Lelki örökségünk

Mit cipelünk a vállunkon?

Kevésszer gondolunk bele, hogy valójában a sorsunk, az életutunk, a választásaink, az értékeink, a hozzáállásunk, a kapcsolataink minősége, nem csak egyéni döntéseinken múlik, hanem része annak a nagy örökségcsomagnak, amelyet az előttünk járó generációktól kaptunk. Ez a csomag hatalmas, és mély, de a legkülönösebb, hogy olykor úgy öröklődik generációról generációra, hogy nem is vagyunk ennek tudatában.

A kutatók a Holokauszt-túlélők gyerekeinek viselkedésére figyeltek fel először. Ők ugyanis épp úgy a traumatizáltság jeleit mutatták, mintha maguk is átélték volna ez előttük járó nemzedék élményeit. Depresszió, szorongás, alacsony önértékelés, öngyilkossági gondolatok,  agresszió, pszichoszomatikus tünetek jelentek meg körükben. Ezek a generációkon átívelő hatások más nehéz élmények kapcsán is megfigyelhetőek voltak, ilyenek voltak a természeti katasztrófák, a tömegmészárlások, és háborúk, amelyek nem csak az azt közvetlenül átélő generációt sújtották, hanem az utódnemzedéket is. A szexuális erőszakot elszenvedők családjában is tapasztalták a jelenséget, az áldozatok gyermekei is olyan jellegzetes tüneteket mutattak, mintha maguk is átélték volna azt, amit anyáik. Vajon hogyan lehetséges ez? Sokféle tudományterület próbált válaszolni a kérdésre, és a biológusok ekkor alkották meg az epigenetika fogalmát, amely genetikán felülit jelent, és minden olyan hatást magában foglal, amely nem jár együtt a DNS alapszerkezetének változásával. Sokféle biológiai mechanizmusa lehet ennek, amelynek végeredményeképpen egyes génszakaszok az utódgenerációban felerősödhetnek, vagy elcsendesedhetnek, attól függően, hogy a szülői nemzedéket milyen hatások érték. Hogy a jelenségnek nem csak pszichés, hanem konkrét fiziológiai összetevői is vannak, állatkísérletekkel bizonyították. Vemhes patkányokat például fehérjeszegény táplálékkal etettek, ennek hatására az utódok kisebb súlyúak, csökkent agysejt-számúak lettek, mint a normál diétán nevelt anyák kölykei. Ez a hatás fennmaradt a rákövetkező generációnál is, egészen tizenkét generáción át kimutathatónak találták az utódgenerációk csökkent születési súlyán.

De vajon mit jelent ez? Hogy nem csak a fizikai tulajdonságainkat, hanem az élményeinket is átörökíthetjük az utódainkra? Ha valami borzalmat élünk át, akkor ezt keresztként viszik tovább a gyerekeink a vállukon? Egyáltalán le lehet tenni valamikor ezt a keresztet?

Különös egybeesések

– Amikor eljönnek hozzánk a családok, és elkezdjük vizsgálni az előző generációk sorsát és életét, gyakran egészen misztikusnak tetsző egybeeséseket tapasztalunk – mondja Horváth Magdolna család- és párterapeuta. –  Például megérkezik hozzánk egy házaspár, van egy ötéves gyerekük, és az a problémájuk, hogy az utóbbi időben olyan szintű konfliktusaik lettek, hogy felvetődött a válás gondolata. Ahogy mélyebbre ásunk a család történetében, kiderül, hogy az anya is épp ötéves volt, amikor elváltak a szülei. Vajon véletlen ez? Álláspontom szerint egyáltalán nem az, sokkal inkább arról van szó, hogy a gyerek életkora aktivál egy életeseményt, a korábban átélt kérdések, dilemmák újra megjelennek, és tudattalanul munkálkodni kezdenek. A párok között gyakran találunk olyan konfliktusokat is, amelyeket nem lehet megérteni úgy, ha csak a jelenből tekintünk rájuk, és nem tudjuk, hogy a felek mit éltek át gyerekkorukban. Volt például egy asszony, aki állandóan bántotta a férjét, teljesen érthetetlennek, és igazolhatatlannak tűnt ez a folytonos kritizálás egészen addig, amíg el nem kezdtünk kutatni a régi emlékek között. A nő egy olyan családba született bele, ahol az anyja családját lenézte az édesapja egész famíliája, és ahol a férfiak lebecsülték a nőket. Amikor ez az asszony azt hallotta a férjétől, hogy ugorj le a boltba, akkor úgy érezte, hogy cselédnek tekintik, pedig ez csak egy tárgyszerű kérés volt. Az asszony felcsattanása valójában nem a férjének szólt, sokkal inkább a múltnak, az édesanyának szolgáltatott vele igazságot, hozzá kötötte egyfajta láthatatlan lojalitás. A férje cselekedeteiben mindig az apja családjának rossz szándékát vélte felfedezni. Maga is megdöbbent, amikor ez kiderült, és épp ezzel az új tudással volt képes leválasztani a múltat a jelenről és a társát valóban meglátni. De gyerekekkel is előfordul, hogy épp arra az útra tévednek, amelyet rossz példaként állítanak eléjük. Ha egy elvált anya szidja a fia előtt a gyerek édesapját, és azt hangoztatja például, hogy az semmirekellő gazember, iszákos csavargó, akkor könnyen lehet, hogy ez a fiú előbb-utóbb az apja életét kezdi majd élni, mert csak így tud azonosulni vele és a férfiszereppel. Előfordulhat, hogyha megnősül, akkor az anyjához hasonló nőt vesz majd feleségül, akitől majd szinte törvényszerűen elválik, és a családi mintázat így öröklődhet sorszerűen generációról generációra.

A forgatókönyv marad?

A példában szereplő anya nyilván nem akarta, hogy a fiából csavargó iszákos gazember legyen. Miért lett az mégis, hiszen egyáltalán nem ez volt a cél?! Sok ehhez hasonló történet azt a gondolatot veti fel, mintha mi emberek is kapnánk egy programot, akár egy számítógép, ami lefut bennünk anélkül, hogy azt befolyásolhatnánk, akár akarjuk, akár nem. A szereplők változnak, a díszlet is hozzá, a forgatókönyv viszont megmarad. Előzetesen annyit elárulhatok, hogy a kiszabadulás a „mátrixból” elvileg lehetséges, de ehhez fontos megérteni, hogyan adjuk át azt is, amit nem akarunk!

– Mészáros Márta nemrég bemutatott filmjében, az Aurora Boreálisban láthattuk ennek a művészileg megformált módját – emlékeztet Horváth Magdolna – A filmben nagyon érzékletesen mutatták be az alkotók, hogy miután megtörténik a borzalom, és a lányt a szovjet katonák megerőszakolják, erre egy újabb borzalom épül, méghozzá az, hogy beszélni sem lehet erről, hiszen a szovjet katonák dicsőséges képét nem szabad megtörni. A titok ott lebeg kimondatlanul, és az így felnövő gyerekek ennek a titoknak a feszültségét érzik. Mivel nincsenek információik a traumatikus eseményről, de hallják esetleg a szüleiket felébredni egy rémálomból, ezért a fantáziájuk kezd el működni, és ezek traumaközeli fantáziák lesznek! A holokauszt túlélők között is megfigyelhető, hogy a történetük elmondhatatlanná válik, évekig, évtizedekig tartogatják magukban úgy, hogy senkivel nem beszélnek róla. Nagyon sok család a különféle nehézségek, katasztrófák, traumák és megpróbáltatásokból olyan szabályok, családi normák révén szabadul ki, amelyeket a rákövetkező generációknak is el kell sajátítaniuk, hiszen azok egyszer már beváltak. Gyakran ezek olyannyira szigorúak, hogy élhetetlenné teszik az életet. Ezért szoktam kérni a családokat, hogy gyűjtsék össze a családi mondásokat is, amelyek gyakorlatilag sorsszerűen meghatározzák a következő generációk életét. Ezek között vannak nagyon destruktívak, a lányoknak mondogatott, „hagyd magad, hamarabb szabadulsz”, például, vagy az a mondás, hogy „meglesz még ennek a böjtje”, ami előre vetíti, hogy nem szabad átélni a jót, mert mindenért végül megbűnhődünk. A legnagyobb veszélyben azok a családok vannak, ahol a trauma titok, vagy olyasmi, ami szégyenteljes, és ezért megbeszélhetetlen. Ilyenkor feldolgozatlan is marad, és az előző generáció tudattalanul hagyja rá a következőre. Gyakori, hogy ezek alól a szigorú szabályok, normák alól csak betegséggel lehet kiszabadulni, mert csak akkor nem kötelező betartani őket. Amikor a családterápiás üléseken elkezdünk a családfával foglalkozni, feltárjuk a generációkon átívelő ismétlődő mintázatokat, és a rosszul működőeket igyekszünk blokkolni. Ennek a tudatosításnak, feldolgozásnak óriási jelentősége van, mert ha egy trauma nincs feldolgozva, nagy eséllyel megismétlődik. Amíg ugyanis nem beszélünk ezekről, addig tudattalanul hatnak, és tudattalanul befolyásolják a választásainkat, a cselekedeteinket. Csak úgy van esélyünk rá, hogy ezeket a folyamatokat kontrolláljuk, ha elindul a tudatosítás és a feldolgozás folyamata. Szerencsére nem csak a rossz mintákat örököljük, hanem a jókat is. Még egyetlen olyan családdal sem találkoztam, ahol nem lett volna valami, ami értékes, ami erőt adó. Igen fontos ezeket is megkeresni, felismerni, mert csak ezekre támaszkodva lehet erőnk a rosszul működők felülírásához.

Egy hozzászólás “Lelki örökségünk” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: 2investigation

Vélemény, hozzászólás?