Az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy leírjam, hogyan érzékelik a nők és a férfiak a párkapcsolati válságot a folyamat kezdeti szakaszában. Egy tipikus (olykor talán közhelyesnek tűnő, kitalált) „történetet” mesélek el, először női, majd férfi hangon.
ÉVA
Éva: „A kapcsolatunk kezdetén nem csak a munka volt, rendszeresen találkozgattunk a barátainkkal, ha úgy hozta a kedvünk, beültünk egy moziba, vagy hazamentünk a szüleinkhez. Ádám olykor meglepett egy kis ajándékkal, vacsit készített, én meg elkísértem az edzéseire olkyor én is edzettem a szenior úszócsapattal. Nehezen viseltem, amikor a munkája mellett tanulni is kezdett, de akkor én is beiratkoztam egy tanfolyamra és elkezdtem fotózással foglalkozni.
A szüleink segítségével vettünk egy kétszobás panellakást, és hogy ide költözhettünk, óriási megkönnyebbülést jelentett, nem kellett végre albérletet fizetni. Végre biztonságban érezhettük magunkat, és nemsokára meg is született a kisfiúnk Márk. A terhesség nagyon megviselt, mert veszélyeztetett terhes voltam, de jó érzéssel tapasztaltam, hogy Ádám nagyon helyt állt, mindenben segített, járt velem szülésfelkészítőre, megoldotta a háztartási munkákat, főzött is, én nyugodtan feküdhettem az ágyban. A szex viszont a veszélyeztetett terhesség miatt tilos volt, és azt érzékeltem, hogy egyre türelmetlen lett. De nem beszéltünk erről, én aggódtam, el voltam foglalva azzal, hogy minden rendben van-e a gyerekkel, mi lesz a szüléssel, ő meg belevetette magát a gyerekszoba készítésébe.
Apás szülés volt, ő vágta el a köldökzsinórt, és ő vehette kézbe elsőként a kisfiúnkat, én a császár után csak 24 óra múlva kaphattam a kezembe. Emiatt nagyon el voltam keseredve, sokat sírtam az első napokban, Ádám azonban láthatóan nem értette, hogy mi bajom van, mikor gyönyörű, egészséges gyerekünk született. A császár miatt lassan épültem fel, ugyan minden nap jobban lettem, de valahogy teljesen átalakult a testem, mindenem nagy volt, elvesztettem a derekamat, a mellem golyóként feszült, nem ismertem magamra. A szoptatás viszont jól ment, Márk folyamatosan rajtam lógott, gyakran éjszaka is, sokszor felébredt különösen az első hetekben, gyakran annyira fáradt voltam, annyira ideges, amikor a megint felsírt hajnali ötkor, hogy legszívesebben világgá mentem volna.
Aztán Márk másfél éves lett, majd kettő, és egyszerre feltűnt, hogy mindent én csinálok otthon. Ádám jó, ha hazaér fürdetésre, olykor hétvégéken is konferenciákra jár. A múltkor mondtam neki, hogy segíthetne, mert nem bírom, legalább elmehetne bevásárolni, vagy olykor felválthatna, mert szeretnék edzésre járni, hogy visszakapjam az alakomat. De azt mondta, jó vagyok így, ahogy vagyok, neki nincs azzal semmi baja, ne nyavalyogjak, és ha nem bírok a háztartással, akkor vegyünk fel valakit, mert neki nincs ideje, és nem tud segíteni, ha hazajön, mert tizenkét óra munka után neki nem hiányzik a mosogatás. Erre felvettük Marikát, aki egy háten egyszer megcsinál mindent, de ettől még rengeteg napi teendő van, Ádám nem érti, hogy olykor pisilni sem tudok elmenni a kicsi mellől. Mondtam, hogy be kellene szállnia neki is, és megint megemlítettem, hogy szeretnék elmenni edzésre, erre kiborult, hogy ő mindent megtesz értünk, mert mi vagyunk a legfontosabbak, én meg itt hisztizek. Ezek a veszekedések havonta megismétlődnek most már, és nekem egyre inkább elegem van. A játszótéren minden anyuka hasonlókról számol be, csak ők ezt természetesnek veszik, nem verik ki a balhét, csak én vagyok ilyen elcseszett, hogy panaszkodom, meg Ádámtól várom a megoldást.
Ádám nagyon rendes egyébként, ha itthon van, akkor mindig játszik a gyerekkel, Márk imádja, és nekem nagyon jó érzés, ha kettőjüket együtt látom. Szóval jó ember, biztos velem van a baj, mert hiányzik a munkám, a korábbi életem, nem vagyok elég jó anya. Ezt néha ő is megjegyzi, hogy más anyák nem ennyire hisztisek. És valóban egyre nehezen viselem, hogy itthon vagyok bezárva már két éve, és a bolt, otthon, játszótér háromszögében élek, nem találkozom a régi barátaimmal, mert még egynek sincs gyerek, és csak nagy hallgatás van a telefonban, amikor azt mondom, mennem kell, mert délutáni alvás van, le kell fektetnem a gyereket.
A legnagyobb esemény az volt mostanában, hogy bementük a gyerekkel a munkahelyemre, ahol mindenki el volt ájulva Márktól. Én meg már annak is örültem, hogy végre felvehettem magamra egy szebb ruhát, nem a szokásos farmer-póló kombót halásztam ki a szekrényből. Hazafelé az utcán pedig találkoztam egy régi haverommal, és valami olyasmi történt, amit már régen nem éreztem. Végigmért, és azt mondta, nagyon csinos vagyok, és láttam a szemében, hogy tényleg nőnek lát, és akkor bevillant, hogy ezt Ádám már annyira régen éreztette velem, hogy nem is emlékszem, mikor. Ádámnak persze, ezt nem említettem, mert nem kell, hogy még féltékeny is legyen! De aznap megint összevesztünk, és én nagyon elgondolkodtam, kivel is élek együtt, és mikor lettem ennyire boldogtalan.
Bajban a kapcsolatunk (férfi változat: Ádám)
ÁDÁM
Ádám: „A kapcsolatunk kezdetén nem csak a munka volt, rendszeresen találkozgattunk a barátainkkal, ha úgy hozta a kedvünk, beültünk egy moziba, vagy hazamentünk a szüleinkhez. Éva olykor meglepett egy kis ajándékkal, mindig kis melba szeleteket tett az asztalomra vagy a cipőmbe, én meg meglepetésvacsikat készítettem neki, vagy elvittem egy-egy wellness hétvégére. Rosszul esett, hogy nem vagyok otthon, amikor tudtam, hogy vár rám, igyekeztem mindig hazaérni, ha nem is sikerült mindig, mert beiratkoztam egy továbbképzésre, ami később lehetővé tette, hogy vezető legyek. De ő is tanulni kezdett, fotózott, és büszke voltam rá, amikor az első albuma megjelent.
A szüleink segítségével vettünk egy kétszobás panellakást, és hogy ide költözhettünk, óriási megkönnyebbülést jelentett, úgy éreztem, hogy most már jöhet a gyerek. Nemsokára meg is született a kisfiúnk, Márk. Éva veszélyeztetett terhes volt, nem tudta vinni a háztartást, mindent megtettem, hogy pihenhessen. Már ekkor ki akartak nevezni, de elutasítottam, hogy minden erőmmel Éva mellett lehessek. Amikor Márk megszületett, végre megnyugodtam, a kisfiúnk tökéletes volt, és büszke vagyok rá, hogy én vágtam el a köldökzsinórt, és én kaptam a kezembe először a császár után. Éva is egészséges volt, de azt tudom, hogy a császárt rosszul viselte, mindig fájt valamije, hozzá se lehetett érni. Természetesen otthon maradt gyeden, az első hat hét zűrös időszaka után kezdett visszatérni az élet a rendes kerékvágásba, én meg elvállaltam a vezetői pozíciót, nőtt a felelősségem, de ezzel a fizetésem is. Jól jött ez most, mert az, amit Éva kapott, édes kevés volt, a gyedet elköltöttük egy nagybevásárlás alkalmával, nekem kellett előteremtenem mindent. A cégnél egyre nőtt rajtam a teher, a munka minden időmet elvette, Éva meg szinte összenőtt a gyerekkel, éjjel és nappal, olyan érzésem volt, hogy rám már nincs is itt szükség. Azt éreztem, hogy minden gondolatát lekötötte a gyerek, ha hazamentem, Márkot a kezembe nyomta, hogy most már hurcoljam én. És amikor segítettem neki ebben, azt gyakorlatilag észre sem vette. Holott legszívesebben világgá mentem volna olykor, mert amikor hazamegyek egy feszült nap után, és egy síró gyereket kapok a kezembe, az nagyon kimerítő.
Vannak olykor rossz gondolataim, de én még mindig ugyanúgy szeretem Évát, és egyszerűen nem értem, mi a baja, hiszen jól keresek, szép családunk van, tökéletes gyerekünk, ő meg már szinte naponta veszekszik velem. Intézem az új lakóparki házunkat, nemsokára oda költözünk, de addig is mindent megadok Évának, Marikát is felvettük, hogy ne kelljen annyit dolgoznia. Én tényleg mindent megtennék érte, mert még most, a szülés után is gyönyörű, csak nem hiszi el nekem, hiába mondom, és ünnepnapnak számít, ha közel enged magához. Ha hazaérek, akkor nekem esik, hogy ezt és ezt csináljam meg, vagy pusztán csak számon kéri, hogy miért nem vittem be a pálmát, miért nem hívtam ki a mosógépszerelőt, miért nincs még mindig kész a szegőléc, és egyébként is, ő végre edzésre szeretne járni. Én próbálom csitítani, hogy ne hisztizzen, hiszen minden rendben van, de gyakran könnyebb bent maradni a munkahelyemen, mint hazajönni.
A múltkor, amikor bement a munkahelyére, hogy bemutassa Márkot, aznap este összevesztünk. Bejelentette ugyanis, hogy szeretne visszamenni dolgozni, mert ő nagyon boldogtalan itthon a gyerekkel, én nem segítem őt, nem értem meg egyáltalán, a munkahelyén legalább sikerélménye lehetne és pénzt keresne. De szerintem csak udvaroltatni akar magának, láttam, hogy aznap mennyire kiöltözött. Szóval mondtam neki, hogy Márk még kicsi, nem kellene bölcsibe adni, inkább itthon maradhatna még!”
Olvasd el ezt is:
Előre jelezhető-e a válás?