Miután megszületik a döntés a válásról, előbb-utóbb bekövetkezik a szétköltözés, amikor a pár fizikailag is elkülönül egymástól. Ez a válás érzelmileg legmegterhelőbb időszaka. Tele van ellentmondásos érzésekkel, mert ilyenkor szembesülünk a másik valós hiányával. Gyűlölet és szeretet keveredik furcsa összevisszaságban.
Válófélben is megjelenik a szeretet
A szeretet érzése nem múlik el olyan könnyen, mint szeretnénk. Hiába haragszunk a másikra, hiába „bizonyosodott be” már sokszor, hogy a másik érdemtelen rá, akkor is jelen van. Talán akkor járunk jól, ha ezt az érzést nem is szeretetnek, hanem kötődésnek nevezzük. Kapocsnak, ami összeköt bennünket, és sokféle szálból áll. Azért zavarba ejtő a jelenléte, amikor válófélben vagyunk, mert azt gondoljuk, haragudnunk kellene a másikra.
Válófélben – egy szabályozatlan kapcsolat
A társadalom nagyon pontosan körülhatárolja, hogyan kell viselkednie például annak, akinek meghalt a házastársa. De semmilyen fogódzót nem ad, milyen szabályokhoz kell alkalmazkodnia annak, aki éppen válik. Holott a másik elvesztése, a válás és a szakítás, olyan gyászfolyamatot indít el, mint amikor meghal egy hozzátartozónk. Egyetlen szabályt mégis „illik” váláskor betartani, méghozzá azt, hogy akitől elválunk, azt kellőképpen gyűlölni kell. Mert ha nem, akkor érthetetlenné válik a válás a körülöttünk élők számára.
Válófélben gyűlölni illik
A külvilág megköveteli tőlünk, hogy magyarázzuk meg a válásunk okát, ezt várják a barátok, a család, ezt a társadalom. Kellőképpen alá kell hát támasztanunk a döntésünket, és ilyenkor a leghatásosabb, ha a másik elviselhetetlenségét sikerül „kimutatni”. Magunknak is meg kell magyaráznunk mindezt, és miközben átéljük a másik hiányából fakadó fájdalmat, ki kell zárnunk minden pozitív érzést is, ami még a másikhoz köt. Minél inkább kötődünk a másikhoz, annál inkább meg kell mutatnunk magunknak és a külvilágnak a gyűlöletet, hogy igazolhassuk a döntésünk helyességét.
Válófélben hibáztatunk
Válófélben a sérelmeink elevenek, és amikor nagyon fájdalmasan élünk át valamit, akkor nem tudunk a másik szemével látni, csak a saját fájdalmunk vesz körül. A pár két történetet mesél, kétféle világban él, és már nem tud átlépni a másikéba. Ebben a kettéosztottságban pedig óhatatlanul a másikat látjuk hibásnak. Ő lesz mindennek az oka, a jobbik énje nem látható, elvész, mint a Hold árnyékos oldala. Ha mégis megjelenik bármiféle pozitív érzés a másik irányába, akkor azt magunk előtt is eltitkoljuk.
Megérlelt döntés
A válás még ma is tabu, hiába fordul elő gyakran. Senki sem teszi ki a közösségi oldalára, hogy tegnap elvált. Ezzel azért fontos tisztában lenni, hogy értsük, amikor a másikat okoljuk a „kapcsolat megromlásáért”, akkor ezzel igazoljuk is magunkat azért, hogy miért szegtük meg a társadalmi normát. És felmentjük önmagunkat is. A felmentettségnek azonban van egy negatív következménye, mégpedig az, hogyha nem tudjuk, mit rontottunk el, nem is tudunk a viselkedésünkön változtatni, és legközelebb ugyanabba a hibába esünk. Annak, aki valóban megérlelte a válás mellett szóló döntését, nincs szüksége arra, hogy a másikat hibáztassa, vállalja a felelősséget a mostani döntéséért, és azokért a hibákért, amiket a kapcsolatban elkövetett. A kapcsolat felbomlását differenciáltan értékeli, érti, hogy ebben kinek mi volt a szerepe.
Válófélben – elfogulatlan segítség
A megérlelt döntéshez néha nem elég az, hogy a barátainkkal vagy a családtagjainkkal beszélünk. Olykor az sem segít, ha a párunkkal tisztázunk sok múltbeli eseményt, mert a körülöttünk élők mindannyian túlságosan közel állnak hozzánk ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan lássanak. A külső szem sokat segíthet abban, hogy legalább utólag megértsük, mi történt velünk. Az események olykor egészen traumatikusak is lehetnek, ilyenkor az érzelmek elborítanak, és segítség nélkül nehéz ezekből kilátni. Ha nem sikerül egyedül, írjon, vagy hívjon!
tel: 06302687449
e-mail: r.lilla3@gmail.com