Nemrégiben a magyar EFT alapítvány EFT Core Skill képzésén vettem részt. Nehezen mondanám, hogy a tréning után már mindent tudok az EFT-ről, vagyis az Érzelmi Fókuszú Párterápiáról. Mégis az az érzésem, hogy valami nagyon értékeset kaptam, nem egyszerűen egy módszert, hanem egy olyan szemléletet, amely segít másképp, bizalommal látni az emberi kapcsolatokat még akkor is, ha épp mélyponton vannak. Az EFT segít a jót látni, segít a jót keresni és megtalálni, és segít abban, hogy ezt a hitet odaadjam a hozzám forduló klienseknek.
Az EFT reményt ad a pároknak
Az EFT egy olyan terápiás módszer, ami akár az első ülés alkalmával is megkönnyebbülést hozhat a kliensek számára. Pontosan kijelöli a célt, ahová a folyamat végén eljuthatunk és ezzel reményt ad. A terapeuta számára hatékonyan működő eszköz, amely segít lehántani azt a külső védőréteget, amit egyébként magunkon hordunk, hogy hozzáférjünk legmélyebb érzéseinkhez és vágyainkhoz. Az empátia, az együttérzés ezen az úton születik meg a partnerben. Ez azért fontos, mert egész másképp kezdi el észlelni majd a másik jelzéseit, és őt magát. A felek kilépnek a stresszkezelés “üss vagy fuss” koordinátarendszeréből, és pozitív válaszokat kezdenek el adni a másik valós érzelmi szükségleteire. Az üléseken apró kis csodák történnek, másképp kezdenek reagálni egymásra, és egy idő után képesek lesznek ezt otthon, a terápiás környezet és a terapeuta jelenléte nélkül is megvalósítnai.
Az EFT gyógyítja a kötődési sérüléseket
Valójában a pár tagjai egymást kezdik gyógyítani ezzel, azokat a kötődési sérüléseket, amelyeket régről, gyerekkorukból hoznak magukkal. A terapeuta pedig azzal az ősbizalommal lép be ebbe a folyamatba, hogy ez az út sikerülhet.
Scott R Woolley is igy lépett be közénk a tréningen, bennünk is azt kereste, amit jól csináltunk, és értékelte, ami jól ment. Ez nagyon új volt. Magyar közegben szocializálódva különösen – hiszen valami szokatlant tapasztaltunk, volt valaki, aki nem kirtizált, nem a hibát kereste, hanem az értékeset. Azt hiszem, mindannyian, akik részt vettünk a tréningen, őszintén hálásak voltunk ezért!
Dr. Scott Woolley az Alliant International University Kaliforniai Szakmai Pszichológiai Iskola pár- és családterápiás programjának professzora. Az Alliant Couple and Family Clinic ügyvezető igazgatója, valamint alapítója és igazgatója a San Diego-i Érzelemfókuszú Terápiás Központnak (EFT) és az Alliant EFT-re vonatkozó Képzési és Kutatóintézetének (TRI EFT Alliant). Dr. Woolley a világ számos területén képzett terapeutákat az érzelmileg fókuszált párterápia terén, többek között Kanadában, Chiliben, Angliában, Finnországban, Guamban, Hongkongban, Magyarországon, Írországban, Japánban, Koreában, Mexikóban, Norvégiában, Oroszországban, Svédországban, Tajvanon, Hollandiában és az Egyesült Államokban, és szorosan együttműködött Dr. Susan Johnsonnal, az EFT alapítójával. Pályafutása során korábban a családterápia alapítóival, Jay Haley-vel és James Framóval is dolgozott.
Az előző blogbejegyzésemben egy olyan játékról meséltem, amely segítséget nyújt a családon belüli konfliktusok rendezésében. Ebben a bejegyzésben a párkapcsolati konfliktusok feloldásáról beszélek majd. A lépések valójában nagyon hasonlatosak ahhoz, mint a játékban, csak a „jutalom” nem annyira megfogható, mint ott, hiszen a konfliktus feloldódása a jutalom maga.
Nagyon nem mindegy, hogy a párkapcsolati konfliktus, amit meg szeretnénk oldani egy akut, régen húzódó probléma miatt tör ki, vagy újonnan keletkezett. Előfordulhat az is, hogy a felszínen megmutatkozó konfliktus egy régebbit rejt, és az egy még régebbit, és úgy bújnak elő ezek a konfliktusok, ahogy a nagy matrjóska babákból az egyre kisebbek,
hogy a végén eljussunk egy őskonfliktushoz, amiről úgy gondoljuk, hogy már el is felejtettük. Pedig könnyen lehet, hogy nem, csak besöpörtük a szőnyeg alá. Vagyis fontos tisztázni, hogy az a profán konfliktus például, hogy
miért nem vitted le a szemetet?
az tényleg arról szól-e, hogy nem vitted le a szemetet vagy valami egész másról. A veszekedések láncolatába belebonyolódott pár sok esetben már nem is tudja kideríteni, hogy miért is veszekednek valójában. Gyakran azt hiszik, hogy azért veszekednek, mert eltávolodtak egymástól, mert nem jól választottak, hiszen látszik, hogy annyira különböző véleményen vannak, hogy folyton gyűlölködnek. Pedig az esetek többségében arról van szó, hogy megértésre, szeretetre, elfogadásra vágyunk, és a konfliktusok akkor robbannak ki, amikor ezeket nem kapjuk meg.
A téves észlelés azért jöhet létre, mert a konfliktus sok negatív érzéssel jár. Dühvel, haraggal, azzal a gondolattal, hogy nem vagyunk egymáshoz valók. És ez akár a sokszorosára is erősödhet, ha a konfliktust nem sikerül feloldani. Vagy épp megoldódik ugyan valahogy, de nem oldódik fel.
Mi a különbség a konfliktus megoldása és a feloldódása között?
Óriási!
A konfliktust ugyanis meg lehet oldani erőből is. Valaki győz, valaki eléri, hogy „igaza legyen”, míg a másik veszít, és kiderül, hogy „nincs igaza”. Sok pár alkalmazza a konfliktusmegoldásnak azt a formáját, hogy nem vesz tudomást a problémáról, és akkor az vagy egy váratlan pillanatban csap le rájuk, vagy Demoklész kardjaként lebeg a fejük felett, és mindenki ideges, szorong, hiszen ilyenkor a csoda lehet az egyetlen megoldási lehetőség vagy a véletlen, ami aztán vagy kedvező lesz vagy sem. Ez az a helyzet, amikor kiszolgáltatják magunkat az elemeknek. Beléphet ebbe a bizonytalanságba egy harmadik, határozott fél is, aki igazságot tesz, vagy az akaratosságával eldönti a kérdést, például a gyerek, aki mégiscsak megeszi a csokit, mert a szülőknek nem sikerült megegyezniük ebben a kérdésben. De beléphet egy távolabbi családtag is, az anyós, vagy az após, aki hirtelen „rendet tesz”. A legtöbb konfliktusunkat azonban a harc eszközeivel próbáljuk kezelni. Győzni akarunk, hogy a mi érdekeink érvényesüljenek. Az életünk nagyon sok pontján tapasztaljuk ezt a konfliktuskezelési „módszert”, ezért aztán a párkapcsolatunkban is így járunk el.
De ha egy jól működő kapcsolatra vágyunk, akkor ez itt nem fog működni A kard ki kard módszer ugyanis megöli az intimitást, rombolja a kapcsolatot, az egyik felet sértetté, megalkuvóvá, megbántottá teszi, míg a másik azt érezheti, hogy minden döntési teher az övé, mert a másik „képtelen” bármiért is kiállni. Ilyenkor kétféleképpen alakulhat a pár élete:
Kialakul egy alá- fölérendeltségi viszony, amikor mindig az egyik győz, és mindig a másik veszít. Ez a helyzet akár hosszan is működhet, különösen, ha az alárendelődő fél „jól játssza” a szerepét, és nem lázadozik, nem hangoztatja az elégedetlenségét. Akár egy teljes életet is le lehet élni így, de biztos, hogy ez az alárendelődő fél hatalmas önfeladásával és áldozatvállalásával jár együtt.
A másik út, amikor mindenki győzni akar, nem áll be a győztes-vesztes rend és ezért örök harci szintér lesz a pár élete.
Konfliktusok feloldása, ha a harmónia a cél
Ha a konfliktust nem megoldani, hanem feloldani szeretnénk, és harmónikus kapcsolatra vágyunk, akkor el kell felejteni azokat a mondatokat, hogy nekem van igazam, és te bolond vagy, ha ezt szeretnéd! Le kell tennünk a fegyvert, és nem csak arra kell törekednünk, hogy nekünk jó legyen, hanem arra is, hogy a másiknak jó legyen. A pár mindkét tagjának vállalnia kell, hogy olyan megoldást talál konfliktushelyzetekben, amely mindkettőjük számára egyformán jól működik. Nem fogadható el, hogy az egyik fél nyer, míg a másik veszít. Ha ez nincs így, akkor sérelmek, fájdalmak keletkeznek, a vesztes fél ugyanis mindig sebeket szerez.
Aki készen áll erre, az kész akár egy ilyen párkapcsolati szerződést is aláírni:
É n, _________________________________, elkötelezem magam a nyertes-nyertes gondolkodásmód mellett, amelynek során a jelenlegi és a jövőbeli nézeteltéréseinken úgy dolgozom, hogy mindketten megkapjuk, amit akarunk és amire szükségünk van.
Ha valaki most úgy érzi, miután elolvasta ezt a „szerződést”, hogy képtelen volna ezt tiszta szívvel aláírni, az valószínűleg nagyon sok múltbéli sértettséget hordoz magában, vagyis sok olyan sebet szerzett, ami miatt inkább bosszúvágyat él át, mint a konfliktusok feloldásának a vágyát. Vagyis már nem csak a konfliktusok állnak a boldogság útjában, hanem az is, hogy a másik iránti bizalom elveszett. Ilyenkor érdemes párterápiás segítséget kérni, mert a bizalom helyreállítása az alapja a konfliktusok megoldásának, és ha ez nincs, akkor nagyjából a startvonalra sem lehet állni.
Mi kell ahhoz, hogy win-win helyzet alakuljon ki?
TE+ÉN helyett MI
Tudnod kell, hogy te mit szeretnél és közben figyelned kell arra is, hogy a másiknak mi a jó. Ahelyett, hogy a magad nyereségére gondolnál, MI-ben gondolkodsz, és tisztában vagy vele, hogy ami a másiknak nem jó, az neked sem lesz jó, és nagyon nem lesz jó nektek kettőtöknek. Hallgass!
Tudj hallgatni!
Ez azt jelenti, hogy add meg annak a lehetőségét, hogy a másik is elmondhassa a véleményét, hagyd, hogy beszéljen, hogy feltárja magát. Legyél rá kíváncsi! Ne tereld másra a szót, ne nézz tévét közben, ne nézz rá az órádra, és ne nyomkodd a telefonodat sem közben, hanem teljes figyelmeddel fordulj felé.
Önismeret
Tisztában vagy azzal, hogy mik azok a helyzetek, amelyek nagyon érzékenyen érintenek és ezért extrán erősen reagálsz rájuk. Ezek általában olyan gyerekkori sérelmekhez vezetnek, amelyekben gyerkként esélyed sem volt helytállni, csak el kellett szenvedned őket. Elismered a kommunikációs gyengeségeid. Ha például könnyen mondasz ítéletet a másik felett, minőséted például azzal, hogy trehány és lusta, akkor tudd, hogy az ilyen megjegyzések nagyon gyorsan a vita eszkalálódásához vezetnek, és ez nem a másik lustasága miatt történik így, hanem azért, mert a kritika minden esetben rombolja a kapcsolatot.
Jó kommunikáció
Ez azt jelenti, hogy nem értékelsz, nem ítélkezel, nem minősíted a másikat, úgynevezett énüzenetekben kommunikálsz, amelyekben az érzéseidről is számot adsz. Veszed a másik jelzéseit, végighallgatod, és elismered, hogy érted, és érzed, hogy miről beszél. Nem mondasz olyanokat, hogy nem lehetsz fáradt vagy álmos, hiszen semmi okod nincs rá. Azaz együttérző vagy. Ez a bizalom alapja. Ha így fordulsz a másik felé, egyre inkább meg fog nyílni és olyan dolgokat is elárul majd, amit senki másnak. Ha igazán sikerül megértened őt, a konfliktusból származó haragod úgy száll majd fel, mint a reggeli harmat.
Önfeltárás
Hajlandó vagy megosztani a másikkal a vágyaidat, az érzéseidet, és a szükségleteidet, nem félsz elárulni azokat, mert bizalommal vagy a másik iránt. Ha ez nem történik meg, akkor a másiknak nincs esélye arra, hogy megértsen és figyeljen rád.
Kreativitás – ötletbörze
Néha az is elég, ha a másik látja, hogy megérted és elfogadod a szempontjait. Ilyenkor eldönthetitek, hogy most azon az úton indultok-e, amit te, vagy azon, amit a másik preferál. De középen is találkozhattok, vagy kitalálhattok valami harmadik megoldást, ami mindkettőtöknek megfelel. Ne a hibát és a hibást keressétek, hanem a megoldást, és akkor el is fogtok jutni odáig!
A hét végén a Családterápiás Vándorgyűlésen az egyik -számomra meghatározó – előadás az autizmusról szólt Barát Katalin tolmácsolásában. Természetesen ennek a párkapcsolati vonatkozásairól beszélt, és arról, hogy milyen kihívások elé állítja ez a szakmát. Egyre többször kerülünk kapcsolatba ugyanis olyan kliensekkel, akik érintettek az autizmusban. A terápiát leggyakrabban az autizmusban nem érintett fél kéri, és főképp azért, mert kimerült, és mert úgy érzi, sokkal többet tett bele a kapcsolatba, mint amennyit visszakapott. Az ilyen párkapcsolatokra általánosságban jellenző a kölcsönösség hiánya, a párkapcsolati egyensúly felborulása, ami egyébként egy jól működő kapcsolat fontos sajátossága. A párterápiák gyakori célja ennek az egyensúlynak a helyreállítása. Csakhogy az autizmusban érintett fél korántsem biztos, hogy képes lesz azt a fajta viszonzást megadni, amire a másik fél vágyik, még akkor sem, ha a terápiás folyamatban erre sikerült rálátnia. Nem azért, mert nem akarja, hanem azért, mert idegrendszerileg “így van összerakva”. Mégis, mivel a megértés számukra kulcsmomentum, ezért nagyon erősen törekedhetnek a viszonzásra és éppen ezért elérhetőek eredmények. (Hogy mennyi és mekkora, az minden esetben különböző lesz. Van, amiben sikereket lehet majd elérni, és lesz, amiben nem, és akkor ennek a belátása a feladat.) Gyakran olyan értékek is társulnak az autizmusban való érintettséghez, amelyek miatt a nehézségeket is érdemes vállani, ilyen például a hűség, a megbízhatóság vagy a hazugságra való képteleneség.
A párkapcsolati kommunikáció mindig kétirányú folyamat, ezért a kettőtök együttműködésén múlik minden. Olyan ez, mint egy tánc, amiben az, amit teszel, hat a másikra és ez aztán visszahat rád is. Vagyis ha egy kicsit is jobban csinálod, mint eddig, az a másikat ösztönözni fogja. Megéri tehát a változást önmagunkon kezdeni.
A párkapcsolati kommunikáció sikere – 1. Legyél elérhető!
A párkapcsolati kommunikáció alapfeltétele, hogy legyél elérhető fizikailag, vagyis legyen idő és tér a beszélgetésre. Nagyon sokat segít, ha kialakul valamilyen mindennapi szokás, ami ezt lehetővé teszi, például mindketten tudjátok, hogyha nap közben nem is tudtok beszélni valamiről, de este, amikor együtt vacsoráztok, akkor erre lesz alkalom. Előfordulhat azonban, hogy nem sikerül találni ilyen kijelölt helyet és időt, de ha másik „hív téged”, érezhetően valami fontossal, akkor mindennél fontosabb esélyt adni a beszélgetésre. Különösen válsághelyzetben igaz ez, mert a másik bizalmát könnyen elveszítheted, ha valamilyen nehéz helyzetben hagyod egyedül.
Párkapcsolati kommunikáció sikere – 2. Legyél válaszkész!
Tegyük fel, hogy a párod azzal hív fel telefonon, hogy épp most veszett össze a főnökével. Ez egy olyan esemény, ami nagy érzelmi megterheléssel jár. Ha ilyenkor azzal reagálsz, hogy sajnálod, de te meg épp a gyerekkel vesztél össze, intőt kapott ugyanis az iskolában, akkor mondtál ugyan valami fontosat, de valójában nem reagáltál a párodra. Nem voltál válaszkész. Csak mondtál valamit, ami erről a helyzetről eszedbe jutott. A sajnálom szó is inkább csak töltelékszóként van jelen, nincs igazi tartalma. A válaszkészség azt jelenti, hogy a témánál maradva érzelmi reakciót fejezel ki a szavaiddal. Képes vagy a társad mellett állni, amikor ő nehéz érzéseket él át? Vagy inkább elmenekülnél? Néha nem is annyira könnyű magunkra venni a másik gondjait, de itt telik meg tartalommal az, hogy Jóban rosszban!
A párkapcsolati kommunikáció sikere – 3. Nyugtasd meg magad!
Az életben sok olyan helyzet van, ami dühöt, haragot, szorongást vagy feszültséget vált ki belőled. Olykor ez épp az, ahogy a másik beszél veled. A hangneme, a hangsúlya, a szóhasználata, vagy épp a hallgatása. Bármi is az, nem érdemes úgy elkezdeni megbeszélni valamit, hogy a vérnyomásod az egekben jár. Ilyenkor próbálj megnyugodni, akár kiszakadva a helyzetből, sétálni, elvonulni a másik szobába, bekuckózni és időt kérni a másiktól ahhoz, hogy visszanyerd a nyugalmadat. Ha a másik tudja, hogy a távolságtartás célja ez, akkor nem fog kétségbeesni ( Ha nem tudja, akkor nagy valószínűséggel még dühösebb lesz!) Tehát kérj időt, mond ki szavakkal, hogy ez most engem annyira felzaklat, hogy nem tudom megbeszélni. Beszéljünk egy fél óra, vagy egy fél nap múlva. Ennek az időnek a nagysága ugyanis egyénileg nagyon különböző lehet.
Párkapcsolati kommunikáció sikere – 4. Kezdj finoman!
Ha nyugodt vagy, sokkal racionálisabban tudod értékelni a helyzetet. Van alkalmad végiggondolni, hogyan is fogj bele például egy konfliktust okozó kérdés megbeszélésébe. Ahhoz, hogy ne egy újabb parttalan veszekedés vegye kezdetét, indíts azzal, hogy megosztod a másikkal, hogyan érzel a megtárgyalandó helyzetben, és ehhez kérd a másik segítségét. Ha nehezen megy például, hogy egyedül elaltasd a gyerekeket, akkor ne azt mondd, hogy a már megint nem értél haza időben, hanem oszd meg, hogy teljesen kiborultál, amikor a kétéves felsírt, amikor a félévest szoptattad, és mire a kétévest megnyugtattad, addigra a kisebbik teljesen felébredt. Kialvatlannak érzed magad, ami miatt lassan fogy az életkedved, nem nagyon tudod, hogy fogod ezt még kibírni. Ezekkel a szavakkal teremted meg annak a lehetőségét, hogy a társad a problémát lássa, és ne az ellene szóló vádpontokat.
Párkapcsolati kommunikáció sikere – 5. Tudj a saját érzéseidről
Ahhoz, hogy erre képes legyél, tudnod kell a saját érzéseidről, érezned kell, hogy fáradt vagy, hogy fogy az életkedved. Ha nem éred el a saját érzéseidet, nem tudsz róluk beszélni, és ebből kifolyólag nem tudod megosztani őket. Vannak, akiknek az érzelmeik elérése nehezebben megy. (Ők gyakrabban férfiak, de a nőknek sem megy ez mindig könnyen.)
Nekik különösen ajánlott, hogy olykor megkérdezzék önmagukat arról, hogyan vannak, itt és most mit éreznek. Erre időt kell szánni, és akár olyan holt idők is alkalmasak erre, mint amikor utazunk a villamoson. A kérdés megválaszolásában legalább odáig el kell jutni, hogy jól vagyok-e most vagy sem, és az életemnek melyik területével van a gond. Könnyen lehet, hogy azt gondoljuk, hogy munkahelyi problémákkal küzdünk, de közben azért vagyunk frusztráltak a munkahelyünkön, mert otthon nincs rendben minden.
Párkapcsolati kommunikáció sikere – 6. Tárd fel önmagad!
Ha már tisztába jöttél azzal, hogy mi a legfőbb gond, mi okoz neked problémát, meg tudod nevezni az ehhez köthető érzéseidet, akkor tárd fel ezeket a másik előtt. A hiteles párkapcsolati kommunikáció feltétele, hogy a valóságról beszélj, arról az érzelmi valóságról, amit te élsz át. Ha nem azt mondod, ami van, akkor a kommunikáció félrecsúszik. Ha nem tudsz az érzelmi valóságodról beszélni, nem adsz alkalmat sem a párodnak arra, hogy együttérző legyen veled. Csak akkor lesz erre lehetősége, ha a sérülékenységed is meg mered mutatni.
Párkapcsolati kommunikáció sikere – 7. Hallgass beleérzően!
Egy bizalomteli párkapcsolatban, amikor a másik megosztja veled valamilyen sérülékenységét és ezzel kapcsolatos negatív élményét, akkor fejezd ki az együttérzésedet. Ha a másik elmeséli, hogy gyerekkorában az anyja sokszor elfelejtette elvinni az óvodából, és a délutánokat iskolásként gyakran egyedül töltötte a hideg lakásban, akkor nagyon nem célszerű úgy reagálni erre, hogy nem csoda, hogy képtelen vagy együtt lenni a gyerekünkkel, hiszen az anyád sem volt erre képes! Mert ezzel megértettünk ugyan valamit, és ezt ki is mondtuk, csak éppen a másik fájdalmával nem éreztünk együtt. Sőt azzal vágtunk vissza, ami a legmélyebb fájdalmat okozta neki. Vagyis visszaéltünk a bizalmával. A hatás a kommunikáció megszakadása lesz. Az együttérzés viszont bizalmat vált ki, ami segíteni fogja, hogy további fontos érzéseket osszunk meg egymással.
Párkapcsolati kommunikáció sikere – 8. Legyél kíváncsi!
Hosszan együtt élő párok szokták mondani, hogy már nem kell beszélniük, mert úgyis tudják, mint mondana a másik. Már mindent megbeszéltek, kifogytak a szavakból. De vajon tényleg így van, tényleg mindent megbeszéltek? Tényleg tudják, hogy a másik mit szeret és mit nem, vagy csak a másik kedvére akar tenni, amikor azt választja, amit ő is választana? Lehet, hogy tudjuk, hogy mi történt a másikkal tegnap, de vajon azt is tudjuk, ő ezt milyen érzésekkel élte át? Az életünk folyamatos változás, ha nem követjük a másik útját, könnyen lemaradhatunk róla, olyannyira, hogy azt vehetjük észre, már nem is ugyanaz az ember, mint akit megismertünk. Legyünk tehát folyamatosan kíváncsiak, és kérdezzünk megállíthatatlanul!
Ha szeretnéd tudni, milyen jelenleg a párkapcsolati kommunikációtok minősége, töltsd ki a tesztet!
Sokkal jobbnak gondoljuk a párkapcsolati kommunikációnkat, mint amilyen az valójában – legalábbis ezt mutatják a Párkapcsolati Kommunikációs Teszt eredményei . A kitöltők 56 százaléka vélte úgy, hogy jelenleg a kommunikációjuk minősége négyes szintű, de valójában csak 22 százalék érte el ezt az eredményt.
A kitöltők és 16 százalék értékelte ötösre a kommunikációját a párkapcsolatában, és az arány megegyezett a teszteredményekkel. Ez azt is mutathatná, hogy a magas szinten kommunikálók jól saccolták meg a saját teljesítményüket, de ha jobban megnézzük az adatokat, akkor látható, hogy nem ugyanazok értékelték kiválóra önmagukat, mint akik valójában el is érték ezt a szintet. A valóban magas szintet elérők közül többen alábecsülték a kommunikációs teljesítményüket, és sokan, akik nem érték el ezt a szintet, felülbecsülték a párkapcsolati kommunikációjuk minőségét.
Ami segíti a párkapcsolati kommunikációt és ami hátráltatja
A Párkapcsolati kommunikációs tesztet úgy alkottam meg, hogy az derüljön ki belőle, mennyire tudják a párok megosztani egymással szavak által az érzéseiket. Azért törekedtem erre, mert a párkapcsolati kommunikáció lényege nem a csevegés, nem egyszerűen a történetek megosztása, és még csak nem is valamiféle problémamegoldás, hanem az érzések megismerése és megosztása. A szoros értelemben vett kommunikációnk, azaz a verbalitásunk ezt támogathatja vagy épp akadályozhatja, a tesztben ezért szerepeltek arra vonatkozó kérdések, hogy mennyire dicsérjük, illetve kritizáljuk egymást. A másik iránti szeretetünk és elismerésünk kifejezése gördülékennyé teszi a kommunikációt, míg a bántás, a kritika, a leértékelés, a megvetés elnémulást vált ki.
Mutasd meg önmagad
A párkapcsolati kommunikáció egyik fontos kérdése, hogy milyen mélyen vagyunk képesek megnyílni a másik előtt, mennyire merjük megmutatni önmagunkat, vagy inkább arra törekszünk, hogy ezek a legmélyebb érzéseink ne derüljenek ki. A„Megosztotta-e a párja valaha egy olyan álmát, amiben nem ön volt a szexuális partnere?” kérdés épp erre képességünkre és hajlandóságunkra vonatkozott. A kitöltőknek csak 56 százaléka válaszolt a kérdésre igennel, arra viszont, hogy “A párja megosztotta-e valaha önnel egy olyan szexuális tartalmú álmát, amelyben ön volt a partnere?” – 80 százalék. Ami felveti, hogy sok kapcsolatban a szexualitásunk tabukérdés, de legalábbis vannak olyan részterületei, amiről nem beszélünk. Miközben nagyon nyilvánvaló, hogy a „megkísértés” mindig jelen van.
Magunkat jobbnak látjuk
Érdekesség, hogy amikor magunkról vallunk, akkor úgy érzékeljük, hogy gyakrabban megosztjuk az érzéseinket a másikkal, mint ahogy ő velünk. A válaszadók 44 százaléka jelezte igaznak, azt, hogy a párom elég gyakran megosztja velem az érzéseit, míg önmagáról 64 százalék vallotta, hogy mindig igyekszik megosztani a másikkal az érzéseit. Ez a különbség abból is adódhat, hogy a kitöltők nagyobbik része nő, akiknek kulturálisan más a viszonya az érzések megosztásához, mint a férfiaknak, de abból is, hogy önmagunkat pozitívabban értékeljük, mint a társunkat.
Jó hír, hogy a párkapcsolati gondjaikat a válaszadók 60 százalékban a párjukkal osztják meg elsőként, 40 százalék azonban valaki mással, a legtöbben barátjukkal (24%), és rokonnal (12%).
Kérdés volt, hogy milyen gyakran fejezik ki szavakkal a szeretetüket a válaszadók a másik iránt. Érdekes, hogy a legtöbben úgy érzékelték, hogy ők maguk gyakrabban fejezik ki a szeretetüket (64%), mint ahogy a párjuk (52%), vagyis önmagunkat jobbnak ítéljük a szeretet kifejezésben is, mint a másikat. Hasonló jelenséget lehetett tapasztalni a dicséretben, gyakrabban dicsérjük a párunkat, mint ahogy ő dicsér minket. És talán az sem véletlen, hogy úgy véljük, mi ritkábban kritizáljuk a párunkat, mint ahányszor ő kritizál minket.
A párkapcsolati kommunikáció minősége jelzésértékű
A párkapcsolati kommunikáció minőségét tekintve azonban mindegy, hogy kinél jelenik meg a kritika, mert bármelyik oldalon történő feltűnése rombolja a kommunikációt. Ez az oka, hogy nem lehet„megszépíteni” az eredményt, bármennyire is él bennünk ez a vágy.
A valósággal való szembesüléstől sokszor menekülünk, pedig ez az egyetlen lehetőségünk arra, hogy időben érzékeljünk olyan problémákat, amelyeken még most lehet segíteni. Ha elhatalmasodik a probléma, mert a rossz kommunikáció önmagát gerjesztő folyamat is, és későn kapunk észbe, akkor könnyen lehet, hogy ez már terapeuta segítségével sem fog sikerülni.
Amikor azt érzed, hogy a társad nem ért meg téged, akkor valójában nem az fáj, hogy a szavaid értelmét nem fogja fel, mert az feltehetőleg sikerül. Sokkal inkább sérelmes az, hogy a mögötte megbújó érzéseiddel nem érez együtt. A kérdés ezután már csak az, hogy te magad tudsz-e ezekről a mögöttes érzéseidről, meg tudod-e őket nevezni, és meg tudod-e ezeket osztani a másikkal. Vagy csak vágysz rá, hogy kimondatlanul, szavak nélkül is megértsenek…
A párkapcsolati kommunikáció tágabb értelemben
A párkapcsolati kommunikációba tágabb értelemben minden beletartozik, ami a pár életében történik, nem csak a kimondott szavak, hanem a gesztusok, a nonverbális jelzések, a tettek, és a cselekedetek, sőt ennek az ellenkezője is, a nem cselekvés, és a nem beszélés is üzenettel bíró kommunikáció. Gyakran mondogatjuk, hogy a szavak nem számítanak, és keressük az erre vonatkozó kutatásokat is, hogy igazoljuk, sokkal nagyobb jelentősége van a szavakon túli jeleknek. S miközben ezek jelentőségét nem szabad alábecsülni, a szavakét sem szabad lebecsülni. Már csak azért sem, mert szavak nélkül nagyon könnyen félreérthetjük egymást, a nonverbális jelek homályos érzésként tűnnek fel, nem bizonyosságként, amire gyakorta nem is tudunk vagy akarunk reagálni. A szavak, a nyelv az egyetlen valódi lehetőségünk, hogy tisztázzuk a nonverbális jelekkel kapcsolatos félreértéseket.
A párkapcsolati kommunikáció nem csak csevegés
A jó párkapcsolati kommunikáció nem csak csevegés egyszerű történésekről, nem viccelődés, nem sztorigyűjtemény, hanem a történésekkel kapcsolatos érzéseink megosztása a párunkkal. Könnyen előfordulhat, hogy rengeteget beszélünk egymással, de mégsem tudunk a másikról semmit, mert fogalmunk sincs arról, mit él át, és mi bántja, illetve fordítva. A másik sem tudja, miben vagyunk éppen benne. A párkapcsolati kommunikáció lényege épp az érzések kölcsönös megosztása. Ha ez a megosztás nem történik meg, akkor az élmény nem válik közössé, és ha sok ilyen “keletkezik”, akkor abból egy idő után fal épül, ami mögül nehéz lesz kilépni. Könnyen lehet, hogy segítség kell hozzá.
A párkapcsolati kommunikáció a szavak hatása és visszahatása
A kimondott szavainknak létezik egy szorosan vett, mondjuk úgy, hogy abszolút értelme. De a szavak mindig rögtön hatnak ránk valahogyan, és ezért ugyanannak a mondatnak számtalan jelentést tulajdoníthatunk. Másképp fogja értelmezni ugyanazt a mondatot az, aki kimondja őket, másként, akinek szánják, és megint másképp, akik kívülállóként hallja ezeket. Ezek az értelmezések teljesen különfélék lehetnek. Ha például valaki azt mondja, hogy Ma nagyon finomat főztél, ezt a befogadó értheti úgy, hogy általában is nagyon jól főzöl, de ma különösen jót főztél, DE úgy is, hogy ma egész jót főztél, a tegnapi viszont pocsék volt. Míg az első esetben a szavak pozitív hatást váltanak majd ki, a másodikban ugyanezek a szavak dühöt vagy sértettséget is okozhatnak. Ha nem vesszük figyelembe, hogy a szavaink a szándékainktól függetlenül is kiváltanak valamilyen hatást, akkor nem fogjuk soha megérteni, miért is nem értjük egymást.
Párkapcsolati kommunikációs feedback
A szavaink folyamatos visszacsatolásban léteznek, és nem az abszolút értékük számít, hanem az az érzelmi hatás, amit kiváltanak. Mondunk valamit, aminek van a másikra egy érzelmi hatása, amiből születik egy újabb közlés, ami érzelmileg hat majd valahogy ránk. És ez így megy körbe-körbe. Ezeknek a köröknek a felfejtése olykor nem is annyira egyszerű feladat, mert vannak olyan elemi erejű mondatok, amelyek a régmúltban hangoztak el, talán már a gyerekkorunkban, mégis a jelenben hatnak ránk. Ráadásul gyakran úgy működnek, mint egy időzített bomba. Ha valaki egy szavával “megérinti” őket, akkor rögtön felrobbannak.
Ha szeretnéd tisztázni, hogyan is működik köztetek a kommunikáció, töltsd ki a tesztet,
Legtöbbször magától értetődőnek tartjuk, hogy ismerjük önmagunkat, tudjuk, mit miért csinálunk, gondolunk vagy érzünk. Azt is feltételezzük, hogy a párunk is tisztában van mindezzel, vagy legalábbis tisztában kellene, hogy legyen, feltéve, hogy szeret, megért és becsül bennünket. De vajon valóban így van, tudjuk, mit miért érzünk és gondolunk?
Párkapcsolati kommunikáció és kapcsolat önmagunkkal
Nézzünk egy egyszerű példát, életünk párja tíz percet késik a megbeszélt találkozóról. Tudjuk-e, hogy milyen érzéseink alakulnak ki ennek kapcsán bennünk? Lehetünk például dühösek, és mondhatjuk, hogy azért vagyunk azok, mert a másik elkésett. De vajon tudjuk-e, hogy mi miért vagyunk azok, hogy bennünk ilyenkor mi játszódik le. Lehetünk ilyenkor csalódottak vagy megbántottak is, ilyenkor megtehetjük, hogy kimondjuk ezeket az érzéseinket, de titkolhatjuk is őket annyira gondosan, hogy olykor saját magunk sem tudunk róluk. Lehet, hogy mentegetjük a másikat, például azzal, hogy tíz perc nem olyan sok idő, hogy véletlenül alakult így, vagy hogy egyébként annyi mindent megtesz értünk, nem jogos, hogy ilyen negatív érzéseink legyenek. Mélyre dugjuk ilyenkor őket, hogy ne is lássuk azokat. Csakhogy egy másik (kommunikációs) helyzetben könnyen felszínre törhetnek, sokszoros erővel. Vajon érzékeljük ilyenkor, hogy ez történik velünk?
A párkapcsolati kommunikáció mélyebb mozgatórugói
A legtöbbször, amikor nagyon hevesen reagálunk valamire, hevesebben, mint ahogy az a helyzetből következne, megjelenik valami korábbi sérelem, eltemetett fájdalom, amit sokáig nem is vettünk tudomásul. Ez a fájdalom, sebzettség nem csak magából az aktuális kapcsolatból származhat, hanem más fontos kapcsolatból is. Ezt átélhettük a jelen kapcsolatunk egy korábbi szakaszában, egy megelőző fontos kapcsolatban, vagy még régebben, a gyerekkorunkban. A mostani helyzet valamilyen hasonlóság révén utat nyitott ehhez a régi fájdalomhoz. Ha nem tudjuk, milyen sérüléseink, fájdalmaink, sebzettségeink vannak, könnyen összetévesztjük a jelen fájdalmait a régebbiekkel.
A párkapcsolati kommunikáció és az önfeltárás
A jó párkapcsolati kommunikáció másik feltétele, hogy hajlandóak legyünk feltárni önmagunkat a másik előtt. Ha azt gondoljuk, hogy a régen történt sérelmeinkkel csak nekünk van dolgunk, majd mi megbeszéljük ezt önmagunkkal, akkor ezzel kizárjuk a másikat abból a lehetőségből, hogy megértsen bennünket, a reakcióinkat. Ez sokak számára egyáltalán nem könnyű feladat, a mi kultúránk sem segíti ezt. Különösen tiltott az önfeltárás a férfiak számára, mert érzésekről, különösen gyengeségekről beszélni férfiatlan, és nagyon szokatlan is. A nők által dédelgetett “védelmező férfi” képét is módosítani kell hozzá.
Párkapcsolati kommunikáció és önmagunk képviselete
Ha a fenti készségeknek birtokában vagyunk, akkor kezdődhet a szigorúan vett párkapcsolati kommunikáció, az érzéseink verbális szintű megosztása a másikkal, és a szükségleteink jó képviselete. Ekkor is kérdés, hogy ezek az érzések, vágyak és szükségletek vajon kritikába csomagolva jelennek-e meg, vagy valódi igényként egy stresszmentes helyzetben. Óriási különbség van ugyanis a Te soha nem segítesz-féle mondatok, és a Szükségem van a segítségedre kérések között. Egész más lesz a hatása a kétféle fogalmazásnak, és míg az egyikkel építhetjük a párkapcsolatunkat, a másikkal rombolni fogjuk.
Tudj meg többet a párkapcsolati kommunikációdról az alábbi teszt segítségével
A családi rendszer változása átírja a karácsonyi szokásokat
Sok családban, különösen a mozaikcsaládokban komoly logisztikai feladat megünnepelni a karácsonyt! Gyakran a generációk is egymástól elszakítva élnek, ma már a találkozásért sok esetben nem csak egy fél országnyi távolságot kell leküzdeni, hanem olykor több országnyit vagy egy egész kontinensnyit is.
A hagyományos kultúrákban a generációk egymás mellett éltek, egy házban vagy néhány utcányi távolságra egymástól. Ma ez koránt sincs így, a gyerekek a faluból a városba, a kisvárosból a fővárosba, Budapestről külföldre költöznek. A válások tovább bonyolítják a helyzetet, mert különféle családrészek már egyáltalán nem biztos, hogy együtt akarnak karácsonyozni. A gyerekek pedig ingáznak apa új barátnője, anya új férje, és a távol élő nagyszülők között.
A szenteste a családé
Mindez nem egyszerűen logisztikai probléma, hiszen olyan fontos kérdésekben kell dönteni karácsonykor, hogy ki töltse együtt a szentestét, hová kell menni 25-én, 26-án, ki élvez elsőbbséget, és ki marad két ünnep közé. A legkritikusabb, a legtöbb vitára és sértődésre okot adó időpont a szenteste. Hol legyünk szentestén, egyáltalán ki lehet itt jelen? Úgy tűnhet, hogy ez egy szervezési kérdés, de van egy sokkal mélyebb rétege, mert a szentestének jelentése van, még a nem hívő családokban is ez a nap a szereteté, a családé, a szeretteinké. Vagyis azokkal vagyunk ilyenkor együtt, akikkel vállaltan együvé tartozónak érezzük magunkat. A vállaltan fontos szó, hiszen a titkos szerető, hiába fűződhetnek hozzá akár a legmélyebb érzések is, nem tartozhat bele az együtt ünneplők sorába.
A szent család eszményi képe ott él mindannyiunkban, még akkor is, ha az a valóság, amelyben mi létezünk, gyökeresen eltér ettől. Ideális esetben egy gyerek mellett az édesanyja és az édesapja van jelen, csakhogy az élet gyakran nem követi a fejünkben élő eszményeket, és számtalan variációt hoz létre. Ilyenkor aztán a valóság és a fejünkben élő eszményképek rendesen összevesznek egymással.
Kettévágjuk-e a gyereket szenteste?
A hagyományos képhez ragaszkodunk, amikor a gyerekünket otthon tartjuk szentestén. És ez sokáig rendben is van, kivéve, ha a “gyerek” már önálló párkapcsolatban él, és ilyenkor az új párnak el kell döntenie, hogy együtt tölti-e a szentestét a saját otthonában, vagy az egyikük, esetleg a másikuk szüleihez megy. Rögtön fel is vetődik a kérdés, ha az egyikük szüleihez mennek, miért épp hozzájuk. A hagyományos képhez ragaszkodunk akkor is, amikor azt mondjuk, hogy a gyereknek otthon kell lennie a szüleivel szentestén, akkor is, ha elváltunk. Hogyan valósulhat ez meg? Kettévágjuk-e a gyereket szentestére, vagy utaztatjuk, esetleg valaki mégis lemond az együtt töltött szenteste jogáról?
A hagyományos eszményi képhez ragaszkodunk, amikor azt mondjuk, hogy az eredeti családnak kell együtt töltenie a szentestét, az édesanyának és az édesapának a közös vér szerinti gyerekekkel. Vannak családok, ahol akkor is ragaszkodnak ehhez, ha már a szülők rég nem élnek együtt, és az édesanyának és az édesapának új kapcsolata van. Szenteste tehát együtt vacsorázik az eredeti család, de az új kapcsolatok nem lehetnek jelen. Vajon ők mennyire érzik magukat fontosnak egy ilyen karácsony után? Mit érezhetnek, amikor egyedül töltik a szentestét, vagy esetleg ők is átvándorolnak egy régi szerelmükhöz ilyenkor?
A szenteste mint jel
Családterapeutaként ezért igazán izgalmas kérdés, hogy ki hol tölti ezt az ünnepi estét, olyan, mint egy teszt, amelyik megmutatja, mit gondol a család a családi eszményekről, mennyire képes a saját képére alakítani az ünnepet, mennyire fogadta el a változást, tudott-e hozzájuk alkalmazkodni.
A kirepülőfélben lévő felnőtt gyerekek esetében még sokáig lehet eldöntetlen kérdés, hogy hol is kell lenni szenteste. Ha egy pár ugyanis vállalja az együtt ünneplés összes örömét és terhét, az már az igazi egymás iránti elköteleződés jele, ha nem, ha még vissza-visszatérnek a szülői házhoz szenteste, az jelentheti az ebben való bizonytalanságot vagy akár a gyerekszerepbe való beszorulást is, esetleg egyszerűen azt, hogy ezt a kapcsolatot nem gondolják igazán komolyan. Beszédes lehet az is, hogy melyikük szüleinél KELL tölteni a szentestét, mert ha nem ott lennének, akkor kitörne a háború, és beszédes az is, melyik szülőt lehet hanyagolni, későbbre tolni. Mindez árulkodik arról, kinek mennyire sikerült felnőttként leválni a szüleiről, mennyire sikerült önálló életet kezdenie, és mennyire vágyik még a szülői támogatásra. Jelezheti az erőviszonyokat is az új pár tagjai között, aki meghatározza a szenteste programját, az uralja a családot, a döntés joga jelzi, kinek a véleménye számít, és kié nem.
Az elvált pároknál a karácsony logisztikája sokatmondó arra vonatkozóan, hogy mennyire sikerült megbékélniük a múlttal, mennyire tudták lezárni a kapcsolatukat vagy vannak még elvarratlan szálak. A karácsony körüli nagy viták épp erre utalhatnak, a harc jelzi, hogy még nem sikerült mindent elrendezni sem magukban, sem egymással. Az együtt karácsonyozás kényszere is jelenthet hasonlót, jelentheti, hogy igazából még mindig együvé tartozónak érezik magukat, jelezheti, hogy a látszatra többet adnak, mint a saját érzéseikre, hogy az eszmény valamiért nagyon fontos, és jelentheti, hogy nem sikerült megbékélni a változással.
Ünneplés rugalmasan
A karácsony a család és a szeretet ünnepe, mindannyian azt szeretnénk érezni ilyenkor, hogy a családunk elfogadó szeretetteljes légkörében ünnepelhetünk, és megélhetjük az együttlét boldogságát. A vágy azonban az együtt ünneplő teljes családról, sokszor nem megvalósítható. A legtöbben kompromisszumokra kényszerülnek, meg kell változtatniuk a kialakult szokásokat ahhoz, hogy alkalmazkodjanak az új helyzethez. Mai változékony életünkben olyan nehézségekkel is meg kell küzdenünk, amivel az előttünk járó nemzedékek nem találkozhattak. Ha nem tesszük, ha rögeszmésen ragaszkodunk a hagyományos mintákhoz, akkor valószínűleg nagyon rosszul fogjuk érezni magunkat, ha szentestén nem úgy történik minden, ahogy eszményivé szépült gyerekkorunkban, ha nincs jelen MINDENKI, vagy azért, mert felnőtt, vagy azért mert a válás, költözés, külföldi munkavállalás miatt ez nem megoldható.
Csak akkor érezhetjük magunkat karácsonykor viszonylag komfortosan, ha rugalmasan alkalmazkodunk a lehetőségekhez, ha megértjük a családban zajló változásokat, és elfogadjuk azokat. A család, mint minden más rendszer, örökösen átalakulásban van, a gyerekek felnőnek, a szüleink megöregszenek, miközben mi is folyamatosan változunk. Nem lehet (egészen) úgy ünnepelni, ahogy tavaly, de attól még ünnepelhetünk jól, lehetünk boldogok, különösen, ha nem akarjuk visszafordítani az idő kerekét, ha megbékélünk a változással és közben örülni tudunk azoknak, akikkel vállaltan és tiszta szívvel együtt lehetünk.
A Párkapcsolati Kommunikációs Teszt kitöltésével lehetőség nyílik arra, hogy kiderüljön, milyen területeken volna érdemes fejleszteni a kommunikációt. A beszélgetések mélysége és minősége alapvetően járul hozzá a párkapcsolattal való elégedettséghez, és jelzi, mennyire hatékonyan képes a pár rendezni az esetleges konfliktusait. Mert a kommunikáció mindig a kapcsolatról szól, soha nem “csak” kommunikáció.
A teszt megjelenik, ha rákattint az alábbi linkre!
A kimondott szavaknak óriási erejük van, a mennybe és a pokolba is juthatunk általuk. Földbe döngölhetünk velük valakit, vagy felemelhetünk. A szavak segíthetnek abban, hogy igazán mélyen megértsük egymást, és falat is húzhatnak közénk. Rajtunk múlik, melyikre használjuk. Az egymás közti kommunikáció módja és minősége ezért az egyik legfontosabb jele annak, milyen állapotban van a párkapcsolatunk.
Tévedések a párkapcsolati kommunikációról
Az egyik legfontosabb tévedés, hogy szavak nélkül is megértjük egymást! Előfordulhat persze, hogy vannak olyan párok, akik már szavak nélkül is megértik egymást. Ez azonban azt jelenti, hogy nagyon sok mindent tudnak és megértettek egymásról, vagyis már nagyon sokat beszéltek egymással. Az is előfordul, hogy annyira összehangolódik egy pár, hogy szavak nélkül is érzik a másikat. Ez azonban egy kivételes pillanatnak kell tekinteni. Azért válik lehetővé, mert ők már tudják, ismerik a másik rezdüléseit, mert a másik megosztotta/elmondta a kódot önmagukhoz.
Párbeszédre mindig szükség van
Ha azt gondoljuk, hogy a másik tudja, mi történik bennünk, anélkül, hogy ezt szavakkal elmagyaráznánk, akkor súlyosan tévedünk. Előfordulhat, hogy tudja, (elég ritkán), sokkal gyakoribb viszont, hogy teljesen, vagy részlegesen félreérti a bennünk zajló folyamatokat. A részleges félreértés is naggyá válhat egy idő után. A szavak, a tisztázó párbeszédek nem maradhatnak el soha! Ha pedig azt várjuk el, hogy szavak nélkül is megértsen minket a másik, akkor a lehetetlent kívánjuk!
Nem lehet nem kommunikálni
A verbális, azaz szavakkal történő kommunikáció csak az egyik kommunikációs csatorna. Minden mozdulatunkkal, a testhelyzetünkkel, és a tetteinkkel is kommunikálunk. Amikor nem beszélünk, akkor is mondunk valamit. A verbalitás megvonása, a nem beszélés pedig az egyik legpusztítóbb hatású „közlés”, a jelentése az, hogy kizárlak, kiűzlek a kettőnk közösségéből. Igazi büntetés-jellege van, amit azonban annak is nehéz fenntartani, aki épp nem akar szólni a másikhoz.
Bizalomvesztés rontja a párkapcsolati kommunikációt
Vannak olyan nehéz helyzetek természetesen, amikor Arany Jánossal szólva a „Szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik”, amikor azért szűnik meg a kommunikáció, mert olyasmit mond, tesz a másik, ami miatt képtelenek leszünk kapcsolódni hozzá. Ennek egyik oka lehet a bizalomvesztés. Sok dolog miatt veszíthetjük el a másik iránti bizalmunkat, ilyen lehet a megcsalás, a hazugság, vagy olyan tett, amivel a másik kockára teszi a család, a párkapcsolat biztonságát, harmóniáját, esetleg sok egymásra halmozódó apró csalódás is állhat a háttérben. De lehet belőlünk származó oka is, hogy olyan tulajdonságokat vetítettünk a másikba, amelyekkel nem rendelkezik.
A stressz rontja a párkapcsolati kommunikációt
A stressz azonnal rontja a párkapcsolati kommunikációt, hiszen rögtön „fuss vagy üss” üzemmódba kerülünk. Ez még az egyébként jól működő párkapcsolatokra is igaz. Sokkal kevésbé leszünk képesek hatékonyan kommunikálni stresszhelyzetben, és paradox módon arra is, hogy ebben a nehéz helyzetben kreatív megoldást találjunk! A legfontosabb ezért, hogy akkor kezdjünk el beszélgetni egymással, ha már mindketten megnyugodtunk. Erre lehet, hogy nem elég egy nap. Tehát a – ne feküdj le haraggal – „szabály” rossz utakra is vihet. Vagyis nem feltétlenül a nap végén kell tisztázni a helyzeteket, hanem akkor, amikor már mindketten tisztábban látunk, lehiggadtunk.
A kritika rontja a párkapcsolati kommunikációt
Amikor párterápiás üléseken esik szó a kritizálásról és kiderül, hogy a kritizálás falat emel, és egyáltalán nem hatékony technika, a kritizáló fél ezt úgy éli meg, hogyha nem kritizálhat, akkor fel kell adnia önmagát, hiszen magában kell tartania a véleményét. Nem kell. Csak nem mindegy, hogyan kommunikálja a szükségletét, vágyát, igényét, nyugodt hangnemben, önmagát feltárva, a saját személyes történetébe beágyazva, vagy szemrehányásszerűen. Míg az előbbivel építheti a kapcsolatát, addig a kritikával rombolja, mert a másik fél be fogja zárni a lelkét.
Hétköznapi vétkeink
Gyakori, hogy egyszerűen elfelejtünk kommunikálni, elsodornak a napi teendők, és úgy gondoljuk, hogy ennek nem lesz súlyos következménye. Pedig ha se stressz nincs, se bizalomvesztés, és a kritika is ritkán fordul elő, akkor is eltávolodhatunk egymástól pusztán a nem kommunikálás miatt. Egy idő után egyszerűen nem fogjuk tudni, mit él át, mivel küzd, miben van benne a másik, és ilyenkor ketten kétfelé indulunk. Ilyen esetben az újraközeledés jó eszköze lehet, ha egyszerűen alkalmat adunk magunknak egy-egy jó beszélgetésre.
Az esetek többségében azonban a kommunikáció romlásának, felszínessé válásnak mélyebb okai vannak, amelyeket érdemes tisztázni. Ha már hosszan fennállnak, akkor olyan sok mindent kell kibogozni, hogy külső segítség is szükséges lehet hozzá. Keressenek bátran, a párkapcsolati kommunikáció fejleszthető!
