Miért nem megyünk el párterápiára?

Sokszor tapasztalom, hogy a párok nem jutnak el időben párterápiára, mert sokáig halogatják, hogy szembenézzenek a problémáikkal. Néhány „indok” következik, ami sokszor a párterápiával kapcsolatos tévedéseken, előítéleteken alapul. Ezeket igyekeztem most tisztázni.

1. Mert majd megoldjuk magunk

Az jó jel is lehet, hogy azt gondoljátok, hogy meg tudjátok oldani a konfliktushelyzeteiteket. Ha úgy tudtok visszagondolni egy veszekedésre, hogy egyikőtökben sincs utólag harag, megbántottság, sértettség, akkor valóban eljuttok a megoldáshoz, és akkor minden rendben. De ha már egy ideje görgetitek magatok előtt a konfliktusaitokat, és nincs meg a feloldódás élménye, hanem egyre távolabb és távolabb kerültök egymástól, akkor lehet, hogy érdemes volna mégis megfontolni. A probléma szőnyeg alá söprése hosszú távon nem fog segíteni. Egyre nagyobb és nagyobb lesz a konfliktuscsomag, amit egyre nehezebb lesz eldugni – magatok elől is!

2. Mert nem fogunk kiteregetni mindent egy idegen előtt

Ez az idegen valójában olyan szakértő, aki nap mint nap találkozik párkapcsolati problémákkal. Épp az a legfőbb erénye, hogy „idegen”,  vagyis egyik fél felé sem elfogódott, és az az egyik feladata, hogy ez így is maradjon. Vagyis mindkét fél nézőpontjából lássa a helyzetet. Ez egy új szempont. A pár mindkét tagja számára nagy segítség lehet a külső nézőpont, ami őket is segíti abban, hogy másképp tekintsenek önmagukra. A párterapeuta ezen kívül soha nem „szennyesként” látja a pár belső életét, hanem érvényes történetként, amelyben érzések, fájdalmak, veszteségek, örömök és nagyon fontos értékek is vannak. Ezek feltárása és visszatükrözése az egyik legfontosabb feladata.

3. Mert a párom csak hisztizik, és majd megunja

Ha a párod hisztizik, akkor ez rád is hatni fog valamiképp. Felteszem nem érzed magad ilyenkor túl komfortosan, és jól esne, ha véget vetne a párod a hisztizésnek. Valóban megvárhatod, amíg megunja a „hisztit” és abbahagyja. A nehézséget az jelentheti, hogy egy idő után teljesen abba fogja majd hagyni a hisztit (is), és ezzel együtt a kapcsolatot magát is be akarja majd fejezni. Vagyis, ha azt tapasztalod, hogy a párod hisztizik, akkor MOST még van esélyed, mert valójában érted hisztizik, és a kapcsolatotokért. Most még épp van lehetőséged van arra, hogy válaszolj a valós igényeire és megmentsd a kapcsolatod. Ha már nem is hisztizik, akkor számíthatsz rá, hogy elhagy! Érzelmileg biztosan.

4. Mert majd megoldja az idő

Közkeletű tévedés, hogy az idő mindent megold. Nem! Az idő valóban segít az egészséges hegek gyógyulásában. De azokon a hegeken nem segít, ami alatt gyulladás van. Előbb a gyulladást kell kezelni, hogy felette egészséges heg keletkezzen. A gyulladást pedig nemhogy nem oldja meg az idő, hanem egyre csak súlyosabbá teszi, egyre mélyebb lesz a fertőzés. A párkapcsolati problémákkal is ez történik! Amit nem oldunk meg most, azt nem oldja meg az idő, hanem még inkább elmérgesíti.

5. Mert ha szeretjük egymást, akkor meg is tudjuk majd oldani

A szeretet valóban nagyon fontos érték, és sokat segíthet abban, hogy egymás felé forduljunk. De ki merjük-e fejezni a szeretetünket, és ha kifejezzük, ezt hogyan tesszük? Ráadásul a szeretet érzése önmagában nem ad a kezünkbe konfliktuskezelő technikákat. Sokszor az a mód, ahogy a szeretetünket kifejezzük, nem jut el a másikhoz, mert ő ugyanazt másféleképp észleli. Könnyen lehet a szeretetből adott figyelmet akár korlátozásnak érzékelni, vagy lehetséges, hogy rengeteg szívességet teszünk a másiknak, de azt ő észre sem veszi, mert neki az együtt töltött idő volna a fontos. Az ilyesfajta elcsúszásoknak még ezer más módja lehet. A vége azonban az lesz, hogy ezek az elcsúszások oda vezetnek, hogy azt gondoljuk, a másik már nem is szeret…

6. Mert sokba kerül

A párterápiás ülések valóban nem tűnnek olcsónak, de kétheti rendszerességgel zajlanak, ami azt jelenti, hogy két ülés van egy hónapban. Ha kiszámolod, hogy ehhez képest mennyibe kerül a válás, egy teljesen új egzisztencia felépítése, még egy lakás, vagy az albérleti költségek, hogy az érzelmi károkról ne is beszéljünk, akkor lehet, hogy mégis megéri?

7. Mert úgysem segít

Lehet, hogy tényleg nem segít, de ha meg sem próbálod, biztos nem fog megoldódni!

8. Mert a szüleink sem mentek párterápiára, mégis együtt maradtak

Ez igaz. De az biztos, hogy nem is oldották fel a konfliktusaikat. Különben nem jutottál volna idáig ebben a blogbejegyzésben.

9. Én mennék, de a párom nem akarja

A rossz hír az, hogy ez könnyen jelentheti azt, hogy a párod félig-meddig már kicsekkolt ebből a kapcsolatból. A másik lehetőség az, hogy nem mer szembenézni a párkapcsolati problémákkal, mert ezek kimondása számára a megoldhatatlansággal azonos. Ilyenkor lép életbe a 7. pont: Valóban, lehet, hogy a párterápia nem segít, de ha meg sem próbálod, biztos nem fog a probléma megoldódni magától.

A szeretet-térkép abban segít, hogy igazán megismerjétek egymást

A párkapcsolat stabilitásának egyik fő kritériuma, hogy van-e szeretet-térképünk egymásról. Legalábbis ezt gondolja John M. Gottman az amerikai Washington Egyetem pszichológia professzora, aki négy évtizede foglalkozik a válás előrejelzésével és a házasság stabilitásának kérdéseivel. Tapasztalatai szerint ugyanis csak hisszük, hogy ismerjük a másikat, de ez korántsem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Sokkal részletesebb szeretet-térképre volna szükségünk ahhoz, hogy le tudjuk küzdeni a párkapcsolati nehézségeinket. Egymás megismerése ugyanis nem csak mély szeretet-érzést szül, hanem óriási erőforrás is.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a párunkra, és sokszor önmagunkra is úgy gondolunk, mintha nem változnánk. Holott folyamatosan érnek bennünket olyan külső hatások, amelyek finomítják vagy egészen átformálhatják a gondolkodásunkat, módosítják a viselkedésünket. Ez azt jelenti, hogy nem elég egyszer megismerni a másikat, folyamatosan frissen kell tartani a tudásunkat, folyamatosan érdeklődnünk kell a másik iránt ahhoz, hogy a szeretet-térképünk aktuális maradjon.

A másik problémát az jelentheti, hogy nem megyünk bele mélyebb kérdésekbe. Viszonylag nehezen teszünk fel olyan kérdéseket a vacsoaraasztalnál, hogy mi volt életedben a legnagyobb trauma, vagy azt, hogy milyen életcélokat tűztél ki magad elé. Ezeknek a válaszoknak az ismerete nélkül viszont nagyon nehéz lesz megérteni a másik viselkedését, gondolkodását, világlátását.

A most itt látható kérdőív a teljes szeretet-térképnek csak egy kis részére kérdez rá. Ennél sokkal több felfedezésre váró terület létezik. Tehát hajrá, találj ki újabb és újabb kérdéseket!

De kezdetnek az is megteszi, ha mindketten kitöltitek a tesztet, és aztán ellenőrzitek az eredményeket a másik tényleges válaszai alapján.

Kellemes időtöltést mindenkinek!

https://online-kerdoiv.com/index/v/h/szeretet-kedroiv