságot, ahogy a mai ember, ezért talán nem is tulajdonítottak neki akkora jelentőséget.

Bár minden bizonnyal szenvedtek egy boldogtalan kapcsolatban. A görög tragédiákban és komédiákban gyakran megjelenik például a házsártos feleség alakja, aki uralni próbálja férjét. A drámaírók sokszor gúnyolódtak ezzel, kinevettették a papucs férjeket, akik társadalmi státuszuk ellenére otthon hallgatásra voltak ítélve. Ami azt is üzeni számunkra, hogy a párkapcsolati egyensúlyt nem feltétlenül az határozza meg, mi a trend odakint a nagyvilágban.

A válás, akkoriban is ritka volt, de nem is volt egészen lehetetlen. Vagyis a házasság még mindig nem jelentett feltétlenül életre szóló, Isten által szentesített, fel nem bontható közösséget.

Ezt a kereszténység hozta el.

A szeretet-térkép abban segít, hogy igazán megismerjétek egymást

A párkapcsolat stabilitásának egyik fő kritériuma, hogy van-e szeretet-térképünk egymásról. Legalábbis ezt gondolja John M. Gottman az amerikai Washington Egyetem pszichológia professzora, aki négy évtizede foglalkozik a válás előrejelzésével és a házasság stabilitásának kérdéseivel. Tapasztalatai szerint ugyanis csak hisszük, hogy ismerjük a másikat, de ez korántsem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Sokkal részletesebb szeretet-térképre volna szükségünk ahhoz, hogy le tudjuk küzdeni a párkapcsolati nehézségeinket. Egymás megismerése ugyanis nem csak mély szeretet-érzést szül, hanem óriási erőforrás is.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a párunkra, és sokszor önmagunkra is úgy gondolunk, mintha nem változnánk. Holott folyamatosan érnek bennünket olyan külső hatások, amelyek finomítják vagy egészen átformálhatják a gondolkodásunkat, módosítják a viselkedésünket. Ez azt jelenti, hogy nem elég egyszer megismerni a másikat, folyamatosan frissen kell tartani a tudásunkat, folyamatosan érdeklődnünk kell a másik iránt ahhoz, hogy a szeretet-térképünk aktuális maradjon.

A másik problémát az jelentheti, hogy nem megyünk bele mélyebb kérdésekbe. Viszonylag nehezen teszünk fel olyan kérdéseket a vacsoaraasztalnál, hogy mi volt életedben a legnagyobb trauma, vagy azt, hogy milyen életcélokat tűztél ki magad elé. Ezeknek a válaszoknak az ismerete nélkül viszont nagyon nehéz lesz megérteni a másik viselkedését, gondolkodását, világlátását.

A most itt látható kérdőív a teljes szeretet-térképnek csak egy kis részére kérdez rá. Ennél sokkal több felfedezésre váró terület létezik. Tehát hajrá, találj ki újabb és újabb kérdéseket!

De kezdetnek az is megteszi, ha mindketten kitöltitek a tesztet, és aztán ellenőrzitek az eredményeket a másik tényleges válaszai alapján.

Kellemes időtöltést mindenkinek!

https://online-kerdoiv.com/index/v/h/szeretet-kedroiv