Gyermek születik – család születik

Bonyodalmak a születés körül

Várandósan nagyon sokan teszik fel maguknak a kérdést, vajon milyen szülő leszek, jó anya leszek? Akarok-e olyan lenni, mint a saját édesanyám? A „várandós” apákban is mocorog ugyanez a kérdés megspékelve azzal a csöppet sem kis feladvánnyal, hogy vajon milyen apának kell lenni a mai korban. Különösen azoknak a férfiaknak lesz nehéz válaszolni erre a kérdésre, akiknek alig volt otthon gyerekkorukban az édesapjuk, mert minden idejüket lekötötte a munka. Gyanítom, hogy azok vannak kevesebben, akiknek ez megadatott, és együtt játszott, barkácsol, focizott velük az édesapjuk, akik látták őket úgy is, hogy szeretetteljesen kapcsolódnak az édesanyjukhoz. Pláne érvényes a kérdés akkor, ha a szülők elváltak, és a most apává váló férfi apja csak vasárnaponként vagy ünnepnaponként volt jelen. Ilyenkor olyasmit kell a férfiaknak kitalálniuk, kiérlelniük magukból, amit saját maguk nem tapasztalhattak meg. Nem lesz könnyű dolguk. Az apák hiánya a most anyává váló lányok számára is veszélyt jelent, hiszen nekik sem lesz mintájuk arra, mi a helye az apának a családban.

Igazi kihívás

A várandósság alatt hatványozott erővel vetődnek fel ezek a kérdések. Előtte, ha meg is fogalmazódtak már, még csak teoretikusak maradhattak. A megszülető gyermek biztos tudatában viszont egészen élessé és konkréttá válnak. A gondolatokat áthatja az az egészen újfajta felismerés, hogy mindennél nagyobb felelősségem van a gyermekem életében, amit senki más nem vállalhat át helyettem. Miközben ez megerősít saját fontosságom és pótolhatatlanságom tudatában, újfajta, szokatlan elvárásokat és terheket is jelent. Egyáltalán nem mindegy, hogy ezeket a terheket a pár meg tudja-e osztani jóleső érzésekkel kísérve egymással, vagy újabb és újabb feszültségek keletkeznek. Eleinte csak viták alakulnak ki, aztán veszekedés lesz belőlük, majd  végül hallgatás, befelé fordulás, olyan működés, amelyben mindenki végzi a saját anyai és apai teendőit, de egyre nő a távolság!

A családterapeuták elég régóta látják, hogy különösen az első gyermek születése a párkapcsolat számára mekkora kihívást jelent. Nagyon életszerű és természetes kihívás ez, mégsem biztos, hogy anélkül meg tudnánk ugrani, hogy tisztáznánk néhány kérdést. Olykor nem is kellene ehhez sok, csak meg kellene értenünk, hogy ki milyen családból érkezik, mit hoz magával, és miért azt a nevelési stílust támogatja, amit.

A demográfusok adataiból is látszik, hogy a gyermek születése körüli időszak a párkapcsolat működése szempontjából igen bizonytalan kor, sokan ekkor szakítanak. Vagyis akkor veszítik el egymást, amikor a leginkább szükségük volna támogatásra, és akkor, amikor a gyermek számára volna mindennél fontosabb az apjuk és az anyjuk szeretetteljes jelenléte.

Vagyis, épp a megszülető gyermek érdekében volna szükség a párkapcsolat megerősítésére, az erőforrások feltérképezésére, és hatékony konfliktuskezelési technikák megismerésére, elsajátítására. Mindezt akkor volna még érdemes körbejárni, amikor a pár tagjai bizalommal és nyitottan fordulnak egymás felé, amikor még nem uralta el az életüket a stressz.

A születés és a stressz

A gyermek születése ugyanis mindenképpen stresszforrás, még akkor is, ha boldog várakozással fordulnak felé. Méghozzá az egyik legerőteljesebb! Olyasmik történnek majd velünk, amik eddig még soha. És nem csak velünk, hanem a szülőtársunkkal is, aki jobban és rosszabbul is reagálhat erre a stresszhelyzetre, mint mi.

Nézzük meg, mi mindent kell átformálnunk az életünkben, amikor megszületik a gyermekünk:

Gyakorlati szinten

  • Elő kell teremtenünk a gyerekneveléshez szükséges anyagi javakat, meg kell teremtenünk az egzisztenciális feltételeket
  • Át kell alakítanunk az életünket, a napirendünket
  • Le kell mondanunk korábban megszokott tevékenységeink egy részéről, nőknek egy időre a munkájukról, hivatásukról, miközben a férfiakra vár a feladat, hogy a kieső jövedelmet pótolják
  • a gyermek életkorához, szükségletéhez kell igazítanunk minden egyes tevékenységünket, például nem tudunk olvasni, színházba, moziba menni, nem tudunk egyhuzamban nyolc órát aludni, nehezen szervezhetünk találkozót a barátainkkal, speciális körülmények között nyaralhatunk stb.
  • folyamatosan rendelkezésre kell állnunk, szabadság nélkül

Lélektanilag

  • Magunk közé kell engednünk a megszülető gyermeket, be kell fogadni őt, ráadásul úgy, hogy a társunk ne érezze kirekesztettnek magát
  • Ki kell munkálni, milyen szülők leszünk egyenként, és mi együtt
  • Át kell rendeznünk eddigi értékeinket. Ezzel kapcsolatosan meg kell változtatnia a pénz, a karrier helyét, a gyermek és egymás érdekeinek figyelembevételével a család és a párkapcsolat erősítése érdekében,
  • Közös nevelési elveket kell kidolgoznunk
  • Be kell látnunk, hogy a szexuális együttlétek nem jönnek létre maguktól, tenni kell értük   
  • A legnehezebb időszakokban is meg kell teremtenünk a párkapcsolat saját idejét!
  • Az anya és apa szerep mellett meg kell maradnunk nőknek és férfiaknak is!
  • Újra kell formálnunk a gyermek születése pillanatában a nagyszülőkké váló szüleinkkel a kapcsolatot. Meg kell óvnunk a saját családunk határait, értékeit a nagyszülői generációval szemben úgy, hogy közben megőrizzük velük a jó kapcsolatot.
  • Nekünk magunknak is felnőtté kell válnunk a szó igazi, lélektani értelmében

A gyakorlati és lélektani feladatok sokasága áll előttünk.

Jó esetben:

  • harmonikus családból érkezünk, ahol a saját szüleink példáján láttuk, hogy hogyan lehet az esetleges konfliktusokat közösen megoldani, és túljutni a nehézségeken.
  • jó anyai és apai mintákat hozunk magunkkal, amelyekkel azonosulni tudunk,
  • már felnőtté váltunk a gyermek születése előtt, és értjük a felelősségünket,
  • képesek vagyunk párkapcsolati konfliktusainkat feloldani, elrendezni,
  • átbeszéltük, hogy milyen közös értékek szerint neveljük majd  közös gyermekünket

Csakhogy elég kevesen vannak azok, akik mindenből a legjobbat kapták, és ahol valami hiány van, annak nyoma lesz a gyermek születése utáni időkben. Nagyon sok későbbi párkapcsolati konfliktus ered a gyermek születése körüli időszak megoldatlanságaiból, amelyeket akár hosszú-hosszú évekig is tolhatunk magunk előtt, anélkül, hogy értenénk, miért is vagyunk elégedetlenek, morcosak, haragosak. Gyakran ez a válás végső oka is. Ez azt jelenti, hogy a szülőpárok első gyermekük születésének időszakában tehetik a legtöbbet azért, hogy a család egyben maradjon, hogy a gyermek teljes családban nőjön fel.

Azért indítjuk el Horváth Magdolna család- és párterapeuta kolléganőmmel az Életadó párkapcsolat-erősítő szülőcsoportot,

https://www.facebook.com/events/597822101579046?ref=newsfeed

hogy elsősorban nekik segítsünk tudatosan felkészülni a szülői szerepre, úgy, hogy közben megmaradjon a harmonikus párkapcsolat is. Szeretnénk elérni, hogy a csoportban megélt élmények hatására olyan gyógyító folyamatok kezdődjenek, amelyekben ki-ki megértheti, hogy a saját gyerekkorában milyen hiányokat, nehézségeket élt át, illetve milyen pozitív mintái vannak, milyen erőforrások állnak a rendelkezésére. Nem öncélú ez a törekvésünk, azért lehet előremutató, mert csak ennek felismerésével és tudatosításával lehetséges, hogy  az ebből származó tapasztalatokat ki-ki hatékonyan építhesse be saját szülői mintáiba. Úgy hisszük, hogy mindez a párkapcsolatra is jótékonyan hat majd, mert egymás mélyebb megismerése és megértése közben a bizalom és az elköteleződés erősödik, a kapcsolat elmélyül és ellenállóbbá válik a stresszhelyzetekkel szemben.

Életadó – szülőcsoport

A szülőcsoportot ajánljuk mindazoknak a gyermeket tervező, váró vagy kisgyerekes pároknak, akik elkötelezettek egymás iránt, szeretnének tudatosan felkészülni a szülői szerepre, emellett megőrizni a harmonikus párkapcsolatukat, hogy könnyebben birkózzanak meg a bővülő család kihívásaival.
A tréning hat egymást követő vasárnap zajlik majd, az első alkalom október 31-én lesz.Tervezett témák:
1. Ismerkedés, várakozások, problémafelvetések – saját gyermekkori élmények
2. A párkapcsolat története, erősségek és elakadások
3. Mit hoztunk magunkkal? Generációs családi hatások
4. Közös értékek, közös célok
5. Mi minden változik a gyermek születésével? Apai, anyai utak, az elakadások és a félelmek feloldása, veszteségek
6. A konfliktuskezelés hatékony módjaiA tréning gazdagítja, árnyaltabbá teszi a résztvevők ön-és társismeretét, felkészít a realitásokkal való szembenézésre. Az erőforrásaikkal, és korlátaikkal számolni képes párok az új helyzeteket hatékonyabban tudják kezelni. Megtanulják érzelmeiket, elvárásaikat egymásnak kifejezni, ezáltal párkapcsolatuk erősödik, elmélyül.
Játékos, pszichodramatikus, művészetterápiás módszerekkel dolgozzuk fel a családi, párkapcsolati történeteket.A tréninget vezeti: Horváth Magdolna és Rist Lilla család- és párterapeuták
A hat alkalom díja páronként 84 000 Ft
egy főnek: 42 000 Ft
jelentkezni lehet: Rist Lilla
tel: 06 30 268 7449

Az iskolai bántalmazásról

Nagyon tehetetlennek érezheti magát az a szülő, akinek a gyermeke épp most szenved az iskolai erőszak bármely formájától, különösen akkor, ha az iskolában ehhez nem kap megfelelő segítséget és támogatást. Tragédia is származhat ebből, épp úgy, ahogy abban a baktalórándházi középiskolában, ahol végül öngyilkosságot követett el egy kamasz fiú, mert diáktársai zaklatták.

Azt iskolai erőszak és bántalmazások megállításában óriási szerepe lenne az iskolának, az ott dolgozó pedagógusoknak. Mindannyian tudjuk azonban, hogy milyen erőforráshiánnyal küszködnek az oktatási intézmények, példának két adatot említek, kilencszáz tanulóra alkalmaznak egyetlen egy iskolapszichológust, és kétszáz gyerekre egy pedagógusasszisztenst. Arról a szemléletformáló munkáról nem is beszélve, ami ahhoz szükséges, hogy minden tanár minden kritikus helyzetben a lehető legcélszerűbben reagáljon. Ennek a rendszernek az átalakítása sajnos intézményi hatáskör. Azért sajnos, mert ha épp most szenved a gyermekünk az iskolai bántalmazás bármilyen formájától, akkor szülőként nagyon tehetetlennek érezhetjük magunkat.

https://24.hu/belfold/2021/09/07/vaja-eltunt-gimnazista-holtan-talaltak-meg/
https://24.hu/belfold/2021/09/07/vaja-eltunt-gimnazista-holtan-talaltak-meg/

Azt általánosságban érdemes azért megértenünk, hogy nem lesz mindenki öngyilkos, akit zaklatnak. Ez ugyanis annyira gyakori jelenség, hogy valószínűleg mindenki tudna ilyesmit mesélni a saját diákkorából. Ezzel semmiképpen sem akarom a zaklatás jelentőségét az eseménysorban semmissé tenni. De az biztos, hogy a gyermekkori erőszakos cselekedetek térnyerése, elharapódzása MINDIG a felnőttek felelőssége, a szülőké és a pedagógusoké! Soha nem a gyerekeké. Ők ugyanis  annak a rendszernek a kiszolgáltatottjai, amelyben élnek, ahhoz próbálnak alkalmazkodni, annak a szabályrendszerét teszik magukévá. Az agresszió minden egészséges gyermekben megjelenik, ennek létezik olyan szintje, amely nemhogy nem káros, hanem épp a túlélésünket szolgálja. Hogy hol van az a határ, amikor már az agresszió a másikat veszélyezteti, ennek a megítélése a felnőtt hatásköre. Kényes egyensúlyról van szó, de az biztos, hogy abban a pillanatban, ahogy a megjelenése veszélyt jelent valakire, vagy valamire, reagálni kell rá. Ez az erőszak megelőzésének első és legfontosabb szabálya, tehát nincs olyan, hogy látom, hogy két gyerek bántja egymást, és hagyom, hogy intézzék el egymás között…

De, mint már említettem, arra nincs ráhatásunk, vagy meglehetősen csekély, hogy az iskolában mi történik, csak a saját hatáskörünkben tevékenykedhetünk.

Szerencsére szülőként is vannak eszközeink, dönthetünk gyermekünk sorsáról, és dönthetünk úgy, hogy nem tartjuk olyan iskolában, ahol nem hajlandóak arra, hogy azt a szituációt, amelyben az agresszió született, megértsék és feloldják az ott dolgozó pedagógusok.

Azért nem úgy fogalmazok, hogy dönthetünk úgy, hogy nem tartjuk olyan iskolában, ahol ki van téve a gyerek az agressziónak, mert a gyerek, és a gyerekek, mint ahogy mindannyian, állandóan ki vagyunk téve az agressziónak, állandóan létrejöhetnek ilyen szituációk. Vagyis nem az a dolgunk, hogy mindenáron elkerüljük az agressziót, mert ez nem lehetséges, hanem az, hogy megértsük, miért alakul ki, és megtanuljunk rá hatékonyan reagálni.

Most persze, mondhatják, hogy az a gyerek, akit a társai megvernek például, nem nagyon reagál már sehogy. És ez igaz. Viszont az nagyon valószínű, hogy az agressziónak már jóval ezelőtt lehettek jelei, nem a verés aktusa volt az első.  Ráadásul úgy gondolkodunk az agresszióról, annak pusztán két szereplője volna, a bántalmazó, és az áldozat. Holott van még egy nagyon jelentős szereplője, és az az, aki ezt a helyzetet kívülről nézi, látja, tapasztalja. Aki ezt hagyja.

Amikor az agresszió létrejön, akkor mindhárom szereplővel foglalkoznunk kell. Szülőként ez a „foglalkozás” azt kellene, hogy jelentse, hogy figyelünk a gyermekünkre, megfigyeljük, hogy vajon bántalmazó vagy áldozat szerepbe kerül-e gyakrabban. Ha olykor bántalmazó szerepben van, olykor meg az áldozatéban, akkor még nincs nagy baj. A gyerekcsoportokban folyamatosan előfordulnak összeütközések, amelyek magával hozzák az agresszió megjelenését, nem győzöm hangsúlyozni, hogy ennek van egy nagyon természetes szintje, amit semmiképpen nem tekinthetünk kórosnak.

Az viszont igaz, hogy gyerekek ezekben a konfliktushelyzetekben lehetne megtanítanunk arra, hogyan kezeljék a konfliktusaikat. ( És abból tanulják meg, ahogy mi kezeljük! Minket lesnek, ránk figyelnek, tehát első feladatunk, hogy nekünk magunknak legyenek hatékony konfliktusmegoldó technikáink.) Akkor kell aggódnunk, és arra kell figyelnünk, ha a gyermekünk beleragad valamelyik szerepbe, és MINDIG ő az áldozat, vagy MINDIG ő az agresszor. Ez azt jelenti, hogy egy gyerek akkor is segítségre szorul, ha ő az agresszor, és akkor is, ha ő az áldozat. Az áldozatra mindenki egyértelműen együttérzéssel gondol, és ösztönösen segítünk neki, a baj az, hogy többnyire ez azt is jelenti, hogy azt gondoljuk, vele ebben a helyzetben minden rendben van, hiszen nem ő az agresszor. Az általános gondolkodás az, hogy ilyenkor a bántalmazót megbüntetjük, és ezzel meg is oldottuk a helyzetet.

Sajnos azonban ez nem elég, mert szülőként meg kell értenünk a teljes szituációt, azt, hogy mi az agresszió története,  mi előzte meg, mi váltotta ki. Épp így fel kell tárnunk, hogy miért szorul bele a gyermekünk gyakran az áldozat szerepébe, és ha ezt tapasztaljuk, akkor hatékonyan segítenünk kell neki abban, hogy ebből ki tudjon lépni.  (ahogy az agresszor a bántalmazó szerepéből) Ebben nem feltétlenül az iskolaváltás a megoldás, hanem a gyermek megerősítése, személyiségének fejlesztése.

A családi rendszer működéséből is származhat az, hogy egy gyerek gyakran az agresszor vagy az áldozat szerepébe szorul. Ilyen lehet például:

–   ha gyakran találkozik otthon erőszakkal, ha azt tapasztalja, hogy a konfliktusokat a felnőttek így oldják meg. Ha nem lát erre más példát, akkor ő is ezt a megoldást fogja választani, vagyis vagy üt, vagy tűr… Attól függően, melyik szerepet választó családtagjával azonosul!

–  A családban olyan feszültségek jelentkeznek, amelyet a gyerek tombol ki magából vagy vezet le. Sokkal gyakoribb jelenség ez, mint gondolnánk, ugyanis a gyerek a kimondatlan feszültségeket is érzi a felnőttek viselkedéséből, és ez benne robbanásig feszülő érzéseket fog kelteni, hiszen a szülei jól léte, a saját jól létével kapcsolódik össze. A szülőpár megoldhatatlan, vagy annak tűnő párkapcsolati problémáit is érzékelni fogja, de a válási nehézségeket és az e körül kibontakozó harcokat mindenképpen.

–  Testvérkonfliktus is állhat a háttérben, ami már az anya várandóssága alatt is megjelenhet

A gyermek egyéni problémái is megjelenhetnek ezekben a helyzetekben, például valamilyen tanulási nehézség, disz-es problémák, hiperaktivitás, autizmus stb. Olyan egyedi tulajdonságok is, amelyek mentén őt csúfolják, ez akár apróság is lehet, például a kövérség, vagy a szemüvegesség

Egyéb társadalmi szintű problémák is állhatnak a háttérben, például ha az anya egyedül tartja el a gyerekeit, rengeteget dolgozik, és nincs lehetősége arra, hogy elég időt, figyelmet fordítson a gyerekeire

Beteg családtag ápolása, szegénység, munkanélküliség, szegregáció, kisebbségi lét, és más egzisztenciális problémák, amelyek olyan feszültséget szülnek, amelyeket a család önmagában nem képes megoldani.

Mit tehetünk?

Legyünk tisztában gyermekünk sérülékenységével, nehézséget okozó tulajdonságaival, és segítsük őket ennek leküzdésében!

Legyünk annyira jó kapcsolatban a gyermekünkkel, hogy megossza velünk a problémáit!

Tanuljunk konfliktuskezelő technikákat

Oldjuk meg feszültséget keltő családi, párkapcsolati problémáinkat!

Kérjünk családunkra szabott segítséget annak megfelelően, hogy milyen jellegű a problémánk, egyéni, családi, vagy anyagi, egzisztenciális!