Miért szeretem a családterápiát, miért gondolom, hogy érdemes a család- illetve párterápiát választani?
Egy mondatban összesűrítve, azért, mert a rendszer több tagját bombázza egyszerre, a család működésmódja alakítható át vele.
Miért fontos ez? Gyakran gondolunk úgy magunkra, mint teljesen független individuumokra, akik képesek önálló döntéseket hozni. Ez igaz is, meg nem is, mert valóban bírhatunk „önálló” véleménnyel, nézhetünk az életünkre, a döntéseinkre külső szemlélőként, de ahhoz, hogy valóban önálló véleményünk legyen, óriási erőfeszítést kell tennünk. Azért van ez így, mert családi kölcsönhatások hálózatában létezünk, minden egyes megnyilvánulásunk, reakciónak felfogható egy másik családtagunkra adott válaszként is. A született temperamentumunkon, energiaszintünkön, intelligencia-szintünkön, az extrovertált-introvertált beállítottságunkon túl, minden egyes megnyilvánulásunk a neveltetésünk függvényében alakul. Azaz a családi rendszerben jön létre az egyéniségünk. Ez határozza meg a szorongás-szintünket, a kötődési stílusunkat, a családi, a politikai narratíváinkat, a tanulásra való hajlandóságunkat, a szexualitáshoz, a sikerhez való viszonyunkat, a megküzdési mintáinkat, hogy utoljára a sok-sok részterületből még valami nagyon fontosat emeljek ki. Ha pedig komolyan vesszük, mélységében megértjük, hogy valóban a családi rendszer bonyolult hálózatában létezünk, akkor másképp fogunk reagálni egy-egy családtagunk problémájára is. Nem elszigetelt jelenségnek tekintjük, hanem olyasminek, ami a rendszer működéséből fakad.
Ezért van az, hogy a családterápiában
nem alkoholistáról beszélünk, hanem alkoholista családi rendszerről,
nem drogosról beszélünk, hanem drogos családi rendszerről
nem anorexiásról beszélünk, hanem anorexiás családi rendszerről
A család működése „termeli ki” ugyanis az alkoholistát, a drogost, az anorexiás tagot vagy a gyerekek más deviáns viselkedését, sőt a családtagok pszichoszomatikus tüneteit. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy mindezért SOHA nem egyetlen családtag a felelős, hanem a rendszer minden egyes szereplője, SOHA nem az egyes emberrel van a gond, hanem magával a MŰKÖDÉSmóddal.
Ugyanakkor, és ez a családterápia egyik alaptézise, hogyha a rendszer egyetlen eleme megváltozik, akkor az egész rendszer működése is törvényszerűen meg fog változni. Ezért érdemes mindig egyéni terápiában is gondolkodni.
Miért hatékonyabb mégis (sok esetben) a család- és a párterápia?
Azért, mert egyedül változni nagyon nehéz. Azért nehéz, mert az egész rendszer nyomásával, sok esetben az ellenállásával kell egyéni szinten megküzdeni. Ha például egy családban a nő túlterhelt a házimunkával, a gyerekneveléssel, óriási ellenállással találhatja szemben magát, ha hirtelen ezeket a problémákat nem maga oldja meg, hanem megpróbál valami másikféle utat. Vagy ha egy férfi soha nem hallatta a hangját, de most megerősödött önmagában, és hirtelen, felborítva a régi egyensúlyt, elkezdi vállalni a véleményét. Ha a rendszer merev, akkor szét is feszítheti azt egészen, vagyis az egyén változása a rendszer széthullásához – akár váláshoz, szakításhoz is vezethet. Pár- illetve családterápiában lehetőség van viszont arra, hogy ezek a változások egyszerre, kis lépéseken keresztül történjenek meg. Ahogy az eddig alárendelődő fél meri egyre inkább felvállalni önmagát, a véleményét, úgy képes figyelembe venni a másik a tőle eltérő álláspontot. Ilyenkor a meginduló változás egymást erősítheti, mert rögtön érzékelni fogják mind a ketten a változás hasznát, az elmélyülő, egyre bensőségesebbé váló kapcsolatot.
Annak pedig, aki a tüneteivel tükrözi a családi rendszer működését, kifejezetten heroikus küzdelmet kell folytatnia, ha egyedül akar megküzdeni a saját gondjaival (alkoholizmusával, függőségeivel, pszichoszomatikus betegségeivel, vagy valamilyen deviáns viselkedésével). Különösen így van ez, ha gyerekként vagy kamaszként viszi a rendszer tüneteit. Nem véletlen, hogy azok a csoportok, terápiás megoldások, rehabilitációs központok, ahol alkoholistákkal, vagy épp drogosokkal foglalkoznak, olyan kis hatékonysággal működnek. Ha el is indul az egyéni szintű változás, ez abban a pillanatban visszafordulhat, ahogy a kliens visszatér a saját családjába. Visszazuhan ugyanis ugyanabba a rendszerbe, ahonnan elindult, és ha a rendszer működése nem változik, óriási lesz az esély arra, hogy ugyanazokhoz a rossz mintákhoz tér vissza, mint amit kezdetben gyakorolt. A rendszer maga kényszeríti erre.
Mi lehet a hatékony megoldás?
Talán elfogult vagyok, de hiszem, hogy ez a családterápia vagy a párterápia, attól függően, hogy a gyerekek hajlandóak-e részt venni a rendszer működésének az átalakításában. (kamaszok sokszor ellenállnak) A párterápia azért lehet megoldás a gyerekek részvétele nélkül is, mert a rendszert nem a gyerekek működtetik és határozzák meg, hanem az abban együttműködő felnőttek, a szülőpár. Vagy azok a felnőttek, és ezt ma fontos hangsúlyozni, akik a gyerekek nevelésében részt vesznek. Legyenek ők bármilyen neműek és státuszúak. Ha ők elkezdenek dolgozni a kapcsolatukon, a gyereknevelési módszereiken, a rendszer változni fog, és a gyerekek, a kamaszok megszabadulhatnak a családi rendszer tüneteitől.
vagyis és összességében:
I LOVE családterápia!
#Ilovefamilytherapy#