Nemrégiben a magyar EFT alapítvány EFT Core Skill képzésén vettem részt. Nehezen mondanám, hogy a tréning után már mindent tudok az EFT-ről, vagyis az Érzelmi Fókuszú Párterápiáról. Mégis az az érzésem, hogy valami nagyon értékeset kaptam, nem egyszerűen egy módszert, hanem egy olyan szemléletet, amely segít másképp, bizalommal látni az emberi kapcsolatokat még akkor is, ha épp mélyponton vannak. Az EFT segít a jót látni, segít a jót keresni és megtalálni, és segít abban, hogy ezt a hitet odaadjam a hozzám forduló klienseknek.
Az EFT reményt ad a pároknak
Az EFT egy olyan terápiás módszer, ami akár az első ülés alkalmával is megkönnyebbülést hozhat a kliensek számára. Pontosan kijelöli a célt, ahová a folyamat végén eljuthatunk és ezzel reményt ad. A terapeuta számára hatékonyan működő eszköz, amely segít lehántani azt a külső védőréteget, amit egyébként magunkon hordunk, hogy hozzáférjünk legmélyebb érzéseinkhez és vágyainkhoz. Az empátia, az együttérzés ezen az úton születik meg a partnerben. Ez azért fontos, mert egész másképp kezdi el észlelni majd a másik jelzéseit, és őt magát. A felek kilépnek a stresszkezelés “üss vagy fuss” koordinátarendszeréből, és pozitív válaszokat kezdenek el adni a másik valós érzelmi szükségleteire. Az üléseken apró kis csodák történnek, másképp kezdenek reagálni egymásra, és egy idő után képesek lesznek ezt otthon, a terápiás környezet és a terapeuta jelenléte nélkül is megvalósítnai.
Az EFT gyógyítja a kötődési sérüléseket
Valójában a pár tagjai egymást kezdik gyógyítani ezzel, azokat a kötődési sérüléseket, amelyeket régről, gyerekkorukból hoznak magukkal. A terapeuta pedig azzal az ősbizalommal lép be ebbe a folyamatba, hogy ez az út sikerülhet.
Scott R Woolley is igy lépett be közénk a tréningen, bennünk is azt kereste, amit jól csináltunk, és értékelte, ami jól ment. Ez nagyon új volt. Magyar közegben szocializálódva különösen – hiszen valami szokatlant tapasztaltunk, volt valaki, aki nem kirtizált, nem a hibát kereste, hanem az értékeset. Azt hiszem, mindannyian, akik részt vettünk a tréningen, őszintén hálásak voltunk ezért!
Dr. Scott Woolley az Alliant International University Kaliforniai Szakmai Pszichológiai Iskola pár- és családterápiás programjának professzora. Az Alliant Couple and Family Clinic ügyvezető igazgatója, valamint alapítója és igazgatója a San Diego-i Érzelemfókuszú Terápiás Központnak (EFT) és az Alliant EFT-re vonatkozó Képzési és Kutatóintézetének (TRI EFT Alliant). Dr. Woolley a világ számos területén képzett terapeutákat az érzelmileg fókuszált párterápia terén, többek között Kanadában, Chiliben, Angliában, Finnországban, Guamban, Hongkongban, Magyarországon, Írországban, Japánban, Koreában, Mexikóban, Norvégiában, Oroszországban, Svédországban, Tajvanon, Hollandiában és az Egyesült Államokban, és szorosan együttműködött Dr. Susan Johnsonnal, az EFT alapítójával. Pályafutása során korábban a családterápia alapítóival, Jay Haley-vel és James Framóval is dolgozott.