Egy cukorka most vagy később kettő

https://www.google.com/search?client=firefox-b-d&sca_esv=b3de37e104a03232&sxsrf=ADLYWIJokBzIdpSucW7y1TqybYNpYrsZsA:1736932884056&q=M%C3%A1lyvacukor+kis%C3%A9rlet&sa=X&ved=2ahUKEwi55bWcs_eKAxUPhP0HHSicOu0Q1QJ6BAgfEAE&biw=1280&bih=595&dpr=1.5#fpstate=ive&vld=cid:454331a2,vid:LfA_rnHOVuA,st:0

A videón a hatvanas években végzett híres mályvacukor-teszt látható, ahol négyéves gyerekek elé tettek le egy darab édes kísértést. A kísérletvezető azzal ment ki a szobából, hogy bármikor megehetik a gyerekek a cukorkát, de ha 15 percig kibírják, hogy nem eszik meg, akkor utóbb kapnak még egyet.

Ki lesz sikeres?

A Marshmallow-tesztnek is nevezett kísérlet nem fejeződött be ennyivel, később is nyomon követték a gyerekek sorsának alakulását. Azt találták, hogy azok, akik képesek voltak önfegyelmet gyakorolni és kivárni, hogy nem eszik meg az édességet, később sikeresebbek voltak az iskolai életben, kevesebbszer frusztrálódtak, jobb eredményeket értek el az intelligenciateszteken, és magabiztosabbak voltak. Nagyobb arányban szereztek egyetemi diplomát, ritkábban nyúltak drogokhoz, és legfőképp stabilabb kapcsolataik voltak.

A kísérletből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a szülőknek meg kell tanulniuk nemet mondani a gyerekeik kéréseire, nem kell minden kívnságukat azonnal teljesíteniük, ha azt akarják hogy kifejlődjön az akaraterejük és az önfegyelemük. Ezek annyira fontos tulajdonságok, hogy később óriási befolyással vannak arra, hogyan alakul a a gyerekek jövője.

Nem ennyire egyszerű

Voltak azonban olyanok, akik nem hittek ebben az egyszerű összefüggésben, és újra elvégezték a kísérletet. Az újabb vizsgálatban nem csak az egyetemi óvoda gyermekei kerültek bele a kísérletbe, ennél sokkal szélesebb volt a társadalmi merítés.

https://journals.sagepub.com/doi/abs/10.1177/0956797618761661

Ebben a kutatók azt találták, hogy a szülők társadalmi státusza nagyon erőteljesen befolyásolta azt, hogy a gyerek “tudott-e várni”, megette-e a mályvacukrot, vagy sem, azaz azt, hogy a négyéves milyen startégiát alkalmazott nem egyszerűen a szülők nevelési elveivel és konkrét nevelési attitűdjével volt összefüggésben. A szegény családokból érkező gyerekek többsége, ahol soha nem volt biztos, hogy – később – hozzájutnak-e bármilyen élelemhez, sokkal gyakrabban ették meg azt a bizonyos mályvacukrot… Hiszen ami itt és most hozzáférhető volt.

Azzal is összefüggést mutatott az eredmény, hogy hány könyv volt a gyermek otthonában a könyvespolcokon, vagyis a család műveltségi hátterének is szerepe volt az abban, hogy a gyerek hogyan működött ebben a teszthelyzetben.

Jobb ma egy veréb?

Ha belegondolunk emberi életünk egyik nagy kérdése került itt fókuszba. Egész pontosan az, hogy vajon most kell-e jól éreznünk magunkat, vagy jobb, ha a jövőre gondolunk, arra a nagyobb jóra, amit elérhetünk, a fejlődésre és a növekedésre?

Ez az utóbbi, korrigált kísérlet megmutatta, hogy a családi háttérnek, a családi neveltetésnek milyen óriási szerepe van abban, hogy a gyerek későbbi életében milyen életstratégiát választ, de azt is, hogy ennek egy jelentős része társadalmilag meghatározott, vagyis nem egyszerűen “döntés” kérdése. Abban az élethelyzetben például, amikor a család megélhetési gondokkal küzd, és mondjuk az apa, aki eddig a családfenntartó volt, beteg lesz, nem lesz megvalósítható, hogy a gyerek továbbtanuljon. Biztos, hogy dolgoznia kell majd, még akkor is, ha hosszú távon számára a továbbtanulás hasznosabb volna. De ha a kisebb gyerekek éhen halnak közben, akkor ez az út nem választható.

Kivéve persze akkor, ha társadalmi szintű beavatkozás történik.

De e nélkül, nincs valódi döntés-helyzet. A jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok – szép magyar közmondásában is felismerhetjük ezt a fajta gondolkodást, ami arról szól, hogy a biztos, kiszámítható kevés jobb, mint az, amit a bizonytalan holnap hozhat. Ebben a gondolatban az is megjelenik, hogy a kiszámítható jövőnek óriási szerepe van abban, hogy tudunk-e várni. Ha bizonytalanságban élünk, ha fogalmunk sincs, mit hoz a holnap, akkor lehetetlenné válik, hogy a jövő esélyeiben gondolkodjunk. Számtalan történelmi példát is tudnánk erre mondani, a háború utáni hiperinfláció korszakát, amikor egyik napról a másikra vesztették el az emberek sokéves megtakarításaikat.

A mályvacukor öröme

Ha mondani kellene valamit, hogy mi a családokra és párokra nézve a mályvacukor teszt tanulsága, akkor leginkább azt mondanám, hogy nincs olyan, hogy a mályvacukrot megenni helytelen, és nem megenni pedig helyes. Sokkal inkább élethelyzetekben kell gondolkodnunk, amelyekhez különféle stratégiák tartozhatnak. Végiggondolhatjuk ezt egészen tudatosan is, és valódi döntést is hozhatunk, ha nemkötnek meg szűkös anyagi korlátok.

Néha az lesz a helyes, ha megesszük az elénk tett mályvacukrot. Számtalan olyan párral is találkozom, ahol mindig csak “félreteszik a mályvacukrot”, soha nem tudják megenni. Mindig a jövőben gondolkodnak, és ez szinte lehetetlenné teszi, hogy élvezzék a közösen töltött pillanatokat, nincsenek csak úgy kettesben, nem mennek el sehová együtt, és a gyerekeikkel sem töltenek “haszontalan” időt, ami lehetőséget adna a valódi kapcsolódásra, a mályvacsukor adta örömteli pillanatokra. Legtöbbször azért, mert a gyerekeknek tanulni, sportolni kell, különórákra járni, gondolni a jövőre, a felnőtteknek pénzt keresni, dolgozni vagy azért, hogy nehogy kirúgják őket holnak, vagy azért, hogy még több pénzünk legyen.

Máskor viszont valóban érdemes várni, és valóban érdemes gondolni a jövőre. Rendszerszemléletben gondolkodva azt tekinteném károsnak, ha valaki csak az egyik, vagy csak a másik stratégiát tudja alkalmazni, és nincs ebben rugalmasság. Igenis meggondolhatjuk, hogy megéri-e nekünk most megenni a cukorkát, és végiggondolhatjuk, hogy mikor éri meg és legfőképp mennyi áldozatot kell hozni ebben a várakozásban? Vajon tizenöt percet várni egy plusz cukorkáért cserébe jó üzlet-e, valóban? Tényleg megéri?

Felnőtt fejjel például azt gondolom, hogy én megettem volna azt a pillecukrot. Leginkább azért, mert számomra tizenöt hosszú percet biztos nem éri meg várni egy darab plusz cukorkáért. És egyébként is épp elég egy darab, pláne ha nem látom azt a plusz egyet, mert akkor nem is esem kísértésbe.

2024-12-032024-12-03

Az apák szerepe ugyanolyan fontos, mint az anyáké

Ma már egy egész nemzedék közös élménye, hogy apa vagy dolgozik, vagy a válás miatt csak vasárnapi apukaként van jelen a családban, esetleg még úgy sem. Amikor ez a nemzedék családot alapít és újra megpróbálja beépíteni az apamodellt a családi kapcsolatok közé, akkor nincs könnyű dolga. Elfelejtettük, mi is az apák igazi szerepe, és miért van kiemelkedő jelentősége a jelenlétüknek a gyermeknevelésben.

Az apák jelenléte evolúciós előny

A hosszú távú párkapcsolat azért jelent meg az emberi közösségekben, mert az apai jelenlétnek evolúciós előnye volt. Azok a családok, ahol az apák részt vettek a családi életben, a gyereknevelésben, egyszerűen életképesebbnek bizonyultak. Nem nehéz belátni, hogy az apák védelmező jelenléte csökkenthette az anyák és az újszülöttek kiszolgáltatottságát, a szülői feladatok megosztásával pedig nem csak a gyereknevelés terhein enyhítettek, hanem plusz mintát és lehetőséget adtak a kötődésre. Nem árt megjegyezni, hogy milyen nagy szerepe lehetett az apaság megjelenésének a kötődés és a hűség érzéseinek kialakulásában. Érdekességként pedig hozzátenni, hogy a természet ennek jutalmazására adta az emberpárnak a szexualitás örömét, az orgazmust, ami az embernél gyakorlatilag életünk végéig átélhető örömforrás, nem csak a „párzás” kitüntetett időszakában. A természet ezzel jutalmazott minket a hűségért, a hosszú távú párkapcsolatért.

Az apátlanság eredménye

A második világháború után nagyon sok családban a gyerekek apátlanul nőttek fel. A kutatók nagyon hamar felfigyeltek arra, hogy a modern társadalomban a férfiak a családban, az iskolában és az óvodákban is egyre kevésbé vannak jelen, és ez nagyon hamar tüneteket okoz. A gyerekekből igen sok esetben magatartászavart vált ki. Német iskolákban vizsgálták a jelenséget, és azt tapasztalták, hogy az apa nélkül felnövő

fiúk iskolai teljesítménye romlott.
gyerekek között az öngyilkosság elkövetésének esélye ötszörös
a nemi erőszakot elkövetők aránya tizennégyszeres
gyerekeknél a viselkedészavar húszszoros eséllyel fordul elő
illetve az apa hiánya sokszorosára növeli a gyermekszegénység arányát.

Mai apátlanság

De nem kell ahhoz háború, hogy az apák hiányozzanak a gyermek neveléséből. Elég, ha éjt nappallá téve dolgoznak, és sokszor túlvállalják magukat a családi jóllét fenntartása érdekében. Ennek egyik következménye lesz, hogy az anyák érzelmileg magukra maradnak, és akkor máris eljutottunk oda, hogy a szülőpár két külön világban kezd el élni, ami megnöveli a válás esélyét.

Mit kell megértenünk?
A pszichológiai vizsgálatok ma már nem csak az anya-gyerek kapcsolatot vizsgálják, hanem az apa-gyerek kapcsolatot is és a modern lélektani kutatások rávilágítottak, hogy az apa szerepe ugyanolyan értékű, mint az anyáé.

Az apák okosító hatásúak

– Egy angol, 11 ezer fős vizsgálatban például 1958-ban született férfiakkal és nőkkel beszélgettek és azt tapasztalták, akikkel az apa többet foglalkozott, azok magasabb IQ-val rendelkeztek még 42 éves korukban is. Az amreikai Paul Popenoe 26 éven keresztül vizsgálta az apai törődés és a gyerekek intelligenciájának a kapcsolatát, és azt tapasztalta, hogy az apák szerepe a játékon keresztül érvényesül, ennek rendkívül lényeges szerepe van az érzelmi élet, a kommunikacio fejlesztésében, az érzelmi kontroll, az empátia és az együttműködési készségek kialakításában

Az apa jelenléte növeli az önkontrollt és együttműködés készségét

Az apa a játékon keresztül együttműködésre, szabálykövetésre, önismeretre és önkontrollra tanít. Az apával való játék jellegzetessége és öröme az újszerűség, a keretekből való kilépés, a határok átlépése és keresése, amely már abban is megnyilvánul, ahogy egy apa magasra dobálja a kisgyerekét – halálra ijesztve ezzel az anyát. Ez azért lehet nagyon fontos élmény, mert az utolsó pillanatban elkapni a gyereket, azt üzeni, hogy még veszély esetén is vigyáznak rá, és megtartják, ami a biztonság élményét adja.

Az apai szeretet és a kötődés a fontos, nem a fegyelmezés!

Nagyon fontos azt is megértenünk, hogy az apaság, az apaszerep a közhiedelemmel ellentétben nem fegyelmezést jelent, ez egyáltalán nem járul hozzá ahhoz, hogy a férfiak a siaikból stabil személyiségű férfiakat neveljenek. Ehhez pusztán az kell, hogy szoros, érzelmi alapú, apa-fiú kapcsolatot alakítsanak ki.

Apák hatása a lányaikra

Azok a lányok, akiknek jó volt a kapcsolatuk az édesapjukkal, jobban érzik magukat a női szerepekben, később az élet minden területén kiemelkedőbben teljesítettek, zavarmentesebb lesz a kamaszkoruk, és stabilabb párkapcsolatot alakítottak ki.

2024-05-21

Konfliktuskezelés játékosan

Találtam egy régi, angol nyelvű tudományos cikket a családi konfliktusok feloldásának játékos módjáról. A cikk a The Family Coordinátor-ban jelent meg 1974-ben, vagyis nem mai darab, mégis van benne néhány olyan gondolatot, amely ma is értékes lehet számunkra.

A Family Contract Game játék végére az egymással konfliktusban álló családtagoknak egy szerződést kell kötniük egymással. Ez egy olyan konkrét lépéseket tartalmazó konfliktusmegoldási módszer, amely a családot a konfliktus feloldásának különböző állomásain vezeti keresztül, anélkül, hogy mélyebben is vizsgálná az összetűzések kiváltó okait. Strukturáltan, szabályozott lépéseken keresztül kínál megoldást, és eszközt ad a szülők kezébe a konfliktusok rendezéséhez.

Mik is ezek a lépések?

A konfliktus résztvevői közül az egyik fél az elégedetlen, a kritikus fél, aki valamiért nem találja helyénvalónak a másik viselkedését. Nevezzük őt K-nak, azaz Kritikusnak. A másik oldalon az áll, aki ezt a nem kívánt viselkedést végrehajtja. Nevezzük őt M-nek, azaz Másik félnek. A Szabó családban Szabó anyuka például arról panaszkodik, hogy serdülő fiai ruháit a lakás legkülönfélébb pontjain találja meg, és ez rendszeresen konfliktust okoz közöttük. Ő lesz tehát a Kritikus ebben a speciális esetben. Egy családban azonban rengeteg más konfliktus és elégedetlenkedő lehet ezzel párhuzamosan, vagyis másik helyzetben, lehet, hogy Szabó anyuka M-lesz, és a gyerekek töltik be a Kritikus szerepét.

Konfliktuskezelés 1. lépése

A problémák feltárása azzal kezdődik, hogy család minden tagja ír egy problémalistát, és azt egyenként felírja egy problémakártyára, és a hátoldalára ráírja a saját nevét. Már önmagában ez is nagyon sok meglepetést okozhat egy családban, hiszen olyan problémák is idekerülhetnek, amelyekre eddig senki nem gondolt. Például a kamasz lány felírhatja, hogy amikor elkezdi mesélni, hogy mi történt vele aznap, az anyja, Szabó anyuka, nem figyel rá, mert a kisöccse teljesen leköti a figyelmét. De nem írhatja a problémakártyára azt, hogy „anya soha sem figyel rám”, mert azon konkrét viselkedésnek kell szerepelnie. Nem kerülhet fel a problémakártyára olyan mondat sem, hogy „Peti rendetlen” csak az, hogy Peti a szobája közepén hagyja a szennyes ruháit.

Konfliktuskezelés 2. lépése

Ugyanakkor a családtagoknak jutalomlistát is kell készíteniük, amelyek szintén felkerülnek az úgynevezett jutalomkártyákra. Ezeken olyan jutalmakat kell megjelölniük, amelyek lehetnek szavak, szívességek, tevékenységek vagy tárgyak is. Például: „Dicsérj meg, ha jól nézek ki!”, „Adj egy puszit, amikor megérkezem.” „Vegyél nekem jégkrémet” stb. Ez a lista is szolgálhat felismerésekkel, mert belátást nyújt abba, hogy kinek mi hiányzik a családban, kit mi motiválna, mi az, amit nem kap meg, de jó volna, ha megkapna.

Konfliktuskezelés3. lépés

Ezután egy olyan feladat vár a Kritikusra, ami nem is olyan könnyű. A kritikáját ugyanis Kéréssé kell alakítania. Ez a Kérés szintén nem lehet általános, vagyis Szabó anyuka nem kérheti azt kamasz fiától, hogy legyen ezután rendes. A kérésnek egészen konkrétnak kell lennie, olyannak, amit bárki végrehajthatna az utasítást meghallva. Pozitívnak is kell lennie, tehát nem szólhat úgy, hogy ne hagy a szennyes ruháidat a földön. Másképp kell hangzania, valahogy úgy, hogy a „Szennyes ruháidat lefekvés előtt tedd be a szennyes kosárba!” A kamasz lánytól pedig úgy, hogy minden nap szánj rám fél órát, amikor csak kettesben vagyunk. A kritika kéréssé változtatása segíthet a Másik félnek abban, hogy ne bántásként élje meg ezt a helyzetet, és ne váltson ki belőle ellenállást. Ez a családokban, párkapcsolatokban nagyon gyakran megtörténik, és a konfliktus eszkalálódásához vezet. A Kritikus féltől is mentális befektetést igényel, hiszen amikor Kérést fogalmazunk meg, akkor a dühünket nem tudjuk közvetlenül a másikra önteni, azt valahogy máshogy kell feloldani.

Konfliktuskezelés 4. lépése

A kérést a K-nak M elé kell tárnia, aki azt is mondhatja, hogy ez a kérés nem jó kérés, és javasolhat helyette egy olyat, amit teljesíteni tud. Vagyis a Kérést M-nek is jóvá kell hagynia, és ez azt jelenti, hogy a Kérést addig kell gyűrni, amíg az elfogadható nem lesz mindkét fél számára. Ez egy rendkívül fontos lépés, mert itt kell kölcsönösen egymás szempontjait figyelembe venni és tekintettel lenni rá.

Konfliktuskezelés 5. lépése

A megfelelő Kéréshez, amelyhez mindkét fél hozzájárult, hozzá kell rendelni egy jutalmat is, ami azt jelenti, hogy minden egyes alkalommal, amikor K tapasztalja M kívánt viselkedését, akkor ezt jutalmaznia kell a kívánt módon. A játék végére erről készül egy pontosan megfogalmazott szerződés, amely tartalmazza tehát a kívánt viselkedést és az ehhez társított jutalmat. A jó szerződésnek az is része, hogy a család számolja a kívánt és a nem kívánt viselkedést is az elkövetkező időkben. Már önmagában ennek is lehet ereje, mert az a tudás, hogy valamelyik családtag ezzel a feladattal van megbízva, önmagában csökkentheti a nem kívánt viselkedés előfordulását. Vagy éppenséggel kiderülhet, hogy a nem kívánt viselkedés sokkal ritkábban fordul elő, mint ahogy azt előzetesen feltételeztük. A jutalom azonban akkor jár, ha a kívánt viselkedés megvalósul. És akkor mindenképpen fontos is, hogy a jutalmazás megtörténjen. Nagyon sok szülőnek támadnak ezzel kapcsolatban ellenérzései, például, hogy miért jutalmazza azt, aminek természetesnek kellene lennie, mondjuk, hogy a gyerek mosson kezet vacsora előtt, mert ezt jutalom és kérés nélkül is meg kellene tennie, miért is kellene cserébe adni valamit. Vagy felmerülhet, hogy miért egyenértékű a kamasz gyerek problémája a felnőttével. Ezek a kérdések már rögtön a család szerveződésének mélyebb okai felé visznek. De a konfliktusmegoldásnak ezek a lépései ezek a mélyebb okoknak feltárására is alkalmasak lehetnek.

2023-12-122023-12-12

Párkapcsolati kommunikáció – Beszélj magadról!

Volt egyszer egy kliensem, aki azt mesélte, hogy őt vállalati vezetőként annyiszor „megcoachingolták”, annyi technikát megtanult, hogy már mindenféle konfliktushelyzetben boldogulnia kellene. És boldogul is, kivéve otthon, a feleségével!

Hogy miért nem vezet eredményre otthon az, ami a munkahelyen beválik, annak az egyik oka a sok közül az, hogy egész másféle kommunikációra volna szükség a párkapcsolatban, mint egy irodai, vállalati, munkahelyi helyzetben. Egy hierarchikus világban, ahol harc folyik a pozíciókért, az elismerésért, adott esetben a főnök kegyeiért, az izgalmasabb munkáért, vagy csak azért, hogy ne minket rúgjanak ki legközelebb, ott nagyon nehéz a valódi motivációinkról, érzéseinkről, esendőségünkről beszélni.

Párkapcsolati kommunikáció : Az önfeltárás képessége

Pedig a párkapcsolatban épp erre volna szükség! Sok kutatás szerint egy párkapcsolat akkor működik jól, ha a felek birtokában vannak az önfeltárás képességének!

Izgalmas kérdés, hogyan lehet átváltani hirtelen az egyik kommunikációs stílusból a másikba. És nehéz kérdés is, hiszen sokan hazaviszik azt az álarcot, amit a külső világ kényszerít rájuk, és ezzel ezt a fajta kommunikációs stílust tovább is adják a gyerekeiknek. A mi kultúránkban ráadásul különösen igaz, hogy nem illik érzésekről beszélni, különösen a férfiaknak nem, és ezért a terápiás üléseken is szinte sokkhatásként éri őket az az egyszerű kérdés, hogy milyen érzés volt. Olykor a nőket is! A legtöbben ki akarnak szabadulni ennek a kérdésnek a súlya alól és elkezdenek valami egész másról beszélni. Ez talán azért van így, mert gyakran megtapasztalták, hogyha megosztották valakivel a nehézségeiket, fájdalmukat, esendőségüket, akkor nem együttérzést kaptak, hanem újabb rúgásokat, vagy jobb esetben jótanácsokat, amelyek szintén azt üzenik, hogy egy rendes ember összeszedi magát és továbblép. Vagyis nem érezheti azt, amit érez!

Itt keveredünk el ahhoz a fontos kérdéshez, hogy egy-egy nehezebb szituációban mire is számíthatunk attól, akivel megosztjuk az ágyunkat, a kenyerünket, az életünket. Vajon megért bennünket? Vagy azt mondja, ne legyél ennyire tutyimutyi, ne légy ilyen vagy olyan, egyszóval belénk rúg. Ezt pedig nem akarjuk megkockáztatni, ezért inkább a másikat rugdossuk…

A dühünket adjuk ki, ami kommunikációs szinten vádaskodást jelent. Úgynevezett „Te” üzeneteket. Olyan mondatokat, hogy te egy semmirekellő vagy, megbántottál azzal, hogy elfelejtetted, hogy megbeszéltük, 8-ra jössz haza. Például. Bár ebben a mondatban van már egy énüzenet is és egyfajta magyarázat az érzéseinkre, vagyis már ez is sokkal jobb, mintha azt mondanánk: Soha nem figyelsz rám! De még ez is kevés ahhoz, hogy igazi önfeltárásról beszélhessünk. A vita hevében ez nem is biztos, hogy sikerülhet. De talán nem kellene feltétlenül eljutni idáig.

Párkapcsolati kommunikáció – Belső fül

Ehhez volna szükségünk a befelé figyelés képességére, egyfajta belső fülre, ami a szívverésünket hallgatja. Konkrétabban fogalmazva, arra, hogy folyamatosan monitorozzuk a saját érzéseinket és észleléseinket, és ezekről folyamatosan kommunikáljunk egymással. Enélkül ugyanis félre fogjuk érteni egymást, és lassan elindul egy eltávolodási folyamat, amiről nem tudhatjuk, hol áll meg.

Mi mindenről kellene beszélnünk egymással?

A magatartásunk okairól

Sokszor nem mondjuk el, mit miért teszünk. Nem mondjuk el, hogy rossz napunk volt, idegesek vagyunk, csak becsapjuk az ajtót, vagy dühösen reagálunk egy egyszerű megjegyzésre, lefekszünk délután anélkül, hogy megmagyaráznánk, vagy úgy esszük végig a vacsorát, hogy közben a telefonunkon lógunk. A másik találgat ilyenkor. És a legrosszabb dolgok jutnak eszébe, hogy a másikat már nem érdekli, mi van velünk, hogy magára hagy bennünket, hogy nem szeret… A magatartásunk okainak feltárásával ezt könnyen el lehetne kerülni. Egyszerűen csak el kellene mondani hozzá, hogy azért vagyok ingerült, mert ma összevesztem a kollégámmal. Azért fekszem le, holott tudom, hogy megbeszéltük, hogy elmegyünk moziba, mert megfájdult a fejem. Azért nézem a telefonomat, mert egy kínos vitába keveredtem a haverommal a közös chat-csoportban.

A tapasztalatok nyomán levont értelmezéseinkről

Vagyis arról, hogy amikor megtapasztalunk valamit, abból milyen következtetést vonunk le. Látunk, hallunk, érzünk valamit, látjuk, hogy valaki az órájára néz, és azt gondolhatjuk, hogy siet, vagy nem érdekli már, amit mondunk. De vajon tényleg így van?

Gondolhatjuk például, amikor azt látjuk, hogy a partnerünk csóválja a fejét, miközben fizet a pincérnek, hogy megbánta az egész vacsorát, mert nem érte meg az este ezt a költséget, amit most ki kellett fizetnie. De vajon jól következtetünk? Biztos, hogy így van?

Ha nem tisztázzuk ezt a következtetésünket, akkor a másiknak esélye sincs arra, hogy elmondja, valójában mi állt a háttérben. Lehet, hogy csak a kiszolgálás nem tetszett neki, vagy tényleg sokkolta a számla, de egyébként jól érezte magát. Vagy lehetősége van arra is, hogy elmondja, valójában az a baja, hogy nem szereti az indiai ételeket, és a fejcsóválás csupán ennek szólt.

Az érzéseinkről

A belső fülünkkel meg kellene hallanunk önmagunkat ahhoz, hogy ne csak a véleményünknek, vagy a következtetéseinknek adjunk hangot egy-egy esemény kapcsán, hanem az ahhoz kötődő érzelmi viszonyunknak is. Örülök, hogy végül elmentél az állásinterjúra. Aggódom, hogy a nagyi még nem írt vissza. Félek, hogy a főnök elfogadja-e a javaslatomat. Ha nem osztjuk meg az érzéseinket, mert nem halljuk meg őket mi magunk sem, vagy nem szoktattuk rá magunkat, hogy kimondjuk ezeket, akkor a másiknak esélye sincs arra, hogy megnyugtasson, megértsen vagy egyszerűen csak mellénk álljon. Egy idő után pedig egyáltalán nem fogja érteni, mi történik bennünk. Ha az előző példánál maradunk, és a félelmünket is meg tudjuk fogalmazni a fejcsóválás kapcsán, hogy attól tartunk, a fejcsóválás valamiképp arra vonatkozott, hogy kár volt eljönni és együtt tölteni az időt, akkor a másiknak lehetősége lesz megnyugtatni minket. Mi pedig elkerülünk egy nagyon rossz forgatókönyvet. Mert ha nem tisztázzuk a helyzetet, és „titokban” haragszunk, akkor ez meg fog látszani a viselkedésünkön. A másiknak pedig fogalma sem lesz arról, hogy miért vagyunk dühösek…

A vágyainkról

A vágyaink sokfélék lehetnek, vonatkozhatnak apró, hétköznapi dolgokra, és egészen nagyszabású tervekre is. Minden esetre, ha a másik nincs tisztában a kisebb-nagyobb vágyainkkal, akkor fogalma sem lesz arról, hogy mit miért teszünk. Ha csak nyomasztjuk a másikat azzal, hogy ma mindenképp el kell mennünk bevásárolni, anélkül, hogy elmondanánk, hogy erre azért van szükség, mert másnap a nagymamát szeretnénk meglátogatni, vagy egyszerűen csak vágyunk egy pihenős napra, akkor ez a másik számára értelmetlen zaklatásnak is tűnhet. Ha nem tudja, hogy gyes után mennyire vágyunk a hivatásunk gyakorlására, akkor nem fog támogatni ebben.

A szükségleteinkről

Szintet kell lépni az önmagunkkal való kapcsolatunkban is, hogy erről beszélni tudjunk. Nem csak azt kell tudnunk magunkról, hogy mi zajlik bennünk és miért, hanem azt is, hogy mivel lehetne csillapítani. Ha hazajövünk például egy nehéz nap után a munkahelyünkről és belerúgunk egy előszobában felejtett cipőbe, és leszidjuk emiatt a „bűnöst”, és mindezt minősíthetetlen stílusban tesszük, akkor jobb, ha ezt mi magunk és a társunk is jelnek tekinti, annak a jelének, hogy valami baj van. Ha eljutunk odáig, hogy észleljük önreflektíven magunkat, hogy a cipőprobléma valami másról szól, akkor esélyünk van rájönnünk, hogy miről. Például, hogy sokkal jobban megviselt a kollégánkkal vívott küzdelem, mint azt gondoltuk, vagy sokkal fáradtabbak vagyunk, mint ahogy ezt eddig észleltük, vagy még az is lehet, hogy szeretnénk otthagyni a munkahelyünket. Ha sikerült dekódolni a jelet, akkor megkérdezhetjük önmagunktól, hogy mire van szükségünk, mi segítene az adott helyzetben. Lehet, hogy elég egy fél óra csend, vagy az, ha kibeszélhetjük az eseményeket. Nyilván, csak akkor tudunk a szükségleteinkről szólni, ha tudjuk, mik ezek, és ehhez olykor időre, de mindenképp befelé figyelésre van szükség. Ha megtaláltuk a választ, akkor mindezt el is tudjuk mondani a társunknak. Sok mindent kell szép sorban megosztanunk, azt, hogy mit tapasztaltunk, milyen következtetéseket vontunk le, milyen érzéseket váltott ki ez belőlünk, és ez hogyan van összefüggésben a vágyainkkal és ebben a helyzetben mire volna szükségünk.

Nem könnyű ez az út, de ha elakadunk az önfeltárásban és a kommunikációban, akkor messzire sodródhatunk egymástól. Ha viszont újra és újra megpróbáljuk megérteni és megértetni magunkat, a dühünk mélyén meglátni és megláttatatni esendő önmagunkat, akkor egyre közelebb kerülhetünk egymáshoz, ami megerősíti azt az érzést, hogy nem ellenségek, hanem szövetségesek vagyunk.

2022-12-122022-12-12

Hol és kivel ünnepeljünk szentestén?

A családi rendszer változása átírja a karácsonyi szokásokat

Sok családban, különösen a mozaikcsaládokban komoly logisztikai feladat megünnepelni a karácsonyt! Gyakran a generációk is egymástól elszakítva élnek, ma már a találkozásért sok esetben nem csak egy fél országnyi távolságot kell leküzdeni, hanem olykor több országnyit vagy egy egész kontinensnyit is.

A hagyományos kultúrákban a generációk egymás mellett éltek, egy házban vagy néhány utcányi távolságra egymástól. Ma ez koránt sincs így, a gyerekek a faluból a városba, a kisvárosból a fővárosba, Budapestről külföldre költöznek. A válások tovább bonyolítják a helyzetet, mert különféle családrészek már egyáltalán nem biztos, hogy együtt akarnak karácsonyozni. A gyerekek pedig ingáznak apa új barátnője, anya új férje, és a távol élő nagyszülők között.

A szenteste a családé

Mindez nem egyszerűen logisztikai probléma, hiszen olyan fontos kérdésekben kell dönteni karácsonykor, hogy ki töltse együtt a szentestét, hová kell menni 25-én, 26-án, ki élvez elsőbbséget, és ki marad két ünnep közé. A legkritikusabb, a legtöbb vitára és sértődésre okot adó időpont a szenteste. Hol legyünk szentestén, egyáltalán ki lehet itt jelen? Úgy tűnhet, hogy ez egy szervezési kérdés, de van egy sokkal mélyebb rétege, mert a szentestének jelentése van, még a nem hívő családokban is ez a nap a szereteté, a családé, a szeretteinké. Vagyis azokkal vagyunk ilyenkor együtt, akikkel vállaltan együvé tartozónak érezzük magunkat. A vállaltan fontos szó, hiszen a titkos szerető, hiába fűződhetnek hozzá akár a legmélyebb érzések is, nem tartozhat bele az együtt ünneplők sorába.

A szent család eszményi képe ott él mindannyiunkban, még akkor is, ha az a valóság, amelyben mi létezünk, gyökeresen eltér ettől. Ideális esetben egy gyerek mellett az édesanyja és az édesapja van jelen, csakhogy az élet gyakran nem követi a fejünkben élő eszményeket, és számtalan variációt hoz létre. Ilyenkor aztán a valóság és a fejünkben élő eszményképek rendesen összevesznek egymással.

Kettévágjuk-e a gyereket szenteste?

A hagyományos képhez ragaszkodunk, amikor a gyerekünket otthon tartjuk szentestén. És ez sokáig rendben is van, kivéve, ha a “gyerek” már önálló párkapcsolatban él, és ilyenkor az új párnak el kell döntenie, hogy együtt tölti-e a szentestét a saját otthonában, vagy az egyikük, esetleg a másikuk szüleihez megy. Rögtön fel is vetődik a kérdés, ha az egyikük szüleihez mennek, miért épp hozzájuk. A hagyományos képhez ragaszkodunk akkor is, amikor azt mondjuk, hogy a gyereknek otthon kell lennie a szüleivel szentestén, akkor is, ha elváltunk. Hogyan valósulhat ez meg? Kettévágjuk-e a gyereket szentestére, vagy utaztatjuk, esetleg valaki mégis lemond az együtt töltött szenteste jogáról?

A hagyományos eszményi képhez ragaszkodunk, amikor azt mondjuk, hogy az eredeti családnak kell együtt töltenie a szentestét, az édesanyának és az édesapának a közös vér szerinti gyerekekkel. Vannak családok, ahol akkor is ragaszkodnak ehhez, ha már a szülők rég nem élnek együtt, és az édesanyának és az édesapának új kapcsolata van. Szenteste tehát együtt vacsorázik az eredeti család, de az új kapcsolatok nem lehetnek jelen. Vajon ők mennyire érzik magukat fontosnak egy ilyen karácsony után? Mit érezhetnek, amikor egyedül töltik a szentestét, vagy esetleg ők is átvándorolnak egy régi szerelmükhöz ilyenkor?

A szenteste mint jel

Családterapeutaként ezért igazán izgalmas kérdés, hogy ki hol tölti ezt az ünnepi estét, olyan, mint egy teszt, amelyik megmutatja, mit gondol a család a családi eszményekről, mennyire képes a saját képére alakítani az ünnepet, mennyire fogadta el a változást, tudott-e hozzájuk alkalmazkodni.

A kirepülőfélben lévő felnőtt gyerekek esetében még sokáig lehet eldöntetlen kérdés, hogy hol is kell lenni szenteste. Ha egy pár ugyanis vállalja az együtt ünneplés összes örömét és terhét, az már az igazi egymás iránti elköteleződés jele, ha nem, ha még vissza-visszatérnek a szülői házhoz szenteste, az jelentheti az ebben való bizonytalanságot vagy akár a gyerekszerepbe való beszorulást is, esetleg egyszerűen azt, hogy ezt a kapcsolatot nem gondolják igazán komolyan. Beszédes lehet az is, hogy melyikük szüleinél KELL tölteni a szentestét, mert ha nem ott lennének, akkor kitörne a háború, és beszédes az is, melyik szülőt lehet hanyagolni, későbbre tolni. Mindez árulkodik arról, kinek mennyire sikerült felnőttként leválni a szüleiről, mennyire sikerült önálló életet kezdenie, és mennyire vágyik még a szülői támogatásra. Jelezheti az erőviszonyokat is az új pár tagjai között, aki meghatározza a szenteste programját, az uralja a családot, a döntés joga jelzi, kinek a véleménye számít, és kié nem.

Az elvált pároknál a karácsony logisztikája sokatmondó arra vonatkozóan, hogy mennyire sikerült megbékélniük a múlttal, mennyire tudták lezárni a kapcsolatukat vagy vannak még elvarratlan szálak. A karácsony körüli nagy viták épp erre utalhatnak, a harc jelzi, hogy még nem sikerült mindent elrendezni sem magukban, sem egymással. Az együtt karácsonyozás kényszere is jelenthet hasonlót, jelentheti, hogy igazából még mindig együvé tartozónak érezik magukat, jelezheti, hogy a látszatra többet adnak, mint a saját érzéseikre, hogy az eszmény valamiért nagyon fontos, és jelentheti, hogy nem sikerült megbékélni a változással.

Ünneplés rugalmasan

A karácsony a család és a szeretet ünnepe, mindannyian azt szeretnénk érezni ilyenkor, hogy a családunk elfogadó szeretetteljes légkörében ünnepelhetünk, és megélhetjük az együttlét boldogságát. A vágy azonban az együtt ünneplő teljes családról, sokszor nem megvalósítható. A legtöbben kompromisszumokra kényszerülnek, meg kell változtatniuk a kialakult szokásokat ahhoz, hogy alkalmazkodjanak az új helyzethez. Mai változékony életünkben olyan nehézségekkel is meg kell küzdenünk, amivel az előttünk járó nemzedékek nem találkozhattak. Ha nem tesszük, ha rögeszmésen ragaszkodunk a hagyományos mintákhoz, akkor valószínűleg nagyon rosszul fogjuk érezni magunkat, ha szentestén nem úgy történik minden, ahogy eszményivé szépült gyerekkorunkban, ha nincs jelen MINDENKI, vagy azért, mert felnőtt, vagy azért mert a válás, költözés, külföldi munkavállalás miatt ez nem megoldható.

Csak akkor érezhetjük magunkat karácsonykor viszonylag komfortosan, ha rugalmasan alkalmazkodunk a lehetőségekhez, ha megértjük a családban zajló változásokat, és elfogadjuk azokat. A család, mint minden más rendszer, örökösen átalakulásban van, a gyerekek felnőnek, a szüleink megöregszenek, miközben mi is folyamatosan változunk. Nem lehet (egészen) úgy ünnepelni, ahogy tavaly, de attól még ünnepelhetünk jól, lehetünk boldogok, különösen, ha nem akarjuk visszafordítani az idő kerekét, ha megbékélünk a változással és közben örülni tudunk azoknak, akikkel vállaltan és tiszta szívvel együtt lehetünk.

2022-11-172022-11-17

Szorongás, bepisilés, éjszakai felriadás

Óvodáskori gondok

Szorongás, bepisilés, éjszakai felriadás, agresszív viselkedés, evésgondok. Ha kisgyermekünknél tapasztaljuk ezeket a tüneteket, akkor gyakorta nehezen értjük az okát, de mindenképpen plusz terheket ró ránk, hisz valamit tennünk vagy mondanunk kell ilyenkor. Mikor reagálunk jól? Mivel segítünk a gyereknek, mivel ártunk, és mivel nehezítjük meg a saját dolgunkat?

Hogyan kezeljük, ha a gyerek például nem akar csak és kizárólag virslit enni, vagy csak tésztát hús nélkül, gyümölcsöt pedig semmiképp sem! Mit mondjunk neki, ha beleharapott a mellette játszó kislányba, aki elvette a homokozó lapátját? Mit teszünk, ha nem akar bemenni az óvodába, ha hazaérve egész este a nyakunkban lóg és nem lehet levakarni magunkról. Ezek a tünetek különösen akkor elgondolkodtatóak, ha eddig másképp volt, ha hirtelen változott meg a viselkedése, ha például a korábban nyugodt gyerek agresszíven kezd el viselkedni, vagy éppen ellenkezőleg, visszahúzódó lesz.

Mi történt a családban?

Amikor a gyermekünkről gondolkodunk, mindig arról is gondolkodunk, mi történt, mi történik a családban, hogyan vagyunk mi családként együtt és hogyan hatunk egymásra. Összességében ugyanis elmondható, minél kisebb a gyermekünk, annál inkább ki van szolgáltatva a környezetéből, és elsősorban a családjából érkező hatásoknak. (Másodsorban az óvodából érkezőknek természetesen, ami szintén nagyon fontos hatás lehet.) Logikus, hogyha a családban történik valami, az az óvodásra is hatással lesz. Minden megváltozik például, ha kistestvére születik, vagy ha az édesanyja dolgozni kezd. Önmagában a változás is fennakadást okozhat, de sokkal inkább jelenthet hosszú távú gondot, ha a változáshoz nem sikerül alkalmazkodni.

Az alkalmazkodásról

A változás az életünk egyik legfontosabb és legbiztosabb törvénye, ami sokszor nagyon nehéz kihívás elé állít bennünket. Már csak azért is, mert mindig felmerül az a kérdés, hogy pontosan miben kell változnunk, és mi az, amit meg kell őriznünk, mert ez a személyiségünk alapja, vagy családban gondolkodva a családunk alapértéke. Ezekre a kérdésekre sohasem könnyű válaszolni! Ráadásul amíg ilyen kérdések feszítenek bennünket, addig ez a megoldatlanság hatással van mindenkire. Ránk is, és a gyerekeinkre.

Hatások a külvilágból

A családokra nagyon erős nyomás helyeződött már a Covid-járvány alatt is, extra feladatokat kellet ellátni szülőként, amikor úgy kellett otthonról dolgozni, hogy a gyerekek különféle szükségleteiről is gondoskodni kellett. A külvilágból érkező hatások azonban nem múltak el, most itt van a háború közelségének az érzete, az infláció, az energiaválság. Napi szinten okoz nyomást, hogy az, amit eddig megengedhettünk magunknak, az belefér-e most. Mi lesz, ha elveszítjük az állásunkat, nem kell-e holnap valami még rosszabbal szembe néznünk.

A kint és a bent

A külvilágból érkező nyomás aztán nem egyszerűen ránk van hatással, hanem a párkapcsolatunkra is. Ha valaki elveszíti az állását, ez felborítja a korábbi családi egyensúlyt, de önmagában már az is, ha ugyanaz az összeg nem elég arra, amire korábban elég volt. Ennek a helyzetnek a feszültsége megjelenik majd a beszélgetésekben, az elejtett szavakban, a hanghordozásban, amit a gyerek – nem tudatosan ugyan – de érzékel. Pontosan nem fogja érteni a helyzetet, ezért a hiányzó darabkákat a képzeletéből rakja majd össze, csakhogy a képzeletében gyakorta sokkal vészterhesebbre színezi a helyzetet, mint amilyen az valójában. Ez egyrészt ebből a meg nem értésből származik, másrészt abból, hogy „mindenhatónak” hiszi magát, (ami teljesen normális ebben az életkorban). A mindenhatóság azonban inkább terhet jelent, mert önmagát okolja majd a nehézségekért, (például azt gondolja, hogy “biztos miattam veszekednek a szüleim, mert rossz vagyok”) ami olyan felelősséget tesz rá, ami értelemszerűen túl nagy terhet jelent.

A megoldás

A megoldás azért nem egyszerű, mert ezek a folyamatok egyediek, minden családban másképp zajlanak, más történik, és más érzéseket, gondolatokat társítanak a családtagok hozzájuk, és mást gondolnak arról, hogy ki a hibás. Holott gyakorta senki sem „hibás”, mert a hiba nem köthető egyvalakihez, inkább ahhoz a folyamathoz, amiben egymáshoz kapcsolódunk. Amikor a család, a pár megérti ezt a folyamatot, lehetőséget kap arra, hogy más irányt szabjon a kimenetelének, és ezzel eljusson a saját rá szabott megoldásáig.
Keressen, ha ebben a folyamatban segítséget szeretne kapni:

Rist Lilla
család- és párterapeuta:
tel: 06 30 268 7449
e-mail: r.lilla3@gmail.com

2022-02-242023-02-17

A házasság eredete (2.rész)

Házasság a vagyonért és az öröklésért

Az első írásos emlékek a házasságról az i.e. 3. évezredből maradtak ránk, és mire eljutottunk a civilizációnak erre a fokára, addigra a házasság már intézményesült férfi-női kapcsolattá vált. Ez az írásos emlék a mezopotámiai Úr városából származó kőtáblán maradt ránk, amelyen egy lányos apa írta össze a házassággal kapcsolatos kiadásait. Pusztán ebből a tényből is sejthető, hogy a házasság örömszerző, érzelmi-kiegyensúlyozó vagy épp szexuális szerepe kevéssé volt hangsúlyos. Sokkal „nagyobb” feladata volt! A vagyonról, a társadalmi kapcsolatok újraszervezéséről szólt elsősorban. A sokat idézett kőtábláról tudjuk, hogy a jegyespár házasságát egy hosszú udvariassági szertartássorozat előzte meg, ez kezdődött azzal, hogy az apa megajándékozta a vőlegényt, ezután folytatódott azzal, hogy a szülők szerződését a templomban hivatalossá tették, majd udvariassági látogatások sora kezdődött el, és végül egyfajta előházasságként a menyasszony a vőlegény családjához költözött. Mivel ez gyakran a lányok igen fiatal korában történt, ezért a házasság gyakorlatilag csak akkor vált hivatalossá, ha azt a pár elhálta. A lány jegyajándékot vitt magával, ami biztosította korábbi jóllétét. A kőtábláról tudjuk, hogy mindez igen sok pénzbe került mind a menyasszony mind pedig a vőlegény családjának. A házasságot körülvevő szokások tehát sokkal inkább kifelé, a társadalom számára bírtak jelentőséggel. A házasság már nem magáról a párról szólt, nem az ő érzéseikről, hanem a vagyonról és a társadalmi státuszról.

https://okorportal.hu/wp-content/uploads/2013/02/okor_2012_3_nyomdanak_018.pdf

A házassághoz szigorú törvények kapcsolódtak, amelyek másféle szabályokat róttak a férfiakra és a nőkre. Mezopotámiában például a törvény szabályozta, hogy a férfi ágyasokat tarthat abban az esetben, ha a nő beteg vagy meddő. Magasabb társadalmi osztályokban több feleséget is tarthattak, de ilyenkor a házasság főképp politikai célokat szolgált, és a mellék-feleségek jogállását szigorúan rendezték a viták elkerülése végett. De az alsóbb társadalmi csoportokban inkább a monogámia volt általános, a sok feleség mindig sok pénzbe is került…

Az ókori kultúrák többségében a Közel-Keleten és a Földközi-tenger vidékén a családfőnek jogában állt eladni a gyermekét, vagy meggyilkolni a feleségét, ha házasságtörésen érte. Vagyis a feleség nem partner volt, sokkal inkább tulajdon, ez magyarázza, hogy nem csak a házasságtörő nőt, de a más feleségét megerőszakoló férfit is nagyon szigorúan büntették. Miközben a férj házasságtörése nem számított bűnnek. Mindez Egyiptomban is így volt, pedig ott a nők helyzete kedvezőbb volt, mint a többi kultúrában, például szabadon rendelkeztek vagyonukkal, a férj halála esetén a vagyon egyharmad része törvényesen megillette őket az örökségből.

De hogy jutottunk idáig?

Hogy milyenek lehettek az írásbeliség előtti kultúrák, hogyan éltek az emberek az őskorban, arról a hagyományos, természeti népek megfigyeléséből van némi fogalmunk. Az ausztrál Elkin, a sidney-i egyetem antropológus professzora például 1927-től haláláig, 1979-ig kutatta az ausztrál bennszülöttek életét. Ők tipikusan olyan vadászó-gyűjtögető népcsoport voltak, akik megőrizték hagyományos kultúrájukat. A róluk szóló könyvében Elkin azt írja, hogy a család a társadalmuk legfontosabb egysége, még akkor is, ha a férj és a feleség közötti kapcsolat kevésbé szoros, mint napjainkban. Ez azt jelenti, hogy a házasság nem egy életre szól, sok asszony két vagy több férfi felesége lesz egymást követően, és az is szokás, hogy a férj ideiglenesen kölcsönadja vagy másikra cseréli feleségét. Az ausztrál bennszülöttek nagycsaládokban, hordákban éltek, ahol a rokonsági kapcsolatok jelentették az emberek közötti legfontosabb kötőelemet. Az olyan hordákat, amelyekben nem voltak rokonaik, ellenségesnek, félelmetesnek tekintették. Egy hordából a vérfertőzés elkerülése érdekében, nem házasodhattak, ezért a törzshöz tartozó, de más hordákból választottak maguknak társat, és többnyire a nők költöztek férjük családjához. A családoknak nem volt önálló vagyonuk vagy tulajdonuk, minden a közösségé. Az ausztrál bennszülöttek azért sem tudtak sokáig beilleszkedni a hódítók kultúrájába, mert nem értették a magántulajdon fogalmát. Ha pénzt kerestek, nem magukra, vagy a családjukra költötték, hanem szétosztogatták a közösség tagjai között. Kultúrájukban a rokonsági és más egyéb törvények szabták meg a házasodási szokásokat, amelyek aztán meghatározták a gyermekek társadalmi státuszát, de a vagyonnak ezen a fejlettségi szinten még nem volt szerepe.

https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/eletmodtortenet-oskor-es-okor/a-vadasz-kulturak/egy-vadaszkultura-forras-alapjan-az-ausztraliai-bennszulottek

Még szabad a szex

A Trobriand-szigetek lakói már foglalkoztak földműveléssel, mégsem jelentett számukra sem túl sokat a vagyon. Ha többletet termeltek valamiből, akkor azt hagyták egyszerűen megrohadni. Mégis, az a gazda, aki sokat termelt valamiből, az nagy dicsőséget szerzett. A nagycsalád számukra is legalább annyira fontos volt, mint az ausztrál bennszülötteknél, és az is sokatmondó, hogy a rokonságot anyai ágon tartották számon. Úgy gondolták, hogy igazi rokoni kötelék csak az anyával és annak családjával van. A fiúgyermekek nevelésének feladata pedig az anya fiútestvérére hárult. Mindezt Bronislaw Malinowski lengyel származású angol kultúrantropológus vetette papírra A Trobriand-szigetek lakói című könyvében.

Talán azért volt ez így, hogy a rokonság csak anyai ágán számított, mert az apa kiléte nem volt annyira biztos vagy fontos. Malinowski így fogalmaz:

A szüzesség ismeretlen erény errefelé. Hihetetlenül korán avatják be a lányokat a szexuális életbe, és számos, még gyermekinek tűnő játék sem olyan ártatlan, mint amilyennek látszik. Ahogy felnőnek, válogatás nélküli szabad szerelmet élnek, amely fokozatosan fejlődik tartósabb kapcsolatokká, s ezek egyike aztán házassággal végződik. Mielőtt azonban ez bekövetkezne, a házasulatlan lányokat a közvélemény egészen szabadoknak tekinti; tehetnek, amit akarnak, és még szertartásos egyezmény is van arra, hogy egy falu lányai csapatban átmenjenek valamely más faluba, ahol nyilvánosan felsorakoznak megtekintésre, és mindegyiket kiválasztja egy-egy ottani fiú, aki vele akar tölteni egy éjszakát.

A házasság alig áll kapcsolatban bármilyen nyilvános vagy zárt körű rítussal vagy szertartással. A nő egyszerűen férjéhez költözik, később egy sor ajándékot cserélnek, amit azonban semmiképpen sem lehet úgy felfogni, mint vételárat a feleségért. Tény, hogy a trobriandi házasság legfontosabb jegye az, hogy a feleség családjának hozzá kell járulnia – méghozzá tekintélyes mértékben – a lányuk háztartásához, és hogy mindenféle szolgálatot kell teljesíteniük a férjnek. Az asszonytól házasélete során elvárják, hogy hű maradjon, ezt a szabályt azonban nem tartják be szigorúan, és nem torolják meg a megszegését. Minden más szempontból a nő nagymértékben független marad, és férjének jól és kíméletesen kell bánnia vele.

Vagyis a hűség már megjelenik mint követendő magatartás, de a megszegése még egyáltalán nem jár megtorlással. A nők társadalmi státusza sem kisebb, mint a férfiaké, vannak olyan területei az életnek, amelyekben ők döntenek, és fontos vallási rituálékban is szerepet játszanak. A nők alacsonyabb társadalmi státusza csak később következik be. Mire kialakulnak a nagy folyamvölgy kultúrák Egyiptomban és Mezopotámiában, akkorra már a nők többsége vagy az apjuk vagy a férjük tulajdonának számít. Voltak persze különleges jogállású nők, például a hetérák a görögöknél, vagy a papnők Mezopotámiában, de ez semmiképpen sem volt általános, és státuszuk a házasság történetét sem érinti.

https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/eletmodtortenet-oskor-es-okor/a-korai-termelok/egy-korai-termelo-kultura-forras-alapjan-a-trobriand-szigetek-lakoi

Házasság és szüzesség

Az ókori görögöknél tovább szigorodtak a szabályok, legalábbis ami a nőket illeti. A házasság előtt tilos volt a szexuális élet, a menyasszonyt szüzességének megőrzésére kötelezték. A férfiak szexuális életét azonban nem korlátozták, a házasság előtt sem volt tilos számukra a szerelem, és a házasságkötés után is tarthattak ágyasokat, és rabszolganőket. Homérosz Iliásza például arról (is) tanúskodik, hogy a szép rabszolganők gyakorta fontosabbak voltak feleségeiknél. A házasság a vagyon továbböröklése szempontjából volt igazán lényeges. Mert azt csak a törvényes házasságból származó gyerekek örökölhették.

A nagycsalád ekkorra már nem létezett, vagy felbomlóban volt, a nukleáris család megjelenése pedig a magántulajdon egyre hangsúlyosabb megjelenésével kapcsolódott össze. A felhalmozott vagyont ugyanis, csak így lehetett egyben tartani. Mi is lett volna vele, ha szét kell osztani a nagycsaládban, ahogy az ausztrál bennszülötteknél volt szokás!

http://www2.szepmuveszeti.hu/hyperion/lexikon.php?id=406

https://mult-kor.hu/erosz-jatszmai—hazaselet-es-szexualitas-az-okori-gorogorszagban-20151109?pIdx=2

Hasonló volt a helyzet az ókori Rómában, bár sok tekintetben a házasság nem volt annyira szilárd intézmény. Létezett ugyanis egy lazább változata, amikor a felek egyszerűen egymáshoz költöztek esküvő nélkül. Egy év elteltével azonban jogilag már ezt is házasságnak tekintették, de nem vonatkoztak rá olyan szigorú szabályok, mint arra a házasságra, amit szertartással, lakomával is megerősítettek. A köztársaság-kori Róma pedig lehetőséget adott a válásra is, amit a férfi és a nő is kezdeményezhetett. Igaz válásnál is a férfiak voltak előnyben, a nők a gyerekeikkel való kapcsolatot kockáztatták ezzel, a római jog ugyanis őket az apának ítélte. Ez alól csak akkor tettek kivételt, ha az apának úgy volt jobb, ha a gyerek az anyánál marad.

https://mult-kor.hu/het-meglepo-teny-a-romai-nokrol-20191216?pIdx=3

Házasság – nem egyenlő jogokkal

A házassági szokások és törvények területenként és koronként elég nagy változatosságot mutatnak, de az látszik, hogy az irány a monogámia, nemenként különböző normákkal, és a férfiaknak adott nagyobb szabadsággal, és a nők társadalmi státuszának fokozatos gyengülésével. A válás sem volt elképzelhetetlen, még az ókori Mezopotámiában is el lehetett válni, igaz, ez a nők számára társadalmi kitaszítottsággal és megbélyegzéssel járt együtt. Ők akkor válhattak el, ha bizonyítani tudták, hogy férjük nem tesz eleget házastársi kötelezettségüknek vagy ha bántalmazza őket. Meg kellett gondolniuk, mert a házasságból csak üres kézzel távozhattak.

Míg az ősközösségi társadalmaknál a házasság a rokoni, emberi kapcsolatok fő szervező ereje, és a társadalmi státusz biztosítéka, addig az ókorban a vagyon továbbörökítésének az eszköze, vagy épp a vagyonszerzés egy módja.

Ez nem azt jelenti, hogy akkoriban ne lehettek volna jó házasságok, amelyekben megjelent a szeretet vagy az összetartozás érzése, ez minden bizonnyal akkor is kialakulhatott, ha a frigy a szülők közbenjárásával jött létre. De az is lehet, hogy rosszul sültek el a dolgok és a felek soha nem találtak egymással összhangot. Mégis, mivel a házasságtól nem várták a boldogságot, ahogy a mai ember, ezért talán nem is tulajdonítottak neki akkora jelentőséget.

Bár minden bizonnyal szenvedtek egy boldogtalan kapcsolatban. A görög tragédiákban és komédiákban gyakran megjelenik például a házsártos feleség alakja, aki uralni próbálja férjét. A drámaírók sokszor gúnyolódtak ezzel, kinevettették a papucs férjeket, akik társadalmi státuszuk ellenére otthon hallgatásra voltak ítélve. Ami azt is üzeni számunkra, hogy a párkapcsolati egyensúlyt nem feltétlenül az határozza meg, mi a trend odakint a nagyvilágban.

A válás, akkoriban is ritka volt, de nem is volt egészen lehetetlen. Vagyis a házasság még mindig nem jelentett feltétlenül életre szóló, Isten által szentesített, fel nem bontható közösséget.

Ezt a kereszténység hozta el.

2022-02-21

A szeretet-térkép abban segít, hogy igazán megismerjétek egymást

A párkapcsolat stabilitásának egyik fő kritériuma, hogy van-e szeretet-térképünk egymásról. Legalábbis ezt gondolja John M. Gottman az amerikai Washington Egyetem pszichológia professzora, aki négy évtizede foglalkozik a válás előrejelzésével és a házasság stabilitásának kérdéseivel. Tapasztalatai szerint ugyanis csak hisszük, hogy ismerjük a másikat, de ez korántsem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Sokkal részletesebb szeretet-térképre volna szükségünk ahhoz, hogy le tudjuk küzdeni a párkapcsolati nehézségeinket. Egymás megismerése ugyanis nem csak mély szeretet-érzést szül, hanem óriási erőforrás is.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a párunkra, és sokszor önmagunkra is úgy gondolunk, mintha nem változnánk. Holott folyamatosan érnek bennünket olyan külső hatások, amelyek finomítják vagy egészen átformálhatják a gondolkodásunkat, módosítják a viselkedésünket. Ez azt jelenti, hogy nem elég egyszer megismerni a másikat, folyamatosan frissen kell tartani a tudásunkat, folyamatosan érdeklődnünk kell a másik iránt ahhoz, hogy a szeretet-térképünk aktuális maradjon.

A másik problémát az jelentheti, hogy nem megyünk bele mélyebb kérdésekbe. Viszonylag nehezen teszünk fel olyan kérdéseket a vacsoaraasztalnál, hogy mi volt életedben a legnagyobb trauma, vagy azt, hogy milyen életcélokat tűztél ki magad elé. Ezeknek a válaszoknak az ismerete nélkül viszont nagyon nehéz lesz megérteni a másik viselkedését, gondolkodását, világlátását.

A most itt látható kérdőív a teljes szeretet-térképnek csak egy kis részére kérdez rá. Ennél sokkal több felfedezésre váró terület létezik. Tehát hajrá, találj ki újabb és újabb kérdéseket!

De kezdetnek az is megteszi, ha mindketten kitöltitek a tesztet, és aztán ellenőrzitek az eredményeket a másik tényleges válaszai alapján.

Kellemes időtöltést mindenkinek!

https://online-kerdoiv.com/index/v/h/szeretet-kedroiv

2022-02-162023-02-16

1.rész: A házasság eredete

A Házasság hete alkalmából arra gondoltam, hogy összegyűjtök néhány fontos információt a házasságról. Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy miért alakult úgy, hogy az emberi civilizációk többségében létrejött a hosszan tartó párkapcsolat, amit aztán házassági esküvel is megerősítettek. Kiderült, hogy a csak az emberre jellemző folyamatos szexuális elérhetőség és az erre épülő hosszas párkapcsolat, nagyon fontos szerepet töltött be az emberré válás folyamatában.

Már az állatvilágban is találkozunk tartós, sokszor életre szóló párkapcsolatokkal, amelyek minden esetben az ivadék gondozásához kötődnek. Az állatvilágban ott láthatunk tartós vagy viszonylag tartós párkapcsolatokat, ahol erre az utódok sikeres felneveléséhez mindenképpen szükség van. Elsősorban a fészekrakó madaraknál tapasztalhatjuk ezt, ahol a tojások kiköltése hosszadalmas folyamat, és míg a szülőpár egyik tagja a tojásokat melengeti, addig a másik ennivaló után jár. Vagyis szoros együttműködésre van szükség a fiókák kikeltéséhez és aztán gondozásukhoz.

Több madárfaj esetében a párkapcsolat akkor is megmarad, ha a fiókák kirepülnek, míg mások új párt keresnek egy következő fészekrakáshoz. Az albatroszok például egy életre választanak párt, és a kapcsolat az egyikük haláláig tart. A flamingók is kitartóak, 99 százalékuk mindig a másik társa marad, de a mi vadkacsáink is csak 9 százalékos eséllyel „válnak el”. Az együtt maradó párok azonban nem feltétlenül hűségesek egymáshoz. A hattyúk például tartós párkapcsolatban élnek, azonban a tojások genetikai vizsgálatából kiderült, hogy sok fióka nem a hivatalos társuktól származik, vagyis a tojók gyakorta párosodnak alkalmi partnerekkel. Ennek az állatvilágban egyáltalán nincs erkölcsi jelentése, evolúciós szerepe viszont igen. Hiszen soha nem lehet tudni, hogy kinek az ivadéka lesz sikeresebb, és minél többféle apától van a tojónak utóda, annál nagyobb valószínűséggel örökítheti tovább a saját génjeit.

Az állatvilágban nagyon sokszor tapasztalható az is, hogy kizárólag az anya gondozza utódait, az emlősöknek például az esetek többségében apákra egyáltalán nincs szükségük ahhoz, hogy a kölykeiket felneveljék. De a kép nagyon változatos, vannak fajok, ahol az anyák egyedül gondozzák kicsinyeiket, más esetben viszont kialakul egyfajta munkamegosztás a szülőpár között. Ez mindig aszerint változik, hogy mi szolgálja a faj fennmaradást, és a párkapcsolati együttműködés akkor alakul ki, ha ez evolúciós előnyt jelent, vagyis ha az utódok emiatt nagyobb eséllyel maradnak életben.

Házasság az ember gyerek érdekében

Legközelebbi rokonaink, az emberszabású majmok esetében is elég változatos, hogy az apák mennyire veszik ki a részüket a gyermeknevelésből. Azt azonban biztosan tudjuk, hogy az ember-gyerek félig-meddig koraszülöttként jön a világra, nem tud járni, mászni, és önállóan enni sem, teljes mértékben a szülei gondoskodására van utalva. Még az emberszabású majmok kölykei is életrevalóbbak náluk. Ez nagyjából azt jelenti, hogy az emberré válás folyamatában fokozatosan egyre éretlenebb utódok jöttek a világra, akik egyre intenzívebb és hosszabb ideig tartó gondoskodásra szorultak. Hogy miért volt ez evolúciós előny? Talán a hosszú szocializációs időszak tette lehetővé az emberi kultúrához való finom alkalmazkodást, illetve a kötődő viselkedés kialakulását.

Ez a kötődő viselkedés ugyanis más kapcsolatainkban is megjelent, például a párkapcsolatokban (de kötődni kezdtünk az élőhelyünkhöz, és a csoport más tagjaihoz is, barátaink lettek, sőt szeretett tárgyaink). Óriási jelentősége volt ennek az emberré válás folyamatában, a civilizáció kialakulásában. Csányi Vilmos azt írja tanulmányában,

https://www.origo.hu/itthon/20031208csanyi17.html?pIdx=8

hogy ahhoz, hogy a hordában, amely általában 100-150 főt számlált, munkamegosztás alakulhasson ki, csökkennie kellett az agressziónak. Az agresszió ugyanis emberszabású rokonainknál igen gyakori jelenség, a csimpánzok gyakorlatilag mindenen képesek összeveszni, és sokszor versengenek egymással. Csak akkor tudják egymás társaságát keresni, ha nyugodtak, és nem éhesek, ez pedig a napnak csak egy kis szakaszában igaz, főképp a délutáni órákban. Ahhoz, hogy az együttműködő viselkedés, és a munka egymás közti megosztása lehetővé váljon, csökkennie kellett az agressziónak. De vajon hogyan történhetett ez?

A házasság és az emberi szexualitás!

Sajátos eszközt vetett be ennek érdekében a természet, méghozzá a szexet. Már a bonobóknál is megfigyelték, hogy a nőstények nem csak termékeny időszakaikban hajlandóak a párosodásra, hanem azon kívül is, sőt ezt a képességüket arra használják, hogy csökkentsék a hímek közötti agressziót.

Valószínűleg ez a funkció erősödött fel, amikor elődeinknél megszűnt a termékenységi időszak, hogy bármikor képessé válhassanak a szexre. Az állatvilágban egyedülálló tulajdonság ez, a legtöbb faj csak az év egy meghatározott időszakában termékeny, és a szexnek egyetlen funkciója van, az utódnemzés. Az emberi szexualitás abban is eltér az állatokétól, hogy az aktus nem feltétlenül jár együtt fogamzással. Az ember esetében ugyanis extrán sok aktusra (átlagosan kétezerre) van szükség ahhoz, hogy egy utód létrejöjjön. (Csak az oroszlánoknál van szükség még ennél is többre, ott háromezer aktusból születik egy utód). Az állatvilág más fajainál azonban egy-két aktus után bekövetkezik a megtermékenyülés. Vagyis a szex elsődleges célja az utódnemzés. Az ember esetében még más funkciók is társulnak ehhez, az agresszió-csökkentési funkción túl ilyen az öröm funkció. Emberszabású rokonaink közül a bonobók azok, akik örömmel szexelnek, de az emberrel ellentétben egyáltalán nem válogatósak, korra és nemre való tekintet nélkül hajlandóak erre a tevékenységre, akár saját nemtársaikkal is. A folyamatos szex azért jár együtt a hímek közötti agresszió csökkenésével, mert senkinek sem kell vetélkednie a nőstények kegyeiért, mindenki tudja, hogy előbb-utóbb sorra kerül. Hasonló a helyzet az oroszlánoknál is. Mivel „tudják”, hogy háromezer aktusra van szükség egyetlen utód megszületéséhez, ezért egyáltalán nem lépnek harcba, ha egy másik hím ugyanazt a nőstényt környékezi meg.

Párkapcsolat és házasság

Miért is nem volt jó ez az ősállapot? Hiszen mindenki kiélhette szexuális vágyait viszonylag szabadon, anélkül, hogy ehhez bármiféle erkölcsi szabály kapcsolódott volna. Ha volt is valamiféle preferencia a párválasztásban, ahhoz nem kellett tűzön-vízen át ragaszkodni. Hogyan lett ebből párkapcsolat? Miért kezdtünk el kivételezni egyesekkel, és miért zártunk ki másokat? Talán akkor, amikor ettünk a tudás fájáról, vagyis biológiai tudásunk lett arról, hogy a szex és az utód megszületése között összefüggés áll fenn, és talán akkor, amikor szerelmesek lettünk, méghozzá nem is akárhogy, hanem úgy, hogy ez a mámorító érzés kizárólag egyvalakihez kezdett el kapcsolódni, vagyis elkezdtek bennünk termelődni a szerelem hormonjai. Nem csak a bódító endorfinok, hanem az oxitocin is, amely a kötődés hormonja.

Csányi Vilmos így fogalmaz: “Ez az örömszerző funkció az embernél a szexuálpszichológia tanúsága szerint együtt járt a párkötődés kialakulásával is (Zeifman és Hazan 1997). Az emberi szexualitás erősíti a párkapcsolatot, létrehozza azt a hosszabb-rövidebb ideig tartó monogám viszonyt, amely lehetővé teszi a szexuális versengés minimalizálását. A vadászó, kalandozó csapat hímjei, férfiai többé-kevésbé biztosak lehetnek abban, hogy párjuk kötődik hozzájuk és genetikai érdekeik, legalábbis statisztikai átlagban, ritkán kerülnek veszélybe. “

Házasság és oxitocin

A pockoktól tudjuk, hogy az oxitocin hormonnak a megjelenése egészen másfajta viselkedéssel jár együtt. A prépipockok és a hegyi pockok ugyanis egészen másféle viselkedést mutatnak, attól függően, hogy hol élnek, és egész másféle az oxitocin-fogadó rendszerük is. A préripockok ugyanis élethosszig tartó párkapcsolatban élnek, az apák hosszan gondozzák ivadékaikat, és a kölykök csak viszonylag késői életkorukban kerülnek ivarérett korba. A hegyi pockok társas viselkedése gyökeresen eltér ettől, egyáltalán nem érdeklődnek egymás iránt és a sziklák mélyedéseiben teljesen egyedül élnek. A hímek semmiféle érdeklődést nem mutatnak a kölykök iránt, és az anyák is csak tíz napig gondozzák kicsinyeiket, ezután önállóságra vannak ítélve. Oxitocin mindkét pocokfajtánál termelődik, csak míg a préripockok esetében az oxitocin-receptorok az agy jutalmazó rendszerében találhatóak (nucleus accumbens és prelimbikus kéregben), így a társas kapcsolatokat erősítik meg, addig a hegyi pocoknál olyan helyen vannak a receptorok, (a laterális septumban), ami inkább önállóságra készteti az egyedeket.

https://semmelweis.hu/neurologia/files/2017/01/Varga-SZEXUALIT%C3%81S-SZ%C3%9CL%C3%89S-K%C3%96T%C5%90D%C3%89S.pdf

Sok más vizsgálatból is az derül ki, hogy az oxitocin megjelenése az ember esetében is összefüggésben áll a szülői gondoskodás és a párkapcsolati kötődés megjelenésével. Ha visszamehetnénk az időben az emberré válás hajnalához, akkor talán azt látnánk, hogy a szerelem hormonális hatóereje lehetővé tette, hogy a pár viszonylag hosszan együtt maradjon, és emiatt a nő egyre éretlenebb gyermeknek is életet adhatott, hiszen tartós párkapcsolatban, szülői együttműködésben nagyobb biztonsággal nevelhette fel. De fordítva is történhetett, az egyre éretlenebb újszülött miatt arra volt szükség, hogy a pár hosszabban együtt maradjon, és az evolúció ezt az oxitocin örömhozó erejével jutalmazta, amely hormon nemcsak a kötődést erősítette meg, hanem öröm-érzést is adott. Vagyis a kötődés örömérzéssel párosult, ami azonnali visszacsatolást is jelent, tehát rögtön érezzük a hatását. Saját tapasztalatból is tudhatjuk, hogy egy hosszabb ölelés után egészen megváltozik a hangulatunk. A kötődés öröme pedig mindkét nemnél megjelent, ha más színekkel is.

A hosszú távú előnyöket is érdemes megemlíteni. Mert a kötődésnek nem csak azonnal jelentkező, hanem hosszú távú hatásai is vannak. Az anyai-gyerek között kialakuló kötődési mintázat egy életre meghatározó, de egyre többet tudunk arról is, hogy az apa-gyerek kapcsolatnak is vannak nagyon mély hatásai . A mai kutatásokból az derül ki, hogy az apai gondoskodás szignifikánsan növeli a gyerekek IQ-szintjét, a velük együtt, szülői együttműködésben felnövő utódok kevesebb eséllyel folytatnak deviáns viselkedést, és hosszabb ideig maradnak a családban, később kezdenek el szexuális életet élni. (akár a préripockok )

Azért jelentős ez a változás párkapcsolati szempontból, mert kaptunk valamit, ami több, mint a szerelem mámora, nem múlik el egy-két-négy év elteltével. A szerelem morfinszerű hormonjai ugyanis egy idő után megszűnnek termelődni, de az oxitocin marad. Minden ölelés, minden érintés, minden jó szó, a másik biztonságot adó jelenléte elindítja a termelődését. Azonnal örömérzést ad, sőt csökkenti a fájdalomérzetet, minden jobban megy, ha jut belőle. Vagyis a kötődés kialakul, méghozzá úgy, hogy az, akihez kötődünk nem lecserélhető, ráadásul hosszan ragaszkodunk hozzá, ne adj’ isten még az utódgondozáson túl is! Mindez nem erkölcsi szabályok mentén alakult ki, hanem azért, mert ez tette lehetővé a biztonságos utódgondozást, emiatt vált lehetővé a munkamegosztás, és a kötődés mentén tudott az embergyerek úgy szocializálódni, ahogy épp az a társadalom megkívánta, amibe beleszületett.

Vagyis létrejön az utódgondozás körül szerveződő nagyjából monogám párkapcsolat, aminek természetes örömhozó, jutalmazó része a szexualitás, ahol a családtagok között szoros kötődési kapcsolatok alakulnak ki, ami a lehető legnagyobb biztonságot eredményezi a felnövekvő utód számára. (Azért írom, hogy nagyjából monogám, mert még a legszigorúbb társadalmakban is 5 százalék körüli azoknak a gyermekeknek az aránya, akik a genetikai vizsgálatok tanúságai szerint nem az anya házastársától származnak.) Mégis összességében azt mondhatjuk, hogy az ilyen típusú, nagyjából monogám párkapcsolatok, az emberi kultúrák túlnyomó részében megjelentek.

A párkapcsolaton belül elvárt hűség viszont valószínűleg sokáig nem volt túl szigorúan vett norma. Sokkal később, talán a letelepedéssel vált azzá, amikor a párkapcsolatot a társadalom hivatalosan is megerősítette, és azt elkezdte nagyon szigorúan szabályozni. Vagyis amikor megszületett a párkapcsolat intézményesült változata, a házasság.

Itt olvashatsz erről többet:

http://parkonzultacio.hu/2022/02/24/a-hazassag-a-nok-alavetesevel-a-vagyon-orokleseert/

2021-11-242021-11-24

Bajban a kapcsolatunk

Az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy leírjam, hogyan érzékelik a nők és a férfiak a párkapcsolati válságot a folyamat kezdeti szakaszában. Egy tipikus (olykor talán közhelyesnek tűnő, kitalált) „történetet” mesélek el, először női, majd férfi hangon.

ÉVA

Éva: „A kapcsolatunk kezdetén nem csak a munka volt, rendszeresen találkozgattunk a barátainkkal, ha úgy hozta a kedvünk, beültünk egy moziba, vagy hazamentünk a szüleinkhez. Ádám olykor meglepett egy kis ajándékkal, vacsit készített, én meg elkísértem az edzéseire olkyor én is edzettem a szenior úszócsapattal. Nehezen viseltem, amikor a munkája mellett tanulni is kezdett, de akkor én is beiratkoztam egy tanfolyamra és elkezdtem fotózással foglalkozni.

A szüleink segítségével vettünk egy kétszobás panellakást, és hogy ide költözhettünk, óriási megkönnyebbülést jelentett, nem kellett végre albérletet fizetni. Végre biztonságban érezhettük magunkat, és nemsokára meg is született a kisfiúnk Márk. A terhesség nagyon megviselt, mert veszélyeztetett terhes voltam, de jó érzéssel tapasztaltam, hogy Ádám nagyon helyt állt, mindenben segített, járt velem szülésfelkészítőre, megoldotta a háztartási munkákat, főzött is, én nyugodtan feküdhettem az ágyban. A szex viszont a veszélyeztetett terhesség miatt tilos volt, és azt érzékeltem, hogy egyre türelmetlen lett. De nem beszéltünk erről, én aggódtam, el voltam foglalva azzal, hogy minden rendben van-e a gyerekkel, mi lesz a szüléssel, ő meg belevetette magát a gyerekszoba készítésébe.

Apás szülés volt, ő vágta el a köldökzsinórt, és ő vehette kézbe elsőként a kisfiúnkat, én a császár után csak 24 óra múlva kaphattam a kezembe. Emiatt nagyon el voltam keseredve, sokat sírtam az első napokban, Ádám azonban láthatóan nem értette, hogy mi bajom van, mikor gyönyörű, egészséges gyerekünk született. A császár miatt lassan épültem fel, ugyan minden nap jobban lettem, de valahogy teljesen átalakult a testem, mindenem nagy volt, elvesztettem a derekamat, a mellem golyóként feszült, nem ismertem magamra. A szoptatás viszont jól ment, Márk folyamatosan rajtam lógott, gyakran éjszaka is, sokszor felébredt különösen az első hetekben, gyakran annyira fáradt voltam, annyira ideges, amikor a megint felsírt hajnali ötkor, hogy legszívesebben világgá mentem volna.

Aztán Márk másfél éves lett, majd kettő, és egyszerre feltűnt, hogy mindent én csinálok otthon. Ádám jó, ha hazaér fürdetésre, olykor hétvégéken is konferenciákra jár. A múltkor mondtam neki, hogy segíthetne, mert nem bírom, legalább elmehetne bevásárolni, vagy olykor felválthatna, mert szeretnék edzésre járni, hogy visszakapjam az alakomat. De azt mondta, jó vagyok így, ahogy vagyok, neki nincs azzal semmi baja, ne nyavalyogjak, és ha nem bírok a háztartással, akkor vegyünk fel valakit, mert neki nincs ideje, és nem tud segíteni, ha hazajön, mert tizenkét óra munka után neki nem hiányzik a mosogatás. Erre felvettük Marikát, aki egy háten egyszer megcsinál mindent, de ettől még rengeteg napi teendő van, Ádám nem érti, hogy olykor pisilni sem tudok elmenni a kicsi mellől. Mondtam, hogy be kellene szállnia neki is, és megint megemlítettem, hogy szeretnék elmenni edzésre, erre kiborult, hogy ő mindent megtesz értünk, mert mi vagyunk a legfontosabbak, én meg itt hisztizek. Ezek a veszekedések havonta megismétlődnek most már, és nekem egyre inkább elegem van. A játszótéren minden anyuka hasonlókról számol be, csak ők ezt természetesnek veszik, nem verik ki a balhét, csak én vagyok ilyen elcseszett, hogy panaszkodom, meg Ádámtól várom a megoldást.

Ádám nagyon rendes egyébként, ha itthon van, akkor mindig játszik a gyerekkel, Márk imádja, és nekem nagyon jó érzés, ha kettőjüket együtt látom. Szóval jó ember, biztos velem van a baj, mert hiányzik a munkám, a korábbi életem, nem vagyok elég jó anya. Ezt néha ő is megjegyzi, hogy más anyák nem ennyire hisztisek. És valóban egyre nehezen viselem, hogy itthon vagyok bezárva már két éve, és a bolt, otthon, játszótér háromszögében élek, nem találkozom a régi barátaimmal, mert még egynek sincs gyerek, és csak nagy hallgatás van a telefonban, amikor azt mondom, mennem kell, mert délutáni alvás van, le kell fektetnem a gyereket.

A legnagyobb esemény az volt mostanában, hogy bementük a gyerekkel a munkahelyemre, ahol mindenki el volt ájulva Márktól. Én meg már annak is örültem, hogy végre felvehettem magamra egy szebb ruhát, nem a szokásos farmer-póló kombót halásztam ki a szekrényből. Hazafelé az utcán pedig találkoztam egy régi haverommal, és valami olyasmi történt, amit már régen nem éreztem. Végigmért, és azt mondta, nagyon csinos vagyok, és láttam a szemében, hogy tényleg nőnek lát, és akkor bevillant, hogy ezt Ádám már annyira régen éreztette velem, hogy nem is emlékszem, mikor. Ádámnak persze, ezt nem említettem, mert nem kell, hogy még féltékeny is legyen! De aznap megint összevesztünk, és én nagyon elgondolkodtam, kivel is élek együtt, és mikor lettem ennyire boldogtalan.

Bajban a kapcsolatunk (férfi változat: Ádám)

ÁDÁM

Ádám: „A kapcsolatunk kezdetén nem csak a munka volt, rendszeresen találkozgattunk a barátainkkal, ha úgy hozta a kedvünk, beültünk egy moziba, vagy hazamentünk a szüleinkhez. Éva olykor meglepett egy kis ajándékkal, mindig kis melba szeleteket tett az asztalomra vagy a cipőmbe, én meg meglepetésvacsikat készítettem neki, vagy elvittem egy-egy wellness hétvégére. Rosszul esett, hogy nem vagyok otthon, amikor tudtam, hogy vár rám, igyekeztem mindig hazaérni, ha nem is sikerült mindig, mert beiratkoztam egy továbbképzésre, ami később lehetővé tette, hogy vezető legyek. De ő is tanulni kezdett, fotózott, és büszke voltam rá, amikor az első albuma megjelent.

A szüleink segítségével vettünk egy kétszobás panellakást, és hogy ide költözhettünk, óriási megkönnyebbülést jelentett, úgy éreztem, hogy most már jöhet a gyerek. Nemsokára meg is született a kisfiúnk, Márk. Éva veszélyeztetett terhes volt, nem tudta vinni a háztartást, mindent megtettem, hogy pihenhessen. Már ekkor ki akartak nevezni, de elutasítottam, hogy minden erőmmel Éva mellett lehessek. Amikor Márk megszületett, végre megnyugodtam, a kisfiúnk tökéletes volt, és büszke vagyok rá, hogy én vágtam el a köldökzsinórt, és én kaptam a kezembe először a császár után. Éva is egészséges volt, de azt tudom, hogy a császárt rosszul viselte, mindig fájt valamije, hozzá se lehetett érni. Természetesen otthon maradt gyeden, az első hat hét zűrös időszaka után kezdett visszatérni az élet a rendes kerékvágásba, én meg elvállaltam a vezetői pozíciót, nőtt a felelősségem, de ezzel a fizetésem is. Jól jött ez most, mert az, amit Éva kapott, édes kevés volt, a gyedet elköltöttük egy nagybevásárlás alkalmával, nekem kellett előteremtenem mindent. A cégnél egyre nőtt rajtam a teher, a munka minden időmet elvette, Éva meg szinte összenőtt a gyerekkel, éjjel és nappal, olyan érzésem volt, hogy rám már nincs is itt szükség. Azt éreztem, hogy minden gondolatát lekötötte a gyerek, ha hazamentem, Márkot a kezembe nyomta, hogy most már hurcoljam én. És amikor segítettem neki ebben, azt gyakorlatilag észre sem vette. Holott legszívesebben világgá mentem volna olykor, mert amikor hazamegyek egy feszült nap után, és egy síró gyereket kapok a kezembe, az nagyon kimerítő.

Vannak olykor rossz gondolataim, de én még mindig ugyanúgy szeretem Évát, és egyszerűen nem értem, mi a baja, hiszen jól keresek, szép családunk van, tökéletes gyerekünk, ő meg már szinte naponta veszekszik velem. Intézem az új lakóparki házunkat, nemsokára oda költözünk, de addig is mindent megadok Évának, Marikát is felvettük, hogy ne kelljen annyit dolgoznia. Én tényleg mindent megtennék érte, mert még most, a szülés után is gyönyörű, csak nem hiszi el nekem, hiába mondom, és ünnepnapnak számít, ha közel enged magához. Ha hazaérek, akkor nekem esik, hogy ezt és ezt csináljam meg, vagy pusztán csak számon kéri, hogy miért nem vittem be a pálmát, miért nem hívtam ki a mosógépszerelőt, miért nincs még mindig kész a szegőléc, és egyébként is, ő végre edzésre szeretne járni. Én próbálom csitítani, hogy ne hisztizzen, hiszen minden rendben van, de gyakran könnyebb bent maradni a munkahelyemen, mint hazajönni.

A múltkor, amikor bement a munkahelyére, hogy bemutassa Márkot, aznap este összevesztünk. Bejelentette ugyanis, hogy szeretne visszamenni dolgozni, mert ő nagyon boldogtalan itthon a gyerekkel, én nem segítem őt, nem értem meg egyáltalán, a munkahelyén legalább sikerélménye lehetne és pénzt keresne. De szerintem csak udvaroltatni akar magának, láttam, hogy aznap mennyire kiöltözött. Szóval mondtam neki, hogy Márk még kicsi, nem kellene bölcsibe adni, inkább itthon maradhatna még!”

Olvasd el ezt is:

Előre jelezhető-e a válás?