A videón a hatvanas években végzett híres mályvacukor-teszt látható, ahol négyéves gyerekek elé tettek le egy darab édes kísértést. A kísérletvezető azzal ment ki a szobából, hogy bármikor megehetik a gyerekek a cukorkát, de ha 15 percig kibírják, hogy nem eszik meg, akkor utóbb kapnak még egyet.
Ki lesz sikeres?
A Marshmallow-tesztnek is nevezett kísérlet nem fejeződött be ennyivel, később is nyomon követték a gyerekek sorsának alakulását. Azt találták, hogy azok, akik képesek voltak önfegyelmet gyakorolni és kivárni, hogy nem eszik meg az édességet, később sikeresebbek voltak az iskolai életben, kevesebbszer frusztrálódtak, jobb eredményeket értek el az intelligenciateszteken, és magabiztosabbak voltak. Nagyobb arányban szereztek egyetemi diplomát, ritkábban nyúltak drogokhoz, és legfőképp stabilabb kapcsolataik voltak.
A kísérletből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a szülőknek meg kell tanulniuk nemet mondani a gyerekeik kéréseire, nem kell minden kívnságukat azonnal teljesíteniük, ha azt akarják hogy kifejlődjön az akaraterejük és az önfegyelemük. Ezek annyira fontos tulajdonságok, hogy később óriási befolyással vannak arra, hogyan alakul a a gyerekek jövője.
Nem ennyire egyszerű
Voltak azonban olyanok, akik nem hittek ebben az egyszerű összefüggésben, és újra elvégezték a kísérletet. Az újabb vizsgálatban nem csak az egyetemi óvoda gyermekei kerültek bele a kísérletbe, ennél sokkal szélesebb volt a társadalmi merítés.
https://journals.sagepub.com/doi/abs/10.1177/0956797618761661
Ebben a kutatók azt találták, hogy a szülők társadalmi státusza nagyon erőteljesen befolyásolta azt, hogy a gyerek “tudott-e várni”, megette-e a mályvacukrot, vagy sem, azaz azt, hogy a négyéves milyen startégiát alkalmazott nem egyszerűen a szülők nevelési elveivel és konkrét nevelési attitűdjével volt összefüggésben. A szegény családokból érkező gyerekek többsége, ahol soha nem volt biztos, hogy – később – hozzájutnak-e bármilyen élelemhez, sokkal gyakrabban ették meg azt a bizonyos mályvacukrot… Hiszen ami itt és most hozzáférhető volt.
Azzal is összefüggést mutatott az eredmény, hogy hány könyv volt a gyermek otthonában a könyvespolcokon, vagyis a család műveltségi hátterének is szerepe volt az abban, hogy a gyerek hogyan működött ebben a teszthelyzetben.
Jobb ma egy veréb?
Ha belegondolunk emberi életünk egyik nagy kérdése került itt fókuszba. Egész pontosan az, hogy vajon most kell-e jól éreznünk magunkat, vagy jobb, ha a jövőre gondolunk, arra a nagyobb jóra, amit elérhetünk, a fejlődésre és a növekedésre?
Ez az utóbbi, korrigált kísérlet megmutatta, hogy a családi háttérnek, a családi neveltetésnek milyen óriási szerepe van abban, hogy a gyerek későbbi életében milyen életstratégiát választ, de azt is, hogy ennek egy jelentős része társadalmilag meghatározott, vagyis nem egyszerűen “döntés” kérdése. Abban az élethelyzetben például, amikor a család megélhetési gondokkal küzd, és mondjuk az apa, aki eddig a családfenntartó volt, beteg lesz, nem lesz megvalósítható, hogy a gyerek továbbtanuljon. Biztos, hogy dolgoznia kell majd, még akkor is, ha hosszú távon számára a továbbtanulás hasznosabb volna. De ha a kisebb gyerekek éhen halnak közben, akkor ez az út nem választható.
Kivéve persze akkor, ha társadalmi szintű beavatkozás történik.
De e nélkül, nincs valódi döntés-helyzet. A jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok – szép magyar közmondásában is felismerhetjük ezt a fajta gondolkodást, ami arról szól, hogy a biztos, kiszámítható kevés jobb, mint az, amit a bizonytalan holnap hozhat. Ebben a gondolatban az is megjelenik, hogy a kiszámítható jövőnek óriási szerepe van abban, hogy tudunk-e várni. Ha bizonytalanságban élünk, ha fogalmunk sincs, mit hoz a holnap, akkor lehetetlenné válik, hogy a jövő esélyeiben gondolkodjunk. Számtalan történelmi példát is tudnánk erre mondani, a háború utáni hiperinfláció korszakát, amikor egyik napról a másikra vesztették el az emberek sokéves megtakarításaikat.
A mályvacukor öröme
Ha mondani kellene valamit, hogy mi a családokra és párokra nézve a mályvacukor teszt tanulsága, akkor leginkább azt mondanám, hogy nincs olyan, hogy a mályvacukrot megenni helytelen, és nem megenni pedig helyes. Sokkal inkább élethelyzetekben kell gondolkodnunk, amelyekhez különféle stratégiák tartozhatnak. Végiggondolhatjuk ezt egészen tudatosan is, és valódi döntést is hozhatunk, ha nemkötnek meg szűkös anyagi korlátok.
Néha az lesz a helyes, ha megesszük az elénk tett mályvacukrot. Számtalan olyan párral is találkozom, ahol mindig csak “félreteszik a mályvacukrot”, soha nem tudják megenni. Mindig a jövőben gondolkodnak, és ez szinte lehetetlenné teszi, hogy élvezzék a közösen töltött pillanatokat, nincsenek csak úgy kettesben, nem mennek el sehová együtt, és a gyerekeikkel sem töltenek “haszontalan” időt, ami lehetőséget adna a valódi kapcsolódásra, a mályvacsukor adta örömteli pillanatokra. Legtöbbször azért, mert a gyerekeknek tanulni, sportolni kell, különórákra járni, gondolni a jövőre, a felnőtteknek pénzt keresni, dolgozni vagy azért, hogy nehogy kirúgják őket holnak, vagy azért, hogy még több pénzünk legyen.
Máskor viszont valóban érdemes várni, és valóban érdemes gondolni a jövőre. Rendszerszemléletben gondolkodva azt tekinteném károsnak, ha valaki csak az egyik, vagy csak a másik stratégiát tudja alkalmazni, és nincs ebben rugalmasság. Igenis meggondolhatjuk, hogy megéri-e nekünk most megenni a cukorkát, és végiggondolhatjuk, hogy mikor éri meg és legfőképp mennyi áldozatot kell hozni ebben a várakozásban? Vajon tizenöt percet várni egy plusz cukorkáért cserébe jó üzlet-e, valóban? Tényleg megéri?
Felnőtt fejjel például azt gondolom, hogy én megettem volna azt a pillecukrot. Leginkább azért, mert számomra tizenöt hosszú percet biztos nem éri meg várni egy darab plusz cukorkáért. És egyébként is épp elég egy darab, pláne ha nem látom azt a plusz egyet, mert akkor nem is esem kísértésbe.
