Párkapcsolat blog

Beküldve:

A szex mint barométer

A párkapcsolat egyik fontos sajátossága, hogy része a szexualitás is. Párterapeutaként úgy gondoljuk, hogy a jó szex összefüggésben áll a kapcsolat minőségével, hiánya vagy az ezzel kapcsolatos elégedetlenség olyan vörös lámpa, amire fontos odafigyelni.

A Válási kockázat teszt egyik utolsó kérdése ezért vonatkozott a szexuális elégedettségre.

https://online-kerdoiv.com/index/q/h/9e0136f54f4cd107c7ec8a2b1d961bcd

Mostanra majdnem kétszázra növekedett a kitöltők száma, és a részletes eredményekről már korábbi blogbejegyzéseimben is beszámoltam. A szex azonban még nem került szóba.

A jelenlegi állás szerint az eredmények a következők.

Nagyon elégedett a szexuális életével: 12,4 %

Inkább elégedett: 25,4%

Közepesen elégedett: 17,5%

Kevéssé elégedett: 21,4%

Elégedetlen: 23,1%

Összesen tehát a kitöltők 37,8 százaléka vallotta magát inkább elégedettnek, és 44,5%-a inkább elégedetlennek. Ez utóbbi elég magas szám, még akkor is, ha tekintetbe vesszük, hogy a tesztet feltehetőleg azok töltötték ki, akikben kérdések merültek fel a párkapcsolati működésükkel összefüggésben. Vajon mekkora válási kockázattal kell azoknak számolniuk, akik elégedetlenek a szexuális életükkel? Mit is jelent ez pontosan? Hosszú távon mennyire lehet kiegyensúlyozott egy kapcsolat, ha valaki folyamatosan elégedetlenség gyötör?

https://24.hu/tudomany/2018/08/03/jo-szex-szemelyiseg-szemelyisegmodell/

A legtöbb kutatás szerint nem a kinézetünk, a szexuális szenvedély befolyásolja leginkább a szexuális elégedettségünket, bármennyire is meglepő lehet ez első pillantásra, hanem a személyiségjegyeink és a kommunikáció. Egy nemrégiben végzett német kutatás például a lelkiismeretességgel talált összefüggést. Vagyis minél megbízhatóbb valaki, minél inkább hajlamos utánajárni a dolgoknak, annál nagyobb valószínűséggel teszi elégedetté a párját szexuális értelemben.

Sok más kutatás pedig a kommunikáció minőségével talált szoros összefüggést. Vagyis minél jobban kommunikálnak a párok tagjai egymással, annál valószínűbb, hogy elégedettek lesznek a szexuális életükkel.

„Minél pozitívabban észleli valaki a párja kommunikációját, annál magasabb lesz az érzelmi és szexuális intimitás, valamint a kapcsolati elégedettség saját maga és párja esetében is – fogalmaz Lakatos Csilla a Párkapcsolati mintázatokról szóló kutatásában.

http://publicatio.bibl.u-szeged.hu/20084/1/Lakatosetal_Mental_212020_1_03-OP-006_OA.pdf

A kérdés ezek után az, kik kommunikálnak jól? Mi az, amit ez a hideg „kommunikáció” szó rejt.

Hogy ezt megértsük, néhány szót érdemes ejteni David Olsonról,  a Minnesotai Egyetem professzoráról és családterapeutájáról, aki kifejlesztett egy széles körben használt családtipológiát. Kétféle változó mentén osztotta csoportokba a családokat, ez a kettő a kohézió, és a rugalmasság volt. Kohézió alatt ez esetben a családi összetartás mértékét, az érzelmi kötődés súlyát értette, és megkülönböztetett szétesett, tagolt, összetartó és egybefonódott típusú családokat. A rugalmasságon pedig azt, hogy mennyire könnyen alkalmazkodik a család az élet változásaihoz. A családok itt merev, strukturált, rugalmas vagy kaotikus besorolást kaphattak.

Ennek alapján összesen 16 családtípust határozott meg, de alapvetően két típusra osztotta a családokat, a kiegyensúlyozottan működőkre és a kiegyensúlyozatlanul működőkre. A kiegyensúlyozottan működőek azok a családok és párok, ahol a kohézió lehetőséget ad egymás megtalálására, a közelségre, de ugyanakkor az egyéniség kiteljesítésére, az önállóságra is. Illetve olyan családok tartoznak ebbe a kategóriába, akik kellően alkalmazkodóak is, nem zárják le szorosan a határaikat, de ugyanakkor azok nem is túl átjárhatóak. Az együttélés szabályait rugalmasan alakítják. Amikor például a gyerekek kamaszodni kezdenek a családban, egész másféle szabályokra lesz szükség,  mint korábban. Ha a család túl mereven ragaszkodik a korábbi szabályokhoz, nem enged nagyobb szabadságot a saját életét építő fiatalnak, akkor nem segíti őt a felnőtté válásban. De épp így káros, ha túl nagy lesz a szabadság, és semmilyen korlát nincs.  ilyenkor a kamasz viselkedése könnyen változhat deviánssá. Vagyis a családnak egy dinamikusan változó rendszernek kell lennie (optimális esetben), amely a változások között is képes óvni egységét, összetartozását.

Erre a dinamikus egyensúlyra pedig akkor lesz képes, ha jól működik a kommunikáció. Ez ugyanis az az eszköz, amely segíti a család tagjait abban, hogy a vágyaikat és a szükségleteiket kifejezzék és összeegyeztessék.

A jó kommunikáció azonban nem egyszerűen azt jelenti, hogy egy pár minden este kellemesen elbeszélget a vacsoraasztalnál az időjárásról és a sportról. Valami egész mást takar, például hallgatási készséget, beszédkészséget, az önfeltárás képességét, egymás iránti tiszteletet, és figyelmet, sőt azt is, hogy elérhetőek-e érzelmileg egymás számára, ha szükség van rá.

Ha a szexualitásra vonatkoztatjuk a kommunikációt, akkor mindez azt jelenti, hogy képesnek kell lennünk arra, hogy beszéljünk a szexről. Már ez sem lehet mindig könnyű, mert gyakran családi tabukat kell ledönteni ahhoz, hogy ez megtörténhessen. Egy kutatás szerint az ötven feletti nőknek az egynegyede például soha nem beszél szexuális témákról.

https://www.hazipatika.com/eletmod/szex/cikkek/elegedettebbek_a_szexszel_a_nok/20130123142101

A jól működő kommunikációhoz nem csak a beszéd, hanem a hallgatás képessége is szükséges. Vagyis képesnek kell lennünk arra, hogyha a másik belefog a mondanivalójába, akkor ne szóljunk kényszeresen közbe, ha azt mondja rosszul érzi magát szex közben, mert papírból vannak a falak, akkor ne azt mondjuk, hogy “de nem is hallatszik ki semmi… ” Vagyis ne akarjuk semmissé tenni az érveit, megcáfolni, vagy leértékelni a véleményének a fontosságát. Sőt arra is rá kell tanulnunk, hogy ne csak a szavait értsük, hanem a mögötte meghúzódó érzelmeket is, ez esetben a megszégyenüléstől való félelmet, és ezt valóságosnak fogadjuk el.

De önmagunkkal is jóban kell lennünk, és ismernünk kell ahhoz, hogy feltárjuk legbensőbb érzéseinket, hogy merjük ezeket megélni, elfogadni önmagunkban és aztán kimondani. Pár- és családterapeutaként ezért a kommunikáció minőségén mindig a kapcsolat minőségét is értjük, hiszen csak akkor leszünk képesek minderre, ha jelen van a bizalom érzése. A bizalom pedig akkor fog kialakulni, ha ebben sem gyerekkorunkban, sem a jelenlegi kapcsolatunkban nem éltünk át túl nagy törést, vagy sikerült a sérüléseinket megdolgozni.

,A Válási kockázat tesztben több kérdés is firtatja ezt a fajta bizalmi törést. Nem csak a megcsalás, a harmadik megjelenése járhat ilyen következményekkel, hanem a párkapcsolatban gyakran megjelenő kritikai és megvetés is, illetve az együttérző megértés hiánya. Minél több kritika és megvetés jelenik meg egy kapcsolatban, annál erőteljesebben jelentkezik majd a bizalmi válság, annál inkább fordul majd mindenki befelé és indul el a pár az elhidegülés útján. A dicséret, a szeretet kifejezésé ezzel ellentétesen hat. A kitöltők között voltak olyanok, akik kevés kritikáról és megvetésről számoltak be, illetve a konfliktusok elfogadható mértékéről. Ebből magas szexuális elégedettség következne. Csakhogy a kitöltők egy része mégis alacsony elégedettségről számolt be, mintha azt üzennék ezzel, hogy “Minden működik, csak épp a szex nem. Na és? Nincs nagy gond!”

Pedig érdemes volna elgondolkodni azon, hogy valóban jól érzékelik-e a kapcsolati valóságot, nem söpörnek-e túl sok mindent a szőnyeg alá, illetve azon is, hogy milyen kötődési mintázattal érkeztek a kapcsolatba, mennyi sérülést hurcolnak magukkal a gyerekkorukból és előző kapcsolataikból vagy épp a mostaniból.

Beküldve:

Párkapcsolati kutatás a Válási kockázat teszt alapján

2. rész: Hűség, hűtlenség, kritika és megvetés

A teszt bepillantást enged a párkapcsolat belső működésébe, olyasmikbe is, amiről viszonylag keveset beszélünk, nem tesszük ki az ablakba, és biztosan nem osztjuk meg a facebook-on.

A legtöbb kutatás a válás leggyakoribb okaként a hűtlenséget jelöli meg.  Itt lehet olvasni egy angol nyelvű összefoglalót a kutatásokban talált leggyakoribb okokról.

https://www.itsovereasy.com/insights/causes-of-divorce

A párterápiás gyakorlatban azonban a külső kapcsolatot inkább megoldási kísérletnek tekintjük egy már meglévő párkapcsolati problémára, vagyis gyakrabban tekintjük következménynek, mint oknak. (Van ez alól kivétel, amikor valaki súlyos személyiségproblémákkal küzd, ennek egyik tünete lehet a partnerek gyakori váltogatása, a kötődési képtelenség egy állandó partnerhez.)

A tesztet kitöltőknek körülbelül egyharmada számolt be arról, hogy a kapcsolatukban megjelent a harmadik vagy az egyik, vagy a másik, vagy mindkét félnél. 11 százalékos volt azok aránya, akik azt jelölték be, hogy „mindkettőnknek volt külső kapcsolata”. Mivel a tesztet azok töltik ki, akik még jelenleg is párkapcsolatban élnek, ezért feltételezhető, hogy önmagában a hűtlenség nem minden esetben vezet váláshoz. A fent olvasható válási kutatásokban a már elváltakat kérdezik a válásuk okairól. A párkapcsolatban élők estében azonban fogalmunk sincs arról, hogy a harmadik milyen arányban van jelen, a párok ezt milyen arányban dolgozzák fel, és milyen arányban nem.

Hűség és hűtlenség a párkapcsolatokban

Ha a harmadik megjelenését a párkapcsolatban következményként értelmezzük, akkor feltételezhetjük, hogy a külső kapcsolat olyan jel, ami sokat elmond arról, sikerül-e megoldást találni a párkapcsolat belső konfliktusaira vagy sem. Ha nem, akkor az egyik vagy másik fél kifelé fordulhat, mert egy új kapcsolatban sokkal könnyebb elismeréshez, szexhez, örömhöz stb. jutni, mint megoldani odahaza egy régen húzódó belső konfliktust.

A teszt kitöltőinek 63 százaléka számolt be arról, hogy egyiküknek sem volt külső kapcsolata. Ez – amennyiben feltételezzük, hogy nem szépítették a helyzetet – elég magas arány, ami arról árulkodik, hogy a hűséget valóban komoly értéknek tekintjük, és hogy ez valóban jelen van az életünkben. Akkor sem feltétlenül fordulunk kifelé, ha vannak megoldatlanságaink a párkapcsolatunkban. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy önmagában a hűség nem elegendő ahhoz, hogy egy kapcsolat optimálisan működjön.

Ehhez sok olyan képességre van szükségünk, amelyeket nem feltétlenül sajátítottunk el a gyerekkorunkban a saját családunkban. Ilyenek például a másik empatikus megértése, elfogult felértékelése, feltétel nélküli tisztelete (szándékosan nem szeretetet írtam), valamint hatékony konfliktusmegoldó képesség és erre való hajlandóság, valamint képesség a szeretetünk és a szükségleteink kifejezésére.

Nem tudom, hogy magyar sajátosság-e, de a kitöltési adatokból az látszik, hogy gondjaink vannak a szeretet kifejezésével, szavakba foglalásával. A kitöltők 44 százaléka számolt be arról, hogy a párja soha vagy csak nagyon ritkán fejezi ki szavakkal a szeretetét! Őszintén szólva nagyon rosszul esik ezt az arányt tudomásul venni, mert ez azt jelenti, hogy nagyon sokan élnek egyfajta érzelmi sivatagban, ami önmagában is felemésztheti az erőtartalékokat. A tesztben arra is rákérdeztem, hogy maguk a kitöltők milyen arányban fejezik ki a szeretetüket a párjuk iránt. Itt némiképp jobb az arány, csak 32 százalék jelölte azt, hogy ritkán vagy soha. Vagyis önmagunkat erre inkább képesnek és hajlandónak érezzük, mint a társunkat. De az elcsúszásnak az is lehet az oka, hogy egyszerűen nem vesszük észre a másik erőfeszítéseit, illetve a magunkét jelentősebbnek ítéljük. Az azonban nem fordult elő, hogy valaki azt jelölte, hogy ő gyakran kifejezi a szeretetét, míg a párja soha. Ez a két érték közel hasonló volt, ami jelzi, hogy az, amit teszünk, hatással van a másik viselkedésére, nem függetleníthető egymástól. Ez azt jelenti, hogyha mától kezdve egy kicsit többször fejeznénk ki a szeretetünket a másik iránt, az előbb utóbb pozitív változást hozna a másik viselkedésében is.

A szeretet kifejezésének gyakorisága a párkapcsolatokban

Az a kérdés egyébként, hogy hogyan vagyunk képesek az érzelmeinket megosztani egymással, a párkapcsolat egyik legfontosabb, és legnagyobb hatással bíró kérdése. A személyes tapasztalataim szerint ez nagyon nehezen megy nem csak a férfiaknak, hanem a közvélekedéssel ellentétben a nőknek is. A teszteredmények ismét felerősítették azt a kérdésemet, hogyha a pozitív érzések megosztásával is bajban vagyunk, vajon mi van vajon azokkal az érzésekkel, amelyek nem ennyire kellemesek, amikor fájdalmakról, veszteségekről vagy épp haragról kellene beszámolnunk?

A kritika

Azt  már szinte mindenki tudja, hogy a kritika az egyik leghatásosabb „eszköz” a párkapcsolat rombolására. Ha még nem, akkor ehelyütt szeretném tudatosítani! A kritika ugyanis nem egyenlő az „igazsággal”. A kritika célja nem a megoldás megtalálása, hanem a saját frusztrációnk levezetése, és a bűnbak megtalálása. Hatását tekintve azért pusztító, mert a másikból védekezést vált ki, és a védekezés után bezárkózást, és aztán eltávolodást okoz. Ott, ahol a kritika gyakran megjelenik, a pár tagjai egyre távolabb lökődnek egymástól először csak érzelmileg, és aztán lehet, hogy fizikailag is olyan messze, hogy befér közéjük egy harmadik… Ott, ahol gyakori a kritika, egyre csökken a bizalom, hiszen kinek van kedve megosztani valamit a másikkal, ha bántó kritikai megjegyzéseket kap rájuk. Ennek fényében érdekes, hogy a kitöltők egyharmada gyakorolja és kapja a kritikát gyakran vagy napi szinten, egyharmada közepes gyakorisággal, és a maradék egyharmada ritkán vagy soha.

A kritika megjelenése a párkapcsolatokban

A kritikán túl a megvetés érzésének megjelenése az, amiről biztosan tudjuk, hogy lélektanilag romboló hatású. Számomra különösen meglepő volt, hogy a kitöltők egynegyede számolt be arról, hogy van a párjában olyan tulajdonság, amit megvetendőnek talál, és egyharmaduk arról, hogy a párjuk talál őbennük valamit megvetendőnek. Itt is van elcsúszás a két adat között, ami azt jelzi, hogy a saját megjegyzéseinket sokkal kevésbé érezzük bántónak, mint amilyen hatást azok végül kiváltanak a másikból. Olyan kérdések merültek fel bennem ezzel kapcsolatban, hogy vajon miért választunk magunknak olyan társat, akinek megvetendő tulajdonságai vannak, miért maradunk vele együtt később, és hogy ez a megvetés mit is takar valójában. Mennyire ismerjük a másik valódi mozgatórugóit, és mennyire kell távol lenni egymástól, hogy ennyire hiányozzon az empátia?

Van-e olyan tulajdonsága, amit a párja megvetendőnek talál önben?

Legközelebbi részben a viták, veszekedések tárgyáról, a megoldásukról és a szexuális elégedettségről fogok írni.

Itt töltheted ki a tesztet:

https://online-kerdoiv.com/index/q/h/9e0136f54f4cd107c7ec8a2b1d961bcd

Beküldve:

Párkapcsolati kutatás a Válási kockázat teszt alapján

Miért válunk el, miért romlik meg a kapcsolatunk?

A válási kockázat tesztet eddig 81-en töltötték ki, ami nem túl magas szám, de már elég nagy ahhoz, hogy bizonyos tendenciák felfedezhetőek legyenek. A teszt elsődleges célja az volt, hogy a kitöltők maguk felmérhessék viszonylag racionális változók mentén, milyen állapotban van a kapcsolatuk, és lehetőségük legyen időben segítséget kérni. Az online kérdőív program azonban összesíti az adatokat, és ezzel lehetőséget ad arra, hogy betekintést kapjunk ezeknek a kapcsolatoknak a működésébe.

Amit ma megtehetsz

A tesztet 69%-ban nők töltötték ki, ami visszaigazolja azt az előzetes elképzelésünket, hogy a nők érdeklődnek jobban a kapcsolati kérdések iránt. Ez a tény azonban már önmagában is problémákat vet fel, hiszen a kapcsolat működéséért ketten felelősek, ketten alakítják, vagyis az volna a jó, ha mindkét fél egyformán érdeklődne a kapcsolat működése, állapota iránt. A párterápiás gyakorlatban sok kollégámmal egyetemben tapasztaljuk ugyanakkor, hogy a férfiak későn kapcsolnak. Számukra sem közömbös, hogy mi történik majd az életüknek ezen a területén, azonban jellemzően akkor figyelnek fel a problémákra, amikor a kapcsolat már nagyon rozoga állapotban van, a bizalom megingott, a kommunikáció teljes csőd, és a bőrönd már elő van készítve az előszobában. Rengeteg férfi éli át ezt a pillanatot derült égből villámcsapásként, miközben a felesége egész más szintre jutott, hiszen ő sokszor már évek óta gyötrődik a menni vagy maradni kérdésén. Ilyenkor jutnak a férfiak az összeomlás szélére, és már alig tudnak tenni valamit, hiszen a társuk többnyire már eldöntötte, hogy el fog válni.  Vagyis amit ma megtehetsz, azt nem teheted meg később.

Az eredmények szerint a kitöltők 20 százalékánál jelzett a tesz alacsony vagy kis kockázatot, 30 százalékánál közepes kockázatot. A kitöltők fele esetében volt a válási kockázat nagyon magas, ami nagyjából megfelel annak a statisztikai ténynek, hogy a házasságok közel fel végül válással végződik. A teszt eredményét azért kell mégis másképp kezelni, mint a hivatalos válási statisztikákat, mert nem csak a házastársak tölthették ki, hanem azok is, akik házasság nélkül élnek tartós párkapcsolatban. Nyilvánvalóan az ő kapcsolatuk sorsa is érint mindannyiunkat, hiszen az ő jóllétük ugyanannyira fontos, mint hivatalosan házas társaiké, és ugyanúgy nevelnek gyerekeket is, vagyis a kapcsolatuk alakulása a gyerekek jövője szempontjából sem mellékes. Az arányuk a kitöltők között meglehetősen magas, 32 százalékos.

https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/gyemekvallalasneveles.pdf

Mivel a hivatalos statisztikai adatokból nem látszik, hogy a gyermeket nevelő párok hány százaléka házas, és hány nem, ezért nem lehet összehasonlítani ezt az adatot az országos arányokkal. Már csak azért sem, mert ez az online kérdőív nem reprezentatív kutatás, tehát nem adja vissza a társdalomban tükröződő valós arányokat. Ezt az a tény is mutatja, hogy a kitöltők között felülreprezentáltak az egyetemet végzettek, arányuk 50 százalékos.

A válás esélye

Vannak olyan viszonylag könnyen megfogható jelenségek, amelyek hozzájárulnak a kapcsolat instabilitásához. Ilyenek például az alkohol vagy más drogok fogyasztása, illetve a mentális problémák, a szorongás, a depresszióra való hajlam, a pánikroham. Nagyon nehéz ugyanakkor azt megmondani, hogy az alkoholfogyasztás az oka vagy következménye a párkapcsolat megromlásának.

Ha úgy tekintünk az alkohol- és a drogproblémákra mint egyfajta megküzdési kísérletre, akkor az a kérdés merülhet fel, hogy vajon maga a probléma olyan váratlan krízisből származik-e, amely független a kapcsolat működésétől, vagy azért kezd el valaki különféle szereket használni, mert ezzel orvosolja a párkapcsolatában jelentkező megoldhatatlannak tűnő problémákat. Előfordulhat például, hogy valaki azért kezd el alkoholt fogyasztani, mert ezzel próbálja oldani a munkahelyén jelentkező extrém stresszt, ami aztán később rombolni fogja a párkapcsolatát. Vagy a kapcsolatban jelentkeznek olyan konfliktusok, amit aztán alkohollal kezd el „gyógyítani”. Akárhogyan is történik, az alkohol mindenképpen kedvezőtlen hatással lesz a párkapcsolat működésére, és hozzájárul az instabilitás növekedéséhez.

Ugyanez érvényes a mentális problémák megjelenése esetén, vagyis nem tudhatjuk egészen biztosan, hogy a depresszív hangulat az oka vagy következménye a kapcsolat megromlásának. Bármelyik is, a mentális problémák megjelenése a kapcsolatban tovább növeli a kapcsolat instabilitását és kezeletlenül mindenképpen a válás irányába sodorja a házasfeleket. Ez felveti azt a gondolatot, hogy az egyéni terápiáknak, a mentális állapot javításának óriási szerepe lehet/ne a válás megelőzésében. A mentális problémák számomra is meglepő módon nagyon gyakoriak, a kitöltőknek csupán egyharmada nem jelzett vissza semmilyen ilyen jellegű problémát, még hangulatingadozást sem. Ez azt is jelenti egyúttal, hogy a kitöltők másik kétharmada viszont napi szinten küzd valamivel. Az ábrán pontosan láthatjátok az arányokat. A kitöltők 7 százaléka jelezte például, hogy a párjuk pánikrohamokkal küzd. Ezek a mentális problémák gyakran valamilyen gyerekkorból származó sérülésből, esendőségből származnak, önmagukban is problémát jelentenek, de a mögötte meghúzódó korai sérülés hatással lesz a kötődési képességre, annak mintázatára és ezáltal a párkapcsolat működésére.

Mindenki tehát, aki a saját személyiségének fejlesztésén dolgozik, a párkapcsolatán is dolgozik, hiszen a saját személyes stabilitásának a megszerzése a párkapcsolat stabilitását is növeli. Ezért az volna a kívánatos, ha a válásmegelőzési stratégiákba a terápiás lehetőségek is beépülnének! A társadalmi közkórus nem ostorozná azokat, akik elválnak, hanem kellő időben mentőövet nyújtana!

A tesztet továbbra is ki lehet tölteni, itt:

https://online-kerdoiv.com/index/q/h/9e0136f54f4cd107c7ec8a2b1d961bcd

A teszteredményekből kimutatható párkapcsolati működésekről a második részben beszélek majd!

folyt. köv.

Beküldve:

A válási kockázat teszt értékelése

A válási kockázat tesztet azért szerkesztettem meg, hogy segítsek tudatosítani, milyen állapotban is van jelenleg a kapcsolatod. Gyakran csak homályos érzések kísértenek bennünket, és baljós sejtelmeinket többnyire igyekszünk elhessegetni. A teszt eredménye segíthet abban, hogy komolyan vedd a mostani helyzetet, és ha szükséges, akkor még időben segítséget kérj!

A tesztet akkor is érdemes kitöltened, ha nem házasságban, hanem tartós párkapcsolatban élsz. A szakítás elkerülése ebben az esetben épp olyan fontos lehet, mint a válás megelőzése.

https://online-kerdoiv.com/index/v/h/valasikockazat

Válási kockázat teszt értékelése:

0-15 pont: alacsony válási kockázat

Gratulálok! Az ön kapcsolatában jelenleg kevés olyan kockázati elem jelenik meg, amely előrevetíti a válás lehetőségét. Úgy tűnik elég szeretet, megértést tanúsítanak egymás iránt, ami megfelelő alapot biztosít ehhez. Továbbra is fejezze ki szeretetét, megértését és támogatását a társa iránt!

15-20 pont: kis kockázat

Gratulálok! Az ön kapcsolatában viszonylag kevés kockázati elem jelenik meg, amely előrevetíti a válás lehetőségét! Lehetnek azért olyan események az életében, a kettőjük történetében, amelyekről jó volna beszélni, feldolgozni, hogy kettőjük szövetsége kellőképpen megerősödjön ahhoz, hogy ez a kedvező állapot stresszhelyzetben se boruljon fel. A szeretetünk és a szükségleteink kifejezése sokszor nehézséget jelent, de ezt a képességet el lehet sajátítani, akkor is, ha nem ilyen típusú családból érkezünk.

21-30 pont: közepes kockázat

Az ön kapcsolatában már megjelennek olyan kockázati tényezők, amelyekkel foglalkozni kell ahhoz, hogy az önök közötti harmónia ne boruljon fel végleg. Lehetséges, hogy a múltban már történtek olyan események, amelyeket nem dolgoztak fel, nem értettek meg teljes egészében. Vagy a személyes történetükben vannak feldolgozatlanságok, gyerekkori lelki sérülések, amelyek a jelenben is éreztetik hatásukat. Amennyiben szeretné megtartani a kapcsolatát, érdemes párterapeuta segítségét kérni.

31-40 pont: veszélyzóna

A kapcsolatuk egyensúlya olyan szinten borult fel, amely már komolyan felveti a válás lehetőségét. A kettőjük viszonya már napi szinten is veszélyezteti a nyugalmukat és a boldogságérzetüket. Könnyen lehet, hogy túl ritkán élnek át önfeledt, boldog pillanatokat, és gyakoriak a stresszhelyzetek, amelyek komolyan elgondolkodtatják, vagy elbizonytalanítják! Vegye komolyan ezeket és kezdjen el tenni a személyiségének a fejlesztéséért illetve a kapcsolatukban jelentkező konfliktusok megoldásáért, különben a kapcsolatnak hamarosan vége szakadhat. Kérje párterapeuta segítségét!

41 pont felett: Nagyon nagy kockázat

Komoly veszélyben van a kapcsolatuk, a válás esélye nagyon magas! Valószínűleg olyan korábbi, múltból származó sérüléseket hordoz, amelyek miatt nehéz kapcsolódnia másokhoz. Ezért mindenképpen javasolt saját személyiségének a fejlesztése, és ezután párterápiás segítség is. 

Mit mutat a teszteredmény?

A válási kockázatot mérő teszt nem mondja meg, hogy el fogsz-e válni a valóságban vagy sem. Ez azért van így, mert a válás egy döntés, ami azt jelenti, hogy akkor is dönthetsz a kapcsolat mellett, ha sokféle nehézséget élsz át benne, és számtalan rizikófaktorral kell szembenézned. Ugyanakkor kiléphetsz belőle akkor is, ha kevés kockázati tényező van, ha volna esély a javítására. A döntési folyamat akár hosszan is eltarthat, sokáig ingadozhatsz a két végpont között. Az viszont bizonyos, hogy ha nem tapasztalsz kedvező változást, akkor sokkal könnyebben döntesz majd a kapcsolat befejezése mellett. A változás azonban nem történik meg magától, neked kell tenned érte! Az idő ugyanis nem old meg semmit, csak elmélyíti a sebeket.

A teszt ezért abban segít leginkább, hogy tudatosíts magadban, milyen állapotban van a kapcsolatod. Sokszor erről csak homályos érzéseink vannak, amelyek nem rendeződnek össze. A teszt abban támogat, hogy szembenézz a valóságos helyzettel, és ha szükséges, még időben megpróbálj segítséget kérni!

A kérdések

A válási kockázatot mérő tesztet olyan kutatások és statisztikai adatok alapján állítottam össze, amelyek a válás kockázati tényezőivel foglalkoznak. A kérdések egy része kemény adat, ilyen például, hogy hány éves korban kezdődött a kapcsolat. Azt gondolhatnánk, hogy ennek önmagában nem sok köze lehet a kapcsolat belső működéséhez, a válás esélyéhez. Könnyen lehet, hogy ez így van, de az is lehet, hogy mégsem. A nagy statisztikai adatok ugyanis azt mutatják, hogy a korai házasságok, párkapcsolatok nagyon bomlékonyak, sokkal inkább azok, mint azok, amelyeket érettebben kötöttünk. De a késői házasságok is nagyobb kockázati tényezőt hordoznak magukban. Ezek olyan jelentős statisztikai adatok, amelyek gyakorlatilag a tapasztalatainkon alapszanak. Elég nagy valószínűséggel bekövetkeznek, elég nagy számban. De ugyanakkor mégsem fátumszerűek, tehát önmagában az, hogy a házasság vagy a tartós párkapcsolat túl korán vagy túl későn kezdődött, nem jelenti azt, hogy ténylegesen el is fogsz válni. A kérdés sokkal inkább az, hogyan, mennyire vagy/vagytok képes/ek megértően, és támogatóan fordulni a társatok felé erős stresszhelyzetben is.  

A valós válási statisztikai adatokról ebben a jelentésben olvashattok részletesebben:

https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/valas17.pdf

A ponthatárokat úgy állítottam be, hogy ha vannak is bizonyos statisztikai kockázatok – nevezzük így – azok csak akkor jelentenek nagy veszélyt, ha a kapcsolat működésében is megjelennek egyéb rizikófaktorok. Ezt sokan kutatták már, erről én is írtam itt, ebben a bejegyzésben.

Előre jelezhető-e a válás?


A kutatási tapasztalatok és párterápiás gyakorlat szerint a legnagyobb rizikótényezőt a következő faktorok megjelenése jelenti: a kritika, a megvetés, a hűtlenség, a támogató együttérzés hiánya, a konfliktusok feloldására való képtelenség. Ezekre olykor csak egy-egy plusz pontot lehet kapni a tesztben, ami nem tűnik soknak, de a jelentősége lehet óriási.

A tesztben a kérdések a válási kockázatra vonatkoznak

Egy másik cikkben is olvashatsz a válás okairól:

https://femina.hu/kapcsolat/valas-oka-kutatas/

A tesztben szerepel például egy kérdés, ami arra vonatkozik, hogy milyen gyakoriak a veszekedések. Az egyik lehetséges válasz erre az, hogy soha. Ez első pillantásra kedvező válasznak tűnik, csakhogy nehezen tudok elképzelni olyan kapcsolatot, ahol soha nem merülnek fel vitás kérdések. Ha így van, az nagyjából azt jelenti, hogy valamelyik fél mindig alárendelődik a másiknak, nem fejezi ki a valós vágyait, érzéseit, szükségleteit, vagy nem mer konfrontálódni a másikkal. Lehet, hogy ebben a pillanatban ezt a helyzetet jól viseli, de eljöhet a nap, amikor valamiért ebből a helyzetből kitörni vágyik majd, és akkor az az egy pont, amit a „soha” válaszra kapott, hatványozott súllyal jelenik majd meg.

A tesztben megjelennek a saját magunkkal való viszonyunkra vonatkozó kérdések is az alkoholizmus, a szerhasználat, a depresszió, a szorongás megjelenése kapcsán. Ezek olyan problémák, amelyek ugyan saját magunkkal kapcsolatosak, mégis egészen biztosan hatással lesznek a kapcsolati működésünkre, méghozzá nagyon jelentős mértékben. Ezért nem csak önmagunk miatt érdemes foglalkozni ezekkel és fejleszteni saját személyiségünket, hanem a másikért is, a társunkért, az egész család egyben tartásáért. A saját jóllétünk nem csak ránk tartozik, hanem a körülöttünk élőkre is. Ha például nem foglalkozunk a saját depresszív hangulatunkkal, nem derítjük ki, hogy mi áll mögötte, akkor ez egy idő után nem csak minket érint majd, hanem az egész családunkat is, és könnyen felboríthatja a kapcsolati egyensúlyt, aminek válás is lehet a vége.

 Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy a kis dolgokat, a 15 pont feletti egy-két pontot  is érdemes komolyan venni, és dolgozni magunkon, a kapcsolatunkon, hogy valóban soha ne jöhessen el az a nap, amikor az egyik fél bejelenti, hogy válni/szakítani akar. Esetleg mi magunk tesszük meg ezt, mert egyszerre úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább.

További olvasmányok a válási kockázatról:

http://phd.lib.uni-corvinus.hu/350/2/foldhazi_erzsebet_thu.pdf

http://demografia.hu/kiadvanyokonline/index.php/demografia/article/download/522/507

Beküldve:

Bajban a kapcsolatunk

Az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy leírjam, hogyan érzékelik a nők és a férfiak a párkapcsolati válságot a folyamat kezdeti szakaszában. Egy tipikus (olykor talán közhelyesnek tűnő, kitalált) „történetet” mesélek el, először női, majd férfi hangon.

ÉVA

Bajban a kapcsolatunk - női oldal

Éva: „A kapcsolatunk kezdetén nem csak a munka volt, rendszeresen találkozgattunk a barátainkkal, ha úgy hozta a kedvünk, beültünk egy moziba, vagy hazamentünk a szüleinkhez. Ádám olykor meglepett egy kis ajándékkal, vacsit készített, én meg elkísértem az edzéseire olkyor én is edzettem a szenior úszócsapattal. Nehezen viseltem, amikor a munkája mellett tanulni is kezdett, de akkor én is beiratkoztam egy tanfolyamra és elkezdtem fotózással foglalkozni.

A szüleink segítségével vettünk egy kétszobás panellakást, és hogy ide költözhettünk, óriási megkönnyebbülést jelentett, nem kellett végre albérletet fizetni. Végre biztonságban érezhettük magunkat, és nemsokára meg is született a kisfiúnk Márk. A terhesség nagyon megviselt, mert veszélyeztetett terhes voltam, de jó érzéssel tapasztaltam, hogy Ádám nagyon helyt állt, mindenben segített, járt velem szülésfelkészítőre, megoldotta a háztartási munkákat, főzött is, én nyugodtan feküdhettem az ágyban. A szex viszont a veszélyeztetett terhesség miatt tilos volt, és azt érzékeltem, hogy egyre türelmetlen lett. De nem beszéltünk erről, én aggódtam, el voltam foglalva azzal, hogy minden rendben van-e a gyerekkel, mi lesz a szüléssel, ő meg belevetette magát a gyerekszoba készítésébe.

Apás szülés volt, ő vágta el a köldökzsinórt, és ő vehette kézbe elsőként a kisfiúnkat, én a császár után csak 24 óra múlva kaphattam a kezembe. Emiatt nagyon el voltam keseredve, sokat sírtam az első napokban, Ádám azonban láthatóan nem értette, hogy mi bajom van, mikor gyönyörű, egészséges gyerekünk született. A császár miatt lassan épültem fel, ugyan minden  nap jobban lettem, de valahogy teljesen átalakult a testem, mindenem nagy volt, elvesztettem a derekamat, a mellem golyóként feszült, nem ismertem magamra. A szoptatás viszont jól ment, Márk folyamatosan rajtam lógott, gyakran éjszaka is, sokszor felébredt különösen az első hetekben, gyakran annyira fáradt voltam, annyira ideges, amikor a megint felsírt hajnali ötkor, hogy legszívesebben világgá mentem volna.

Aztán Márk másfél éves lett, majd kettő, és egyszerre feltűnt, hogy mindent én csinálok otthon. Ádám jó, ha hazaér fürdetésre, olykor hétvégéken is konferenciákra jár. A múltkor mondtam neki, hogy segíthetne, mert nem bírom, legalább elmehetne bevásárolni, vagy olykor felválthatna, mert szeretnék edzésre járni, hogy visszakapjam az alakomat. De azt mondta, jó vagyok így, ahogy vagyok, neki nincs azzal semmi baja, ne nyavalyogjak, és ha nem bírok a háztartással, akkor vegyünk fel valakit, mert neki nincs ideje, és nem tud segíteni, ha hazajön, mert  tizenkét óra munka után neki nem hiányzik a mosogatás. Erre felvettük Marikát, aki egy háten egyszer megcsinál mindent, de ettől még rengeteg napi teendő van, Ádám nem érti, hogy olykor pisilni sem tudok elmenni a kicsi mellől. Mondtam, hogy be kellene szállnia neki is, és megint megemlítettem, hogy szeretnék elmenni edzésre, erre kiborult, hogy ő mindent megtesz értünk, mert mi vagyunk a legfontosabbak, én meg itt hisztizek. Ezek a veszekedések havonta megismétlődnek most már, és nekem egyre inkább elegem van. A játszótéren minden anyuka hasonlókról számol be, csak ők ezt természetesnek veszik, nem verik ki a balhét, csak én vagyok ilyen elcseszett, hogy panaszkodom, meg Ádámtól várom a megoldást.

Ádám nagyon rendes egyébként, ha itthon van, akkor mindig játszik a gyerekkel, Márk imádja, és nekem nagyon jó érzés, ha kettőjüket együtt látom. Szóval jó ember, biztos velem van a baj, mert hiányzik a munkám, a korábbi életem, nem vagyok elég jó anya. Ezt néha ő is megjegyzi, hogy más anyák nem ennyire hisztisek. És valóban egyre nehezen viselem, hogy itthon vagyok bezárva már két éve, és a bolt, otthon, játszótér háromszögében élek, nem találkozom a régi barátaimmal, mert még egynek sincs gyerek, és csak nagy hallgatás van a telefonban, amikor azt mondom, mennem kell, mert délutáni alvás van, le kell fektetnem a gyereket.

A legnagyobb esemény az volt mostanában, hogy bementük a gyerekkel a munkahelyemre, ahol mindenki el volt ájulva Márktól. Én meg már annak is örültem, hogy végre felvehettem magamra egy szebb ruhát, nem a szokásos farmer-póló kombót halásztam ki a szekrényből. Hazafelé az utcán  pedig találkoztam egy régi haverommal, és valami olyasmi történt, amit már régen nem éreztem. Végigmért, és azt mondta, nagyon csinos vagyok, és láttam a szemében, hogy tényleg nőnek lát, és akkor bevillant, hogy ezt Ádám már annyira régen éreztette velem, hogy nem is emlékszem, mikor. Ádámnak persze, ezt nem említettem, mert nem kell, hogy még féltékeny is legyen! De aznap megint összevesztünk, és én nagyon elgondolkodtam, kivel is élek együtt, és mikor lettem ennyire boldogtalan.

Bajban a kapcsolatunk (férfi változat: Ádám)

ÁDÁM

Bajban a kapcsolatunk - férfioldal

Ádám: „A kapcsolatunk kezdetén nem csak a munka volt, rendszeresen találkozgattunk a barátainkkal, ha úgy hozta a kedvünk, beültünk egy moziba, vagy hazamentünk a szüleinkhez. Éva olykor meglepett egy kis ajándékkal, mindig kis melba szeleteket tett az asztalomra vagy a cipőmbe, én meg meglepetésvacsikat készítettem neki, vagy elvittem egy-egy wellness hétvégére. Rosszul esett, hogy nem vagyok otthon, amikor tudtam, hogy vár rám, igyekeztem mindig hazaérni, ha nem is sikerült mindig, mert beiratkoztam egy továbbképzésre, ami később lehetővé tette, hogy vezető legyek. De ő is tanulni kezdett, fotózott, és büszke voltam rá, amikor az első albuma megjelent.

A szüleink segítségével vettünk egy kétszobás panellakást, és hogy ide költözhettünk, óriási megkönnyebbülést jelentett, úgy éreztem, hogy most már jöhet a gyerek. Nemsokára meg is született a kisfiúnk, Márk. Éva veszélyeztetett terhes volt, nem tudta vinni a háztartást, mindent megtettem, hogy pihenhessen. Már ekkor ki akartak nevezni, de elutasítottam, hogy minden erőmmel Éva mellett lehessek. Amikor Márk megszületett, végre megnyugodtam, a kisfiúnk tökéletes volt, és büszke vagyok rá, hogy én vágtam el a köldökzsinórt, és én kaptam a kezembe először a császár után. Éva is egészséges volt, de azt tudom, hogy a császárt rosszul viselte, mindig fájt valamije, hozzá se lehetett érni. Természetesen otthon maradt gyeden, az első hat hét zűrös időszaka után kezdett visszatérni az élet a rendes kerékvágásba, én meg elvállaltam a vezetői pozíciót, nőtt a felelősségem, de ezzel a fizetésem is. Jól jött ez most, mert az, amit Éva kapott, édes kevés volt, a gyedet elköltöttük egy nagybevásárlás alkalmával, nekem kellett előteremtenem mindent. A cégnél egyre nőtt rajtam a teher, a munka minden időmet elvette, Éva meg szinte összenőtt a gyerekkel, éjjel és nappal, olyan érzésem volt, hogy rám már nincs is itt szükség. Azt éreztem, hogy minden gondolatát lekötötte a gyerek, ha hazamentem, Márkot a kezembe nyomta, hogy most már hurcoljam én. És amikor segítettem neki ebben, azt gyakorlatilag észre sem vette. Holott legszívesebben világgá mentem volna olykor, mert amikor hazamegyek egy feszült nap után, és egy síró gyereket kapok a kezembe, az nagyon kimerítő.

Vannak olykor rossz gondolataim, de én még mindig ugyanúgy szeretem Évát, és egyszerűen nem értem, mi a baja, hiszen jól keresek, szép családunk van, tökéletes gyerekünk, ő meg már szinte naponta veszekszik velem. Intézem az új lakóparki házunkat, nemsokára oda költözünk, de addig is mindent megadok Évának, Marikát is felvettük, hogy ne kelljen annyit dolgoznia. Én tényleg mindent megtennék érte, mert még most, a szülés után is gyönyörű, csak nem hiszi el nekem, hiába mondom, és ünnepnapnak számít, ha közel enged magához. Ha hazaérek, akkor nekem esik, hogy ezt és ezt csináljam meg, vagy pusztán csak számon kéri, hogy miért nem vittem be a pálmát, miért nem hívtam ki a mosógépszerelőt, miért nincs még mindig kész a szegőléc, és egyébként is, ő végre edzésre szeretne járni. Én próbálom csitítani, hogy ne hisztizzen, hiszen minden rendben van, de gyakran könnyebb bent maradni a munkahelyemen, mint hazajönni.

A múltkor, amikor bement a munkahelyére, hogy bemutassa Márkot, aznap este összevesztünk. Bejelentette ugyanis, hogy szeretne visszamenni dolgozni, mert ő nagyon boldogtalan itthon a gyerekkel, én nem segítem őt, nem értem meg egyáltalán, a munkahelyén legalább sikerélménye lehetne és pénzt keresne. De szerintem csak udvaroltatni akar magának, láttam, hogy aznap mennyire kiöltözött. Szóval mondtam neki, hogy Márk még kicsi, nem kellene bölcsibe adni, inkább itthon maradhatna még!”

Olvasd el ezt is:

Előre jelezhető-e a válás?

Előre jelezhető-e a válás?

Beküldve:

Előre jelezhető-e a válás?

Bizony léteznek olyan jelek, amelyek megmutathatják, hogy a kapcsolat veszélyzónába került, és akár véget is érhet. Vannak olyan kockázati tényezők, amelyekre ha időben felfigyelnénk, elkerülhetnénk a válást. Az időben itt nagyon fontos szó, mert sok párterapeuta kollégámmal egyetemben állíthatom, gyakorta tapasztaljuk, hogy a jeleket a felek sokáig  nem akarják (tudják?) észrevenni. Utólag, amikor rákérdezünk, hogy mikor és mivel kezdődtek a gondok, olyasféléket válaszolnak, hogy már elég régóta érzik, hogy valami nem stimmel, hogy rossz gondolataik vannak, de akkor nem tisztázzák őket, nem kérdeznek rá, leginkább azért, mert nem akarnak veszekedést, nem akarják elrontani az otthoni békés hangulatot. Olykor még olyan számszerűsíthető dolgokat sem beszélnek meg, hogy miért csökkent a szexuális együttléteik száma mondjuk heti két-három alkalomról havi egyre.

Azért is lenne lényeges a kisebb-nagyobb elégedetlenségeinket tisztázni, mert a válás nem olyasmi, ami egyik pillanatról a másikra következik be, sokkal inkább egy folyamat. Kezdeti szakaszában még a lejtmenet könnyen visszafordítható, később erre egyre kisebb az esély. Ráadásul az is igaz, hogy a párkapcsolati elégedettséget a két fél egészen különféleképpen érzékelheti, nagyon gyakori, hogy míg az egyikük úgy hiszi, minden a lehető legnagyobb rendben, addig a másik már a kétségbeesésen és a kapcsolat elgyászolásán is túl van. Ilyenkor, hopp beadja a válópert, vagy bejelenti, hogy szeretője van, elköltözik,  míg a másik ezt úgy éli meg, hogy derült égből csapott le a villám.

  1. Az első kérdésem tehát az:

Mikor beszéltetek utoljára arról, ki hogyan érzi magát a kapcsolatban?

Ha régen, akkor bajban vagytok, semmilyen biztos tudásotok nem lehet arról, mi van veletek! Itt persze rögtön felmerül, hogy te beszéltél-e már erről saját magaddal? Tudod-e, hogy mondjuk egy tízes skálán mennyire érzed magad jól, be mered-e  a saját érzéseidet magadnak vallani, és meg mered-e osztani ezeket a társaddal. Ahhoz ugyanis, hogy le tudjatok ülni beszélni, először saját magaddal kell tisztában lenned.

2. A második kérdésem az:

Ha kezdeményezel egy párkapcsolatról szóló beszélgetést, vagy egy vitás kérdés miatt szükségessé váló beszélgetést, mekkora eséllyel leszel ebben sikeres?

A párkapcsolati kutatások azt mutatják, hogy ha elkerülitek ezeket a fontos megbeszéléseket, bele sem mentek, vagy elodázzátok, az komoly rizikófaktor. A visszahúzódás nyilvánvaló jele , hogy amikor valamilyen vitás kérdés kerül szóba, akkor ez akkora stresszt okoz, hogy az egyik fél egyszerűen feláll, és kimegy a szobából, a televízió, a számítógép képernyője mögé bújik, vagy el is megy otthonról. Az is előfordulhat, hogy napokig nem beszéltek egymással, mindenki csapkodja maga mögött az ajtót, mégsem derül ki, kinek mi baja volt. A vitás kérdés soha nem oldódik meg, a  konfliktust nem tisztázzátok, csak mindketten megpróbáljátok elfelejteni, mi történt.

3. Harmadik kérdésem:

Tapasztalod-e a kapcsolatodban, hogy a társad nem vesz komolyan, érvényteleníti az érzéseidet, leértékelő vagy egyenesen megvető megjegyzéseket tesz?

Amikor azt hallod, hogy a társad azt mondja neked, hogy nem lehetsz fáradt, hiszen most is segített neked, és időben hazaért, akkor valójában az érzéseidet kérdőjelezi meg, érvényteleníti, aminek nyilvánvaló célja az, hogy ne kelljen ezekkel foglalkozni. Más érzések is juthatnak ilyen sorsra, például nem lehetünk szomorúak, vagy elégedetlenek, nem élhetjük át a boldogtalanságot, hiszen “minden rendben van”. Ugyanennek a dinamikának a még rombolóbb változata, ha  az érvénytelenítés kritikával párosul . A kritika, a gyakori negatív megjegyzések minden esetben rombolják a kapcsolatot. A “nem segítesz”, a “széthagyod”, az “elsózod”,  “mindig elfelejted” kezdetű mondatok akkor sem segítenek, ha igaznak hisszük őket. A legrombolóbb azonban az, ha a kritikát megvetés is kíséri. A másik leértékelése, lenézése az egyik legfontosabb jel arra vonatkozóan, hogy a kapcsolatnak hamarosan válás lesz a vége. John Gottman neves amerikai pszichológus a rendszeresen felbukkanó kritikát, megvetést, védekezést és időhúzást a párkapcsolati apokalipszis négy lovasának nevezi. Ezek gyakori jelenléte arról árulkodik, hogy a kapcsolatnak gyakorlatilag vége van. A megvetés azonban mind a négy közül a legegyértelműbb jel, amelyet a “halál csókjaként” is emleget.

4. Kérdésem:

Mennyire látod még jó embernek a társadat?

Megfigyelted már magadat, miket mondasz a társadról barátaid körében? Hogyan beszélsz róla, tisztelettel vagy úgy, hogy szánakozzanak rajtad? Ha már régóta éltek együtt, és sok helyzetben csalódtál (amit aztán nem tisztáztatok), akkor egyre több rosszat fogsz gondolni a másikról. Elindul egy nagyon negatív spirál, amelyben minél inkább rosszat gondolsz róla, annál kevésbé tudod majd meglátni benne a jót, tehát annál rosszabbnak fogod látni. A kutatások is azt mutatják, hogy az emberek hajlamosak arra, hogy csak azokat a tényeket vegyék figyelembe, amelyek alátámasztják az előzetes elképzelésüket. Vagyis, ha csak rosszat gondolsz a másikról, és nem keresed meg benne akár tudatos erőfeszítéssel is a jót, akkor egyre negatívabban fogod látni őt, és aztán a kapcsolat jövőjét is.

5. Kérdésem: Mennyire szabadultak el az indulatok?

A negatív értékelésnek, a kritikának és a megvetésnek előbb-utóbb meglesz az eredménye. Ha folyamatosan negatívan reagáltok egymásra, ha egyre kevesebb lesz az elismerés, és egyre több a megvetés és a kritika, akkor a helyzet egyre rosszabbá válik. Hajlamosak lesztek egyre több olyan dolgot a másik fejéhez vágni, amelyek a kapcsolatotok éltető erejét fenyegetik. A másik bántásának a szándéka megnyilvánulhat szavakban, de olykor akár fizikai erőszakban is. Ilyenkor már mindazt, amit tudtok a másikról, fegyverként használjátok, ez a tudás már nem a másik megértésének az útját jelenti, nem leszel képes empatikusan együtt érezni a társaddal, például mert elhagyta őt négyévesen az anyja. Már ez is vádként fogalmazódik meg, valahogy úgy, hogy olyan szerencsétlen kretén, aki képtelen a szeretetre, persze, mert az anyja négyévesen elhagyta…  Ilyenkor már a kapcsolat legbensőségesebb szintje kerül végső veszélybe, hiszen ki az, aki megosztja a másikkal legfontosabb vagy legnehezebb élményeit, ha a másik ezt fegyverként használja majd ellene? Csakhogy ezzel az igazi közelségnek a lehetősége is elvész!

A jó hír az, hogy nem kell így történnie! Ha időben felismeritek a problémát, és segítséget kértek, akkor a kapcsolatotok nemhogy megmenthető, hanem akár sokkal jobbá is tehető. Ha bármelyik fenti  kérdésre negatív irányban válaszoltál, akkor villanjon fel az a bizonyos piros lámpa, ne söpörd tovább a szőnyeg alá a problémát! Mert az idő, talán ezt már említettem, nem old meg semmit. Csak eltakar.

További olvasmányok a témában:

Egy korábbi bejegyzésem:

Válni nehéz! Első rész: Baljós jelek

https://www.psychologytoday.com/us/blog/sliding-vs-deciding/202008/massive-new-study-predictors-relationship-satisfaction?fbclid=IwAR2Pr1g07pYYCCwpeMQtSzoXUPZfI9LyPKW0j73LpkSP17XpUdVMlKdq8s8

https://divany.hu/eletem/2018/02/23/7_dolog_ami_elorejelzi_a_valast/?fbclid=IwAR3AHGxE7PERxb4p3O7zjMZzkICW5dq3DEly4X4VsV1NW1fROjbGtku4B2M&token=9fbafef6846d0d99e1cb026624c697cc

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4012696/?fbclid=IwAR1B3j06lnVnASJmUPorojZjALDsmRAEWZglt-dNs4zxp-qZk80YcQA4xZ4

Beküldve:

Gyermek születik – család születik

Bonyodalmak a születés körül

Várandósan nagyon sokan teszik fel maguknak a kérdést, vajon milyen szülő leszek, jó anya leszek? Akarok-e olyan lenni, mint a saját édesanyám? A „várandós” apákban is mocorog ugyanez a kérdés megspékelve azzal a csöppet sem kis feladvánnyal, hogy vajon milyen apának kell lenni a mai korban. Különösen azoknak a férfiaknak lesz nehéz válaszolni erre a kérdésre, akiknek alig volt otthon gyerekkorukban az édesapjuk, mert minden idejüket lekötötte a munka. Gyanítom, hogy azok vannak kevesebben, akiknek ez megadatott, és együtt játszott, barkácsol, focizott velük az édesapjuk, akik látták őket úgy is, hogy szeretetteljesen kapcsolódnak az édesanyjukhoz. Pláne érvényes a kérdés akkor, ha a szülők elváltak, és a most apává váló férfi apja csak vasárnaponként vagy ünnepnaponként volt jelen. Ilyenkor olyasmit kell a férfiaknak kitalálniuk, kiérlelniük magukból, amit saját maguk nem tapasztalhattak meg. Nem lesz könnyű dolguk. Az apák hiánya a most anyává váló lányok számára is veszélyt jelent, hiszen nekik sem lesz mintájuk arra, mi a helye az apának a családban.

Igazi kihívás

A várandósság alatt hatványozott erővel vetődnek fel ezek a kérdések. Előtte, ha meg is fogalmazódtak már, még csak teoretikusak maradhattak. A megszülető gyermek biztos tudatában viszont egészen élessé és konkréttá válnak. A gondolatokat áthatja az az egészen újfajta felismerés, hogy mindennél nagyobb felelősségem van a gyermekem életében, amit senki más nem vállalhat át helyettem. Miközben ez megerősít saját fontosságom és pótolhatatlanságom tudatában, újfajta, szokatlan elvárásokat és terheket is jelent. Egyáltalán nem mindegy, hogy ezeket a terheket a pár meg tudja-e osztani jóleső érzésekkel kísérve egymással, vagy újabb és újabb feszültségek keletkeznek. Eleinte csak viták alakulnak ki, aztán veszekedés lesz belőlük, majd  végül hallgatás, befelé fordulás, olyan működés, amelyben mindenki végzi a saját anyai és apai teendőit, de egyre nő a távolság!

A családterapeuták elég régóta látják, hogy különösen az első gyermek születése a párkapcsolat számára mekkora kihívást jelent. Nagyon életszerű és természetes kihívás ez, mégsem biztos, hogy anélkül meg tudnánk ugrani, hogy tisztáznánk néhány kérdést. Olykor nem is kellene ehhez sok, csak meg kellene értenünk, hogy ki milyen családból érkezik, mit hoz magával, és miért azt a nevelési stílust támogatja, amit.

A demográfusok adataiból is látszik, hogy a gyermek születése körüli időszak a párkapcsolat működése szempontjából igen bizonytalan kor, sokan ekkor szakítanak. Vagyis akkor veszítik el egymást, amikor a leginkább szükségük volna támogatásra, és akkor, amikor a gyermek számára volna mindennél fontosabb az apjuk és az anyjuk szeretetteljes jelenléte.

Vagyis, épp a megszülető gyermek érdekében volna szükség a párkapcsolat megerősítésére, az erőforrások feltérképezésére, és hatékony konfliktuskezelési technikák megismerésére, elsajátítására. Mindezt akkor volna még érdemes körbejárni, amikor a pár tagjai bizalommal és nyitottan fordulnak egymás felé, amikor még nem uralta el az életüket a stressz.

A születés és a stressz

A gyermek születése ugyanis mindenképpen stresszforrás, még akkor is, ha boldog várakozással fordulnak felé. Méghozzá az egyik legerőteljesebb! Olyasmik történnek majd velünk, amik eddig még soha. És nem csak velünk, hanem a szülőtársunkkal is, aki jobban és rosszabbul is reagálhat erre a stresszhelyzetre, mint mi.

Nézzük meg, mi mindent kell átformálnunk az életünkben, amikor megszületik a gyermekünk:

Gyakorlati szinten

  • Elő kell teremtenünk a gyerekneveléshez szükséges anyagi javakat, meg kell teremtenünk az egzisztenciális feltételeket
  • Át kell alakítanunk az életünket, a napirendünket
  • Le kell mondanunk korábban megszokott tevékenységeink egy részéről, nőknek egy időre a munkájukról, hivatásukról, miközben a férfiakra vár a feladat, hogy a kieső jövedelmet pótolják
  • a gyermek életkorához, szükségletéhez kell igazítanunk minden egyes tevékenységünket, például nem tudunk olvasni, színházba, moziba menni, nem tudunk egyhuzamban nyolc órát aludni, nehezen szervezhetünk találkozót a barátainkkal, speciális körülmények között nyaralhatunk stb.
  • folyamatosan rendelkezésre kell állnunk, szabadság nélkül

Lélektanilag

  • Magunk közé kell engednünk a megszülető gyermeket, be kell fogadni őt, ráadásul úgy, hogy a társunk ne érezze kirekesztettnek magát
  • Ki kell munkálni, milyen szülők leszünk egyenként, és mi együtt
  • Át kell rendeznünk eddigi értékeinket. Ezzel kapcsolatosan meg kell változtatnia a pénz, a karrier helyét, a gyermek és egymás érdekeinek figyelembevételével a család és a párkapcsolat erősítése érdekében,
  • Közös nevelési elveket kell kidolgoznunk
  • Be kell látnunk, hogy a szexuális együttlétek nem jönnek létre maguktól, tenni kell értük   
  • A legnehezebb időszakokban is meg kell teremtenünk a párkapcsolat saját idejét!
  • Az anya és apa szerep mellett meg kell maradnunk nőknek és férfiaknak is!
  • Újra kell formálnunk a gyermek születése pillanatában a nagyszülőkké váló szüleinkkel a kapcsolatot. Meg kell óvnunk a saját családunk határait, értékeit a nagyszülői generációval szemben úgy, hogy közben megőrizzük velük a jó kapcsolatot.
  • Nekünk magunknak is felnőtté kell válnunk a szó igazi, lélektani értelmében

A gyakorlati és lélektani feladatok sokasága áll előttünk.

Jó esetben:

  • harmonikus családból érkezünk, ahol a saját szüleink példáján láttuk, hogy hogyan lehet az esetleges konfliktusokat közösen megoldani, és túljutni a nehézségeken.
  • jó anyai és apai mintákat hozunk magunkkal, amelyekkel azonosulni tudunk,
  • már felnőtté váltunk a gyermek születése előtt, és értjük a felelősségünket,
  • képesek vagyunk párkapcsolati konfliktusainkat feloldani, elrendezni,
  • átbeszéltük, hogy milyen közös értékek szerint neveljük majd  közös gyermekünket

Csakhogy elég kevesen vannak azok, akik mindenből a legjobbat kapták, és ahol valami hiány van, annak nyoma lesz a gyermek születése utáni időkben. Nagyon sok későbbi párkapcsolati konfliktus ered a gyermek születése körüli időszak megoldatlanságaiból, amelyeket akár hosszú-hosszú évekig is tolhatunk magunk előtt, anélkül, hogy értenénk, miért is vagyunk elégedetlenek, morcosak, haragosak. Gyakran ez a válás végső oka is. Ez azt jelenti, hogy a szülőpárok első gyermekük születésének időszakában tehetik a legtöbbet azért, hogy a család egyben maradjon, hogy a gyermek teljes családban nőjön fel.

Azért indítjuk el Horváth Magdolna család- és párterapeuta kolléganőmmel az Életadó párkapcsolat-erősítő szülőcsoportot,

https://www.facebook.com/events/597822101579046?ref=newsfeed

hogy elsősorban nekik segítsünk tudatosan felkészülni a szülői szerepre, úgy, hogy közben megmaradjon a harmonikus párkapcsolat is. Szeretnénk elérni, hogy a csoportban megélt élmények hatására olyan gyógyító folyamatok kezdődjenek, amelyekben ki-ki megértheti, hogy a saját gyerekkorában milyen hiányokat, nehézségeket élt át, illetve milyen pozitív mintái vannak, milyen erőforrások állnak a rendelkezésére. Nem öncélú ez a törekvésünk, azért lehet előremutató, mert csak ennek felismerésével és tudatosításával lehetséges, hogy  az ebből származó tapasztalatokat ki-ki hatékonyan építhesse be saját szülői mintáiba. Úgy hisszük, hogy mindez a párkapcsolatra is jótékonyan hat majd, mert egymás mélyebb megismerése és megértése közben a bizalom és az elköteleződés erősödik, a kapcsolat elmélyül és ellenállóbbá válik a stresszhelyzetekkel szemben.

Életadó – szülőcsoport

A szülőcsoportot ajánljuk mindazoknak a gyermeket tervező, váró vagy kisgyerekes pároknak, akik elkötelezettek egymás iránt, szeretnének tudatosan felkészülni a szülői szerepre, emellett megőrizni a harmonikus párkapcsolatukat, hogy könnyebben birkózzanak meg a bővülő család kihívásaival.
A tréning hat egymást követő vasárnap zajlik majd, az első alkalom október 31-én lesz.Tervezett témák:
1. Ismerkedés, várakozások, problémafelvetések – saját gyermekkori élmények
2. A párkapcsolat története, erősségek és elakadások
3. Mit hoztunk magunkkal? Generációs családi hatások
4. Közös értékek, közös célok
5. Mi minden változik a gyermek születésével? Apai, anyai utak, az elakadások és a félelmek feloldása, veszteségek
6. A konfliktuskezelés hatékony módjaiA tréning gazdagítja, árnyaltabbá teszi a résztvevők ön-és társismeretét, felkészít a realitásokkal való szembenézésre. Az erőforrásaikkal, és korlátaikkal számolni képes párok az új helyzeteket hatékonyabban tudják kezelni. Megtanulják érzelmeiket, elvárásaikat egymásnak kifejezni, ezáltal párkapcsolatuk erősödik, elmélyül.
Játékos, pszichodramatikus, művészetterápiás módszerekkel dolgozzuk fel a családi, párkapcsolati történeteket.A tréninget vezeti: Horváth Magdolna és Rist Lilla család- és párterapeuták
A hat alkalom díja páronként 84 000 Ft
egy főnek: 42 000 Ft
jelentkezni lehet: Rist Lilla
tel: 06 30 268 7449

Beküldve:

Az iskolai bántalmazásról

Nagyon tehetetlennek érezheti magát az a szülő, akinek a gyermeke épp most szenved az iskolai erőszak bármely formájától, különösen akkor, ha az iskolában ehhez nem kap megfelelő segítséget és támogatást. Tragédia is származhat ebből, épp úgy, ahogy abban a baktalórándházi középiskolában, ahol végül öngyilkosságot követett el egy kamasz fiú, mert diáktársai zaklatták.

Azt iskolai erőszak és bántalmazások megállításában óriási szerepe lenne az iskolának, az ott dolgozó pedagógusoknak. Mindannyian tudjuk azonban, hogy milyen erőforráshiánnyal küszködnek az oktatási intézmények, példának két adatot említek, kilencszáz tanulóra alkalmaznak egyetlen egy iskolapszichológust, és kétszáz gyerekre egy pedagógusasszisztenst. Arról a szemléletformáló munkáról nem is beszélve, ami ahhoz szükséges, hogy minden tanár minden kritikus helyzetben a lehető legcélszerűbben reagáljon. Ennek a rendszernek az átalakítása sajnos intézményi hatáskör. Azért sajnos, mert ha épp most szenved a gyermekünk az iskolai bántalmazás bármilyen formájától, akkor szülőként nagyon tehetetlennek érezhetjük magunkat.

https://24.hu/belfold/2021/09/07/vaja-eltunt-gimnazista-holtan-talaltak-meg/
https://24.hu/belfold/2021/09/07/vaja-eltunt-gimnazista-holtan-talaltak-meg/

Azt általánosságban érdemes azért megértenünk, hogy nem lesz mindenki öngyilkos, akit zaklatnak. Ez ugyanis annyira gyakori jelenség, hogy valószínűleg mindenki tudna ilyesmit mesélni a saját diákkorából. Ezzel semmiképpen sem akarom a zaklatás jelentőségét az eseménysorban semmissé tenni. De az biztos, hogy a gyermekkori erőszakos cselekedetek térnyerése, elharapódzása MINDIG a felnőttek felelőssége, a szülőké és a pedagógusoké! Soha nem a gyerekeké. Ők ugyanis  annak a rendszernek a kiszolgáltatottjai, amelyben élnek, ahhoz próbálnak alkalmazkodni, annak a szabályrendszerét teszik magukévá. Az agresszió minden egészséges gyermekben megjelenik, ennek létezik olyan szintje, amely nemhogy nem káros, hanem épp a túlélésünket szolgálja. Hogy hol van az a határ, amikor már az agresszió a másikat veszélyezteti, ennek a megítélése a felnőtt hatásköre. Kényes egyensúlyról van szó, de az biztos, hogy abban a pillanatban, ahogy a megjelenése veszélyt jelent valakire, vagy valamire, reagálni kell rá. Ez az erőszak megelőzésének első és legfontosabb szabálya, tehát nincs olyan, hogy látom, hogy két gyerek bántja egymást, és hagyom, hogy intézzék el egymás között…

De, mint már említettem, arra nincs ráhatásunk, vagy meglehetősen csekély, hogy az iskolában mi történik, csak a saját hatáskörünkben tevékenykedhetünk.

Szerencsére szülőként is vannak eszközeink, dönthetünk gyermekünk sorsáról, és dönthetünk úgy, hogy nem tartjuk olyan iskolában, ahol nem hajlandóak arra, hogy azt a szituációt, amelyben az agresszió született, megértsék és feloldják az ott dolgozó pedagógusok.

Azért nem úgy fogalmazok, hogy dönthetünk úgy, hogy nem tartjuk olyan iskolában, ahol ki van téve a gyerek az agressziónak, mert a gyerek, és a gyerekek, mint ahogy mindannyian, állandóan ki vagyunk téve az agressziónak, állandóan létrejöhetnek ilyen szituációk. Vagyis nem az a dolgunk, hogy mindenáron elkerüljük az agressziót, mert ez nem lehetséges, hanem az, hogy megértsük, miért alakul ki, és megtanuljunk rá hatékonyan reagálni.

Most persze, mondhatják, hogy az a gyerek, akit a társai megvernek például, nem nagyon reagál már sehogy. És ez igaz. Viszont az nagyon valószínű, hogy az agressziónak már jóval ezelőtt lehettek jelei, nem a verés aktusa volt az első.  Ráadásul úgy gondolkodunk az agresszióról, annak pusztán két szereplője volna, a bántalmazó, és az áldozat. Holott van még egy nagyon jelentős szereplője, és az az, aki ezt a helyzetet kívülről nézi, látja, tapasztalja. Aki ezt hagyja.

Amikor az agresszió létrejön, akkor mindhárom szereplővel foglalkoznunk kell. Szülőként ez a „foglalkozás” azt kellene, hogy jelentse, hogy figyelünk a gyermekünkre, megfigyeljük, hogy vajon bántalmazó vagy áldozat szerepbe kerül-e gyakrabban. Ha olykor bántalmazó szerepben van, olykor meg az áldozatéban, akkor még nincs nagy baj. A gyerekcsoportokban folyamatosan előfordulnak összeütközések, amelyek magával hozzák az agresszió megjelenését, nem győzöm hangsúlyozni, hogy ennek van egy nagyon természetes szintje, amit semmiképpen nem tekinthetünk kórosnak.

Az viszont igaz, hogy gyerekek ezekben a konfliktushelyzetekben lehetne megtanítanunk arra, hogyan kezeljék a konfliktusaikat. ( És abból tanulják meg, ahogy mi kezeljük! Minket lesnek, ránk figyelnek, tehát első feladatunk, hogy nekünk magunknak legyenek hatékony konfliktusmegoldó technikáink.) Akkor kell aggódnunk, és arra kell figyelnünk, ha a gyermekünk beleragad valamelyik szerepbe, és MINDIG ő az áldozat, vagy MINDIG ő az agresszor. Ez azt jelenti, hogy egy gyerek akkor is segítségre szorul, ha ő az agresszor, és akkor is, ha ő az áldozat. Az áldozatra mindenki egyértelműen együttérzéssel gondol, és ösztönösen segítünk neki, a baj az, hogy többnyire ez azt is jelenti, hogy azt gondoljuk, vele ebben a helyzetben minden rendben van, hiszen nem ő az agresszor. Az általános gondolkodás az, hogy ilyenkor a bántalmazót megbüntetjük, és ezzel meg is oldottuk a helyzetet.

Sajnos azonban ez nem elég, mert szülőként meg kell értenünk a teljes szituációt, azt, hogy mi az agresszió története,  mi előzte meg, mi váltotta ki. Épp így fel kell tárnunk, hogy miért szorul bele a gyermekünk gyakran az áldozat szerepébe, és ha ezt tapasztaljuk, akkor hatékonyan segítenünk kell neki abban, hogy ebből ki tudjon lépni.  (ahogy az agresszor a bántalmazó szerepéből) Ebben nem feltétlenül az iskolaváltás a megoldás, hanem a gyermek megerősítése, személyiségének fejlesztése.

A családi rendszer működéséből is származhat az, hogy egy gyerek gyakran az agresszor vagy az áldozat szerepébe szorul. Ilyen lehet például:

–   ha gyakran találkozik otthon erőszakkal, ha azt tapasztalja, hogy a konfliktusokat a felnőttek így oldják meg. Ha nem lát erre más példát, akkor ő is ezt a megoldást fogja választani, vagyis vagy üt, vagy tűr… Attól függően, melyik szerepet választó családtagjával azonosul!

–  A családban olyan feszültségek jelentkeznek, amelyet a gyerek tombol ki magából vagy vezet le. Sokkal gyakoribb jelenség ez, mint gondolnánk, ugyanis a gyerek a kimondatlan feszültségeket is érzi a felnőttek viselkedéséből, és ez benne robbanásig feszülő érzéseket fog kelteni, hiszen a szülei jól léte, a saját jól létével kapcsolódik össze. A szülőpár megoldhatatlan, vagy annak tűnő párkapcsolati problémáit is érzékelni fogja, de a válási nehézségeket és az e körül kibontakozó harcokat mindenképpen.

–  Testvérkonfliktus is állhat a háttérben, ami már az anya várandóssága alatt is megjelenhet

A gyermek egyéni problémái is megjelenhetnek ezekben a helyzetekben, például valamilyen tanulási nehézség, disz-es problémák, hiperaktivitás, autizmus stb. Olyan egyedi tulajdonságok is, amelyek mentén őt csúfolják, ez akár apróság is lehet, például a kövérség, vagy a szemüvegesség

Egyéb társadalmi szintű problémák is állhatnak a háttérben, például ha az anya egyedül tartja el a gyerekeit, rengeteget dolgozik, és nincs lehetősége arra, hogy elég időt, figyelmet fordítson a gyerekeire

Beteg családtag ápolása, szegénység, munkanélküliség, szegregáció, kisebbségi lét, és más egzisztenciális problémák, amelyek olyan feszültséget szülnek, amelyeket a család önmagában nem képes megoldani.

Mit tehetünk?

Legyünk tisztában gyermekünk sérülékenységével, nehézséget okozó tulajdonságaival, és segítsük őket ennek leküzdésében!

Legyünk annyira jó kapcsolatban a gyermekünkkel, hogy megossza velünk a problémáit!

Tanuljunk konfliktuskezelő technikákat

Oldjuk meg feszültséget keltő családi, párkapcsolati problémáinkat!

Kérjünk családunkra szabott segítséget annak megfelelően, hogy milyen jellegű a problémánk, egyéni, családi, vagy anyagi, egzisztenciális!

Beküldve:

Az EFT-hatás

Vissza a szerelembe!

Legutóbbi bejegyzésemben már írtam Bowbly-ról és a kötődéselméletről, amelynek legfontosabb tétele, hogy a bölcsőtől a koporsóig szükségünk van valakire, aki megért, vigaszt és támaszt nyújt nekünk, akinek az ölelésében biztonságot élhetünk át. Minél nagyobb biztonságban érezzük magunkat, annál bátrabban lépünk ki a világ színtereire, annál inkább merünk felfedező utakra indulni.

A kötődés a legfontosabb szükségletünk, olyannyira, hogy ez életben maradásunk záloga. Elég csak arra gondolni, hogy azok az újszülött csecsemők, akiknek minden fizikai szükségletét kielégítik, tehát etetik, öltöztetik, tisztába teszik őket, de nem kapnak ölelést, nem beszélnek hozzájuk, nem figyelnek rájuk, fizikailag sorvadni kezdenek, betegek lesznek, majd meghalnak. De a felnőttekre is igaz ez, az elszigeteltség, a szociális kapcsolatok hiánya épp akkora egészségügyi kockázattal jár, mint a dohányzás! Vagyis a magány betegít.

Mindennél nagyobb szükségünk van tehát kapcsolatokra, méghozzá szeretetteljes kapcsolatokra, mert bármennyire is igaz, hogy a magány betegít, az is igaz, hogy a rosszul működő kapcsolat is ezt teszi velünk. Sőt, továbbmegyek,

egy elítélő megjegyzés, egy félrefordított fej, ami megvetésről árulkodik, az is rombolja, rögtön(!), az immunrendszerünket.

Egy nagyon izgalmas kísérletet végeztek el ennek bizonyítására. Tizenöt percen keresztül vizsgálták párok kommunikációját, egymásra adott válaszreakcióikat, miközben különféle problémákat kellett megoldaniuk. A vizsgálat tárgya azonban nem az volt, hogy milyen hatékonysággal oldják meg ezeket a feladatokat, hanem az, hogyan reagál a férj a feleség jelzéseire. Annak alapján, hogy hányszor mutatkozott megvető kifejezés a férj arcán, meglepő hatékonysággal tudták megjósolni, hogy a feleség az elkövetkező négy évben milyen gyakran szenved majd valamilyen fertőző betegségben.

Kevés vizsgálat mutatja meg ekkora drámai erővel, hogy milyen elemi módon hat egymásra test és lélek, mennyire szorosan összefüggésben működik a kettő, mi több, milyen elemi módon vagyunk összekötve egymással. De vajon miért is lehet betegítő egy elítélő megjegyzés vagy fejrándítás?

Azért, mert épp olyan testi reakciók indulnak el egy kritikai megjegyzés hatására, mint veszély esetén. Stresszreakciók bontakoznak ki, emelkedik a kortizol szint, az adrenalin-szint, az agy vészhelyzeti impulzusokat küld, a vérnyomás nő, a pulzus emelkedik, a test készenléti állapotba kerül, hogy megküzdjön a felbukkanó veszéllyel. És ez nagyon hasznos, ha épp egy  oroszlánnal találkozunk, vagy menekülni kell a villámcsapások és a vihar elől a természetben. Vészhelyzetben az agyunknak az egyik legősibb rétege aktiválódik, ami sokkal gyorsabban reagál, mint ahogy tudatosan végiggondolnánk a cselekvést. Az agyunknak ez a része az amigdala, ami ösztönös reakciókat ad, azonnali választ tudatos gondolkodás nélkül. Az agykéreg, amivel tudatosan gondolkodunk, kimarad a folyamatból. Amikor párkapcsolati konfliktus alakul ki, akkor a párok valójában veszélyt élnek át, és többnyire nem tudatosan reagálnak, a limbikus-rendszer ösztönös szinten ad választ megkerülve a tudatos gondolkodást.

Minél több rossz tapasztalatunk volt korai, legfontosabb kapcsolatainkban, ez annál inkább igaz. Vagyis annál nagyobb veszélyt fogunk átélni, minél kevésbé reagáltak a szükségleteinkre kisgyerekkorunkban.

Vagyis, amikor a párunk kritizál bennünket, vagy ítélkezik felettünk, a testünk ezt vészhelyzetként értékeli, és az „üss vagy fuss” -reakció verbális szinten jelenik majd meg, azaz vagy támadásba lendülünk szavakkal és vádakkal, vagy elmenekülünk és bezárkózunk. Mondanom sem kell, hogy egyik sem fogja erősíteni a kapcsolati közelséget. Van még egy hatása ennek a készenléti állapotnak, méghozzá az, hogy az immunrendszer működése gyengül, vagyis sokkal könnyebben leszünk betegek.

Így eshet meg, hogy a párkapcsolatunk, ahonnan az erőforrásainkat, a biztonságérzetünket meríthetnénk, veszélyzónává válik. Ekkor fogod azt érezni, hogy rosszul választottál, hogy aki melletted él, az nem az igazi. Pedig nem erről van szó, hanem arról, hogy túl gyakran adtok ösztönös, vészhelyzeti  reakciókat egymásra. Lassan belecsavarodtok egy rossz spirálba, egyre inkább lehetetlenné válik a kölcsönös sérelmek sokaságában az egymásra hangolódás. Ha ezt a spirált nem sikerül megakasztani valahol, akkor egyre jobban beleragadtok majd.

Mire képes az EFT?

Az EFT-terápia lehetőséget kínál arra, hogy ebből a spirálból kiszabaduljatok, és másképp kezdjetek el reagálni a saját  érzéseitekre, szükségleteikre és a másikéira. Az EFT abból indul ki, hogy a legbelső vágyaink és késztetéseink jók, mert mindannyian azt szeretnénk, hogy szeressenek minket, és elfogadjanak bennünket. A felszínen sok mindenen veszekedhetünk, a pénzen, a munkamegosztáson, a gyerekeken, de a végső kérdés mindig az, ami a veszekedések felszíni témája mélyén rejtőzik, az, hogy ott leszel-e majd mellettem, ha bajban leszek, számíthatok-e rád, megértesz-e majd a bánatomban.

A veszekedés hevében azonban ritkán kiáltjuk vörösre vált arccal, hogy:

SZÜKSÉGEM VAN RÁD!

Ezt a mondatot nem is lehet így kimondani, legfeljebb csak sírva! De csak akkor, ha át tudunk hatolni a haragunk, a dühünk vastag falán, ha el tudunk jutni  valahová sokkal mélyebbre, ahol nem a napi történések, az épp elhangzó szavak számítanak, hanem ahhoz a lényegi valamihez, ami, mint egy folyó ott mozog, halad, kanyarog bennünk.

Gyakorta nem látjuk ezt a mélyen mozduló valamit, csak a mindent elsöprő erejét érezzük, és ebből az erőből kritizálunk, vagy teszünk szemrehányásokat, míg a másik oldalon gyakran undok visszatámadás, vagy teljes bezárkózás lesz a válasz. Vagyis egyik veszekedés sem arról szól, amiről szól, hanem valami sokkal mélyebbről, amit azonban nem mondunk ki, és nem akarunk meghallani sem. A kimondhatatlanról beszélünk, a legmélyebb, legelemibb szükségleteinkről, amikhez gyakorta magunk sem jutunk hozzá tudatosan.

Az EFT-terápia

Az EFT terápia épp ahhoz segít hozzá, hogy meglássuk azt a folyót, ami bennünk folyik, abban támogat, hogy tisztában legyünk a sodrásával, hogy tudjuk, hol vannak olyan örvényei, amelyek beszippanthatnak. Hol vannak napfényes és fövenyes szakaszai, és mitől indul el az áradás. Segít ráébredni, ráérezni arra is, milyen folyó folyik a másikban. Az EFT-terápia lassú, és ebben a csendes lelassulásban kibomlik, mi az, ami a szavaink legbensőbb motivációját adja, rájövünk, hogy mi rejlik a másik mondatai mélyén, és ez lehetőséget ad arra is, hogy másképp reagáljunk.

EFT-terápiás képzésen

Scott R. Woolley
volt az oktatónk, aki Floridából érkezett
Budapestre

A folyamat első lépésénél még csak a tudatosodás zajlik, amikor a lassításban szépen nyomon tudjuk követni kis lépéseken át, mi is történik közöttünk. És aztán, a felismerés ereje elvezet ahhoz, hogy elérkezzünk erre a másik, sokkal mélyebb érzelmi szintre. Ebben a varázslatos, érzelmi világban pedig leválik rólunk az álarc, az a sok ruha, és néha páncél, ami a szerepeinkhez kell. A lecsupaszodás szokatlan és kiszolgáltatott érzés, de ha a pár két tagjában közel egyszerre történik, nem kerülhet egyik fél sem fölénybe, és közben új tapasztalatot szerezhetünk arról, hogy ez a lecsupaszodás nem a bántást hívja meg, hanem a vigasztalást, az érintést, a gondoskodást.

Néha nagyon lassan jutunk el ide, néha viszont átrepülünk egyik pillanatról a másikra. Minden párnál másképp fog történni, de az utat nem lehet megspórolni. Gyakran érzem úgy ebben a folyamatban, hogy ásatások zajlanak, azért, hogy a mélyben végre elérjük ezt a belső folyót. De sajátos ásatás ez, mert az ásó nem nálam van, hanem a klienseimnél, akiknek  önmagukhoz kell eljutniuk, és én csak kísérhetem őket ebben. Nem is nagyon gyorsíthatom vagy lassíthatom a folyamatot. Az én jelenlétemnél sokkal fontosabb, hogy a társuk is jelen van ilyenkor, hogy közösen mennek végig ezen az úton, és miközben leveszik az álarcaikat, nem maradnak egyedül, hanem megélhetik, hogy számíthatnak egymásra.

Beküldve:

Milyen sors vár rád?

Nem annyira misztikus, mint hinnéd!

Sokszor kérdezzük, hogy mi miért történik velünk, miért alakult úgy az életünk, ahogy, miért épp ez a sors jutott nekünk. Tanácstalanságunkban és kétségbeesésünkben gyakran fordulunk a horoszkópokhoz, azt remélve, most valami más következik, valami jó. Gyakran magam is elolvasom ezeket, és nem egyszer érzem, hogy jólesik hinni bennük. De azért hasznos lenne, ha nem csak az ilyesfajta „előrejelzéseket” figyelnénk, hanem olykor-olykor rátekintenénk egy másféle táblázatra is, méghozzá a kötődési stílusok táblázatára, és megpróbálnánk ezek egyikébe besorolni magunkat. A kötődési stílusunk ugyanis az a valami, ami alapvetően befolyásolja emberi kapcsolatainkat, választásainkat és ezáltal a jövőnket. Ha tehát valaki tényleg kíváncsi arra, milyen sors vár rá, akkor érdemes ránéznie erre a táblázatra, hogy egy kicsit tesztelje önmagát. E nélkül a tudás nélkül ugyanis nem beszélhetünk valódi önismeretről. Mert (talán már ezt egyszer írtam) nem elég a belső tulajdonságainkat ismerni, tudni, hogy milyenek vagyunk mi önmagunkban, azt is jó lenne megértenünk, hogyan viszonyulunk másokhoz, például mennyire vagyunk képesek közel engedni valakit magunkhoz. Vajon direkt vágyunk erre, vagy pedig zaklatásnak éljük meg, hogy csüng rajtunk valaki? Ezeknek a kérdéseknek a megállapítására hosszabb, pszichológiai tesztek is rendelkezésre állnak, és ha rajtam múlna, legalább egyszer mindenkivel kitöltetném. Mert gyakran nem vagyunk tisztában azzal, hogyan idézzük elő újra és újra ugyanazokat a szituációkat. Kevesebbszer vádolhatnák a sorsukat, ha ismétlődő dramaturgiával találkozunk.

A  nagy csel ugyanis az, hogy miközben megélhetjük megmagyarázhatatlannak a saját sorsunkat, nem vagyunk tudatában annak, hogyan is „értük el” ezt, és hogy ez nem  másokból, és nem isteni erők kifürkészhetetlen akaratából származik, hanem belőlünk. Igaz, ez elég megterhelő gondolat, összeomlanak tőlük azok a mesék, amiket magunknak mondogatunk.

Nézzünk akkor rá egy pillanatra erre a táblázatra.

Bartholomew és Horowitz (1991) négykategóriás modellje

        Pozitív modell önmagáról
Alacsony szorongás 		Negatív modell önmagáról
Magas szorongás
  Pozitív modell a másikról + Alacsony elkerülés     Biztonságos Érzelmileg
könnyen kerülök közel másokhoz, kényelmes számomra, ha másoktól függök vagy ők
függnek tőlem, nem aggódom, hogy egyedül maradok, vagy mások nem fogadnak el engem. 		Elárasztott Mély intimitásra törekszem másokkal, de úgy látom, hogy mások vonakodnak olyan közel kerülni hozzám, mint amennyire én szeretném. Közeli kapcsolatok nélkül nem érzem jól magam, de néha aggódom amiatt, hogy mások nem értékelnek engem annyira, mint én őket.
 Negatív modell a másikról + Magas
elkerülés   		Elutasító Közeli kapcsolatok nélkül is jól érzem magam. Nagyon fontos, hogy függetlennek és önállónak érezzem magam, és jobban szeretem, ha nem függök másoktól, és mások se függnek tőlem Félelemteli Kényelmetlenül érzem
magam, ha közel kerülök másokhoz.
Szeretnék közeli kapcsolatokat, de
nehezen bízom meg másokban, vagy
nehezen függök tőlük. Aggódom, hogy
megsérülhetek, ha túl közel engedek
magamhoz másokat.
A kötődés-elméletet John Bowlby, angol pszichoanalitikus alkotta meg, és ebben azt állítja, hogy mindannyian kötődési szükséglettel születünk. A kötődés elhanyagoló, bántalmazó szülők iránt is kialakul, akkor is létrejön, ha nem etetnek, nem jól gondoznak bennünket. Az az igényünk, hogy kapcsolódjunk valakihez élethosszig fennáll, nem múlik el a gyerekkorral, vagyis a kötődés nem „gyermeki” jelenség, és egyáltalán nem az önállótlanság jele.
John Bowlby

Bowlby szerint a kötődés funkciója hármas,

  1. a közelség: aggodalomra okot adó, illetve veszélyhelyzetben
  2. biztonságos menedék: a másikra támaszkodás képessége betegség, fáradtság, tanácstalanság esetén
  3. bázis: amiből az autonómia törekvések kibontakoznak,

A kutatók a kötődés mintázatait Bowlby után tovább vizsgálták és alapvetően két típust különböztettek meg, a biztosan és a bizonytalanul kötődőeket. A bizonytalan kötődést többféle alcsoportba rendezték, a táblázatban bemutatott az egyik mód, de más felosztások is léteznek. A lényeg azonban az, hogy a bizonytalan kötődésűek szoronganak valamitől, vagy a másik elvesztésének félelme hatja át őket, vagy épp a közelségtől tartanak. Vannak, akik mindkettőtől egyszerre, nagy valószínűséggel az ő sorsukban lesz a legtöbb drámai elem.

A jó hír azonban az, hogy ezek a kapcsolódási mintáztok nem kizárólagosak, vagyis nagy valószínűséggel mindenkiben vannak olyan elemek, amelyek a személyiségükben a biztonságos kötődés felé mutatnak, míg mások a kapcsolatok iránti sóvárgás vagy az elkerülés felé. Egyedileg nagyon változó , hogy kiben melyikből lesz több és kevesebb, és természetesen nem mellékesek az arányok sem.

Biztonságos és bizonytalan kötődés

A biztonságosan kötődő emberek önértékelése jó, és hasonlóan jót feltételeznek a világról és a többi emberről is. Bátran kapcsolódnak másokhoz, nem félnek közel kerülni a párkapcsolatban, a barátságban, és képesek az elköteleződésre. Ha valaki megtetszik nekik, de az nem fogadja a közeledésüket, nem törnek össze, hamar elfogadják az elutasítást is. Nem jellemző rájuk a féltékenykedés sem, mert bíznak a másikban, és önmagukban, nem tartja őket fogságban a másik elvesztésének a félelme. A másik rossz megjegyzéseire is képesek jól reagálni, ez nem vált ki feltétlenül belőlük védekező vagy támadó attitűdöt.

A bizonytalan kötődés hátterében mindig szorongás áll, bármelyik fajtájáról is beszélünk, az a tapasztalat, hogy a másikra nem, vagy csak korlátozott mértékben számíthatunk. Mindez pedig elemi módon hat ki arra, hogyan működünk a kapcsolatainkban, leginkább a párkapcsolatunkban.

A kötődés a párkapcsolatban

Egy párkapcsolat sikeressége nagyban függ attól, hogy mennyire kötődünk biztonságosan. Ha két biztosan kötődő ember kerül össze, akkor a kilátások jók, és egy bizonytalan és biztos kötődésű ember között is viszonylag kiegyensúlyozott viszony alakulhat ki. Legalábbis addig, amíg nincs jelen különös stressz, vagy nem történik valamilyen traumatikus esemény. A stressz azonban gyakran megjelenik, azt aligha tudjuk elkerülni, és ilyenkor a korábban kialakult egyensúly megbomolhat. Elkezdődhet egy olyan negatív ciklus, amelynek van egy klasszikus forgatókönyve, a pár egyik tagja folyamatosan elégedetlenségét fejezi ki, állandóan nyomasztja ezzel a társát, mire a másik menekülőre fogja, és magára zárja az ajtót.

Párterápiákon leggyakrabban ezzel a helyzettel találkozunk, a konfliktus már elmélyült, a pár két külön úton indult el, és a kérdés az, hogy ez a két út hogyan fordulhat egybe ismét, egyáltalán esély van-e még erre. Több másféle negatív ciklus is indulhat, attól függően, hogy milyen kötődési stílusú felek kerülnek össze, de a vége mindegyiknek az érzelmi eltávolodás lesz. Nagyon egyszerű megjegyzésekből is szélsőséges erejű veszekedések vagy épp napokig tartó nemszólokhozzádok lehetnek.

Nézzük például az alábbi párbeszédet:

Szorongó/Elárasztott: – Már megint nem értél haza időben vacsorára. Pedig a lelkem is kiteszem érted!

Elkerülő/Elutasító: – Nem értelek, mi bajod van. Nem tudtam hamarabb jönni. Neked semmi sem jó, amit csinálok!

Az elárasztott valójában kapcsolódni szeretne, de a mondatot, hogy ne adja ki magát, vádként formálja meg. Erre az elkerülő/elutasító néhány diplomatikus mondat után nagy eséllyel bele sem megy majd egy komolyabb vitába, magára zárja az ajtót, ami tovább fokozza a szorongó szorongását, aki még kétségbesettebb lesz, még inkább vagdalkozni kezd, mire az elkerülő még inkább bezárkózik…

Ha két elárasztott találkozik, akkor a viták nehezen csitulnak el, támadást visszatámadás követ majd, és ennek nagyon nehezen lehet véget vetni.

Ha a kötődés elméletéből indulunk ki, abból, hogy a kötődési stílusunk alapvető vonásai gyermekkorunkban alakulnak ki, akkor felmerül a kérdés, mit is tud tenni a párterapeuta? Hogyan lehet kimozdítani egy párt egy ilyen a negatív körből?

A megoldás az EFT ( az Érzelmekre Fókuszál Párterápia) lehet, amely nagyon alaposan kidolgozott lépésekben halad a kívánt változás felé. Az EFT-ről majd legközelebb beszélek, elöljáróban azonban azt mondanám el róla, hogy olyan módszer, amely hisz az emberben, a klienseire nem “betegként” vagy sérültként gondol, hanem változásra kész emberként, olyasvalakiként, aki képes gyógyulni, és javulni. Nem a személyiség sérüléseire koncentrál, és nem diagnosztizál. Eredendően jónak látja az embert, úgy hiszi, hogy legmélyebb, eredendő szükségleteinkben nagyon egyformák vagyunk, akár férfinak, akár nőnek születtünk, és mindannyiunknak a bölcsőtől a koporsóig szükségünk van védelemre, és támaszra, olyan szeretetteli, megértő kapcsolatra, amely megadja nekünk a biztonság érzését. A párkapcsolat, ha benne maradunk, és kettőnk boldogságán dolgozunk, ezt a mindennél nagyobb lehetőséget kínálja nekünk.