A családi rendszer változása átírja a karácsonyi szokásokat
Sok családban, különösen a mozaikcsaládokban komoly logisztikai feladat megünnepelni a karácsonyt! Gyakran a generációk is egymástól elszakítva élnek, ma már a találkozásért sok esetben nem csak egy fél országnyi távolságot kell leküzdeni, hanem olykor több országnyit vagy egy egész kontinensnyit is.
A hagyományos kultúrákban a generációk egymás mellett éltek, egy házban vagy néhány utcányi távolságra egymástól. Ma ez koránt sincs így, a gyerekek a faluból a városba, a kisvárosból a fővárosba, Budapestről külföldre költöznek. A válások tovább bonyolítják a helyzetet, mert különféle családrészek már egyáltalán nem biztos, hogy együtt akarnak karácsonyozni. A gyerekek pedig ingáznak apa új barátnője, anya új férje, és a távol élő nagyszülők között.
A szenteste a családé
Mindez nem egyszerűen logisztikai probléma, hiszen olyan fontos kérdésekben kell dönteni karácsonykor, hogy ki töltse együtt a szentestét, hová kell menni 25-én, 26-án, ki élvez elsőbbséget, és ki marad két ünnep közé. A legkritikusabb, a legtöbb vitára és sértődésre okot adó időpont a szenteste. Hol legyünk szentestén, egyáltalán ki lehet itt jelen? Úgy tűnhet, hogy ez egy szervezési kérdés, de van egy sokkal mélyebb rétege, mert a szentestének jelentése van, még a nem hívő családokban is ez a nap a szereteté, a családé, a szeretteinké. Vagyis azokkal vagyunk ilyenkor együtt, akikkel vállaltan együvé tartozónak érezzük magunkat. A vállaltan fontos szó, hiszen a titkos szerető, hiába fűződhetnek hozzá akár a legmélyebb érzések is, nem tartozhat bele az együtt ünneplők sorába.
A szent család eszményi képe ott él mindannyiunkban, még akkor is, ha az a valóság, amelyben mi létezünk, gyökeresen eltér ettől. Ideális esetben egy gyerek mellett az édesanyja és az édesapja van jelen, csakhogy az élet gyakran nem követi a fejünkben élő eszményeket, és számtalan variációt hoz létre. Ilyenkor aztán a valóság és a fejünkben élő eszményképek rendesen összevesznek egymással.
Kettévágjuk-e a gyereket szenteste?
A hagyományos képhez ragaszkodunk, amikor a gyerekünket otthon tartjuk szentestén. És ez sokáig rendben is van, kivéve, ha a “gyerek” már önálló párkapcsolatban él, és ilyenkor az új párnak el kell döntenie, hogy együtt tölti-e a szentestét a saját otthonában, vagy az egyikük, esetleg a másikuk szüleihez megy. Rögtön fel is vetődik a kérdés, ha az egyikük szüleihez mennek, miért épp hozzájuk. A hagyományos képhez ragaszkodunk akkor is, amikor azt mondjuk, hogy a gyereknek otthon kell lennie a szüleivel szentestén, akkor is, ha elváltunk. Hogyan valósulhat ez meg? Kettévágjuk-e a gyereket szentestére, vagy utaztatjuk, esetleg valaki mégis lemond az együtt töltött szenteste jogáról?
A hagyományos eszményi képhez ragaszkodunk, amikor azt mondjuk, hogy az eredeti családnak kell együtt töltenie a szentestét, az édesanyának és az édesapának a közös vér szerinti gyerekekkel. Vannak családok, ahol akkor is ragaszkodnak ehhez, ha már a szülők rég nem élnek együtt, és az édesanyának és az édesapának új kapcsolata van. Szenteste tehát együtt vacsorázik az eredeti család, de az új kapcsolatok nem lehetnek jelen. Vajon ők mennyire érzik magukat fontosnak egy ilyen karácsony után? Mit érezhetnek, amikor egyedül töltik a szentestét, vagy esetleg ők is átvándorolnak egy régi szerelmükhöz ilyenkor?
A szenteste mint jel
Családterapeutaként ezért igazán izgalmas kérdés, hogy ki hol tölti ezt az ünnepi estét, olyan, mint egy teszt, amelyik megmutatja, mit gondol a család a családi eszményekről, mennyire képes a saját képére alakítani az ünnepet, mennyire fogadta el a változást, tudott-e hozzájuk alkalmazkodni.
A kirepülőfélben lévő felnőtt gyerekek esetében még sokáig lehet eldöntetlen kérdés, hogy hol is kell lenni szenteste. Ha egy pár ugyanis vállalja az együtt ünneplés összes örömét és terhét, az már az igazi egymás iránti elköteleződés jele, ha nem, ha még vissza-visszatérnek a szülői házhoz szenteste, az jelentheti az ebben való bizonytalanságot vagy akár a gyerekszerepbe való beszorulást is, esetleg egyszerűen azt, hogy ezt a kapcsolatot nem gondolják igazán komolyan. Beszédes lehet az is, hogy melyikük szüleinél KELL tölteni a szentestét, mert ha nem ott lennének, akkor kitörne a háború, és beszédes az is, melyik szülőt lehet hanyagolni, későbbre tolni. Mindez árulkodik arról, kinek mennyire sikerült felnőttként leválni a szüleiről, mennyire sikerült önálló életet kezdenie, és mennyire vágyik még a szülői támogatásra. Jelezheti az erőviszonyokat is az új pár tagjai között, aki meghatározza a szenteste programját, az uralja a családot, a döntés joga jelzi, kinek a véleménye számít, és kié nem.
Az elvált pároknál a karácsony logisztikája sokatmondó arra vonatkozóan, hogy mennyire sikerült megbékélniük a múlttal, mennyire tudták lezárni a kapcsolatukat vagy vannak még elvarratlan szálak. A karácsony körüli nagy viták épp erre utalhatnak, a harc jelzi, hogy még nem sikerült mindent elrendezni sem magukban, sem egymással. Az együtt karácsonyozás kényszere is jelenthet hasonlót, jelentheti, hogy igazából még mindig együvé tartozónak érezik magukat, jelezheti, hogy a látszatra többet adnak, mint a saját érzéseikre, hogy az eszmény valamiért nagyon fontos, és jelentheti, hogy nem sikerült megbékélni a változással.
Ünneplés rugalmasan
A karácsony a család és a szeretet ünnepe, mindannyian azt szeretnénk érezni ilyenkor, hogy a családunk elfogadó szeretetteljes légkörében ünnepelhetünk, és megélhetjük az együttlét boldogságát. A vágy azonban az együtt ünneplő teljes családról, sokszor nem megvalósítható. A legtöbben kompromisszumokra kényszerülnek, meg kell változtatniuk a kialakult szokásokat ahhoz, hogy alkalmazkodjanak az új helyzethez. Mai változékony életünkben olyan nehézségekkel is meg kell küzdenünk, amivel az előttünk járó nemzedékek nem találkozhattak. Ha nem tesszük, ha rögeszmésen ragaszkodunk a hagyományos mintákhoz, akkor valószínűleg nagyon rosszul fogjuk érezni magunkat, ha szentestén nem úgy történik minden, ahogy eszményivé szépült gyerekkorunkban, ha nincs jelen MINDENKI, vagy azért, mert felnőtt, vagy azért mert a válás, költözés, külföldi munkavállalás miatt ez nem megoldható.
Csak akkor érezhetjük magunkat karácsonykor viszonylag komfortosan, ha rugalmasan alkalmazkodunk a lehetőségekhez, ha megértjük a családban zajló változásokat, és elfogadjuk azokat. A család, mint minden más rendszer, örökösen átalakulásban van, a gyerekek felnőnek, a szüleink megöregszenek, miközben mi is folyamatosan változunk. Nem lehet (egészen) úgy ünnepelni, ahogy tavaly, de attól még ünnepelhetünk jól, lehetünk boldogok, különösen, ha nem akarjuk visszafordítani az idő kerekét, ha megbékélünk a változással és közben örülni tudunk azoknak, akikkel vállaltan és tiszta szívvel együtt lehetünk.