A szoptatás az állatvilágban természetes és magától értetődő. Nem kell hozzá se cumisüveg, se mérleg, se tápszer, a kicsinyek megszületnek, és rögtön szopizni kezdenek, senkinek nem jut eszébe elválasztani őket az anyjuktól. Az embernél ugyanezek a természetes, biológiai folyamatok indulnak el, vagy inkább indulnának – ha nem szólna bele a civilizáció, a medicina és a fogyasztói társadalom ezerféle elvárása.
A huszadik század városiasodásának, modernizációjának az egyik velejárója volt, hogy az asszonyok egyre gyakrabban szültek kórházban, a korábbi bábai ellátás és tudás feledésbe merült, végül teljesen kiszorult a gyakorlatból. A kórházban nagyon sok olyan komplikációt sikeresen láttak el, amelyeket otthon nehezebben vagy nem tudtak megoldani, és ezzel lényegesen javultak a születési mutatók. Az intézményi ellátásnak azonban volt egy „mellékterméke”, az, hogy az újszülötteket elválasztották az édesanyjuktól, mert ennek kockázatával senki nem volt tisztában. Lényegében alig volt tudományos ismeretünk arról, mennyire fontos és érzékeny időszak a születést követő első óra, milyen sokféle védőanyagot tartalmaz az anyatej, és hányféle lényeges, egészségre gyakorolt hatása van, nem csak közvetlenül az újszülöttekre, hanem a későbbi, felnőttkori egészségre is. Ma ezzel már egy egész tudomány foglalkozik, amit laktációs medicinának hívnak.
- – A laktációs medicina az elmúlt tíz évben rengeteg új ismeretanyaggal gazdagította a tudományt. Csakhogy ez a tudás-arzenál nem jutott el a gyerekorvosokig, a szakmai szereplőig – mondja Dr. Szabó Miklós, a Magyar Perinatológiai Társaság elnöke, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyerekklinikájának neonatológus szakorvosa.
– Ezért indítottunk útjára egy olyan kezdeményezést, amelynek az a célja, hogy ez a tudás minden szakmai szereplő számára elérhető legyen, mert ezt nem oktatják az orvosi egyetemen, nincs benne az ápolónők és a védőnők képzésében sem. Ezért szükség volna arra, hogy mindenki, aki az újszülött-ellátásban részt vesz, egy olyan képzésen essen át, amelyen az ezzel kapcsolatos legmodernebb ismereteket tanítják, ami aztán a gyakorlatban is alkalmassá teszi őket arra, hogy elkötelezetten és hatásosan legyenek képesek támogatni a szoptatni akaró anyákat. Egy ilyen átfogó képzést nem lehet megszervezni központi akarat és támogatás nélkül, ezért szeretnénk meggyőzni az egészségügyi kormányzatot arról, hogy erre érdemes áldozni, hiszen az anyatej védő hatásai miatt a szoptatott újszülöttek egészségesebbek lesznek, nem csak csecsemőkorukban, hanem későbbi, felnőtt életükben is. A világban szinte egyedülálló az a hazai gyakorlat, hogy a csecsemőtápszerek fogyasztását támogatja az egészségügyi kassza. Jelenleg a 0 – 6 hónapos korban alkalmazott csecsemőtápszerek forgalma évente 1.3 milliárd forint, amelyből az OEP által finanszírozott rész körülbelül 700 millió forint. Ennek az összegnek egy tetemes hányada megspórolható volna, ha az anyák nagyobb arányban szoptatnának.
A pomázi példa
Magyarországon a rendszerváltás után lehetett hallani először arról, hogy az anyatejes táplálásnak sikeressége érdekében a korábbi kórházi gyakorlaton változtatni kell. Ekkoriban (1991-ben) indította útjára a Bababarát Kórház Kezdeményezést az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az UNICEF-fel közösen, felismerve azt, hogy a szoptatás későbbi kimenetelére jelentős befolyással van az, hogy mi történik a kórházban a szülést követő első napokban. A Bababarát Kórház cím elnyerői olyan protokollokat vezettek be, amelyek a szoptatás sikerességét segítették elő, ilyen például a baba mellre tétele a szülést követő első órában, vagy az anya és az újszülött együttes elhelyezése rooming in rendszerben. A kezdeményezéshez több kórház is csatlakozott, országos áttörés azonban nem következett be, annak ellenére, hogy a szülészeti osztályok vezetőit Antall József miniszterelnök személyes levélben kérte fel a program támogatására. A szoptatást segítő módszerek a WHO ajánlás ellenére nem kerültek bele a szülészeti protokollba, így a legtöbb édesanya ma is anélkül tér haza a szülést követően a kórházból, hogy tudná, mely gyakorlatok segítik, és melyek nem a szoptatás sikerességét.
– A legtöbben tápszeres recepttel és bimbóvédővel jönnek haza a kórházból – magyarázza Körmendi Edit, pomázi védőnő. – Holott mindkettő csökkenti a sikeres szoptatás esélyét. A babák igen sok esetben, mire hazaadják őket a kórházi cumisüveg használata miatt, cumizavarosak lesznek, mert a nagy lukú üvegből, amiből erőfeszítés nélkül ömlik a tápszer vagy a cukros víz, egészen más technikával lehet szopni, mint az anyamellből. Hiába mondjuk el az anyáknak a szülésfelkészítő tanfolyamokon, mit tehetnek azért, hogy sikeresen szoptassanak, például hogy semmiképpen ne adjanak „pótlást”, ne használják a bimbóvédőt, ha a kórházban egészen másféle információkat hallanak. Sajnos, a szülészetek többségében még mindig nem tudják, hogy a babák gyomra dió nagyságú, és azt sem, mennyire káros, ha cukros víz vagy tápszer tölti meg az értékes anyatej helyett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mi sem úgy kerültünk ki a főiskoláról, hogy tisztában lettünk volna mindezzel. Ezt a tudást a „Korszerű Szoptatási Ismeretek” című egyhetes képzésen sajátítottuk el, amelyet önszántunkból, a saját(!) pénzünkből fizettünk ki, körülbelül tizenöt évvel ezelőtt. Akkor már a kolléganőimmel együtt több éve a pályán voltunk, de sok információ a felismerés erejével hatott, például az, hogy a szoptatás természetes dolog, működik, ha nem így lenne, akkor kihalt volna az emberiség.
A szemléletváltásnak és kitartó munkának hamar meglett a gyümölcse, rövid időn belül országosan is kimagasló szoptatási arányokat értek el. A 2014-es KSH adatok szerint a hat hónapos korig tartó kizárólagos szoptatás aránya az országban 37,5% , Budapesten 43 % , Pomázon viszont 66 százalék.
- Mindez nem volna lehetséges, ha nem beszélnénk át minden egyes édesanyával újra és újra, hogy mivel segítheti a szoptatás sikerét és mi hat ellenkező irányban – magyarázza a védőnő. – El kell mondanunk, hogy a bimbóvédő, amit a kórházban adtak, olyan anyáknak való, akiknek befelé forduló mellbimbójuk van, de ez irodalmi ritkaság, normál esetben teljesen felesleges használni. Sokszor rácsodálkoznak az anyák, hogy a tápszer tehéntejből készül, és nem anyatejből és ezért korántsem olyan jó, mint az, amivel ők tudnák táplálni a babájukat. Tudatosítjuk bennük, hogy a tejelválasztást a szoptatás indítja be, a tejmennyiség ezért akkor fog nőni, ha gyakran mellre teszik a babát. Ha pótlást adnak, az az anyatej fokozatos elapadásához vezethet. Az volna ideális, ha az anyák, mire hazatérnek a kórházból, ezekkel már mind tisztában vannak, ismerik a helyes mellretétel fogásait, és nem kapnak ezekkel ellentétes információkat. Ennek hiányában viszont nekünk kell mindenkit egyedileg meggyőznünk, és támogatnunk. Nehéz feladat. Csak azok a gyönyörű mondatok lendítenek tovább, amikor az anyák utólag megköszönik a segítséget, és azt, hogy mellettük álltunk a legnehezebb pillanatokban.
Változásban
Magyarországon jelenleg több mint 70 szülészeti osztályon jöhetnek világra a kisbabák, közülük mindösszesen 19 nyerte el a Bababarát címet. Ez azt jelenti, hogy a többi helyen egyáltalán nincsenek (vagy csak esetlegesen) beépítve a rendszerbe azok az eljárások, amelyek a szoptatás sikerességét növelhetnék. A szülészeti osztályok ellátási rendjének megváltoztatása olyan komplex feladat, amely nem történik meg egyik pillanatról a másikra. Ezt Sződy Judit is tapasztalta, aki néhány évvel ezelőtt szoptatási tanácsadó lett az Uzsoki Utcai Kórház szülészeti osztályán. A legtöbb kórházban ilyen pozíció egyáltalán nincs, tekintve, hogy az OEP nem tart nyilván ilyen foglalkozást, ezért ennek szakmai kódja sincs. Ő pszichológus végzettségének köszönheti, hogy alkalmazhatták. Magyarországon az elsők között tett le nemzetközi laktációs szaktanácsadói vizsgát (IBCLC), így speciális és korszerű ismeretekkel rendelkezik a szoptatás támogatásáról.
- A szoptatás témájával tíz-húsz évvel ezelőtt kezdtek el igazán foglalkozni az egészségügyben – erősíti meg ő is – ezért nagyon sok most dolgozó szakember képzésében ez a tudás még egyáltalán nem szerepelt. Az orvosok, védőnők képzése során mai is inkább az elmélet dominál, sokat tudnak például az anyatej összetételéről, de arról alig valamit, hogy az anyatejes táplálást hogyan lehet sikeresen a gyakorlatban támogatni. A szoptatás ugyanis csak az újszülött oldaláról működik ösztönösen, az anyáknál tanult folyamat, amit segíteni kell. Fontos felismerés számomra, hogy a nagy szülészeti osztályok több évtized alatt kialakult gyakorlatán nagyon nehéz egy-egy elemet úgy megváltoztatni, hogy a biztonságos működést fenn lehessen tartani. Egy átlagos szülészeti osztályon közel százan is dolgozhatnak, és a szoptatás támogatását úgy lehetne leghatékonyabban megvalósítani, ha mindenki rendelkezne megfelelő ismeretekkel, és egyszerre mindenkinek megváltozna az ezzel kapcsolatos szemlélete is. Nem elegendő kiragadni egy elemet, például azt, hogy ezentúl a babákat huszonnégy órában az anyák mellett hagyjuk. Ha csak otthagyjuk a babákat, de nem biztosítunk egyúttal folyamatos támogatásukat, akkor rosszabb lesz a helyzet, mint korábban, különösen, ha nincsenek előre felkészítve a testükben lezajló rohamos változásokra. A szoptatási tanácsadó épp ilyenkor tud támogatást adni. Én nap mint nap végigjárom a szobákat és – ha tehetem – mindenkire annyi időt fordítok, amennyi a problémájából fakad. Mivel nekem kizárólag ez a feladatom, meg tudom várni, hogy a baba aktív állapotba kerüljön, vagy, hogy az anya megnyíljon, és alkalmassá váljon egy mélyebb beszélgetésre. Leggyakrabban nagyon gyakorlati tanácsokat adok például arra vonatkozóan, hogyan lehet úgy mellre tenni a kicsit, hogy hatékonyan szopjon. Az imént például két édesanyánál is voltam, mindkettőnek abban segítettem, hogy megtalálják a szoptatáshoz a megfelelő pozíciót. Szülés után ugyanis kevés kényelmes helyzet létezik, van, akinek a gátja fáj, másnak a hasa. Ha az anya nem tud úgy elhelyezkedni, hogy ő is jól érezze magát és a baba is rá tudjon kapni a mellre, akkor az anya fájdalmat él át, a baba türelmetlenül sírni kezd, és máris elindul egy negatív spirál: az anyának az lesz az élménye, hogy sem megnyugtatni, sem megetetni nem képes a kisbabáját, ezért cumit, cumisüveget vet be, amivel további szoptatási problémákat hoz létre. Rengeteget beszélgetünk azért, hogy megtudjam, miket gondol a szoptatásról, milyen előzetes ismeretei, élményei vannak, hogyan tudja őt a családja a szoptatásban támogatni. Gyakran ezeken a részkérdéseken múlik, hogy mennyire lesz sikeres ebben. De nem elég, ha az anyának vannak korszerű ismeretei a szoptatásról, fontos, hogy az egész szülészeti osztály ebben a szemléletben dolgozzon. Korábban az újszülött babák kompetens gondozójának a csecsemős nővéreket tekintették, ez volt az oka az anyák és a babák szétválasztásának. Ma már tudjuk, hogy a baba kompetens gondozója az anya. Ők ketten olyan egységet alkotnak, hogy nem is lenne szabad róluk külön gondolkodni! Azoknak a dolgozóknak, akiket a régi szemléletben képeztek, és abban is dolgoztak hosszú évekig, komoly kihívást jelent a mai irányelvekhez alkalmazkodni, hiszen eddig a baba épségéért, egészségéért voltak felelősek, ma viszont az anya-baba párost együtt kell gondozniuk. Ez hatalmas szakmai és kommunikációs kihívás. Bár a mi kórházunk hivatalosan nem rendelkezik bababarát minősítéssel, de fokozatosan komoly lépéseket tettünk a szoptatás korszerű támogatása felé. A babák nálunk már nem kapnak sem cukros vizet, sem tápszert az első 48 órában, kivéve, ha ennek komoly orvosi indoka van, vagy akkor, ha az anya ragaszkodik ehhez. Kezdeti alacsony vércukorszint esetén is első lépésként az anyától lefejt kolosztrummal igyekszünk segíteni a babának. Ha az újszülött állapota megengedi, a sárgaságot oldó kezelés is az anya ágya mellé gurított kékfény-ágyon történik, így együtt lehetnek, és a baba továbbra is szopizhat. A babákat csak kétszer fürdetjük meg kórházi benntartózkodásuk alatt, először a születés napján, másodszor két nap múlva. Ez bőrgyógyászati szempontból is jobb, mint a mindennapos fürdetés, de bevallom, számomra még fontosabb, hogy nem kell minden este több órára elkülöníteni a babát az édesanyjától. A szeparáció minden esetben stressz a baba számára. A császármetszéssel született újszülöttet közvetlenül a születés után édesapja meztelen mellkasára tesszük, ez az, ami szinte mindenkit boldoggá tesz: a papát, aki ekkor nagyon közel kerül a babához, a kisbabát, aki biztonságos, meleg helyen találja magát rögtön a kibújás után, és az anyát is, aki tudja, hogy az újszülött jó helyen van. Amint az édesanya a műtőből a gyermekágyas kórterembe kerül, az ő mellkasára helyezzük a pucér kisbabát, aki így már egy órás korában szopizhat. Ez az úgynevezett „késleltetett bőrkontaktus” segít legyőzni azt a hátrányt szoptatás terén, amivel a császáros babák indulnának.
Út az összefogás felé
- Magyarországon nagy a szoptatás elfogadottsága, amely hatalmas társadalmi és biológiai tőke, tíz édesanyából kilenc szeretne szoptatni. Az eredmények azonban nem érik el ezt az arányt, a szoptatás sikere ugyanis több tényező együttes hatásán múlik – mondja Dr. Szabó Miklós. – A fogyasztói társadalom által diktált szokások, és a marketinghatások mind a szoptatás ellen szólnak. Hogy ezt ellensúlyozni tudjuk, sok területen kell lépni egyszerre. Az egyik legfontosabb az volna, ha az anya és az újszülött a szülést követő első órát együtt tölthetné bőr-bőr kontaktusban. Ha ez az egy óra, tényleg háborítatlanul zajlik, ez önmagában harminc százalékkal megnöveli a szoptatás sikerességét. Hogy mi az akadálya annak, hogy ezt a szülészeteken gyakorlatként bevezessék? Csak a tradíció, és az, hogy korábban nem ismertük fel ennek az első órának a jelentőségét. A korszerű ismeretek nem jutottak el a szakemberekhez, könnyen lehet, hogy egy értelmiségi nő, aki rászánta az időt az interneten történő tájékozódásra modernebb tudással rendelkezik ezzel kapcsolatban, mint egy gyerekgyógyász. De legalább ennyire fontos, hogy az anya még várandósságának 32. hete előtt felkészüljön a szoptatásra, és az is, hogy a kórházi tartózkodásuk alatt az újszülöttel folyamatosan együtt legyen, és közben a gyermek csak valóban indokolt esetekben kapjon hozzátáplálást. Lényeges volna, hogy mi, gyerekgyógyászok, neonatológusok beszéljünk ezekről a kérdésekről, és ne csak részproblémákról essen szó a konferenciáinkon. A célunk az, hogy a szakma egységesen kötelezze el magát a laktációs medicina legkorszerűbb eredményei mellett. Ebben már sikerült előrelépnünk, mert megnyertük a Magyar Perinatológiai Társaságot, a Magyar Gyermekorvosok Társaságát, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületét a Magyar Védőnők Egyesületét és a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaságot. Most pedig egyenként próbáljuk magunk mögé állítani a szülészeti osztályokat. A jelenlegi kórházi gyakorlat ugyanis rendkívül különböző, ahhoz, hogy minden újszülött egyformán korszerű ellátáshoz juthasson, átfogó, legalább tíz éves, a kormány által is támogatott programot kellene indítani.
Szoptatás a világban
Magyarországon a hat hónapos korig tartó kizárólagos szoptatás 37% körüli aránya jobbnak mondható, mint a fejlett világ többi országában. A kizárólagos szoptatás ideje, és a szoptatás teljes időtartama azonban a világban és nálunk is csökkenő tendenciát mutat. Némi növekedés nyugaton a szoptatást támogató kampányoknak köszönhető.
.A fejlődő országokban ezzel szemben a tendencia egyértelműen romló: csökken a szoptatást megkezdők aránya, alacsony a hat hónapos korig tartó kizárólag szoptatók száma, ami számtalan egészségügyi kockázatot rejt magában.
A hagyományos törzsi közösségek is számtalan módon szabályozták a baba táplálását.
Kalahári sivatagban a busmanok például a testükön hordozzák a csecsemőiket, és nem tudják megmondani, hogy hányszor szoptattak, a kicsi ugyanis annyiszor szopik, ahányszor arra igénye van és a legnagyobb melegben sem szorul semmilyen hozzátáplálásra. A tanzániai maszájok viszont születés után azonnal megetetik a kicsit gabonából készült péppel, az apró termetű efe-pigmeusok pedig nem váratják icipici csecsemőiket, míg belövell a tej: két-három napig több asszony is megszoptatja a csoportból, az anya csak ezután kaphatja meg az újszülöttet. Az előtejet kifejezetten károsnak tartják. Az arab világban a Korán utasításai a mérvadóak, amely két éves korig tartó szoptatást javasol. A zsidó vallásban a Talmud is nagyjából két éves korig ajánlja a szoptatást és különleges előjogokat biztosít a szoptató anyáknak.