Az Érzelmi Fókuszú Párterápia

A bölcsőtől a koporsóig szükségünk van valakire, aki megért, vigaszt és támaszt nyújt nekünk, akinek az ölelésében biztonságot élhetünk át. Minél nagyobb biztonságban érezzük magunkat, annál bátrabban lépünk ki a világ színtereire, annál inkább merünk felfedező utakra indulni. Az érzelmi fókuszú párterápia, azaz az EFT, ezt a biztonságot adja vissza nekünk.

Érzelmi Fókuszú Párterápia a kritizálás helyett

Mindennél nagyobb szükségünk van tehát kapcsolatokra, méghozzá szeretetteljes kapcsolatokra, mert bármennyire is igaz, hogy a magány betegít, az is igaz, hogy a rosszul működő kapcsolat is ezt teszi velünk. Sőt, továbbmegyek, egy elítélő megjegyzés, egy félrefordított fej, ami megvetésről árulkodik, az is rombolja, rögtön(!), az immunrendszerünket.

Érzelmi Fókuszú Párterápia a konfliktusok megoldására

Amikor párkapcsolati konfliktus alakul ki, akkor a párok valójában veszélyt élnek át, és többnyire nem tudatosan reagálnak, a limbikus rendszer ösztönös szinten ad választ megkerülve a tudatos gondolkodást. Minél több rossz tapasztalatunk volt korai, legfontosabb kapcsolatainkban, ez annál inkább igaz. Vagyis annál nagyobb veszélyt fogunk átélni, minél kevésbé reagáltak a szükségleteinkre kisgyerekkorunkban. Amikor a párunk kritizál bennünket, vagy ítélkezik felettünk, a testünk ezt vészhelyzetként értékeli, és az „üss vagy fuss” reakció verbális szinten jelenik majd meg, azaz vagy támadásba lendülünk szavakkal és vádakkal, vagy elmenekülünk és bezárkózunk. Mondanom sem kell, hogy egyik sem fogja erősíteni a kapcsolati közelséget. Az Érzelmi Fókuszú Párterápia ebből az ördögi körből szabadít ki.

Mire képes az Érzelmi Fókuszú Párterápia

Az EFT-terápia lehetőséget kínál arra, hogy ebből a spirálból kiszabaduljatok, és másképp kezdjünk el reagálni a saját  érzéseinkre, szükségleteinkre és a másikéira. Az EFT abból indul ki, hogy a legbelső vágyaink és késztetéseink jók, mert mindannyian azt szeretnénk, hogy szeressenek minket, és elfogadjanak bennünket. A felszínen sok mindenen veszekedhetünk, a pénzen, a munkamegosztáson, a gyerekeken, de a végső kérdés mindig az, ami a veszekedések felszíni témája mélyén rejtőzik, az, hogy ott leszel-e majd mellettem, ha bajban leszek, számíthatok-e rád, megértesz-e majd és a bánatomban. A veszekedés hevében azonban ritkán kiáltjuk vörösre vált arccal, hogy: SZÜKSÉGEM VAN RÁD!

Az Érzelmi Fókuszú Párterápiával rátalálhatunk a valós szükségleteinkre

Ezt a mondatot csak akkor tudjuk kimondani, ha át tudunk hatolni a haragunk, a dühünk vastag falán, ha el tudunk jutni  valahová sokkal mélyebbre, ahol nem a napi történések, az épp elhangzó szavak számítanak, hanem ahhoz a lényegi valamihez, ami, mint egy folyó ott mozog, halad, kanyarog bennünk. Gyakorta nem látjuk ezt a mélyen mozduló valamit, csak a mindent elsöprő erejét érezzük, és ebből az erőből kritizálunk, vagy teszünk szemrehányásokat, míg a másik oldalon gyakran undok visszatámadás, vagy teljes bezárkózás lesz a válasz. Az Érzelmi Fókuszú Párterápiás üléseken lassan azonban elkezdünk lelátni idáig.

Az EFT-terápia

Az EFT-terápia lassú, és ebben a csendes lelassulásban bomlik ki, mi az, ami a szavaink legmélyebb motivációját adja, rájövünk, hogy mi rejlik a másik mondatai mélyén, és ez lehetőséget ad arra is, hogy másképp reagáljunk. A folyamat első lépésénél még csak a tudatosodás zajlik, amikor a lassításban szépen nyomon tudjuk követni kis lépéseken át, hogy mi is történik közöttünk. És aztán, a felismerés ereje elvezet ahhoz, hogy elérkezzünk erre a másik, sokkal mélyebb érzelmi szintre. Ebben a varázslatos érzelmi világban pedig leválik rólunk az álarc, az a sok ruha, és néha páncél, ami a szerepeinkhez kell. A lecsupaszodás szokatlan és kiszolgáltatott érzés lehet elsőre, de ha a pár két tagjában közel egyszerre történik mindez, és már senki sem akar „csatát nyerni”, új tapasztalatot szerezhetünk arról, hogy nem a bántást hívja meg, hanem a vigasztalást, az érintést, a gondoskodást.

Az Érzelmi Fókuszú Párterápia hatékonysága

Az EFT terápia hatásosságát több szigorúan ellenőrzött tudományos vizsgálattal is igazolták, a kivitelezést is ellenőrizték. A terápia hatásosságát a kommunikáció javulásával és a kapcsolati elégedettséggel mérték.

Egy 1999-es kutatás szerint az EFT hatására a párok 90 százalékánál indultak el pozitív folyamatok. Az utánkövetéses vizsgálatok azt mutatták, hogy a javulás nem fejeződött be a terápia befejezésével, hanem tovább folytatódott. A pároknak a 70-73 százaléka jutott túl a nehézségein.

A pozitív hatások a következő területeken voltak kimutathatóak:

  • depresszió csökkenése
  • intimitás-érzés növekedése
  • bizalom növekedése
  • szexuális vágy és elégedettség növekedése

Jelentkezzen párterápiára, ha szeretne az EFT pozitív hatásait élvezni!

Rist Lilla, tel: 06302687449

e-mail: r.lilla@gmail.com

Hová lett a bizalom?

A bizalom érzésének az elvesztése a válás egyik fontos előjele, bekövetkezhet hirtelen, egy nem várt eseménysor hatására, de sokkal gyakoribb, hogy szép lassan, folyamatosan épül le, apró lépéseken keresztül. Vagyis nincs minden veszve az első jeleknél, csak akkor, ha már dolgozni sem szeretnél ezen, ha feladtad, és nincs reményed sem arra, hogy a bizalom köztetek újra kialakulhat.

A bizalom a kapcsolat legfontosabb alapköve, e nélkül nem lesz működőképes. Ha a teljes hiányát éled át, akkor valójában nem is vagy kapcsolatban a szó lélektani értelmében.

Jó esetben a szerelem kezdeti fázisában, abban a bizonyos rózsaszín ködben, megéled azt, hogy mindenben számíthatsz a másikra, hogy segít neked, hogy támogat, ha bajba kerültél, nem hagy magadra, együtt érez veled, és megvigasztal. Ahogy azt is, hogy te is tudod ezt adni neki, nem erőből, hanem nagyon jóleső érzésekkel kísérve. A szerelem kezdeti nagy hormonlökete ugyan elmúlik, de mire elmúlik, létrejön (ideális esetben) a valódi felnőtt kötődés, a kölcsönös bizalom állapota, amiben igazán társa lesz valaki az életednek, nem maradsz egyedül. Ezt az állapotot lehet aztán tovább építeni, és lehet rombolni. Mind a kettő kis építőkockákból áll össze, és ha tudod, hogy mik ezek a kockák, mely kockák építenek, és melyek rombolnak, akkor van esélyed arra, hogy jól válassz, hogy boldog kapcsolatban maradj. A nehézséget épp ez a nem tudatosodás okozza, az, hogy nem vesszük észre, mit teszünk a kapcsolatunkba. Gyakran hallom a terápiás üléseken azt a mondatot, hogy miért is nem vettem észre a jeleket, miért nem voltam tudatában annak, hogy mi történik velünk. Megrázó tanúja lenni annak a felismerésnek is, amikor valaki szembesül azzal, hogy, amikor veszekedett, vagy kifejezte a dühét, akkor a szándéka az volt, hogy közelebb kerüljön a másikhoz, de épp ezzel ellentétes hatást váltott ki, egyre inkább távolodni kezdtek.  Mintha önmagunk ellen dolgoznánk…

A bizalom kényes és finom dolog, könnyen lerombolható, és nehezen rakható össze újra. Nem lehetetlen, persze, a párterápia segíthet benne, de ott sincs könnyű dolga senkinek. Türelem kell hozzá, idő, és még akkor sem kaphatunk garanciát arra, hogy a folyamat visszafordítható. A bizalom végeleges elvesztése pedig válóok. A válást mindig negatív jelzővel illetjük, pedig jobb megoldás, mintha csak látszat szerint maradna együtt a pár egy végletesen bizalomvesztett állapotban. Ha úgy élnek együtt, hogy csak kifelé mutatják, hogy tökéletes családot alkotnak, az rombolja a személyiséget, és nagyon gyakran a fizikai egészséget is. Ahogy egy kedves kliensem fogalmazott, az a lassú halál.

Sokan már csak a folyamat végén hajlandóak szembesülni a valósággal, amikor tényleg csak a bizalom morzsái maradtak és ilyenkor gyakran nincs visszaút.

A bizalomnak ugyanis finom szövedéke van, áll saját tapasztalatokból, családból hozott mintákból, de áll a kapcsolatban szerzett tapasztalatokból, ítéletekből, és történetekből, amelyeket közösen éltünk át. Olyasmi, amire vigyáznunk kell, és óvnunk, mint az egészségünket, mert sokkal jobban járunk a megelőzéssel, mintha már a betegséget kellene gyógyítanunk.

Miből láthatod, hogy a kapcsolatodban a bizalom nem túl erős? Hogy olyan kockák kerültek a párkapcsolatodba, amelyeknek talán nem kellett volna?

Néhány jel, a teljesség igénye nélkül:

  • Nem tudsz, nem mersz tőle segítséget kérni
  •  Nem számítasz rá, mert úgy gondolod, nem fog segíteni
  • Megválogatod, mit mondasz el neki
  • Akkor is féltékeny, ha emberek közé mész
  • Nem kér segítséget, inkább egyedül csinál mindent
  • Nem számít rád
  • Nem mond el mindent, titkolózik
  • Gyakran érzel féltékenységet
  • Nincsenek közös tervek
  • A barátoknak/ anyjának/ szomszédnak meséli (meséled el) el a gondjait/gondjaidat
  • Egyedül hoz/ol olyan döntéseket, amelyek mindkét felet érintik

Ezek olyan jelek, amelyeket jó, ha tudatosítasz. Már amennyiben felfedezed, hogy vannak. Gyakori, hogy nem tulajdonítunk annak jelentőséget, hogy a párunk milyen hosszan panaszkodik valaki másnak (vagy lehet, hogy nem is hosszan, de azért el-elkotyog idegeneknek is akár valamit) Ez önmagában nem volna baj, a baj az, hogy a problémafelvetés nem ott hangzik el, ahová tartozik, nem a kapcsolatban, hanem valahol máshol. Így esély sincs a megoldására. Az, aki a barátainak, barátnőnek panaszkodja ki magát, és otthon közben a gondjairól nem mer szót ejteni, az elvesztette a bizalmát, vagy annak egy jelentős részét, nem tudja, nem meri megosztani azt, ami bántja.

De vajon hogy jutunk el idáig?

Rendkívül sokféle „eszközünk” van erre, nagyon gyakran észre sem vesszük, hogy ilyesféle eszközöket használunk, mert az IGAZSÁGOT keressük, és azt gondoljuk, hogy nekünk van igazunk, amikor azt mondjuk, hogy te soha nem csinálsz rendet,  mert rendetlen vagy, például. De valójában ítélkeztünk, pálcát törtünk a másik felett. Az ítélkezésre aztán gyakran vagy a bezárkózás a válasz, vagy a visszacsapás, olyan mondatokkal,  hogy persze, hogy nem tudok rendet csinálni, mert te mindent rám hagysz, önző vagy és csak a saját dolgoddal foglalkozol. A visszacsapásra pedig érkezik majd egy újabb csapás és ez így mehet akár hosszú éveken keresztül. Mi lesz ennek a vége? Semmi jó. Egyre kevésbé hisszük majd, hogy a másik támogat bennünket, egyre inkább ellenségnek érezzük majd, és ha ellenség, akkor rögtön arra is kísérletet teszünk, hogy győzzünk. De az ellenségben az ember nem bízik… maximum fegyverszünetet köt vele egy időre.

Kritikus helyzetekben könnyen kicsúsznak olyan szavak is, amelyeket nap mint nap használunk, nem is vesszük észre őket, hogy te bolond vagy, nem vagy normális, pedig apró szögecskék ezek, amelyek kis sebeket okoznak, és szép lassan szinte észrevétlenül rombolják a bizalmat, és ezáltal magát a kapcsolatot. A lekicsinylés, a másik leértékelése, amikor olyasmit mondunk, hogy ez neked úgyse menne, szintén nem a pozitív építőkockák közé tartozik. Ahogy a másik megalázása, megszégyenítése sem. Minősített eset, amikor valaki ezt társaságban teszi, például a barátai előtt hozza szégyenbe a társát, vagy elmesél egy olyan történetet, ami megalázó lehet a másiknak. Gyakorta ezek a történetek vicces keretben jelennek meg, de a hatása, már amit a párkapcsolatra gyakorol, garantáltan nem lesz az.

A hibáztatás, a másik gyakori kritizálása sem bizalomépítő hatású, ennek lesz az az eredménye, hogy egyre kevesebb mindent osztunk meg a másikkal, egyre kevésbé lesz tudomásunk arról, mi zajlik benne, vagyis távolodni kezdünk.

Minden kritika és negatív megjegyzés bizalomvesztést okoz és ezért rombolja a kapcsolatot!

 Ez akkor is igaz, ha igazunk van, és a másik mondjuk valóban rendetlen. A kérdés mindig az, mi a fontosabb, az igazunk, a mi igazunk, a rend, vagy maga a kapcsolat?

A jó kérdés soha nem az, ha valamilyen problémába ütközünk, hogy ezt ki rontotta el, ki a felelős és a hibás ebben, hanem az, hogy ezt a problémát hogyan tudjuk mi ketten közösen megoldani. Ezen dolgozunk? vagy ítéletet hozunk, és felelőst keresünk?

Vedd észre a jót!

Mi az ami épít? Értelemszerűen mindennek az ellenkezője, a dicséret, az elismerés, a másik nagyrabecsülése, annak a keresése, hogy mi a jó a másikban. Fedezd fel a jót, vagy még inkább vedd észre, tudatosítsd, ne tekintsd természetesnek. És ejtsél róla szót! Mond ki! Nagyon gyakran hallgatunk a pozitív érzéseinkről, mintha valami szégyellni való dolog volna, fukarkodunk a dicsérettel, a bókkal, az elismeréssel. Ez afféle magyar nemzeti sajátosságnak is tűnik olykor, mintha kifejezetten szeretnénk szenvedni és csak az élet árnyékos oldaláról látni a világot, amelyben a másiknak is csak a hibái tűnnek fel, az erősségei alig. Az életünket át meg átszövi ez az alaphozzáállás, tapasztalhatjuk a munkahelyünkön, az iskolában, vagy a közlekedésben is akár. Mindenütt pusztító hatása van, de talán a legfájdalmasabb, ha a párkapcsolatunkban, a családunkban éljük át, mert ha ott nincs bizalom, akkor minden más is összeomlik.  

A bizalom építésén dolgozunk? Vagy épp ellenkezőleg

Sosem felejtem el a harmincas Annát, aki a férjével keresett fel, azzal, hogy nem tudja hogyan tovább, egyáltalán érdemes-e tovább élnie ebben a házasságban. Kezdetben még bizonytalan volt ebben, legalábbis látszatra. De sokféle jel mutatott arra, hogy valami végleg eltört benne, csak ezt még magának sem merte bevallani.  Aztán eljött az a nap is, amikor ezt már ki tudta mondani a férje előtt, akiben csak ebben a pillanatban tudatosodott, hogy ez a másik elvesztésével jár. Mivel ő még egyáltalán nem volt felkészülve erre, sőt szerette a feleségét, teljesen összeomlott. De már késő volt. Anna hajthatatlan maradt, a férje hiába zokogott, ezzel már nem tudta visszaépíteni az eltört bizalmat.

A bizalom elvesztése mindig a végső ok, ez vezet a kapcsolatok befejeződéséhez. Ha valamelyik féllel ez történt, a másik már hiába próbálkozik tovább, nem lesz képes az elszakadt szálakat újra összekötni, bármennyire fájdalmas is lesz ez számára. Sokféle úton el lehet jutni ide, többféle okból, azért  tárgyalom mégis külön fejezetben, mert fontos tudatosítani magunkban, hogy mi zajlik bennünk, hogy épp a másikba vetett bizalmunk kezd megfogyatkozni. Legalább ennyire lényeges, hogy erről a bennünk zajló folyamatról jelzéseket küldjünk a másiknak, mert ez a tudatosítás az, ami a bizalom elvesztésének a folyamatát még visszafordíthatja.

Mint említettem a bizalom végleges elvesztéséig igen sokféle úton el lehet jutni, olykor van egy látványos, traumatikus pont, amikor ez megtörténik, máskor a másikba vetett hitünk szép lassan fogy el. Ez a lassabb folyamat azért nagyon kritikus, mert gyakran mi magunk sem vesszük észre, hogy miben vagyunk benne, és próbáljuk kisebbíteni a bajt, mentegetni magunkat, vagy a másikat, és ezért nem teszünk lépéseket a folyamat visszafordítására.

A bizalom elvesztése a már korábban felsorolt kemény válási okok egyike miatt is bekövetkezhet, így lehet az oka a bántalmazás, a másik személyiségzavara, drog- és alkoholfüggőség, vagy az az eddig még nem tárgyalt helyzet, amikor belép a kapcsolatba a harmadik, illetve, az a fajta hierarchikus, alá-fölérendelődő viszony, ami valamelyik fél számára kényelmetlenné válik.

A bizalom elvesztését a pár egyéni története is elhozhatja, amely a választásaikból, a döntéseikből adódik. Nincs benne sem függőség, sem személyiségzavar, nem lép félre senki, és nincs bántalmazás sem. Ilyenformán nem kellene feltétlenül megtörténnie, mégis így „alakul”.

Ha a szerencsejáték függő férj, tegyük fel, a teljes családi vagyont eljátssza egy lóversenyfutamon, akkor könnyen lehet, hogy a feleség eddig tűrte a férje hóbortjait, de ezen a ponton úgy érzi, hogy vége, nincs tovább! Ebben az esetben mondhatjuk, hogy van egy mélyebb ok, ami a szerencsejáték-függőség köré rendeződik. De mi van, ha a férj, nem azért teszi kockára a családi vagyont, mert játékfüggő, hanem azért, mert új vállalkozásba szeretne kezdeni. Ezt a tényt azonban, a kockázatot, és a lehetséges veszteség nagyságát nem osztja meg otthon, hanem egyeztetés nélkül belevág az üzletbe. Ha sikeres lesz a vállalkozás, talán soha nem derül ki, mi történt, ha viszont nem, és a családi ház kalapács alá kerül, a tartozásokat, a kölcsönöket pedig szinte életfogytig kell viselnie minden családtagnak, ott komoly lelki következménye lesz mindennek. A bizalom alapjaiban fog megrendülni, és kérdésessé válik, hogy valaha visszaépíthető lesz-e.

Az eféle bizalomvesztés történhet szinte egyik napról a másikra, például akkor, amikor megérkezik a végrehajtásról szóló levél, és mindez úgy is megeshet, hogy tegnap még
boldogan sütögettek egy kerti partin, másnap viszont megérkezik az a levél, és minden egyszerre omlik össze.

Lassú, sokkal kevésbé drámai folyamatok is elvezethetnek a bizalom végleges elvesztéséig. A pár például nem egyeztet kisebb-nagyobb döntések előtt, nem beszélik meg, hogy ki jön estére vacsorára, vagy valaki vesz egy nagyobb dolgot úgy, hogy azt nem jelenti be előre. Valamelyik fél nem kap segítséget, ha beteg, vagy ha bajban van, esetleg egyszerűen csak leértékelő megjegyzéseket kell kiállnia nap mint nap.

Ilyenkor mindig rengeteg kérdés merülhetne fel, de gyakran a kérdések is cenzúra alá esnek.

A dráma sokféle úton kibontakozhat, és gyakran tényleg azért lesz drámai, mert van valamiféle titok mögötte, ami egyszerre kitudódik, és akkor óriási erővel robbantja szét a kapcsolatot.

Titkok között? Vagy?

A titok persze nem véletlenül keletkezik, ezt is érdemes észrevenni, hiszen úgy születik, hogy valaki a nulladik pillanatban nem mer elmondani, megosztani a másikkal valamit, például azt, hogy az élete álma egy chopper motor. Csak ábrándozik róla. És aztán hirtelen ötlettől vezérelve megveszi. Vajon jó oka van erre?

Mint sok más párkapcsolati kérdésnél, itt is felvetődik, hogy egyáltalán mi az, amit meg merünk osztani a másikkal, hol a határ kettőnk között, mi az a bizalmi szint, amiben eleve működünk. Ha kevés információt adunk a másiknak önmagunkról, akkor könnyen a titkok erdejében találhatjuk magunkat. Ha sokat, ilyen is előfordul, és semmit nem tarthatunk meg maguknak, akkor egy idő után eltűnik a határ kettőnk között. Ilyenkor túl szorossá, szimbiotikussá válik a kapcsolat, a felek mindent tudnak a másikról, az összes létező gondolatukat és tettüket. Ez egy idő után olyan szorongatóvá válik, hogy a feszültség törvényszerű megnövekedéséhez vezet. Könnyen rányomhatja a bélyegét a szexualitásra, mert ez a fajta túlzott közelség a szex teljes megszűnését is eredményezheti. A szexualitásban ugyanis fontos tényező valamekkora távolság, mert ebből származik az a vágy, hogy megismerjük, felfedezzük, és a magunk részévé tegyük a másikat.

Vagyis az sem jó, ha mindent megosztunk a másikkal és az sem, ha alig valamit. A jó határ a kettő között van, de nehéz megmondani, hogy éppen hol, nincs rá recept, mert ez a határ, ami konfortosan betartható, mindenkinél máshol húzódik. Életciklusonként is változhat ez, mert másra lesz szükség a szerelem első időszakában, másra, amikor megszületik az első gyermekünk, és másra, ha kamaszokká válnak, és készülnek kirepülni a fészekből. Mert a család és a párkapcsolat is akkor működik jól, ha rugalmasan változhat a rendszer. Ha beleragadunk valamibe, és csak a régit próbáljuk konzerválni, azzal nem jutunk a megoldáshoz közelebb.

A bizalom építése

A változáshoz azonban bizalom kell, amit nem csak elveszíthetünk, hanem építhetünk is. Irányíthatjuk a figyelmünket arra, hogy mi az, ami ezt támogatja, vagy, éppen ellenkezőleg, felemlegethetjük, sorolhatjuk a sérelmeinket is. Vajon melyik úton akarunk elindulni? Vajon a bizalmat szeretnénk építeni, vagy inkább lebontani törekszünk?

Gyakran találhatjuk magunkat a bizalom elvesztésének negatív spiráljában,  mert ösztönszerűleg úgy vagyunk programozva, hogy a rossz élményekre erőteljesebben  emlékezünk. A fájdalom, a fizikai , de a lelki is, sajnos, intenzívebb élmény, mint az öröm. Teljesen hétköznapi példákkal is illusztrálható ez, például megkérhetjük a párunkat, hogy vegyen nekünk valamit hazafelé a boltban, ami nagyon fontos épp most valamiért. Ha megteszi, másnapra el is felejtjük az esetet. Ha azonban elfelejti, vagy eleve elutasítja, hogy teljesítse a kérésünket, akkor erre emlékezni fogunk. Lehet, hogy egész hosszú időn keresztül, sőt, az is lehet, hogy időről időre felhánytorgatjuk majd!

A tanulság az, hogy a bizalmat is ápolni kell, kifejezetten rá kell tanulnunk arra, hogy feljegyezzük magunkban a pozitív eseteket, amikor azt tapasztaltuk, hogy támogatott, segített minket a társunk. Még jobb, ha az elismerésünket a másiknak is jelezzük, mert ha megköszönjük a segítségét, akkor elindul az a pozitív kör, ami a bizalom hatványozódásához vezet. Hiszen, ha megköszönök valamit, akkor ezzel megerősítjük ezt a cselekvést, jó érzést keltünk a másikban, amit ő jólesően fog átélni. Legközelebb is szívesen segít majd valamiben, aminek hatására nekünk is az lesz az élményünk, hogy számíthatunk rá. Ez pedig azt eredményezi, hogy mi magunk is szívesen teljesítjük majd a másik kéréseit.

A spirál azonban negatív irányba is elindulhat, és könnyen el is indul, ha nem kapunk észbe, és nem kezdünk el valamit másképp csinálni. Ehhez azonban az kell, hogy érzékeljük, mi történik bennünk, tudatosítsuk magunkban, és kezdjünk el a jóra (is) figyelni.

Akkor leszünk erre képesek, ha még nem nyelt el teljesen bennünket a hurrikán, a bizalomvesztés negatív spirálja, még a folyamat elején járunk, és nem vagyunk teljesen elkeseredettek. Mert  ha sokféle kisebb-nagyobb bizalomvesztés lezajlott már, akkor egyre inkább el fog kapni ezt a centrifuga-szerű örvény, és nem látunk majd ki belőle. Ha azonban észrevesszük, amikor a másik értünk tett meg kisebb-nagyobb dolgokat, ezt tudatosítjuk, akkor van esélyünk a változtatásra, akár így, a saját erőfeszítéseink árán is. Akkor még nem kell a folyamat megfordításához szakember. Később, minél több idő múlik el, minél nagyobb a bizalomvesztés, annál nagyobb lesz a fölöttünk tornyosuló viharfelhő, ami már nehezen tűnik el külső segítség nélkül. Ha a pár sokáig halogatja ezt a folyamatot, sokáig a homokba dugja a fejét, akkor a bizalom végleg elveszhet. Ennek egyik jele lehet, ha azt kérdezzük, miért éppen mi kezdjük el a pozitív spirált, miért épp mi fektessünk bele a kapcsolatba a másiknak tett kedvességekkel, pozitív visszajelzésekkel, közös programokra irányuló kezdeményezésekkel. Ha ez a kérdés felmerül, akkor már elkapott minket az a bizonyos centrifuga. Ha sokáig ebben a helyzetben maradunk, és csak várjuk a csodát, a bizalom magától nem nőni fog, hanem csökkenni, és eljön a nap, amikor már csak a bíróság segíthet, a párterapeuta nem.