A szeretet-térkép abban segít, hogy igazán megismerjétek egymást

A párkapcsolat stabilitásának egyik fő kritériuma, hogy van-e szeretet-térképünk egymásról. Legalábbis ezt gondolja John M. Gottman az amerikai Washington Egyetem pszichológia professzora, aki négy évtizede foglalkozik a válás előrejelzésével és a házasság stabilitásának kérdéseivel. Tapasztalatai szerint ugyanis csak hisszük, hogy ismerjük a másikat, de ez korántsem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Sokkal részletesebb szeretet-térképre volna szükségünk ahhoz, hogy le tudjuk küzdeni a párkapcsolati nehézségeinket. Egymás megismerése ugyanis nem csak mély szeretet-érzést szül, hanem óriási erőforrás is.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a párunkra, és sokszor önmagunkra is úgy gondolunk, mintha nem változnánk. Holott folyamatosan érnek bennünket olyan külső hatások, amelyek finomítják vagy egészen átformálhatják a gondolkodásunkat, módosítják a viselkedésünket. Ez azt jelenti, hogy nem elég egyszer megismerni a másikat, folyamatosan frissen kell tartani a tudásunkat, folyamatosan érdeklődnünk kell a másik iránt ahhoz, hogy a szeretet-térképünk aktuális maradjon.

A másik problémát az jelentheti, hogy nem megyünk bele mélyebb kérdésekbe. Viszonylag nehezen teszünk fel olyan kérdéseket a vacsoaraasztalnál, hogy mi volt életedben a legnagyobb trauma, vagy azt, hogy milyen életcélokat tűztél ki magad elé. Ezeknek a válaszoknak az ismerete nélkül viszont nagyon nehéz lesz megérteni a másik viselkedését, gondolkodását, világlátását.

A most itt látható kérdőív a teljes szeretet-térképnek csak egy kis részére kérdez rá. Ennél sokkal több felfedezésre váró terület létezik. Tehát hajrá, találj ki újabb és újabb kérdéseket!

De kezdetnek az is megteszi, ha mindketten kitöltitek a tesztet, és aztán ellenőrzitek az eredményeket a másik tényleges válaszai alapján.

Kellemes időtöltést mindenkinek!

https://online-kerdoiv.com/index/v/h/szeretet-kedroiv


1.rész: A házasság eredete

A Házasság hete alkalmából arra gondoltam, hogy összegyűjtök néhány fontos információt a házasságról.  Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy miért alakult úgy, hogy az emberi civilizációk többségében létrejött a hosszan tartó párkapcsolat, amit aztán házassági esküvel is megerősítettek. Kiderült, hogy a csak az emberre jellemző folyamatos szexuális elérhetőség és az erre épülő hosszas párkapcsolat,  nagyon fontos szerepet töltött be az emberré válás folyamatában.

Már az állatvilágban is találkozunk tartós, sokszor életre szóló párkapcsolatokkal, amelyek minden esetben az ivadék gondozásához kötődnek. Az állatvilágban ott láthatunk tartós vagy viszonylag tartós párkapcsolatokat, ahol erre az utódok sikeres felneveléséhez mindenképpen szükség van. Elsősorban a fészekrakó madaraknál tapasztalhatjuk ezt, ahol a tojások kiköltése hosszadalmas folyamat, és míg a szülőpár egyik tagja a tojásokat melengeti, addig a másik ennivaló után jár. Vagyis szoros együttműködésre van szükség a fiókák kikeltéséhez és aztán gondozásukhoz.

Több madárfaj esetében a párkapcsolat akkor is megmarad, ha a fiókák kirepülnek, míg mások új párt keresnek egy következő fészekrakáshoz. Az albatroszok például egy életre választanak párt, és a kapcsolat az egyikük haláláig tart. A flamingók is kitartóak, 99 százalékuk mindig a másik társa marad, de a mi vadkacsáink is csak 9 százalékos eséllyel „válnak el”.  Az együtt maradó párok azonban nem feltétlenül hűségesek egymáshoz. A hattyúk például tartós párkapcsolatban élnek, azonban a tojások genetikai vizsgálatából kiderült, hogy sok fióka nem a hivatalos társuktól származik, vagyis a tojók gyakorta párosodnak alkalmi partnerekkel. Ennek az állatvilágban egyáltalán nincs erkölcsi jelentése, evolúciós szerepe viszont igen. Hiszen soha nem lehet tudni, hogy kinek az ivadéka lesz sikeresebb, és minél többféle apától van a tojónak utóda, annál nagyobb valószínűséggel örökítheti tovább a saját génjeit.

Az állatvilágban nagyon sokszor tapasztalható az is, hogy kizárólag az anya gondozza utódait, az emlősöknek például az esetek többségében apákra egyáltalán nincs szükségük ahhoz, hogy a kölykeiket felneveljék. De a kép nagyon változatos, vannak fajok, ahol az anyák egyedül gondozzák kicsinyeiket, más esetben viszont kialakul egyfajta munkamegosztás a szülőpár között. Ez mindig aszerint változik, hogy mi szolgálja a faj fennmaradást, és a párkapcsolati együttműködés akkor alakul ki, ha ez evolúciós előnyt jelent, vagyis ha az utódok emiatt nagyobb eséllyel maradnak életben.

Az ember gyerek érdekében

Legközelebbi rokonaink, az emberszabású majmok esetében is elég változatos, hogy az apák mennyire veszik ki a részüket a gyermeknevelésből. Azt azonban biztosan tudjuk, hogy az ember-gyerek félig-meddig koraszülöttként jön a világra, nem tud járni, mászni, és önállóan enni sem, teljes mértékben a szülei gondoskodására van utalva. Még az emberszabású majmok kölykei is életrevalóbbak náluk. Ez nagyjából azt jelenti, hogy az emberré válás folyamatában fokozatosan egyre éretlenebb utódok jöttek a világra, akik egyre intenzívebb és hosszabb ideig tartó gondoskodásra szorultak. Hogy miért volt ez evolúciós előny? Talán a hosszú szocializációs időszak tette lehetővé az emberi kultúrához való finom alkalmazkodást, illetve a kötődő viselkedés kialakulását.

Ez a kötődő viselkedés ugyanis más kapcsolatainkban is megjelent, például a párkapcsolatokban (de kötődni kezdtünk az élőhelyünkhöz, és a csoport más tagjaihoz is, barátaink lettek, sőt szeretett tárgyaink). Óriási jelentősége volt ennek az emberré válás folyamatában, a civilizáció kialakulásában. Csányi Vilmos azt írja tanulmányában,

https://www.origo.hu/itthon/20031208csanyi17.html?pIdx=8

hogy ahhoz, hogy a hordában, amely általában 100-150 főt számlált, munkamegosztás alakulhasson ki, csökkennie kellett az agressziónak. Az agresszió ugyanis emberszabású rokonainknál igen gyakori jelenség, a csimpánzok gyakorlatilag mindenen képesek összeveszni, és sokszor versengenek egymással. Csak akkor tudják egymás társaságát keresni, ha nyugodtak, és nem éhesek, ez pedig a napnak csak egy kis szakaszában igaz, főképp a délutáni órákban. Ahhoz, hogy az együttműködő viselkedés, és a  munka egymás közti megosztása lehetővé váljon, csökkennie kellett az agressziónak. De vajon hogyan történhetett ez?

Az a különleges emberi szexualitás!

Sajátos eszközt vetett be ennek érdekében a természet, méghozzá a szexet. Már a bonobóknál is megfigyelték, hogy a nőstények nem csak termékeny időszakaikban hajlandóak a párosodásra, hanem azon kívül is, sőt ezt a képességüket arra használják, hogy csökkentsék a hímek közötti agressziót.

Valószínűleg ez a funkció erősödött fel, amikor elődeinknél megszűnt a termékenységi időszak, hogy bármikor képessé válhassanak a szexre. Az állatvilágban egyedülálló tulajdonság ez, a legtöbb faj csak az év egy meghatározott időszakában termékeny, és a szexnek egyetlen funkciója van, az utódnemzés. Az emberi szexualitás abban is eltér az állatokétól, hogy az aktus nem feltétlenül jár együtt fogamzással. Az ember esetében ugyanis extrán sok aktusra (átlagosan kétezerre) van szükség ahhoz, hogy egy utód létrejöjjön. (Csak az oroszlánoknál van szükség még ennél is többre, ott háromezer aktusból születik egy utód). Az állatvilág más fajainál azonban egy-két aktus után bekövetkezik a megtermékenyülés. Vagyis a szex elsődleges célja az utódnemzés. Az ember esetében még más funkciók is társulnak ehhez, az agresszió-csökkentési funkción túl ilyen az öröm funkció.  Emberszabású rokonaink közül a bonobók azok, akik örömmel szexelnek, de az emberrel ellentétben egyáltalán nem válogatósak, korra és nemre való tekintet nélkül hajlandóak erre a tevékenységre, akár saját nemtársaikkal is. A folyamatos szex azért jár együtt a hímek közötti agresszió csökkenésével, mert senkinek sem kell vetélkednie a nőstények kegyeiért, mindenki tudja, hogy előbb-utóbb sorra kerül. Hasonló a helyzet az oroszlánoknál is. Mivel „tudják”, hogy háromezer aktusra van szükség egyetlen utód megszületéséhez, ezért egyáltalán nem lépnek harcba, ha egy másik hím ugyanazt a nőstényt környékezi meg.

De hogy lett ebből párkapcsolat?

Miért is nem volt jó ez az ősállapot? Hiszen mindenki kiélhette szexuális vágyait viszonylag szabadon, anélkül, hogy ehhez bármiféle erkölcsi szabály kapcsolódott volna. Ha volt is valamiféle preferencia a párválasztásban, ahhoz nem kellett tűzön-vízen át ragaszkodni. Hogyan lett ebből párkapcsolat? Miért kezdtünk el kivételezni egyesekkel, és miért zártunk ki másokat? Talán akkor, amikor ettünk a tudás fájáról, vagyis biológiai tudásunk lett arról, hogy a szex és az utód megszületése között összefüggés áll fenn, és talán akkor, amikor szerelmesek lettünk, méghozzá nem is akárhogy, hanem úgy, hogy ez a mámorító érzés kizárólag egyvalakihez kezdett el kapcsolódni, vagyis  elkezdtek bennünk termelődni a szerelem hormonjai. Nem csak a bódító endorfinok, hanem az oxitocin is, amely a kötődés hormonja.

Csányi Vilmos így fogalmaz: “Ez az örömszerző funkció az embernél a szexuálpszichológia tanúsága szerint együtt járt a párkötődés kialakulásával is (Zeifman és Hazan 1997). Az emberi szexualitás erősíti a párkapcsolatot, létrehozza azt a hosszabb-rövidebb ideig tartó monogám viszonyt, amely lehetővé teszi a szexuális versengés minimalizálását. A vadászó, kalandozó csapat hímjei, férfiai többé-kevésbé biztosak lehetnek abban, hogy párjuk kötődik hozzájuk és genetikai érdekeik, legalábbis statisztikai átlagban, ritkán kerülnek veszélybe. “

Az oxitocin varázslata

A pockoktól tudjuk, hogy az oxitocin hormonnak a megjelenése egészen másfajta viselkedéssel jár együtt. A  prépipockok és a hegyi pockok ugyanis egészen másféle viselkedést mutatnak, attól függően, hogy hol élnek, és egész másféle az oxitocin-fogadó rendszerük is. A préripockok ugyanis élethosszig tartó párkapcsolatban élnek, az apák hosszan gondozzák ivadékaikat, és a kölykök csak viszonylag késői életkorukban kerülnek ivarérett korba. A hegyi pockok társas viselkedése gyökeresen eltér ettől, egyáltalán nem érdeklődnek egymás iránt és a sziklák mélyedéseiben teljesen egyedül élnek. A hímek semmiféle érdeklődést nem mutatnak a kölykök iránt, és az anyák is csak tíz napig gondozzák kicsinyeiket, ezután önállóságra vannak ítélve. Oxitocin mindkét pocokfajtánál termelődik, csak míg a préripockok esetében az oxitocin-receptorok az agy jutalmazó rendszerében találhatóak (nucleus accumbens és prelimbikus kéregben), így a társas kapcsolatokat erősítik meg, addig a hegyi pocoknál olyan helyen vannak a receptorok, (a laterális septumban), ami inkább önállóságra készteti az egyedeket.

https://semmelweis.hu/neurologia/files/2017/01/Varga-SZEXUALIT%C3%81S-SZ%C3%9CL%C3%89S-K%C3%96T%C5%90D%C3%89S.pdf

Sok más vizsgálatból is az derül ki, hogy az oxitocin megjelenése az ember esetében is összefüggésben áll a  szülői gondoskodás és a párkapcsolati kötődés megjelenésével. Ha visszamehetnénk az időben az emberré válás hajnalához, akkor talán azt látnánk, hogy a szerelem hormonális hatóereje lehetővé tette, hogy a pár viszonylag hosszan együtt maradjon, és emiatt a nő egyre éretlenebb gyermeknek is életet adhatott, hiszen tartós párkapcsolatban, szülői együttműködésben nagyobb biztonsággal nevelhette fel. De fordítva is történhetett, az egyre éretlenebb újszülött miatt arra volt szükség, hogy a pár hosszabban együtt maradjon, és az evolúció ezt az oxitocin örömhozó erejével jutalmazta, amely hormon nemcsak a kötődést erősítette meg, hanem öröm-érzést is adott.  Vagyis a kötődés örömérzéssel párosult, ami azonnali visszacsatolást is jelent, tehát rögtön érezzük a hatását. Saját tapasztalatból is tudhatjuk, hogy egy hosszabb ölelés után egészen megváltozik a hangulatunk. A kötődés öröme pedig mindkét nemnél megjelent, ha más színekkel is.

A hosszú távú előnyöket is érdemes megemlíteni. Mert a kötődésnek nem csak azonnal jelentkező, hanem hosszú távú hatásai is vannak. Az anyai-gyerek között kialakuló kötődési mintázat egy életre meghatározó, de egyre többet tudunk arról is, hogy az apa-gyerek kapcsolatnak is vannak nagyon mély hatásai . A  mai kutatásokból az derül ki, hogy az apai gondoskodás szignifikánsan növeli a gyerekek IQ-szintjét, a velük együtt, szülői együttműködésben felnövő utódok kevesebb eséllyel folytatnak deviáns viselkedést, és hosszabb ideig maradnak a családban, később kezdenek el szexuális életet élni. (akár a préripockok )

Azért jelentős ez a változás párkapcsolati szempontból, mert kaptunk valamit, ami több, mint a szerelem mámora, nem múlik el egy-két-négy év elteltével. A szerelem morfinszerű hormonjai ugyanis egy idő után megszűnnek termelődni, de az oxitocin marad. Minden ölelés, minden érintés, minden jó szó, a másik biztonságot adó jelenléte elindítja a termelődését. Azonnal örömérzést ad, sőt csökkenti a fájdalomérzetet, minden jobban megy, ha jut belőle. Vagyis a kötődés kialakul, méghozzá úgy, hogy az, akihez kötődünk nem lecserélhető, ráadásul hosszan ragaszkodunk hozzá, ne adj’ isten még az utódgondozáson túl is! Mindez nem erkölcsi szabályok mentén alakult ki, hanem azért, mert ez tette lehetővé a biztonságos utódgondozást, emiatt vált lehetővé a munkamegosztás, és a kötődés mentén tudott az embergyerek úgy szocializálódni, ahogy épp az a társadalom megkívánta, amibe beleszületett.

Vagyis létrejön az utódgondozás körül szerveződő nagyjából monogám párkapcsolat, aminek természetes örömhozó, jutalmazó része a szexualitás, ahol a családtagok között szoros kötődési kapcsolatok alakulnak ki, ami a lehető legnagyobb biztonságot eredményezi a felnövekvő utód számára. (Azért írom, hogy nagyjából monogám, mert még a legszigorúbb társadalmakban is 5 százalék körüli azoknak a gyermekeknek az aránya, akik a genetikai vizsgálatok tanúságai szerint nem az anya házastársától származnak.) Mégis összességében azt mondhatjuk, hogy az ilyen típusú, nagyjából monogám párkapcsolatok, az emberi kultúrák túlnyomó részében megjelentek.

A párkapcsolaton belül elvárt hűség viszont valószínűleg sokáig nem volt túl szigorúan vett norma. Sokkal később, talán a letelepedéssel vált azzá, amikor a párkapcsolatot a társadalom hivatalosan is megerősítette, és azt elkezdte nagyon szigorúan szabályozni. Vagyis amikor megszületett a párkapcsolat intézményesült változata, a házasság.

De erről majd a következő részben mesélek.

Párkapcsolati kutatás a Válási kockázat teszt alapján

Miért válunk el, miért romlik meg a kapcsolatunk?

A válási kockázat tesztet eddig 81-en töltötték ki, ami nem túl magas szám, de már elég nagy ahhoz, hogy bizonyos tendenciák felfedezhetőek legyenek. A teszt elsődleges célja az volt, hogy a kitöltők maguk felmérhessék viszonylag racionális változók mentén, milyen állapotban van a kapcsolatuk, és lehetőségük legyen időben segítséget kérni. Az online kérdőív program azonban összesíti az adatokat, és ezzel lehetőséget ad arra, hogy betekintést kapjunk ezeknek a kapcsolatoknak a működésébe.

Amit ma megtehetsz

A tesztet 69%-ban nők töltötték ki, ami visszaigazolja azt az előzetes elképzelésünket, hogy a nők érdeklődnek jobban a kapcsolati kérdések iránt. Ez a tény azonban már önmagában is problémákat vet fel, hiszen a kapcsolat működéséért ketten felelősek, ketten alakítják, vagyis az volna a jó, ha mindkét fél egyformán érdeklődne a kapcsolat működése, állapota iránt. A párterápiás gyakorlatban sok kollégámmal egyetemben tapasztaljuk ugyanakkor, hogy a férfiak későn kapcsolnak. Számukra sem közömbös, hogy mi történik majd az életüknek ezen a területén, azonban jellemzően akkor figyelnek fel a problémákra, amikor a kapcsolat már nagyon rozoga állapotban van, a bizalom megingott, a kommunikáció teljes csőd, és a bőrönd már elő van készítve az előszobában. Rengeteg férfi éli át ezt a pillanatot derült égből villámcsapásként, miközben a felesége egész más szintre jutott, hiszen ő sokszor már évek óta gyötrődik a menni vagy maradni kérdésén. Ilyenkor jutnak a férfiak az összeomlás szélére, és már alig tudnak tenni valamit, hiszen a társuk többnyire már eldöntötte, hogy el fog válni.  Vagyis amit ma megtehetsz, azt nem teheted meg később.

Az eredmények szerint a kitöltők 20 százalékánál jelzett a tesz alacsony vagy kis kockázatot, 30 százalékánál közepes kockázatot. A kitöltők fele esetében volt a válási kockázat nagyon magas, ami nagyjából megfelel annak a statisztikai ténynek, hogy a házasságok közel fel végül válással végződik. A teszt eredményét azért kell mégis másképp kezelni, mint a hivatalos válási statisztikákat, mert nem csak a házastársak tölthették ki, hanem azok is, akik házasság nélkül élnek tartós párkapcsolatban. Nyilvánvalóan az ő kapcsolatuk sorsa is érint mindannyiunkat, hiszen az ő jóllétük ugyanannyira fontos, mint hivatalosan házas társaiké, és ugyanúgy nevelnek gyerekeket is, vagyis a kapcsolatuk alakulása a gyerekek jövője szempontjából sem mellékes. Az arányuk a kitöltők között meglehetősen magas, 32 százalékos.

https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/gyemekvallalasneveles.pdf

Mivel a hivatalos statisztikai adatokból nem látszik, hogy a gyermeket nevelő párok hány százaléka házas, és hány nem, ezért nem lehet összehasonlítani ezt az adatot az országos arányokkal. Már csak azért sem, mert ez az online kérdőív nem reprezentatív kutatás, tehát nem adja vissza a társdalomban tükröződő valós arányokat. Ezt az a tény is mutatja, hogy a kitöltők között felülreprezentáltak az egyetemet végzettek, arányuk 50 százalékos.

A válás esélye

Vannak olyan viszonylag könnyen megfogható jelenségek, amelyek hozzájárulnak a kapcsolat instabilitásához. Ilyenek például az alkohol vagy más drogok fogyasztása, illetve a mentális problémák, a szorongás, a depresszióra való hajlam, a pánikroham. Nagyon nehéz ugyanakkor azt megmondani, hogy az alkoholfogyasztás az oka vagy következménye a párkapcsolat megromlásának.

Ha úgy tekintünk az alkohol- és a drogproblémákra mint egyfajta megküzdési kísérletre, akkor az a kérdés merülhet fel, hogy vajon maga a probléma olyan váratlan krízisből származik-e, amely független a kapcsolat működésétől, vagy azért kezd el valaki különféle szereket használni, mert ezzel orvosolja a párkapcsolatában jelentkező megoldhatatlannak tűnő problémákat. Előfordulhat például, hogy valaki azért kezd el alkoholt fogyasztani, mert ezzel próbálja oldani a munkahelyén jelentkező extrém stresszt, ami aztán később rombolni fogja a párkapcsolatát. Vagy a kapcsolatban jelentkeznek olyan konfliktusok, amit aztán alkohollal kezd el „gyógyítani”. Akárhogyan is történik, az alkohol mindenképpen kedvezőtlen hatással lesz a párkapcsolat működésére, és hozzájárul az instabilitás növekedéséhez.

Ugyanez érvényes a mentális problémák megjelenése esetén, vagyis nem tudhatjuk egészen biztosan, hogy a depresszív hangulat az oka vagy következménye a kapcsolat megromlásának. Bármelyik is, a mentális problémák megjelenése a kapcsolatban tovább növeli a kapcsolat instabilitását és kezeletlenül mindenképpen a válás irányába sodorja a házasfeleket. Ez felveti azt a gondolatot, hogy az egyéni terápiáknak, a mentális állapot javításának óriási szerepe lehet/ne a válás megelőzésében. A mentális problémák számomra is meglepő módon nagyon gyakoriak, a kitöltőknek csupán egyharmada nem jelzett vissza semmilyen ilyen jellegű problémát, még hangulatingadozást sem. Ez azt is jelenti egyúttal, hogy a kitöltők másik kétharmada viszont napi szinten küzd valamivel. Az ábrán pontosan láthatjátok az arányokat. A kitöltők 7 százaléka jelezte például, hogy a párjuk pánikrohamokkal küzd. Ezek a mentális problémák gyakran valamilyen gyerekkorból származó sérülésből, esendőségből származnak, önmagukban is problémát jelentenek, de a mögötte meghúzódó korai sérülés hatással lesz a kötődési képességre, annak mintázatára és ezáltal a párkapcsolat működésére.

Mindenki tehát, aki a saját személyiségének fejlesztésén dolgozik, a párkapcsolatán is dolgozik, hiszen a saját személyes stabilitásának a megszerzése a párkapcsolat stabilitását is növeli. Ezért az volna a kívánatos, ha a válásmegelőzési stratégiákba a terápiás lehetőségek is beépülnének! A társadalmi közkórus nem ostorozná azokat, akik elválnak, hanem kellő időben mentőövet nyújtana!

A tesztet továbbra is ki lehet tölteni, itt:

https://online-kerdoiv.com/index/q/h/9e0136f54f4cd107c7ec8a2b1d961bcd

A teszteredményekből kimutatható párkapcsolati működésekről a második részben beszélek majd!

folyt. köv.

A válási kockázat teszt értékelése

A válási kockázat tesztet azért szerkesztettem meg, hogy segítsek tudatosítani, milyen állapotban is van jelenleg a kapcsolatod. Gyakran csak homályos érzések kísértenek bennünket, és baljós sejtelmeinket többnyire igyekszünk elhessegetni. A teszt eredménye segíthet abban, hogy komolyan vedd a mostani helyzetet, és ha szükséges, akkor még időben segítséget kérj!

A tesztet akkor is érdemes kitöltened, ha nem házasságban, hanem tartós párkapcsolatban élsz. A szakítás elkerülése ebben az esetben épp olyan fontos lehet, mint a válás megelőzése.

https://online-kerdoiv.com/index/v/h/valasikockazat

Válási kockázat teszt értékelése:

0-15 pont: alacsony válási kockázat

Gratulálok! Az ön kapcsolatában jelenleg kevés olyan kockázati elem jelenik meg, amely előrevetíti a válás lehetőségét. Úgy tűnik elég szeretet, megértést tanúsítanak egymás iránt, ami megfelelő alapot biztosít ehhez. Továbbra is fejezze ki szeretetét, megértését és támogatását a társa iránt!

15-20 pont: kis kockázat

Gratulálok! Az ön kapcsolatában viszonylag kevés kockázati elem jelenik meg, amely előrevetíti a válás lehetőségét! Lehetnek azért olyan események az életében, a kettőjük történetében, amelyekről jó volna beszélni, feldolgozni, hogy kettőjük szövetsége kellőképpen megerősödjön ahhoz, hogy ez a kedvező állapot stresszhelyzetben se boruljon fel. A szeretetünk és a szükségleteink kifejezése sokszor nehézséget jelent, de ezt a képességet el lehet sajátítani, akkor is, ha nem ilyen típusú családból érkezünk.

21-30 pont: közepes kockázat

Az ön kapcsolatában már megjelennek olyan kockázati tényezők, amelyekkel foglalkozni kell ahhoz, hogy az önök közötti harmónia ne boruljon fel végleg. Lehetséges, hogy a múltban már történtek olyan események, amelyeket nem dolgoztak fel, nem értettek meg teljes egészében. Vagy a személyes történetükben vannak feldolgozatlanságok, gyerekkori lelki sérülések, amelyek a jelenben is éreztetik hatásukat. Amennyiben szeretné megtartani a kapcsolatát, érdemes párterapeuta segítségét kérni.

31-40 pont: veszélyzóna

A kapcsolatuk egyensúlya olyan szinten borult fel, amely már komolyan felveti a válás lehetőségét. A kettőjük viszonya már napi szinten is veszélyezteti a nyugalmukat és a boldogságérzetüket. Könnyen lehet, hogy túl ritkán élnek át önfeledt, boldog pillanatokat, és gyakoriak a stresszhelyzetek, amelyek komolyan elgondolkodtatják, vagy elbizonytalanítják! Vegye komolyan ezeket és kezdjen el tenni a személyiségének a fejlesztéséért illetve a kapcsolatukban jelentkező konfliktusok megoldásáért, különben a kapcsolatnak hamarosan vége szakadhat. Kérje párterapeuta segítségét!

41 pont felett: Nagyon nagy kockázat

Komoly veszélyben van a kapcsolatuk, a válás esélye nagyon magas! Valószínűleg olyan korábbi, múltból származó sérüléseket hordoz, amelyek miatt nehéz kapcsolódnia másokhoz. Ezért mindenképpen javasolt saját személyiségének a fejlesztése, és ezután párterápiás segítség is. 

Mit mutat a teszteredmény?

A válási kockázatot mérő teszt nem mondja meg, hogy el fogsz-e válni a valóságban vagy sem. Ez azért van így, mert a válás egy döntés, ami azt jelenti, hogy akkor is dönthetsz a kapcsolat mellett, ha sokféle nehézséget élsz át benne, és számtalan rizikófaktorral kell szembenézned. Ugyanakkor kiléphetsz belőle akkor is, ha kevés kockázati tényező van, ha volna esély a javítására. A döntési folyamat akár hosszan is eltarthat, sokáig ingadozhatsz a két végpont között. Az viszont bizonyos, hogy ha nem tapasztalsz kedvező változást, akkor sokkal könnyebben döntesz majd a kapcsolat befejezése mellett. A változás azonban nem történik meg magától, neked kell tenned érte! Az idő ugyanis nem old meg semmit, csak elmélyíti a sebeket.

A teszt ezért abban segít leginkább, hogy tudatosíts magadban, milyen állapotban van a kapcsolatod. Sokszor erről csak homályos érzéseink vannak, amelyek nem rendeződnek össze. A teszt abban támogat, hogy szembenézz a valóságos helyzettel, és ha szükséges, még időben megpróbálj segítséget kérni!

A kérdések

A válási kockázatot mérő tesztet olyan kutatások és statisztikai adatok alapján állítottam össze, amelyek a válás kockázati tényezőivel foglalkoznak. A kérdések egy része kemény adat, ilyen például, hogy hány éves korban kezdődött a kapcsolat. Azt gondolhatnánk, hogy ennek önmagában nem sok köze lehet a kapcsolat belső működéséhez, a válás esélyéhez. Könnyen lehet, hogy ez így van, de az is lehet, hogy mégsem. A nagy statisztikai adatok ugyanis azt mutatják, hogy a korai házasságok, párkapcsolatok nagyon bomlékonyak, sokkal inkább azok, mint azok, amelyeket érettebben kötöttünk. De a késői házasságok is nagyobb kockázati tényezőt hordoznak magukban. Ezek olyan jelentős statisztikai adatok, amelyek gyakorlatilag a tapasztalatainkon alapszanak. Elég nagy valószínűséggel bekövetkeznek, elég nagy számban. De ugyanakkor mégsem fátumszerűek, tehát önmagában az, hogy a házasság vagy a tartós párkapcsolat túl korán vagy túl későn kezdődött, nem jelenti azt, hogy ténylegesen el is fogsz válni. A kérdés sokkal inkább az, hogyan, mennyire vagy/vagytok képes/ek megértően, és támogatóan fordulni a társatok felé erős stresszhelyzetben is.  

A valós válási statisztikai adatokról ebben a jelentésben olvashattok részletesebben:

https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/valas17.pdf

A ponthatárokat úgy állítottam be, hogy ha vannak is bizonyos statisztikai kockázatok – nevezzük így – azok csak akkor jelentenek nagy veszélyt, ha a kapcsolat működésében is megjelennek egyéb rizikófaktorok. Ezt sokan kutatták már, erről én is írtam itt, ebben a bejegyzésben.


A kutatási tapasztalatok és párterápiás gyakorlat szerint a legnagyobb rizikótényezőt a következő faktorok megjelenése jelenti: a kritika, a megvetés, a hűtlenség, a támogató együttérzés hiánya, a konfliktusok feloldására való képtelenség. Ezekre olykor csak egy-egy plusz pontot lehet kapni a tesztben, ami nem tűnik soknak, de a jelentősége lehet óriási.

A tesztben a kérdések a válási kockázatra vonatkoznak

Egy másik cikkben is olvashatsz a válás okairól:

https://femina.hu/kapcsolat/valas-oka-kutatas/

A tesztben szerepel például egy kérdés, ami arra vonatkozik, hogy milyen gyakoriak a veszekedések. Az egyik lehetséges válasz erre az, hogy soha. Ez első pillantásra kedvező válasznak tűnik, csakhogy nehezen tudok elképzelni olyan kapcsolatot, ahol soha nem merülnek fel vitás kérdések. Ha így van, az nagyjából azt jelenti, hogy valamelyik fél mindig alárendelődik a másiknak, nem fejezi ki a valós vágyait, érzéseit, szükségleteit, vagy nem mer konfrontálódni a másikkal. Lehet, hogy ebben a pillanatban ezt a helyzetet jól viseli, de eljöhet a nap, amikor valamiért ebből a helyzetből kitörni vágyik majd, és akkor az az egy pont, amit a „soha” válaszra kapott, hatványozott súllyal jelenik majd meg.

A tesztben megjelennek a saját magunkkal való viszonyunkra vonatkozó kérdések is az alkoholizmus, a szerhasználat, a depresszió, a szorongás megjelenése kapcsán. Ezek olyan problémák, amelyek ugyan saját magunkkal kapcsolatosak, mégis egészen biztosan hatással lesznek a kapcsolati működésünkre, méghozzá nagyon jelentős mértékben. Ezért nem csak önmagunk miatt érdemes foglalkozni ezekkel és fejleszteni saját személyiségünket, hanem a másikért is, a társunkért, az egész család egyben tartásáért. A saját jóllétünk nem csak ránk tartozik, hanem a körülöttünk élőkre is. Ha például nem foglalkozunk a saját depresszív hangulatunkkal, nem derítjük ki, hogy mi áll mögötte, akkor ez egy idő után nem csak minket érint majd, hanem az egész családunkat is, és könnyen felboríthatja a kapcsolati egyensúlyt, aminek válás is lehet a vége.

 Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy a kis dolgokat, a 15 pont feletti egy-két pontot  is érdemes komolyan venni, és dolgozni magunkon, a kapcsolatunkon, hogy valóban soha ne jöhessen el az a nap, amikor az egyik fél bejelenti, hogy válni/szakítani akar. Esetleg mi magunk tesszük meg ezt, mert egyszerre úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább.

További olvasmányok a válási kockázatról:

http://phd.lib.uni-corvinus.hu/350/2/foldhazi_erzsebet_thu.pdf

http://demografia.hu/kiadvanyokonline/index.php/demografia/article/download/522/507

A siker titka: Beszéljünk az érzéseinkről!

Van, amikor összeér az újságírói munkám a párterapeutáéval. Ez történt akkor is, amikor az érzelmek felismeréséről írtam a legutóbbi Nők Lapjába. A cikkhez az a tapasztalásom adta az ihletet, hogy nagyon sokan nem tudják, hogy egy-egy élethelyzetben milyen érzéseket élnek át, sőt nem is gondolják fontosnak, hogy ezen morfondírozzanak.

Kezdő terapeutaként az volt az első megrendítő felismerésem, hogy mennyire nem nézünk befelé, és hogy az érzések világába alig akarjuk beleengedni saját magunkat. Ma is, ha elkezdem a párokat kérdezgetni, hogy ki hogyan élt át egy adott helyzetet, milyen érzésekkel, akkor minduntalan eltérnek ettől a témától és elkezdenek a gyerekekről, a számlákról, a ház felújításának munkálatairól beszélni, és nekem újra és újra meg kell erősítenem, hogy jó, jó, de én nem ezt kérdeztem, hanem azt, hogy mit éltek át, milyen érzéseik voltak egy fontos pillanatban.

Olyan nagy lesz ilyenkor a csönd!

És színte én is érzem azt a kínt, a mélyre ásás kínját, ahogy kezdünk haladni befelé, és közben recsegnek-ropognak az eresztékek, mert le kell bontani ott belül valamit, hogy hozzáférjünk ezekhez a soha ki nem mondott dologhoz. Néha nagyon kemény odabent a föld, mert már régen nem kutakodott arrafelé senki.

De miért is ragaszkodom én ahhoz, hogy eljussunk az érzésig, és ne csak annyit tudjunk róla, hogy „rossz” volt, hanem legyen ennél valami megfoghatóbb?

Nem csak azért, mert egyénileg is fontos tudatosítani, hogy mit élünk át, mert ez minket is meghatároz. Hanem azért is, hogy a másik előtt is nyilvánvalóvá váljanak az átélt érzések, hiszen egy párterápiában ott ül a másik fél is, és végre hallhatja, és megértheti, mi zajlik a másikban. Azt hisszük, sokszor, hogy tudja, vagy legalábbis így szeretnénk hinni, közben könnyen lehet, hogy nem, vagy nem egészen úgy, ahogy mi gondoljuk. És ez bizony félreértésekhez vezet, félregondolásokhoz, elbeszélésekhez, olyan helyzetekhez, amelyeket jobb volna elkerülni.

Közhelynek tűnik, de közben nem az, hogy csak azt tudom mondani a másiknak, amiről magam is tudok. Ha nem vagyok képes legalább azt elmesélni neki, hogy figyelj, ezt ne csináld, mert nekem ez nem jó, mert nem is vagyok tudatában, hogy ez nekem nem jó, akkor lehetetlen elvárni a másiktól, hogy ehhez alkalmazkodjon!

A párkapcsolatok többségében az egyik fél jobban képes a saját érzéseinek a tudatosítására, mint a másik, és ezért az érdekeit is könnyebben érvényesíti. Elmondja, hogy mi baja van, miért érzi magát rosszul, és meg is kéri a másikat, hogy erre figyeljen. Ha valaki erre egyénileg képes, akkor valószínűleg jó az önismerete, gyakorlott a saját érzései felismerésében, és ezeket hatékonyan is tudja kommunikálni, vagyis úgy tűnik, minden rendben van vele, ezzel elboldogul. Ha valaki a saját egyéni terápiájában eljut idáig, akkor a terapeutája bátran útjára fogja bocsátani. De egy párterapeuta azt fogja mondani erre, hogy ez nagyon jó, és fontos, de csak az út feléig jutottunk.

Az érzések cseréje

Mert a sikeres párkapcsolathoz nem csak magunkra kell tudni figyelni, hanem a másikra is. Kimondunk egy mondatot, és az hatást gyakorol valahogyan a másikra. Mert a kimondott szónak a puszta, abszolút értelemben vett jelentésén túl is van egy üzenete, egy kapcsolati jelentése. Méghozzá abban a hatásában, amit kivált. Vajon mit vált ki, hogyan hat, amit mondunk?

Egy egyszerű mondat is képes olyan hatást kiváltani, ami meglepő, vagy olyasféle, amit egyáltalán nem akartunk.

Ha azt kérdezi például a hazatérő férj, hogy Mikor lesz vacsora? a felesége ezt  számtalan módon értheti, úgy, hogy „Hány órakor lesz vacsora?” – ez a mondat abszolút nyelvi értelme, de lehet úgy is érteni, hogy „Miért nincs MÉG vacsora?” Vagy úgy, hogy „SOHA nem csinálod meg időre a vacsorát!!” Vajon a kérdezőnek mi volt a szándéka, milyen érzései diktálták ezt a mondatot? Dühös volt, vagy egyszerűen csak éhes?  És milyen hatást váltott ki? Ha a feleség a „Hány órakor” értelemben értette a kérdést, akkor nyugodtan fog válaszolni, nem emeli fel a hangját. De ha a „miért nincs még vacsora?” értelmet tette magáévá, akkor sürgetettséget fog átélni, és azt, hogy elvárnak tőle valamit, amit ő nem tud teljesíteni, vagyis idegesen fog válaszolni, vagy visszavág, vagy magába húzódik. Sértett lesz, megbántódott, haragos, vagy elkedvetlenedik, kedélyállapot szerint.

A férj valószínűleg nem ezt a hatást akarta kiváltani, amikor feltette ezt a kérdést, és az ideges, sértett hangnem dühöt fog kiváltani belőle, hiszen ő csak annyit kérdezett, hogy mikor lesz vacsora. Gondolhatja, hogy a felesége baja, hogy ilyen rossz érzéseket élt át, ő tehet róla, hiszen neki nem állt szándékában megbántani.

Csakhogy, ha ezt a hatást magától függetlennek gondolja, soha nem fogja megérteni, mi történik közöttük.

Mert nem csak az a fontos, hogy mi történik bennünk belül, milyen érzéseket élünk át mi magunk, hanem az is, hogy mi történik a másikban, és ez a kettő hogyan hat egymásra. Ha erre nem vagyunk kíváncsiak, akkor soha nem fogjuk megérteni, hogyan működünk ketten együtt, mi az a folyamat, amiben vagyunk, amit ketten teremtettünk.

Hogy boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban éljünk, ne legyenek félreértések, és kisiklások, ahhoz az érzések folyamatos cseréjére van szükség, arra, hogy mondjam, hogy mit élek át, és tudjam azt is közben, hogy mit él át a másik, és milyen hatása van a mondataimnak őrá. Ez folyamatos, őszinte kommunikációt feltételez. Az őszinteség szót itt abban az értelmében használom, hogy azt mondom ki, amit valóban átélek, átérzek, és annak mondom ezt, akire tartozik. (nem a barátnőmnek /barátomnak/anyámnak, haveroknak, szomszédnak) Mert a másik csak akkor tud ehhez alkalmazkodni, akkor tudja ezeket figyelembe venni, ha tud róluk!!

A párok gyakran nincsenek tisztában az érzelmek cseréjének a jelentőségével. Azzal, hogyha elmarad, akkor egy idő után nem fogják érteni, hol és miben van a másik, eltávolodnak egymástól.

Van olyan párkapcsolat, ahol csak az egyik fél képes hozzájutni az érzelmeihez , és a másik nem, ilyenkor a kapcsolat megbillen, egyensúlytalan lesz, mert ha csak az egyik fél képes kimondani az emócióit, ott a másik kimondatlan érzéseire, vágyaira nem lehet reagálni sem.

A sikeres párkapcsolathoz az érzések oda vissza áramlása szükséges, hogy én magam értem, hogy mit élek át, és értem, hogy a másik mit él át, és tudatosan kommunikálok vele annak érdekében, hogy olyan hatást váltsak ki, ami a kapcsolatot építi és nem rombolja.

A feladat nem kicsi, és egy beragadt kapcsolatban hiába kezd el kíváncsiskodni az egyik, hogy megtudja, mi zajlik a másikban. Ha ez eddig nem volt szokás, akkor a másik ezt akár támadásnak, ellenőrzésnek is érezheti, nem valódi érdeklődésnek, ami  épp az ellenkező hatást fogja kiváltani. Ilyenkor új működésmódokat kell kialakítani, és ehhez gyakran már nem elég a jó szándék, szakember kell, párterapeuta, aki olyan biztonságos teret hoz létre, amelyben az érzések mindkét fél számára kimondhatóvá, megérthetővé  és elbírhatóvá válnak.

Hogyan NE váljunk el válás után!

Előrebocsátom, ez egy kissé ironikus poszt lesz, ami azért lehet így, mert egy ferde tükörben talán jobban megmutatkozik ezeknek a helyzetnek az abszurditása – egész pontosan az, amikor az egymástól már évek óta elvált exházastársak, bár minden erejükkel azt hangoztatják, hogy egyáltalán nem érdekli őket a másik, valójában továbbra is összeköti őket egy nagyon is látható vagy épp láthatatlan kötelék. Az irónia azért is jelenvaló, mert ez az a helyzet, ami biztosan romboló. Rombol a jelenben, és eleve lehetetlenné teszi jövőbeli kapcsolataidat, sőt megmérgezi a gyerekeid életét.

Én persze, pontosan értem, hogy jó okod van erre a rombolásra, hiszen nagyon sokat benyeltél a házasságodban,  a másik annyi mérhetetlen fájdalmat okozott neked, hogy igazán visszakaphat ebből valamit.  Ne fogd vissza tehát magad, had szóljon! Még a végén tényleg újra lehetne kezdeni az életet!

Vegyük tehát most sorra, hogy mit tehetsz azért, hogy egész biztosan NE válj el a válás után sem. Ennek nagyon sok módozata van, számtalan lehetőség áll rendelkezésedre, nem is tudom, képes vagyok-e felsorolni az összeset.

  1. Ne add be a válókeresetet, csak költözz el!

Rafinált módszer, csak kifinomultaknak! Nagyon jó arra, hogy megkíméld magad és házastársadat a válás kellemetlenségeitől. Óriási előnye, hogy nem kell a bírósággal kínlódnotok, végigjárnotok a bürokrácia útvesztőit, a gyerekek továbbra is a gyerekeid maradnak, akkor láthatod őket, amikor csak akarod, mert talán még a lakáskulcsot is megtartod, és mivel mindent meg tudtok európai módon beszélni egymással, ezért nincs is miről beszélni. További előnye, hogy sikeresen akadályozza meg volt házastársad mindennemű újítási kísérletét, nem tud elköltözni, nem tud újraházasodni, és esetleges új gyerekei is a te családod részei lesznek. Az igaz, hogy ugyanezek rád is érvényesek, de sebaj, a lényeg, hogy senki ne legyen boldog!

2. Ne költözz el, csak add be a válókeresetet!

Ez drasztikusabb és gyakoribb változat, állandó jelenléteddel továbbra is kontrollálhatod  volt házastársadat, beszólhatsz neki, veszekedhetsz vele, továbbra is korlátlanul élhetsz szülői jogaiddal, nem kell a gyerekektől elszakadnod, és szidhatod volt, vagy épp válófélben lévő házastársad pocsék gyereknevelési módszereit. Sikeresen akadályozhatod meg az exed mindennemű kicsapongásait, lévén hogy folyamatosan jelen vagy a lakásban, ő biztosan nem fogadhatja sem a barátait, sem új partnereit. Megőrizhetitek a teljes család látszatát, ennek nagyon izgalmas előnye, hogy az exedet senki sem fogja sajnálni a tönkrement kapcsolat miatt. Sőt, élvezheted a közös háztartás minden előnyét, nem kell albérletre sem költened, és egyáltalán – ez a legolcsóbb megoldás, nem igaz? Meg egyébként sem tudnál elköltözni, mert ugye az a fránya ingatlanpiac…

Érezheted persze úgy olykor, hogy ez azért kicsit megterhelő számodra, de szerintem te is pontosan érzed, hogy a másiknak sokkal nagyobb fájdalmat okozol így, mint önmagadnak!

3. Költözz el, válj el törvényesen, de hagyd az exedre az anyád!

Ritka változat, de különösen jó módszer, mert nehéz belekötni. Ugyan ki várná el, hogyha már otthagytad az egész házat vagy lakást az exednek, akkor a lakás kisszobájában/házrészében/szomszédjában élő anyád életét is fel kellene forgatnod. Na, ugye! Azt nem lehet, mert a nagyit szeretik a gyerekek, sőt az exednek is jól jön a segítség, ha el akar menni valahová. Nem-nem, ez a szimbiózis mindenkinek hasznos. Neked főképp, mert az anyád mindenről tájékoztat majd, ami a volt társaddal történik, tudni fogsz mindenről, ami a gyerekeket érinti, és természetesen az édesanyád a volt partnered erényeire is szigorúan vigyáz majd, jobb, mint az erényöv, a felségterületed senki sem fogja megsérteni, miközben te gyakorlatilag azt csinálsz, amit csak akarsz. Tökéletes rabszolgaságban tarthatod egykori házastársad. Nőknél még nem láttam erre példát, de nekik is szívből ajánlom!

4. Válj el, de ne oszd szét a vagyont!

Nagyszerű ötlet, ha hagysz valamit, ami közös tulajdonotokban marad. A legjobb, ha a ház, vagy a lakás az, ahol az egyikőtök megpróbál tovább élni. Ez fenntartja majd a párkapcsolat kölcsönösségét, hiszen kölcsönösen tudjátok egymást függésben tartani. Aki továbbra is a régi közös otthonban lakik, az joggal várhatja el, hogy a másik segítsen, ha fel kell például újítani a lakást, vagy olyan nagyobb költségek merülnek fel, amit nehéz egyedül kifizetni, elromlik a kazán, vagy leszakad a tető egy viharban. A másik oldalról pedig a régi otthon elhagyója is rajta tarthatja a szemét a közös tulajdonon, hiszen semmilyen átalakítás nem történhet meg a beleegyezése nélkül. Tehát, ha a volt feleség/férj szeretne valamit átalakítani, újracsempézni, vagy áttenni a falakat a család új igényeinek megfelelően, akkor ezt a külsős megtilthatja. További előny, ha az egykori közös otthonban maradónak új partnere lesz, az semmilyen hatalommal nem rendelkezhet a régi otthon felett, nem lesz joga átalakítani, talán még kifesteni sem. De akár egy kisebb ingatlan, vagy csak egy kocsi közös fenntartásával is könnyen sakkban lehet tartani a másikat, gondoljunk csak arra, milyen könnyű így a volt partnert megakadályozni abban, hogy hétvégén elutazzon, vagy külföldre menjen nyaralni a gyerekekkel és az új partnerével! Hohó, azt azért mégsem! Még a végén boldogok lennének!

6. Válj el, de legyen továbbra is az alkalmazottad! (családi vállalkozásod tagja, közös vállalkozásotok résztulajdonosa stb.)

Az emberek elismerően fognak bólogatni, ha megtudják, milyen kulturált módon váltatok el, nem nehezítettétek a helyzetet a közös vállalkozás megszüntetésével, nem kellett a szegény elvált embernek még a munkáját is elveszítenie. Akár az alkalmazottadként, akár a munkáltatójaként vagy közös tulajdonosokként maradtok kapcsolatban, a kölcsönös függés így még hosszú évekig fenntartható. Hiszen úgy tetszik, a másik még most is jelen van, nem ment el, továbbra is lehet rágni a fülét, veszekedni vele, felhánytorgatni az elmúlt évek sérelmeit satöbbi, satöbbi, sőt, ami még jobb, sakkban tartható az anyagi függőséggel. Végre a lábaid elé borul, vagy legalább gyűlöl. Nagyon célszerű ez a módszer, ha új partneredet is lehetetlen helyzet elé szeretnéd állítani, hiszen ő is alkalmazkodni kényszerül majd a régi „cég” anyagi érdekeihez. Hisztizik is emiatt rendesen! Ebből is látszik, mennyire nem működik ma a házasság intézménye, egyik férfi/nő (beosztás igény szerint) sem normális!

7. Utolsó véredig harcolj a gyerekekért a gyermek-elhelyezési perben!

Szinte általánosan tapasztalható módszer, egyedülálló előnye, hogy különösen mély, soha nem gyógyuló sebeket lehet okozni a másiknak, aki nyilvánvalóan ALKALMATLAN a gyereknevelésre. De most tényleg! Ez szintén nyilvánvalóan abból is látszik, hogy pop cornt ad neki vacsorára, és lukas zokniban viszi az óvodába. Hja, és rászól, de még milyen hangon, hogy ne kenje a vacsorát a falra. Hatásosabb változat, ha a gyereknek is elmagyarázzuk, hogy a másik szülő mennyire felelőtlen/léha/csapodár/ alkoholista/drogos/hűtlen/tutyimutyi/szerencsétlen/vadállat/törtető/karrierista/antianya/antiapa/ stb. Ha jól csináljuk, a gyerek elhiszi, és maga sem áll majd szóba a másik szülővel, ami kész haszon, mert így nekünk sem kell. Kicsit nehéz persze, ezt az intenzív, gyűlölködő hangulatot fenntartani, legalábbis hosszú távon, de nem lehetetlen. Ha kitartóak vagyunk ebben, nem kell kitalálnunk a jövőnket, mert ez teljesen lefoglal majd.

8. Tűnj el örökre a volt családod, a gyerekeid életéből!

Micsoda tanács ez? Így hogy érhető el a válás utáni nem válás? Hát nem az a cél, hogy örökre kitöröljük az exünket az életünkből?  Az írmagját is kiirtsuk annak a gondolatnak, hogy ilyesmi, mint ebben a kapcsolatban, megtörtént velünk! Hát, nem erre kell törekednie minden normális embernek, hogy LEZÁRJA a régi kapcsolatot, hogy SOHA ne történhessen hasonló? Nem kell itt lacafacázni, nem találkozunk soha többé, így nincs veszekedés, nincs sírás, nincs könyörgés, semmi! Vége. Pont. Had fagyjon a másik arcára a mosoly, akadjon meg a szájában a falat, egyék a máját a vérebek, szaggassák szét a vadállatok! Így legalább végre megérezheti, hogy mit csinált! Ha eddig nem, akkor legalább most dögöljön bele a sírásba! Érezze csak meg, milyen egyedül maradni, mert megérdemli, mint a reklámban! És így én is lefoglalom magam egy életre a haragommal! Nem kell kitalálnom, ki is a hibás MINDENÉRT. Hát, persze, hogy Ő!

9. Semmiképpen NE próbáld meg megérteni a másikat!

Ez a legfontosabb tanács! Ha csak ezt az egy tanácsomat megfogadod, akkor biztosan nem kell elválnod tőle még a válás után sem. Végzetes következményei lehetnek ugyanis annak, ha véletlenül beleéreznél, milyen a másik helyzetében lenni, mit élhetett át a másik, és te esetleg mit rontottál el (ez persze eleve kizárt). Ezt biztosan hagyd ki a lehetőségek tárházából, mert eszköztelenné válsz, és nem tudsz rajta rendesen bosszút állni a kapcsolatodban korábban elszenvedett BORZALMAS sérelmek miatt. Ezt legkönnyebben úgy tudod elérni, ha nem beszélgettek, és SOHA nem ültük le együtt, hogy végiggondoljátok, mikor, miért, mi romlott el. Ez szigorúan tilos! Sokkal jobb, ha a sérelmeitekkel úja és újra előhozakodtok, ez fel fogja tüzelni őt is és téged is, és lehetetlenné teszi az empátiát. Ez ebben az esetben egyáltalán nem lehet cél, ugye, érted? A háborús légkör fenntartását is ez segíti legjobban, így soha nem fogtok megnyugodni, ami (egyébként) szintén a megértés melegágya. Szóval tilos megnyugodni, még a végén racionális dolgok is eszedbe jutnak!  Ajánlom inkább, hogy magadban dédelgesd az elszenvedett fájdalmaid, tartsd észben, és emlékezz rá lehetőleg naponta! Ezeket mondd el a gyerekeidnek is, ami a hatos pontban felsorolt további előnyöket hozhatja. Ezek a ténykedések azért is lesznek hasznosak, mert hatékonyan akadályozzák meg, hogy olyan kapcsolatot alakíts ki, amelyben teljes figyelmeddel, odaadásoddal és szerelmeddel a másik felé fordulsz.