Lelki örökségünk

Mit cipelünk a vállunkon?

Kevésszer gondolunk bele, hogy valójában a sorsunk, az életutunk, a választásaink, az értékeink, a hozzáállásunk, a kapcsolataink minősége, nem csak egyéni döntéseinken múlik, hanem része annak a nagy örökségcsomagnak, amelyet az előttünk járó generációktól kaptunk. Ez a csomag hatalmas, és mély, de a legkülönösebb, hogy olykor úgy öröklődik generációról generációra, hogy nem is vagyunk ennek tudatában.

A kutatók a Holokauszt-túlélők gyerekeinek viselkedésére figyeltek fel először. Ők ugyanis épp úgy a traumatizáltság jeleit mutatták, mintha maguk is átélték volna ez előttük járó nemzedék élményeit. Depresszió, szorongás, alacsony önértékelés, öngyilkossági gondolatok,  agresszió, pszichoszomatikus tünetek jelentek meg körükben. Ezek a generációkon átívelő hatások más nehéz élmények kapcsán is megfigyelhetőek voltak, ilyenek voltak a természeti katasztrófák, a tömegmészárlások, és háborúk, amelyek nem csak az azt közvetlenül átélő generációt sújtották, hanem az utódnemzedéket is. A szexuális erőszakot elszenvedők családjában is tapasztalták a jelenséget, az áldozatok gyermekei is olyan jellegzetes tüneteket mutattak, mintha maguk is átélték volna azt, amit anyáik. Vajon hogyan lehetséges ez? Sokféle tudományterület próbált válaszolni a kérdésre, és a biológusok ekkor alkották meg az epigenetika fogalmát, amely genetikán felülit jelent, és minden olyan hatást magában foglal, amely nem jár együtt a DNS alapszerkezetének változásával. Sokféle biológiai mechanizmusa lehet ennek, amelynek végeredményeképpen egyes génszakaszok az utódgenerációban felerősödhetnek, vagy elcsendesedhetnek, attól függően, hogy a szülői nemzedéket milyen hatások érték. Hogy a jelenségnek nem csak pszichés, hanem konkrét fiziológiai összetevői is vannak, állatkísérletekkel bizonyították. Vemhes patkányokat például fehérjeszegény táplálékkal etettek, ennek hatására az utódok kisebb súlyúak, csökkent agysejt-számúak lettek, mint a normál diétán nevelt anyák kölykei. Ez a hatás fennmaradt a rákövetkező generációnál is, egészen tizenkét generáción át kimutathatónak találták az utódgenerációk csökkent születési súlyán.

De vajon mit jelent ez? Hogy nem csak a fizikai tulajdonságainkat, hanem az élményeinket is átörökíthetjük az utódainkra? Ha valami borzalmat élünk át, akkor ezt keresztként viszik tovább a gyerekeink a vállukon? Egyáltalán le lehet tenni valamikor ezt a keresztet?

Különös egybeesések

– Amikor eljönnek hozzánk a családok, és elkezdjük vizsgálni az előző generációk sorsát és életét, gyakran egészen misztikusnak tetsző egybeeséseket tapasztalunk – mondja Horváth Magdolna család- és párterapeuta. –  Például megérkezik hozzánk egy házaspár, van egy ötéves gyerekük, és az a problémájuk, hogy az utóbbi időben olyan szintű konfliktusaik lettek, hogy felvetődött a válás gondolata. Ahogy mélyebbre ásunk a család történetében, kiderül, hogy az anya is épp ötéves volt, amikor elváltak a szülei. Vajon véletlen ez? Álláspontom szerint egyáltalán nem az, sokkal inkább arról van szó, hogy a gyerek életkora aktivál egy életeseményt, a korábban átélt kérdések, dilemmák újra megjelennek, és tudattalanul munkálkodni kezdenek. A párok között gyakran találunk olyan konfliktusokat is, amelyeket nem lehet megérteni úgy, ha csak a jelenből tekintünk rájuk, és nem tudjuk, hogy a felek mit éltek át gyerekkorukban. Volt például egy asszony, aki állandóan bántotta a férjét, teljesen érthetetlennek, és igazolhatatlannak tűnt ez a folytonos kritizálás egészen addig, amíg el nem kezdtünk kutatni a régi emlékek között. A nő egy olyan családba született bele, ahol az anyja családját lenézte az édesapja egész famíliája, és ahol a férfiak lebecsülték a nőket. Amikor ez az asszony azt hallotta a férjétől, hogy ugorj le a boltba, akkor úgy érezte, hogy cselédnek tekintik, pedig ez csak egy tárgyszerű kérés volt. Az asszony felcsattanása valójában nem a férjének szólt, sokkal inkább a múltnak, az édesanyának szolgáltatott vele igazságot, hozzá kötötte egyfajta láthatatlan lojalitás. A férje cselekedeteiben mindig az apja családjának rossz szándékát vélte felfedezni. Maga is megdöbbent, amikor ez kiderült, és épp ezzel az új tudással volt képes leválasztani a múltat a jelenről és a társát valóban meglátni. De gyerekekkel is előfordul, hogy épp arra az útra tévednek, amelyet rossz példaként állítanak eléjük. Ha egy elvált anya szidja a fia előtt a gyerek édesapját, és azt hangoztatja például, hogy az semmirekellő gazember, iszákos csavargó, akkor könnyen lehet, hogy ez a fiú előbb-utóbb az apja életét kezdi majd élni, mert csak így tud azonosulni vele és a férfiszereppel. Előfordulhat, hogyha megnősül, akkor az anyjához hasonló nőt vesz majd feleségül, akitől majd szinte törvényszerűen elválik, és a családi mintázat így öröklődhet sorszerűen generációról generációra.

A forgatókönyv marad?

A példában szereplő anya nyilván nem akarta, hogy a fiából csavargó iszákos gazember legyen. Miért lett az mégis, hiszen egyáltalán nem ez volt a cél?! Sok ehhez hasonló történet azt a gondolatot veti fel, mintha mi emberek is kapnánk egy programot, akár egy számítógép, ami lefut bennünk anélkül, hogy azt befolyásolhatnánk, akár akarjuk, akár nem. A szereplők változnak, a díszlet is hozzá, a forgatókönyv viszont megmarad. Előzetesen annyit elárulhatok, hogy a kiszabadulás a „mátrixból” elvileg lehetséges, de ehhez fontos megérteni, hogyan adjuk át azt is, amit nem akarunk!

– Mészáros Márta nemrég bemutatott filmjében, az Aurora Boreálisban láthattuk ennek a művészileg megformált módját – emlékeztet Horváth Magdolna – A filmben nagyon érzékletesen mutatták be az alkotók, hogy miután megtörténik a borzalom, és a lányt a szovjet katonák megerőszakolják, erre egy újabb borzalom épül, méghozzá az, hogy beszélni sem lehet erről, hiszen a szovjet katonák dicsőséges képét nem szabad megtörni. A titok ott lebeg kimondatlanul, és az így felnövő gyerekek ennek a titoknak a feszültségét érzik. Mivel nincsenek információik a traumatikus eseményről, de hallják esetleg a szüleiket felébredni egy rémálomból, ezért a fantáziájuk kezd el működni, és ezek traumaközeli fantáziák lesznek! A holokauszt túlélők között is megfigyelhető, hogy a történetük elmondhatatlanná válik, évekig, évtizedekig tartogatják magukban úgy, hogy senkivel nem beszélnek róla. Nagyon sok család a különféle nehézségek, katasztrófák, traumák és megpróbáltatásokból olyan szabályok, családi normák révén szabadul ki, amelyeket a rákövetkező generációknak is el kell sajátítaniuk, hiszen azok egyszer már beváltak. Gyakran ezek olyannyira szigorúak, hogy élhetetlenné teszik az életet. Ezért szoktam kérni a családokat, hogy gyűjtsék össze a családi mondásokat is, amelyek gyakorlatilag sorsszerűen meghatározzák a következő generációk életét. Ezek között vannak nagyon destruktívak, a lányoknak mondogatott, „hagyd magad, hamarabb szabadulsz”, például, vagy az a mondás, hogy „meglesz még ennek a böjtje”, ami előre vetíti, hogy nem szabad átélni a jót, mert mindenért végül megbűnhődünk. A legnagyobb veszélyben azok a családok vannak, ahol a trauma titok, vagy olyasmi, ami szégyenteljes, és ezért megbeszélhetetlen. Ilyenkor feldolgozatlan is marad, és az előző generáció tudattalanul hagyja rá a következőre. Gyakori, hogy ezek alól a szigorú szabályok, normák alól csak betegséggel lehet kiszabadulni, mert csak akkor nem kötelező betartani őket. Amikor a családterápiás üléseken elkezdünk a családfával foglalkozni, feltárjuk a generációkon átívelő ismétlődő mintázatokat, és a rosszul működőeket igyekszünk blokkolni. Ennek a tudatosításnak, feldolgozásnak óriási jelentősége van, mert ha egy trauma nincs feldolgozva, nagy eséllyel megismétlődik. Amíg ugyanis nem beszélünk ezekről, addig tudattalanul hatnak, és tudattalanul befolyásolják a választásainkat, a cselekedeteinket. Csak úgy van esélyünk rá, hogy ezeket a folyamatokat kontrolláljuk, ha elindul a tudatosítás és a feldolgozás folyamata. Szerencsére nem csak a rossz mintákat örököljük, hanem a jókat is. Még egyetlen olyan családdal sem találkoztam, ahol nem lett volna valami, ami értékes, ami erőt adó. Igen fontos ezeket is megkeresni, felismerni, mert csak ezekre támaszkodva lehet erőnk a rosszul működők felülírásához.

Pornó a párkapcsolatban

A szélessávú internet elérésével az internetes pornó olyan szinten vált elterjedtté, és könnyen hozzáférhetővé, hogy azok is használják, akik különben soha nem fizetnének érte, például a nők és a nagypapák. A közbeszédben mégis tabuként jelenik meg. Ha kiderül, akkor ennek megbélyegző hatása van! Jelenléte a társkapcsolatokat is mérgezi, mert titkokat szül, ha pedig valaki lelepleződik, az a kapcsolat végét is jelentheti.

Óriási a feszültség az internetes pornó-használat elterjedtsége és az elhallgatottsága között – vág bele a témába V. Németh Dániel pszichológus, pár- és családterapeuta. – Miközben az internetes letöltések harmada a pornográfiához kapcsolódik, és minden egyes másodpercben több mint 28 ezren néznek szexuális tartalmat a világhálón, addig kisközösségi és társadalmi szinten inkább becsukjuk a szemünket. Holott az aktív használók 43%-a 11 és 13 éves kora között látott először pornót, vagyis a fiatalok sokkal hamarabb ismerik meg ezt a „műfajt”, mint a másik nemmel megélt intimitást. A pornóhasználatról mégsem tudunk nyíltan beszélni – sem otthon, sem az iskolában. Tavaly egy budapesti intézményből azért rúgtak ki egy hetedikes fiút, mert a tornaöltözőben a társainak pornóoldalakat mutogatott. Ez a reakció azért álságos, mert 2014-es statisztikai adatok szerint a felnőtt férfiak 63, a nők 36%-a legalább egyszer még a munkahelyén is rákeresett pornográf tartalmakra az adatfelvételt megelőző 3 hónapban. Ennek tükrében még riasztóbb a fenti eset: szexuális nevelés helyett stigmatizálunk és büntetünk. Holott a kamasz fiúnak megbélyegzés és kirekesztés helyett sokkal inkább információra és segítségre lenne szüksége.

Segítség helyett elhallgatás

Bár a pornóoldalak legaktívabb használói a 13-24 éves korosztály tagjai, a pornófogyasztás és az abból fakadó problémák azonban nem csak őket érintik. A szexuális tartalmú oldalak látogatóinak egyharmada például a nők közül kerül ki, míg az 50-68 év közötti férfiak 25%-a számol be arról, hogy hetente többször is néz pornót. A weboldalak ingyen, titokban és bármikor letölthetők, senkivel nem kell kapcsolatba kerülni ahhoz, hogy elérhessük, kicsi a lelepleződés veszélye. Társadalmi szinten pedig a titokban használt pornó „rendben van”. Valójában azonban egyáltalán nincs rendben! Viselkedési függőséget eredményezhet és kimutatható neurológiai változásokat okoz az agyi jutalmazó rendszer működésében. Egyúttal hatással van a társkapcsolatokra is: óhatatlanul is irreális elvárásokat támaszt a partnerrel szemben. V. Németh Dániel szerint ráadásul a pornóhasználat kifejezetten erősíti azt az énközpontú működésmódot, amelyben a saját vágyaink és kielégülésünk fontosabb, mint a társunké.

Léna huszonkétéves volt, már egyáltalán nem tinédzser, amikor először együtt töltött egy éjszakát a barátjával, akit már több hónapja ismert. A szerelmes éjszaka azonban egyáltalán nem úgy zajlott, ahogy ő elképzelte, másnap zokogva mesélte a barátnőjének, hogy olyan volt, mintha megerőszakolták volna. Barátja durvasága megrémítette, és különösen kétségbe ejtette, hogy az együttlétük során a fiú kizárólag saját magára figyelt –

miközben egyáltalán nem értette, mi a baja a lánynak. Néhány héttel később sikerült csak tisztázniuk a helyzetet, mert erről beszélni egyiküknek sem volt egyszerű: a fiú elmondása szerint csak azt csinálta, amit a pornófilmekben látott…

Üres kielégülés

  • A pornófilmek egyik vonzereje abban rejlik, hogy szinte mindig van bennük valami, ami eltér a hagyományos szexualitástól, ami egy társkapcsolatban nem feltétlenül élhető meg – magyarázza a pszichológus. – A női és férfi orgazmus eléréséhez egész más út vezet, amit mindkét nemnek ismernie kellene, és közösen törekedniük arra, hogy a nő orgazmusa, ami általában összetettebb folyamat, előnyt élvezzen, a férfi a társa szükségleteit a sajátjai elé helyezze. Ez persze nagyfokú kölcsönös bizalmat, önkontrollt és önzetlenséget feltételez. A rendszeres pornófogyasztás azonban egész másra szoktat rá: a nők elsősorban a férfi kielégülésének eszközeként vannak jelen. Akaratlanul is begyűrűzik a kapcsolatba az összehasonlítás, a pornóoldalakon megszokott élményeket keressük szexuális és vizuális téren egyaránt, ami eleve teljesíthetetlen elvárásokat támaszt mindkét nemmel szemben. Ha egy tinédzser elsősorban online pornón keresztül ismerkedik a szexualitással, nem sok valós élménye lesz arról, milyen a szeretetkapcsolatban megélt szex, amiben az érzései, a vágyai, és az esetleges félelmei is biztonságosan megoszthatók. Ennek hiányában azt se nagyon érti, hogy mit veszít akkor, amikor lemond az igazi kapcsolatról a pornó javára.

 

Tibor (48) egy idő után csak akkor volt képes a szexre, ha a felesége valamilyen jelmezbe öltözött, nővérke, domina vagy playboy-cica lett, ahogy a férje éppen kívánta. Mindez profi szervezést, időzítést, és jelentős felkészülést jelentett számára; mindennek tökéletesnek kellett lennie a frizurájától kezdve a körmein át a teljes szőrtelenítésig. Ha hiba csúszott a gépezetbe, az erekció megszűnt, a férje kivonult a mindkettejük számára kudarcot jelentő helyzetből, vissza a pornóoldalak „védett” világába.

 

A pornó mint álmegoldás

 

  • Kapcsolatainkban gyakran élünk át konfliktusokat, azok nyomán feszültséget, szorongást és fájdalmat – magyarázza V. Németh Dániel. – Az érzelmi fájdalomra adott automatikus reakcióink mindegyike négy kategóriába sorolható: hibáztatás, szégyen, kontrollálás, vagy menekülés. Utóbbi lehet szó szerinti menekülés: nemes egyszerűséggel kisétálunk a konfliktust okozó helyzetből, de kereshetünk „menedéket” az alkoholban vagy a játéktermekben is. Ugyanide tartozik az elsőre sokkal ártalmatlanabbnak tűnő munkamánia vagy épp a pornófüggőség. Egy kapcsolat érzelmi feszültségének hatására a hálószobánkból bemenekülhetünk a chatszobába, ahol „Jessica” bármikor elérhető és nem várja el, hogy dolgozzunk a „kapcsolatunkon”. Párterápiában, ha az egyik fél pornófüggőségére fény derül, gyakran azt tapasztaljuk, hogy az sebtapaszként funkcionál, előfordulhat, hogy a pornó nem pusztán a szexuális kielégülés miatt vette át az irányítást. Lehet az unalom ellenszere, ideiglenes stresszoldó, vagy pótolhatja a biztonságos érzelmi kapcsolatot, az identitáserősítő elismerést, az osztatlan figyelmet. Ilyen értelemben válhat a pornó álmegoldássá. Természetéből fakadóan kezelése korántsem egyszerű feladat. Sokat segíthetnének az önsegítő csoportok, ebből azonban Magyarországon még nagyon kevés van. Pedig társas támogatás nélkül szinte lehetetlen a küldetés. Egy párkapcsolatban viszont nagyon labilis helyzetet teremt, ha az egyik fél lebukik – ami egyébként sokkal gyakoribb, mint az önkéntes bevallás.

 

  • Az ember nem úgy csajozik, hogy az első randin elárulja, hogy rendszeres látogatója különféle a pornóoldalaknak – írja Tamás egy segítő oldalon – nyilván nem ezzel akartam kezdeni az ismerkedést, de aztán később sem adódott ideális időpont, sem az esküvőnk előtt, sem a kislányunk születése körül. Amikor lebuktam, Anna, a feleségem teljesen kiborult. Fogalma sem volt arról, hogy hosszú évek óta küzdöttem a helyzettel, ami ráadásul a házasságkötésünk után nemhogy javult volna, csak még rosszabb lett.

 

  • ­Valóban nincs „ideális” pillanat, ez minden titokra igaz – kommentálja a történetet a párterapeuta. – Amikor napvilágra kerül, a másik fél teljes bizalomvesztést élhet át. Felmerül, hogy „ismerjük-e egyáltalán egymást, ha ezt nem vettem észre, vagy az, hogy hogyan voltál képes eltitkolni előlem”. Az online viszony gyakran éppúgy „viselkedik”, mint egy külső kapcsolat. A megcsalt félnek a pornóval kell osztoznia társán, aki a szexuálist kivitte a párkapcsolatból, nők vagy férfiak százaival megélve azt. Általában mindketten szenvednek, mert kapcsolatukat egy harmadik fél, a pornó uralja. Helyreállásra csak akkor van esély, ha nem a bűntudatkeltés az eszköz, és nem a büntetés a cél, hanem a probléma gyökerének megértése és a bizalom közös újraalapozása. A végső megoldás a kliensek kezében van, annak mély megértésében és megélésében, hogy nem veszteség, ha nemet mondunk a pornóra. Mert a kapcsolatot nyerhetjük meg általa.