Ha nagyon sokat dolgozol, és alig van szabadidőd, ráadásul munkahelyi, magánéleti, vagy egzisztenciális gondokkal is küzdesz, akkor elképzelhető, hogy nehezen tudsz figyelni a párodra, vagy megterhelőnek találod még az ő sirámait is meghallgatni. Ez még nehezebbé válhat akkor, ha a másik a problémáinak a sorolása közben még rád is kritikai megjegyzéseket tesz. Ebben a helyzetben könnyen becsukódnak a kapuk, a füled és a szemed, és már azt sem hallod és látod majd meg, amit nagyon meg kellene!
Tudatosság a párkapcsolati kommunikációban
Ahhoz, hogy ne kezdjetek el egymás mellett élni anélkül, hogy valóban egymásra találnátok, rá kell szoktatnod magad a tudatos figyelemre. Keresned kell olyan alkalmakat, amikor elég jól érzed magad ahhoz, hogy megkérdezd a másikat arról, hogyan van mostanában, mi bántja, mivel küzd, minek örül. Ne várd, hogy a másik kezdeményezze ezt, tedd meg, ami tőled telik! Izgalmas kísérletet is végezhetsz, például úgy, hogy megpróbálod végighallgatni a párod anélkül, hogy félbeszakítanád, legalább öt percen át. Van egy magyar mondás, úgy szól, Ne feküdj le haraggal! Ez nagyon jól cseng, de nem mindig megvalósítható, mert a harag olykor nem múlik el egy fuvallatra. Az sokkal könnyebben teljesíthető lenne, hogy minden egyes nap felteszed a párodnak azt a kérdést, hogy Hogy vagy? Vagyis ne feküdj le anélkül, hogy megkérdeznéd a párodat arról, hogy van. Ez sokkal hasznosabb is, mert ha nem tudod, miben van a másik, sem rajta, sem magadon, sem a párkapcsolatotokon nem tudsz segíteni.
Párkapcsolati kommunikáció és a másik megismerése
Ahhoz, hogy a kommunikációtokban ne legyen félreértés, nem csak önmagadat, a saját gyengeségeidet, erősségeidet, sérüléseidet kell ismerned egészen mélyről, hanem a társadét is. Tudnod kell, mi okoz neki fájdalmat, mivel bántod meg könnyen, és pontosan értened kell, hogy milyen régi sérelmeibe, sérüléseibe akadsz be egy-egy mondatoddal vagy tetteddel. Ha ezt nem sikerül feltérképezni, akkor azt fogod hinni egy-egy veszekedéskor, amit akár egy elejtett félmondatod vált ki, hogy veled van a baj, azért bánt, mert nem ért meg, vagy nem is szeret már téged. Holott arról van szó, hogy a jelen történése behívott egy régi, akár tudattalan emléket, fájdalmat, sérelmet.
Párkapcsolati kommunikáció és a másik empatikus elfogadása
Lehetséges, hogy pontosan érted, miért borul ki a párod például, ha késel tíz percet a vacsoráról. Pontosan tudod, hogy azért, mert ott áll a háttérben az apja, aki a gyerekkorában soha nem ért oda időben a szülinapjára, vagy egyáltalán el sem ment. De inkább düh és harag támad ilyenkor benned iránta, és úgy véled, az apja egy kretén volt, aki elhanyagolta, mit is várhatnánk tőle ezután? Vagyis nem az ebből származó fájdalmát látod, hanem csak a másik hiányosságait. Mondhatjuk, hogy igazad van, de ezzel nem fogsz segíteni rajta, csak a távolság fog nőni köztetek. A közelség attól nő, ha átérzed a másik hiányaiból származó fájdalmát. Egy pillanatra próbáld meg az ő szemüvegén keresztül látni a világot. Ha sikerül, óriási változást tapasztalhatsz majd abban, ahogy a másik feléd fordul.
Ha többet szeretnél tudni a párkapcsolati kommunikációtok minőségéről, töltsétek ki a tesztet! Itt találod:
Legtöbbször magától értetődőnek tartjuk, hogy ismerjük önmagunkat, tudjuk, mit miért csinálunk, gondolunk vagy érzünk. Azt is feltételezzük, hogy a párunk is tisztában van mindezzel, vagy legalábbis tisztában kellene, hogy legyen, feltéve, hogy szeret, megért és becsül bennünket. De vajon valóban így van, tudjuk, mit miért érzünk és gondolunk?
Párkapcsolati kommunikáció és kapcsolat önmagunkkal
Nézzünk egy egyszerű példát, életünk párja tíz percet késik a megbeszélt találkozóról. Tudjuk-e, hogy milyen érzéseink alakulnak ki ennek kapcsán bennünk? Lehetünk például dühösek, és mondhatjuk, hogy azért vagyunk azok, mert a másik elkésett. De vajon tudjuk-e, hogy mi miért vagyunk azok, hogy bennünk ilyenkor mi játszódik le. Lehetünk ilyenkor csalódottak vagy megbántottak is, ilyenkor megtehetjük, hogy kimondjuk ezeket az érzéseinket, de titkolhatjuk is őket annyira gondosan, hogy olykor saját magunk sem tudunk róluk. Lehet, hogy mentegetjük a másikat, például azzal, hogy tíz perc nem olyan sok idő, hogy véletlenül alakult így, vagy hogy egyébként annyi mindent megtesz értünk, nem jogos, hogy ilyen negatív érzéseink legyenek. Mélyre dugjuk ilyenkor őket, hogy ne is lássuk azokat. Csakhogy egy másik (kommunikációs) helyzetben könnyen felszínre törhetnek, sokszoros erővel. Vajon érzékeljük ilyenkor, hogy ez történik velünk?
A párkapcsolati kommunikáció mélyebb mozgatórugói
A legtöbbször, amikor nagyon hevesen reagálunk valamire, hevesebben, mint ahogy az a helyzetből következne, megjelenik valami korábbi sérelem, eltemetett fájdalom, amit sokáig nem is vettünk tudomásul. Ez a fájdalom, sebzettség nem csak magából az aktuális kapcsolatból származhat, hanem más fontos kapcsolatból is. Ezt átélhettük a jelen kapcsolatunk egy korábbi szakaszában, egy megelőző fontos kapcsolatban, vagy még régebben, a gyerekkorunkban. A mostani helyzet valamilyen hasonlóság révén utat nyitott ehhez a régi fájdalomhoz. Ha nem tudjuk, milyen sérüléseink, fájdalmaink, sebzettségeink vannak, könnyen összetévesztjük a jelen fájdalmait a régebbiekkel.
A párkapcsolati kommunikáció és az önfeltárás
A jó párkapcsolati kommunikáció másik feltétele, hogy hajlandóak legyünk feltárni önmagunkat a másik előtt. Ha azt gondoljuk, hogy a régen történt sérelmeinkkel csak nekünk van dolgunk, majd mi megbeszéljük ezt önmagunkkal, akkor ezzel kizárjuk a másikat abból a lehetőségből, hogy megértsen bennünket, a reakcióinkat. Ez sokak számára egyáltalán nem könnyű feladat, a mi kultúránk sem segíti ezt. Különösen tiltott az önfeltárás a férfiak számára, mert érzésekről, különösen gyengeségekről beszélni férfiatlan, és nagyon szokatlan is. A nők által dédelgetett “védelmező férfi” képét is módosítani kell hozzá.
Párkapcsolati kommunikáció és önmagunk képviselete
Ha a fenti készségeknek birtokában vagyunk, akkor kezdődhet a szigorúan vett párkapcsolati kommunikáció, az érzéseink verbális szintű megosztása a másikkal, és a szükségleteink jó képviselete. Ekkor is kérdés, hogy ezek az érzések, vágyak és szükségletek vajon kritikába csomagolva jelennek-e meg, vagy valódi igényként egy stresszmentes helyzetben. Óriási különbség van ugyanis a Te soha nem segítesz-féle mondatok, és a Szükségem van a segítségedre kérések között. Egész más lesz a hatása a kétféle fogalmazásnak, és míg az egyikkel építhetjük a párkapcsolatunkat, a másikkal rombolni fogjuk.
Tudj meg többet a párkapcsolati kommunikációdról az alábbi teszt segítségével
Gazdasági válság van, energiaválság, inflációs nyomás! A párokat ez ismét nehéz kihívások elé állítja, nem csoda, ha mostanában egyre többet veszekedtek, egyre kevésbé vagytok türelmesek, és egyre ritkábban éltek át önfeledt pillanatokat. Minden újra aktuális, amit az alábbi a bejegyzésemben írtam, csak ki kell cserélni a járvány szót háborúra vagy gazdasági válságra!
Sajnos, az a tapasztalat, hogy a párkapcsolati harmóniát a nehézségek szétfeszítik, csak kevesen képesek arra, hogy a válság jeleit higgadtan fogadják és megerősítsék a kapcsolatukat, magyarul, hogy összetartsanak a bajban. A stressz ugyanis a legrosszabbat hozza ki belőlünk.
Első tipp: Szerezd vissza a nyugalmad!
Ezért az első és az egyik legfontosabb tipp ilyenkor, hogy bármilyen nagy is a baj, mindent tegyetek meg azért, hogy megnyugtassátok magatokat, és a társatokat. Ehhez nagyon fontos tudatosítani, hogy az ilyenkor kialakuló veszekedések nem azért törnek ki, mert rossz a kapcsolatotok, hanem a kívülről érkező stressz miatt! Sokkal kisebbnek fogod gondolni a bajt, ha azt külső okokkal magyarázod, mintha azt gondolod, hogy a férjed/feleséged/párod a hibás vagy azt, hogy rossz a kapcsolatotok! Ha például a hónap közepére elfogy a pénzetek, sokkal korábban, mint korábban, akkor nem mindegy, hogy ezért a párodat okolod, vagy a válságot. Természetesen ilyenkor is kell megoldást találni, de a jó megoldás biztosan nem az lesz, ha elkezded szidni a párodat a költekezése miatt! Vagyis tudatosítsd magadban, hogy nem veletek van a baj alapvetően. Aztán keressetek alkalmat nyugodt együttlétekre. Ez lehet egy rövid séta, vagy a gyerek altatása utánra időzített kis beszélgetés, munkaidőből kiszakított közös ebéd.
Második tipp: Töltsétek ki a kommunikációs tesztet!
Ha kitöltöd a kommunikációs tesztet, láthatod, mely kommunikációs területek működnek jól és melyek nem. Ha a tesztből kiderült, miről nem beszéltek soha, akkor most itt az idő, hogy az életnek ezekre a területeire fény derüljön, vagy arra, hogy a kommunikációban új utakra indulj, és több pozitív megerősítést adj a társadnak hibáztatás helyett. A kommunikációs képességek erősítése kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a válsághelyzettel mit fogtok tudni kezdeni. Ha nem tudjátok egyeztetni az érdekeiteket, nem tudjátok elmesélni, kinek milyen elvárása, igénye van, mi okoz örömöt, mi fájdalmat, nem fogtok tudni alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Holott minden válság azt követeli tőlünk, hogy változzunk. Ez nagy kihívás, az út sokszor fájdalmas, de ahhoz, hogy sikeresen átverekedjünk magunkat rajta, és együtt is maradjunk az út végére, még szorosabb kommunikáció kell, mint eddig. A pozitív kommunikáció, a másik dicsérete, erősítése azonnali eredményt hoz, rögtön érezni fogod a hatását, a jobb hangulatot, ezért érdemes most azonnal kipróbálni.
Amikor megbeszéltek egy problémát, például, hogy túl hamar elfogy a pénzetek, akkor a problémára koncentráljatok, és ezen belül is a megoldásra. A „miért vetted meg azt a vackot?” típusú kérdések nem a megoldást segítik, mert a múltba néznek, és könnyen hibáztatásnak érzékeli majd az, akit érint. Ha ilyen megjegyzések hangzanak el, abból nem megoldás, hanem veszekedés lesz. A helyes kérdés ilyenkor sokkal inkább az, hogy nézzük meg, mi segíthet, mire kell feltétlenül költeni, és mire nem? Milyen új forrásokat tudtok bevonni, lehet-e plusz bevételi forrásokat szerezni, ki mit tud tenni ezért? Ha sikerül ezeket tisztázni, azzal a nagyon jó érzéssel fejezhetitek be a beszélgetést, hogy közösen megoldottatok valamit, azt érezhetitek, hogy együtt sikerülhet, vált válnak vetve tudtok küzdeni, és ez tovább erősít majd benneteket!
Negyedik tipp: Figyelj a szexre!
A szex az egyik legfontosabb párkapcsolati barométer, jelzi, ha valami nem stimmel. Nincs általánosan alkalmazható szabály arra, hogy mi a normális gyakoriság vagy mód. De az biztos, hogyha a korábbi gyakorlathoz, szokásokhoz, rendszerességhez képest bármilyen eltérés mutatkozik, akkor az igazi felkiáltójel. A stressz a szexualitásunkra is hatással van, ha veszélyben érezzük magunkat, a biztonságunkat, akkor nem erre vágyunk majd elsődlegesen. Érdemes törekedni arra, hogy az együttlétekhez megteremtsük a körülményeket, és adjunk neki teret és időt, lehetőséget magunknak és a másiknak is arra, hogy ráhangolódjunk. A szexuális vágy eltűnhet bármilyen feszültség hatására – vagy úgy tűnhet, hogy eltűnik. De valójában a mögöttes ereje megmarad, csak elnyomjuk magunkban, hogy aztán ez a nyomás belülről kezdjen el pusztítani bennünket. Inkább használjuk ezt az erőt a másik iránti szeretetünk kifejezésére. A szeretet kifejezése szavakkal, de a szex által is erősíti a párkapcsolatot. Vagyis a legkézenfekvőbb erőforrás!
Ötödik tipp: Gondolj differenciáltan a kapcsolatodra!
Amikor baj van, elkezdjük nagyon egyoldalúan látni a kapcsolatunkat, olyan, mintha minden jót elfelejtenénk egyik pillanatról a másikra. Ez stresszhelyzetben természetes reakció, de ha sikerül megnyugodnunk, akkor próbáljuk meg felidézni, hogy mégis mi a jó a kapcsolatunkban, mi mindent kaptunk benne, általa, mit tartunk értékesnek a másikban, mi az, ami miatt érdemes a nehézségek ellenére is benne maradni, mitől vagyunk mi jó páros. Talán nem lesz olyan könnyű rávenni magunkat erre, de ha sikerül felidézni néhány jó pillanatot, és megfogalmazni magunkban, hogy miért vagyunk mi párként egyediek, miben vagyunk jók, akkor ezek a gondolatok áthangolnak majd, és segítenek abban, hogy egymás felé fordulva megtaláljuk az adott helyzetben a megoldást.
Hatodik tipp: Adj valamit!
Adj figyelmet, szeretetet, törődést, valami olyasmit, amire a másik vágyik. Sokszor előfordul, hogy azt mondjuk, mi mindenünket odaadnánk a másikért, de többnyire azt hisszük, hogy a társunk arra vágyik, amire mi. Csakhogy ez a kettő nagyon különbözhet egymástól. Az első feladat tehát az, derítsd ki, mire vágyik a párod! Vajon öt perc nyugalom az, vagy segítség a háztartásban, csak egy apró figyelmesség, egy dicsérő szó, egy közösen eltöltött nyugis este, vagy az, hogy külön programot csinálhasson? Ha kiderül, mi az, amit a másik értékel, akkor lehet, hogy nyugtalan leszel ettől, mert akár homlokegyenest különbözhet a te vágyadtól. Előfordulhat, hogy a párod egyedül szeretne lenni, de ha te közben a közelségére vágysz, akkor ez szorongató érzés is lehet. Egyszóval nem biztos, hogy komfortos szembesülni a másik valódi vágyával, ki kell lépned hozzá a saját koordináta-rendszeredből. Mégis megéri, mert ebből fogja érezni a társad, hogy valóban figyelsz rá, ezért ez az egyik fontos módja a párkapcsolatod megerősítésének!
Hetedik tipp: Találj ki valami meglepőt!
Mindenkinek máshol van a meglepetés-tűrő képessége, fontos, hogy tisztában legyél a társadéval. Vagyis ne szervezz meglepetés bulit, ha ő ezt utálja, vagy ha kifejezetten a kiszámíthatóságot szereti. De egy határon belül mindenkinek szüksége van változatosságra, valamire, ami olykor kiemel a hétköznapokból, ami nem szokványos. A kapcsolatoknak is szükségük van új élményekre, tapasztalásokra, és ezért jó, ha valamit változtatsz a megszokotthoz képest. Ha mindig van nálatok vasárnapi ebéd, akkor legyen olyan, hogy nem otthon ebédeltek. Vagy találkozzatok olyan helyen, ahol még soha, esetleg lógjatok el munkaidőben a munkahelyetekről, aludjatok az éjjel egy másik ágyon, egy másik szobában. Az új élmények új tapasztalatokat hoznak, kirángatnak a megszokott körökből, és ezzel esélyt kaptok arra, hogy másképp lássatok rá ugyanarra. Nem beszélve arról, hogy a szokatlanság mindig együtt jár valamiképp a vidámsággal. És ez esélyt ad arra, hogy együtt éljetek át örömöt, ami újra csak fontos erőforrás.
Ha nem haladsz…
Ha úgy érzed, egyik javaslat sem használ, mert már kipróbálni sem mered őket, akkor valószínűleg nagyobb kihívásokkal kell szembenéznetek. A problémák már elmélyültek és a “tippek” nem segítenek. Ekkor kérj segítséget és hívj bátran!
A kimondott szavaknak óriási erejük van, a mennybe és a pokolba is juthatunk általuk. Földbe döngölhetünk velük valakit, vagy felemelhetünk. A szavak segíthetnek abban, hogy igazán mélyen megértsük egymást, és falat is húzhatnak közénk. Rajtunk múlik, melyikre használjuk. Az egymás közti kommunikáció módja és minősége ezért az egyik legfontosabb jele annak, milyen állapotban van a párkapcsolatunk.
Tévedések a párkapcsolati kommunikációról
Az egyik legfontosabb tévedés, hogy szavak nélkül is megértjük egymást! Előfordulhat persze, hogy vannak olyan párok, akik már szavak nélkül is megértik egymást. Ez azonban azt jelenti, hogy nagyon sok mindent tudnak és megértettek egymásról, vagyis már nagyon sokat beszéltek egymással. Az is előfordul, hogy annyira összehangolódik egy pár, hogy szavak nélkül is érzik a másikat. Ez azonban egy kivételes pillanatnak kell tekinteni. Azért válik lehetővé, mert ők már tudják, ismerik a másik rezdüléseit, mert a másik megosztotta/elmondta a kódot önmagukhoz.
Párbeszédre mindig szükség van
Ha azt gondoljuk, hogy a másik tudja, mi történik bennünk, anélkül, hogy ezt szavakkal elmagyaráznánk, akkor súlyosan tévedünk. Előfordulhat, hogy tudja, (elég ritkán), sokkal gyakoribb viszont, hogy teljesen, vagy részlegesen félreérti a bennünk zajló folyamatokat. A részleges félreértés is naggyá válhat egy idő után. A szavak, a tisztázó párbeszédek nem maradhatnak el soha! Ha pedig azt várjuk el, hogy szavak nélkül is megértsen minket a másik, akkor a lehetetlent kívánjuk!
Nem lehet nem kommunikálni
A verbális, azaz szavakkal történő kommunikáció csak az egyik kommunikációs csatorna. Minden mozdulatunkkal, a testhelyzetünkkel, és a tetteinkkel is kommunikálunk. Amikor nem beszélünk, akkor is mondunk valamit. A verbalitás megvonása, a nem beszélés pedig az egyik legpusztítóbb hatású „közlés”, a jelentése az, hogy kizárlak, kiűzlek a kettőnk közösségéből. Igazi büntetés-jellege van, amit azonban annak is nehéz fenntartani, aki épp nem akar szólni a másikhoz.
Bizalomvesztés rontja a párkapcsolati kommunikációt
Vannak olyan nehéz helyzetek természetesen, amikor Arany Jánossal szólva a „Szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik”, amikor azért szűnik meg a kommunikáció, mert olyasmit mond, tesz a másik, ami miatt képtelenek leszünk kapcsolódni hozzá. Ennek egyik oka lehet a bizalomvesztés. Sok dolog miatt veszíthetjük el a másik iránti bizalmunkat, ilyen lehet a megcsalás, a hazugság, vagy olyan tett, amivel a másik kockára teszi a család, a párkapcsolat biztonságát, harmóniáját, esetleg sok egymásra halmozódó apró csalódás is állhat a háttérben. De lehet belőlünk származó oka is, hogy olyan tulajdonságokat vetítettünk a másikba, amelyekkel nem rendelkezik.
A stressz rontja a párkapcsolati kommunikációt
A stressz azonnal rontja a párkapcsolati kommunikációt, hiszen rögtön „fuss vagy üss” üzemmódba kerülünk. Ez még az egyébként jól működő párkapcsolatokra is igaz. Sokkal kevésbé leszünk képesek hatékonyan kommunikálni stresszhelyzetben, és paradox módon arra is, hogy ebben a nehéz helyzetben kreatív megoldást találjunk! A legfontosabb ezért, hogy akkor kezdjünk el beszélgetni egymással, ha már mindketten megnyugodtunk. Erre lehet, hogy nem elég egy nap. Tehát a – ne feküdj le haraggal – „szabály” rossz utakra is vihet. Vagyis nem feltétlenül a nap végén kell tisztázni a helyzeteket, hanem akkor, amikor már mindketten tisztábban látunk, lehiggadtunk.
A kritika rontja a párkapcsolati kommunikációt
Amikor párterápiás üléseken esik szó a kritizálásról és kiderül, hogy a kritizálás falat emel, és egyáltalán nem hatékony technika, a kritizáló fél ezt úgy éli meg, hogyha nem kritizálhat, akkor fel kell adnia önmagát, hiszen magában kell tartania a véleményét. Nem kell. Csak nem mindegy, hogyan kommunikálja a szükségletét, vágyát, igényét, nyugodt hangnemben, önmagát feltárva, a saját személyes történetébe beágyazva, vagy szemrehányásszerűen. Míg az előbbivel építheti a kapcsolatát, addig a kritikával rombolja, mert a másik fél be fogja zárni a lelkét.
Hétköznapi vétkeink
Gyakori, hogy egyszerűen elfelejtünk kommunikálni, elsodornak a napi teendők, és úgy gondoljuk, hogy ennek nem lesz súlyos következménye. Pedig ha se stressz nincs, se bizalomvesztés, és a kritika is ritkán fordul elő, akkor is eltávolodhatunk egymástól pusztán a nem kommunikálás miatt. Egy idő után egyszerűen nem fogjuk tudni, mit él át, mivel küzd, miben van benne a másik, és ilyenkor ketten kétfelé indulunk. Ilyen esetben az újraközeledés jó eszköze lehet, ha egyszerűen alkalmat adunk magunknak egy-egy jó beszélgetésre.
Az esetek többségében azonban a kommunikáció romlásának, felszínessé válásnak mélyebb okai vannak, amelyeket érdemes tisztázni. Ha már hosszan fennállnak, akkor olyan sok mindent kell kibogozni, hogy külső segítség is szükséges lehet hozzá. Keressenek bátran, a párkapcsolati kommunikáció fejleszthető!
A párkapcsolat egyik fontos sajátossága, hogy része a szexualitás is. Párterapeutaként úgy gondoljuk, hogy a jó szex összefüggésben áll a kapcsolat minőségével, hiánya vagy az ezzel kapcsolatos elégedetlenség olyan vörös lámpa, amire fontos odafigyelni.
A Válási kockázat teszt egyik utolsó kérdése ezért vonatkozott a szexuális elégedettségre.
Mostanra majdnem kétszázra növekedett a kitöltők száma, és a részletes eredményekről már korábbi blogbejegyzéseimben is beszámoltam. A szex azonban még nem került szóba.
A jelenlegi állás szerint az eredmények a következők.
Nagyon elégedett a szexuális életével: 12,4 %
Inkább elégedett: 25,4%
Közepesen elégedett: 17,5%
Kevéssé elégedett: 21,4%
Elégedetlen: 23,1%
Összesen tehát a kitöltők 37,8 százaléka vallotta magát inkább elégedettnek, és 44,5%-a inkább elégedetlennek. Ez utóbbi elég magas szám, még akkor is, ha tekintetbe vesszük, hogy a tesztet feltehetőleg azok töltötték ki, akikben kérdések merültek fel a párkapcsolati működésükkel összefüggésben. Vajon mekkora válási kockázattal kell azoknak számolniuk, akik elégedetlenek a szexuális életükkel? Mit is jelent ez pontosan? Hosszú távon mennyire lehet kiegyensúlyozott egy kapcsolat, ha valaki folyamatosan elégedetlenség gyötör?
A legtöbb kutatás szerint nem a kinézetünk, a szexuális szenvedély befolyásolja leginkább a szexuális elégedettségünket, bármennyire is meglepő lehet ez első pillantásra, hanem a személyiségjegyeink és a kommunikáció. Egy nemrégiben végzett német kutatás például a lelkiismeretességgel talált összefüggést. Vagyis minél megbízhatóbb valaki, minél inkább hajlamos utánajárni a dolgoknak, annál nagyobb valószínűséggel teszi elégedetté a párját szexuális értelemben.
Sok más kutatás pedig a kommunikáció minőségével
talált szoros összefüggést. Vagyis minél jobban kommunikálnak a párok tagjai
egymással, annál valószínűbb, hogy elégedettek lesznek a szexuális életükkel.
„Minél pozitívabban észleli valaki a párja kommunikációját, annál magasabb lesz az érzelmi és szexuális intimitás, valamint a kapcsolati elégedettség saját maga és párja esetében is – fogalmaz Lakatos Csilla a Párkapcsolati mintázatokról szóló kutatásában.
A kérdés ezek után az, kik kommunikálnak jól? Mi az,
amit ez a hideg „kommunikáció” szó rejt.
Hogy ezt megértsük, néhány szót érdemes ejteni David Olsonról, a Minnesotai Egyetem professzoráról és családterapeutájáról, aki kifejlesztett egy széles körben használt családtipológiát. Kétféle változó mentén osztotta csoportokba a családokat, ez a kettő a kohézió, és a rugalmasság volt. Kohézió alatt ez esetben a családi összetartás mértékét, az érzelmi kötődés súlyát értette, és megkülönböztetett szétesett, tagolt, összetartó és egybefonódott típusú családokat. A rugalmasságon pedig azt, hogy mennyire könnyen alkalmazkodik a család az élet változásaihoz. A családok itt merev, strukturált, rugalmas vagy kaotikus besorolást kaphattak.
Ennek alapján összesen 16 családtípust határozott meg, de alapvetően két típusra osztotta a családokat, a kiegyensúlyozottan működőkre és a kiegyensúlyozatlanul működőkre. A kiegyensúlyozottan működőek azok a családok és párok, ahol a kohézió lehetőséget ad egymás megtalálására, a közelségre, de ugyanakkor az egyéniség kiteljesítésére, az önállóságra is. Illetve olyan családok tartoznak ebbe a kategóriába, akik kellően alkalmazkodóak is, nem zárják le szorosan a határaikat, de ugyanakkor azok nem is túl átjárhatóak. Az együttélés szabályait rugalmasan alakítják. Amikor például a gyerekek kamaszodni kezdenek a családban, egész másféle szabályokra lesz szükség, mint korábban. Ha a család túl mereven ragaszkodik a korábbi szabályokhoz, nem enged nagyobb szabadságot a saját életét építő fiatalnak, akkor nem segíti őt a felnőtté válásban. De épp így káros, ha túl nagy lesz a szabadság, és semmilyen korlát nincs. ilyenkor a kamasz viselkedése könnyen változhat deviánssá. Vagyis a családnak egy dinamikusan változó rendszernek kell lennie (optimális esetben), amely a változások között is képes óvni egységét, összetartozását.
Erre a dinamikus egyensúlyra pedig akkor lesz képes, ha jól működik a kommunikáció. Ez ugyanis az az eszköz, amely segíti a család tagjait abban, hogy a vágyaikat és a szükségleteiket kifejezzék és összeegyeztessék.
A jó kommunikáció azonban nem egyszerűen azt jelenti, hogy egy pár minden este kellemesen elbeszélget a vacsoraasztalnál az időjárásról és a sportról. Valami egész mást takar, például hallgatási készséget, beszédkészséget, az önfeltárás képességét, egymás iránti tiszteletet, és figyelmet, sőt azt is, hogy elérhetőek-e érzelmileg egymás számára, ha szükség van rá.
Ha a szexualitásra vonatkoztatjuk a kommunikációt, akkor mindez azt jelenti, hogy képesnek kell lennünk arra, hogy beszéljünk a szexről. Már ez sem lehet mindig könnyű, mert gyakran családi tabukat kell ledönteni ahhoz, hogy ez megtörténhessen. Egy kutatás szerint az ötven feletti nőknek az egynegyede például soha nem beszél szexuális témákról.
A jól működő kommunikációhoz nem csak a beszéd, hanem a hallgatás képessége is szükséges. Vagyis képesnek kell lennünk arra, hogyha a másik belefog a mondanivalójába, akkor ne szóljunk kényszeresen közbe, ha azt mondja rosszul érzi magát szex közben, mert papírból vannak a falak, akkor ne azt mondjuk, hogy “de nem is hallatszik ki semmi… ” Vagyis ne akarjuk semmissé tenni az érveit, megcáfolni, vagy leértékelni a véleményének a fontosságát. Sőt arra is rá kell tanulnunk, hogy ne csak a szavait értsük, hanem a mögötte meghúzódó érzelmeket is, ez esetben a megszégyenüléstől való félelmet, és ezt valóságosnak fogadjuk el.
De önmagunkkal is jóban kell lennünk, és ismernünk kell ahhoz, hogy feltárjuk legbensőbb érzéseinket, hogy merjük ezeket megélni, elfogadni önmagunkban és aztán kimondani. Pár- és családterapeutaként ezért a kommunikáció minőségén mindig a kapcsolat minőségét is értjük, hiszen csak akkor leszünk képesek minderre, ha jelen van a bizalom érzése. A bizalom pedig akkor fog kialakulni, ha ebben sem gyerekkorunkban, sem a jelenlegi kapcsolatunkban nem éltünk át túl nagy törést, vagy sikerült a sérüléseinket megdolgozni.
,A Válási kockázat tesztben több kérdés is firtatja ezt a fajta bizalmi törést. Nem csak a megcsalás, a harmadik megjelenése járhat ilyen következményekkel, hanem a párkapcsolatban gyakran megjelenő kritikai és megvetés is, illetve az együttérző megértés hiánya. Minél több kritika és megvetés jelenik meg egy kapcsolatban, annál erőteljesebben jelentkezik majd a bizalmi válság, annál inkább fordul majd mindenki befelé és indul el a pár az elhidegülés útján. A dicséret, a szeretet kifejezésé ezzel ellentétesen hat. A kitöltők között voltak olyanok, akik kevés kritikáról és megvetésről számoltak be, illetve a konfliktusok elfogadható mértékéről. Ebből magas szexuális elégedettség következne. Csakhogy a kitöltők egy része mégis alacsony elégedettségről számolt be, mintha azt üzennék ezzel, hogy “Minden működik, csak épp a szex nem. Na és? Nincs nagy gond!”
Pedig érdemes volna elgondolkodni azon, hogy valóban jól érzékelik-e a kapcsolati valóságot, nem söpörnek-e túl sok mindent a szőnyeg alá, illetve azon is, hogy milyen kötődési mintázattal érkeztek a kapcsolatba, mennyi sérülést hurcolnak magukkal a gyerekkorukból és előző kapcsolataikból vagy épp a mostaniból.
Van, amikor összeér az újságírói munkám a párterapeutáéval. Ez történt akkor is, amikor az érzelmek felismeréséről írtam a legutóbbi Nők Lapjába. A cikkhez az a tapasztalásom adta az ihletet, hogy nagyon sokan nem tudják, hogy egy-egy élethelyzetben milyen érzéseket élnek át, sőt nem is gondolják fontosnak, hogy ezen morfondírozzanak.
Kezdő terapeutaként az volt az első megrendítő felismerésem, hogy mennyire nem nézünk befelé, és hogy az érzések világába alig akarjuk beleengedni saját magunkat. Ma is, ha elkezdem a párokat kérdezgetni, hogy ki hogyan élt át egy adott helyzetet, milyen érzésekkel, akkor minduntalan eltérnek ettől a témától és elkezdenek a gyerekekről, a számlákról, a ház felújításának munkálatairól beszélni, és nekem újra és újra meg kell erősítenem, hogy jó, jó, de én nem ezt kérdeztem, hanem azt, hogy mit éltek át, milyen érzéseik voltak egy fontos pillanatban.
Olyan nagy lesz ilyenkor a
csönd!
És színte én is érzem azt a kínt, a mélyre ásás kínját, ahogy kezdünk haladni befelé, és közben recsegnek-ropognak az eresztékek, mert le kell bontani ott belül valamit, hogy hozzáférjünk ezekhez a soha ki nem mondott dologhoz. Néha nagyon kemény odabent a föld, mert már régen nem kutakodott arrafelé senki.
De miért is ragaszkodom én ahhoz, hogy eljussunk az érzésig, és ne csak annyit tudjunk róla, hogy „rossz” volt, hanem legyen ennél valami megfoghatóbb?
Nem csak azért, mert egyénileg is fontos tudatosítani, hogy mit élünk át, mert ez minket is meghatároz. Hanem azért is, hogy a másik előtt is nyilvánvalóvá váljanak az átélt érzések, hiszen egy párterápiában ott ül a másik fél is, és végre hallhatja, és megértheti, mi zajlik a másikban. Azt hisszük, sokszor, hogy tudja, vagy legalábbis így szeretnénk hinni, közben könnyen lehet, hogy nem, vagy nem egészen úgy, ahogy mi gondoljuk. És ez bizony félreértésekhez vezet, félregondolásokhoz, elbeszélésekhez, olyan helyzetekhez, amelyeket jobb volna elkerülni.
Közhelynek tűnik, de közben nem az, hogy csak azt tudom mondani a másiknak, amiről magam is tudok. Ha nem vagyok képes legalább azt elmesélni neki, hogy figyelj, ezt ne csináld, mert nekem ez nem jó, mert nem is vagyok tudatában, hogy ez nekem nem jó, akkor lehetetlen elvárni a másiktól, hogy ehhez alkalmazkodjon!
A párkapcsolatok többségében az egyik fél jobban képes a saját érzéseinek a tudatosítására, mint a másik, és ezért az érdekeit is könnyebben érvényesíti. Elmondja, hogy mi baja van, miért érzi magát rosszul, és meg is kéri a másikat, hogy erre figyeljen. Ha valaki erre egyénileg képes, akkor valószínűleg jó az önismerete, gyakorlott a saját érzései felismerésében, és ezeket hatékonyan is tudja kommunikálni, vagyis úgy tűnik, minden rendben van vele, ezzel elboldogul. Ha valaki a saját egyéni terápiájában eljut idáig, akkor a terapeutája bátran útjára fogja bocsátani. De egy párterapeuta azt fogja mondani erre, hogy ez nagyon jó, és fontos, de csak az út feléig jutottunk.
Az érzések cseréje
Mert a sikeres párkapcsolathoz nem csak magunkra kell tudni figyelni, hanem a másikra is. Kimondunk egy mondatot, és az hatást gyakorol valahogyan a másikra. Mert a kimondott szónak a puszta, abszolút értelemben vett jelentésén túl is van egy üzenete, egy kapcsolati jelentése. Méghozzá abban a hatásában, amit kivált. Vajon mit vált ki, hogyan hat, amit mondunk?
Egy egyszerű mondat is képes olyan hatást kiváltani, ami meglepő, vagy olyasféle, amit egyáltalán nem akartunk.
Ha azt kérdezi például a hazatérő férj, hogy Mikor lesz vacsora? a felesége ezt számtalan módon értheti, úgy, hogy „Hány órakor lesz vacsora?” – ez a mondat abszolút nyelvi értelme, de lehet úgy is érteni, hogy „Miért nincs MÉG vacsora?” Vagy úgy, hogy „SOHA nem csinálod meg időre a vacsorát!!” Vajon a kérdezőnek mi volt a szándéka, milyen érzései diktálták ezt a mondatot? Dühös volt, vagy egyszerűen csak éhes? És milyen hatást váltott ki? Ha a feleség a „Hány órakor” értelemben értette a kérdést, akkor nyugodtan fog válaszolni, nem emeli fel a hangját. De ha a „miért nincs még vacsora?” értelmet tette magáévá, akkor sürgetettséget fog átélni, és azt, hogy elvárnak tőle valamit, amit ő nem tud teljesíteni, vagyis idegesen fog válaszolni, vagy visszavág, vagy magába húzódik. Sértett lesz, megbántódott, haragos, vagy elkedvetlenedik, kedélyállapot szerint.
A férj valószínűleg nem ezt a hatást akarta kiváltani, amikor feltette ezt a kérdést, és az ideges, sértett hangnem dühöt fog kiváltani belőle, hiszen ő csak annyit kérdezett, hogy mikor lesz vacsora. Gondolhatja, hogy a felesége baja, hogy ilyen rossz érzéseket élt át, ő tehet róla, hiszen neki nem állt szándékában megbántani.
Csakhogy, ha ezt a hatást magától függetlennek gondolja, soha nem fogja megérteni, mi történik közöttük.
Mert nem csak az a fontos,
hogy mi történik bennünk belül, milyen érzéseket élünk át mi magunk, hanem az
is, hogy mi történik a másikban, és ez a kettő hogyan hat egymásra. Ha erre nem
vagyunk kíváncsiak, akkor soha nem fogjuk megérteni, hogyan működünk ketten
együtt, mi az a folyamat, amiben vagyunk, amit ketten teremtettünk.
Hogy boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban éljünk, ne legyenek félreértések, és kisiklások, ahhoz az érzések folyamatos cseréjére van szükség, arra, hogy mondjam, hogy mit élek át, és tudjam azt is közben, hogy mit él át a másik, és milyen hatása van a mondataimnak őrá. Ez folyamatos, őszinte kommunikációt feltételez. Az őszinteség szót itt abban az értelmében használom, hogy azt mondom ki, amit valóban átélek, átérzek, és annak mondom ezt, akire tartozik. (nem a barátnőmnek /barátomnak/anyámnak, haveroknak, szomszédnak) Mert a másik csak akkor tud ehhez alkalmazkodni, akkor tudja ezeket figyelembe venni, ha tud róluk!!
A párok gyakran nincsenek tisztában az érzelmek cseréjének a jelentőségével. Azzal, hogyha elmarad, akkor egy idő után nem fogják érteni, hol és miben van a másik, eltávolodnak egymástól.
Van olyan párkapcsolat, ahol csak az egyik fél képes hozzájutni az érzelmeihez , és a másik nem, ilyenkor a kapcsolat megbillen, egyensúlytalan lesz, mert ha csak az egyik fél képes kimondani az emócióit, ott a másik kimondatlan érzéseire, vágyaira nem lehet reagálni sem.
A sikeres párkapcsolathoz az érzések oda vissza áramlása szükséges, hogy én magam értem, hogy mit élek át, és értem, hogy a másik mit él át, és tudatosan kommunikálok vele annak érdekében, hogy olyan hatást váltsak ki, ami a kapcsolatot építi és nem rombolja.
A feladat nem kicsi, és egy beragadt kapcsolatban hiába kezd el kíváncsiskodni az egyik, hogy megtudja, mi zajlik a másikban. Ha ez eddig nem volt szokás, akkor a másik ezt akár támadásnak, ellenőrzésnek is érezheti, nem valódi érdeklődésnek, ami épp az ellenkező hatást fogja kiváltani. Ilyenkor új működésmódokat kell kialakítani, és ehhez gyakran már nem elég a jó szándék, szakember kell, párterapeuta, aki olyan biztonságos teret hoz létre, amelyben az érzések mindkét fél számára kimondhatóvá, megérthetővé és elbírhatóvá válnak.
